Reggel Rodger csókjaira ébredtem. Ajka a testemen barangolt. Felhúzta a pólómat és a hasamat kezdte puszilgatni. Jobb keze végig simította az oldalamat, majd a mellemre kúszott. Gyöngéden masszírozni kezdte, majd nyelvével a köldökömtől nedves kis csíkot hagyott egészen a mellbimbómig. Szeretett így ébreszteni, én pedig biztosan szerettem volna erre ébredni, ha nem hánytam volna ki a belemet tegnap éjszaka a rémálmomtól.

- Szia! – köszönt rekedt hangon, mielőtt a szájába vette volna a bimbómat.

- Szia!

A plafont bámultam és vártam, hogy vége legyen. A testem semmit nem reagált. Se a bimbómon körző nyelvére, se a bugyimban matató kezére. Tudtam, hogy miért csinálta. Szerette volna elfeledtetni velem a tegnapi éjszakát.

Adott egy röpke csókot, majd lentebb csúszott az ágyon, egyenesen lábaim közé. Elhelyezkedett és óvatos puszikat hintett a combomra, majd lehúzta rólam a bugyit. Szája lassan elért legérzékenyebb pontomra és nyalni kezdett.

Bárcsak tudtam volna százszázalékosan rá koncentrálni, akkor nem kellett volna ezt tennem. Vettem egy mély levegőt, majd a hajába markoltam és felnyögtem. Ha bárki azt mondaná, hogy a romantikus-erotikus filmeknek semmi haszna, akkor ezt most rögtön megcáfolnám. Tökéletesen megtanultam belőlük színlelni. Mikor kell és mekkorát sóhajtani, hogyan szorítsam össze a vaginámat és mikor, hogy a másik azt higgye éppen orgazmusom van.

A Rodgerrel való kapcsolatom alatt tökéletesítettem ezt a tudományt. Isteni szerető volt, élveztem vele a szexet, de egyszerűen képtelen voltam elélvezni. Mindig csak épült és épült bennem az érzés, de amikor a csúcsra jutottam volna, valami kikapcsolt bennem és már nem élveztem többé. Most viszont élvezni sem tudtam.

Az ujjakat, amik bennem jártak, a nyelvet, ami rajtam szorgoskodott, nem Rodgerének éreztem. Annyira rágörcsöltem arra, hogy a pasimat lássam a lábaim között, hogy nem tudtam élvezni semmit. Így tehát kivártam és a megfelelő pillanatban gyorsítottam a légzésemet, sűrűben nyögtem fel, majd a hajába tépve, ívbe feszítettem a hátamat. A végére hagytam a legelégedettebb nyögést. A legnagyobbat.

Utáltam a kollégium folyosóját. Olyan volt, mintha egy kórház sürgőségi osztályára léptem volna ki a pasim szobájából. Még a szag is olyan volt. A klórtól felfordult a gyomrom és gyorsabban kezdtem szedni a lábamat.

A kollégium reggel volt a legbarátságosabb. Hosszúra nyúló árnyak, kellemes, aranyló napfény és az isteni kávé illat, amit minden reggel elrontott a fertőtlenítő szúrós szaga, de legalább azt jelezte, hogy takarítottak.

Ace Evans előttem lépett ki kócosan egy random szobából. A tegnap esti ruhája volt rajta és próbálta halkan becsukni a 198-as szoba ajtaját. Amikor meglátott mutatóujjával jelezte, hogy ameddig nem kerülünk távolabb a szobától, ne szólaljak meg. Együtt osontunk a lépcsőfordulóhoz és amint felfelé igyekeztünk felsóhajtott.

- Milyen őrült tyúk ez a Sophie Thomas! Szex közben úgy megtépett, hogy szerintem kopasz lettem hátul!

Megtorpant és megmutatta az említett területet, amin persze most is olyan ugyan olyan dús volt a haja, mint eddig.

- Semmi sem látszik, Ace! – nyugtattam meg, de ő mintha nem hitt volna nekem, úgy dörgölte tovább fekete haját.

Szembefordult velem és olyan megrökönyödött arckifejezéssel meredt rám, hogy muszáj volt felkuncognom. Acenek láthatóan nem volt túl jó éjszakája, de ezzel nem volt egyedül.

Miután felriadtam és kihánytam a tegnap esti tacot, próbáltam visszaaludni, de nem bírtam szabadulni attól a rohadt gyomorgörcsös érzéstől. Rodger még egy darabig a hajamat simogatta. Nem szerettem volna, ha velem virraszt, így egy idő után, úgy tettem, mintha elaludtam volna. Még adott nekem egy jóéjpuszit, majd elnyomta az álom. Rohadtul éreztem magamat miatta, de nem bírtam elviselni az érintését.

- Na és a háta, Yowa! Komolyan nem láttam még ilyen szőrös női hátat!

Fogalmam sincs, hogy miről beszél.

- Kinek a háta?

- Hát Sophié!

Hálás voltam Acenek, mert csacsogásával legalább elterelte a gondolataimat. Egy emeleten laktunk, így addig hallgattam a legújabb szőrös hátú hódításáról szóló sztorit, míg a szobájához nem értünk.

Ace egy nagyon jólelkű és segítőkész srác volt, de ha nőügyekről volt szó, akkor mindig a seggfej kategóriába soroltam. Sokan a művészek királyának hívták a kinézete miatt. Kisfiús pofi, markáns arcélekkel. Ébenfekete haj, ami mindig úgy meredt az ég felé, mintha most mászott volna ki valaki ágyából egy ész veszejtő szex után. Kidolgozott, szálkás felsőtest, karjában az izmok úgy táncoltak alkotás közben, hogy néha még nekem is összefutott a nyál a számban. Ace teljes mértékig tudatában volt annak, hogy milyen reakciókat váltott ki a nőkből és ezt ki is használta.

- Találkozunk órán! – megölelt. – Remélhetőleg nem fogunk ilyen szarul kinézni!

- Ennél már nincs lejjebb! – mutattam végig magamon.

Utáltam rosszul kinézni, azt pedig még jobban utáltam, ha valaki megjegyzéseket tett rám. Valamiért, ha nem volt tökéletesen belőve a hajam, vagy slampos ruha volt rajtam, nem éreztem jól magamat a bőrömben. Olyankor mindig visszahúzódó voltam, nem eresztettem ki a hangomat, ami éles ellentétben állt az igazi természetemmel. Tudjátok, a legharsányabb és a leghangosabb a társaságban. Sokat elmélkedtem azon, főleg mostanában, hogy ez miért lehetett. Tessa rögtön rávágta volna, hogy azért, mert oroszlán vagyok, de én nem hittem a horoszkópokban. Szerintem a családom miatt volt így.

Amikor a kedvenc ruhácskáimat hordtam, akkor mindig mindenki engem dicsért és ez tetszett. A családom körbe ült a nappaliban és hallgatták, ahogy a kedvenc Barbie dalaimat énekeltem nekik. Én akkor teljes mértékig elhittem, hogy ha felnővök híres énekesnő leszek. Csillogó ruhák, rengeteg rajongó, na és a szerelmem Zac Efron, aki tuti megvárja, hogy elég idős legyek a szerelemhez. Olyan jó volt minden este úgy elaludni, hogy azt hittem, egy ilyen élet vár. Persze utólag kiderült, hogy szörnyű hangom van és a családom, azon köréből, akik mosolyogva és tapsolva ültek a nappaliban, egy éven belül három embert is elvesztettem. Akkor talán még fel sem fogtam, hogy mekkora veszteség és trauma ért minket.

Szerettem fürdőzni a figyelem tengerében. Már kiskoromban is eszméletlen hiú voltam, de emiatt ki ítélne el egy hét éves kislányt? Senki. De egy huszonegyévest? Na őt már igen. Sokat változott a stílusom és a modorom, mióta rátaláltam a művészetemre. Hétévesen fogtam először ecsetet. Akkor még nem tudtam egy épkézláb festményt összerakni, de elindult bennem valami. Miközben a színeket kevertem-kavartam, enyhült a gyomorgörcs. Amikor az ecset a vászonhoz ért és formákat próbálgattam, megfeledkeztem a szám folytonos harapdálásról. Megtaláltam azt, ami kiutat jelentett abból a sötétségből, amibe nem is tudtam, hogy kerültem.

Most is ezt éreztem. A mai órán egy csendéletet kellett festenünk. Egészséges, piros almák, irracionálisan sárga banánok, zöld, majd szétcsattanó szőlők. Ez az egyik legizgalmasabb dolog a festészetben. A több tucat árnyalat kikeverése és ábrázolása. Elfeledkeztem az álmomról és Rodgerről is. Annyira belemerültem az almák árnyalatainak elemzésébe, hogy észre se vettem Tessát, csak akkor, amikor már mellettem állt és megbökdöste a vállamat.

- Már megint megszállott a tekinteted. Valami baj van?

- Nincs semmi.

Zártam rövidre a beszélgetést, pedig tudtam, hogy átlátott rajtam. Tessa úgy ismert engem, mint a saját tenyerét. Tudta, hogyha nem akarok beszélgetni, akkor hiába próbálkozik. Visszatért a saját állványához és bedugta a fülhallgatóját. Csendben dolgoztunk, míg a többiek ökörködtek körülöttünk.

Óra után szuper sebességgel távoztam a műteremből. Tessát persze nem tudtam lerázni, ugyan olyan sebességgel robogott utánam, ahogy én menekültem előle.

- Taktikai kávé a Macy's-ben? - megragadta a karomat és megállított. Először nemet akartam mondani, de mégis kivel beszélném meg ezt a dolgot, ha nem vele?

- Jó. Menjünk!

A Macy's a campus legjobb kávézója volt. Tessával mindig ide jöttünk, ha szívügyekről szerettünk volna beszélgetni.

Vintage stílusban volt berendezve, mindenütt virágok és könyvek voltak. A bútoroknak koszos világos barna árnyalata volt, ami az otthoni sonoma tölgy gardrób szekrényemre emlékeztetett. Az utca felőli falat, majdnem teljes egészében ablakok borították, melyekre növényeket futtattak, így rengeteg természetes fény áradt be, de a lelógó zöld indák, adtak egy kis intim hangulatot a betérő vendégeknek. A kávézót nem a szokásos, vakító fényű led lámpák világították, hanem a plafonról lógó meleg fényű lámpafűzér.

Imádtam, ahogy itt éreztem magamat. Mint a nyugalom szigete. Belekortyoltam a karamellás lattéba és felnyögtem. Aznap először őszintén.

- Rodger csinált valamit? – kérdezett rá óvatosan.

- Nem Rodger volt, hanem én.

Tessa rögtön levágta, hogy miről beszélek. Nagyokat nyeltem és az ajkamba haraptam, hogy ne sírjam el magamat.

- Szeretem őt Tessa! Én annyira próbálkozom, de egyszerűen nem megy. Utálom, hogy mindig hazudnom kell neki.

Megfogta a kezemet és megszorította.

- Ez nem róla szól, Iowa. Ne az ő érzéseit tartsd szem előtt, ne az ő vágyait részesítsd előnyben. Próbálj magadra koncentrálni és derítsd ki, hogy mi okozza benned ezt a gátat. Ha az kell, akkor szakíts vele és találd ki egyedül!

- Az nem segítene, ha szakítanék vele. Szeretem őt – ismételtem önmagamat és a körmömet kezdtem piszkálni.

Átlátott rajtam és nem akartam, hogy észre vegye pillanatnyi zavaromat.

- Biztos vagy ebben?

- Igen! – vágtam rá rögtön, de kevésbé hihetően. – Ő is szeret engem, látom abból, ahogy rám néz. Hiszem, hogy túl tudunk jutni majd ezen idővel és minden rendbe jön.

Nem is őt akartam meggyőzni, hanem önmagamat. Rodgerrel minden működött köztünk, ameddig a szex nem jött képbe. Eléggé heves természet volt és ez az ágyban is megmutatkozott. Sokszor nyúlt hozzám erősebben, mint amit én képes voltam elviselni. Nem fizikailag fájt, hanem kizökkentett, amikor a nyakamhoz ért, vagy amikor erősebben ragadott meg. Ismerte a múltamat és kértem is korábban, hogy legyen velem gyengédebb, de mindig elragadta a pillanat heve.

Egy idő után, már fel sem tűnt neki, hogy amikor erősebben nyúlt hozzám, a plafonra szegeztem a tekintetemet és átkapcsoltam túlélő üzemmódba.

- Elmondtad már neki egyáltalán? Hogy nem tudsz elélvezni?

Nem válaszoltam. Tessa arcán látszott, hogy éppen próbálta megfogalmazni a mondandóját kevésbé fájdalmas módon.

- Egy évnek nem kellett volna elégnek lennie? Hogy sikerüljön teljes mértékig megbíznod benne?

- Nem az van, hogy nem bízom benne.

Fájtak a szavai, de hittem abban, hogy Rodgerrel közös jövő elé nézünk. Egy hét múlva leszünk egy évesek és az életünk, annyira összefonódott, hogy el sem tudtam képzelni, hogy mit csinálnék nélküle. Nem volt olyan opció, hogy holnap reggel ne mellette ébredjek. Jó érzés volt tartozni valakihez, de egyben meg is rémített, hogy ennyire függtem tőle.

- Akkor mi?

- Fogalmam sincs...

Vallottam be és végül csak kicsordultak azok a fránya könnycseppek.

- Iowa! – Tessa felállt és megkerülte az asztalt. Leguggolt mellém és átölelt.

Aznap este újra megpróbáltam. Csókok, nyögések, plafonbámulás. Egyre hevesebb lélegzet, vadabb mozdulatok. Ívbe feszülés. Sírás. Nem sikerült.