Bella az egyik tőrével vágta az utat a kis csapat előtt. Phillip alig pár lépésnyire mögötte szitkozódott. A hercegnő Briannel vitatkozott a helyes lóápolásról, a fiú mindenáron meg akarta győzni a lányt, hogy a paripáknak sokkal jobb a rövid sörény. William a fele utat sereghajtóként, magába fordulva töltötte, de hirtelen észbekapott, és előrerohant a fekete hajúhoz beszélgetni. Ki akarta ismerni a lányt, mielőtt elkövetne egy ballépést, és megosztana vele egy titkot. Sajnos az igyekezetét egy apró szó-csata akadályozta meg.
-Hallottam! -kiáltott hátra Phillipnek Bella -Ha valami bajod van velem, akkor mond a szemembe! -az erdőben a szokotnál is jobban leesett a hőmérséklet. A madarak abba hagyták a csiripelést, és leszálltak a közeli fák ágaira, csak kubbasztottak, és pislogás nélkül meredtek a vörösre. A férfi nyelt egyet, majd el kezdte sorolni.
-A problémáim veled: csökönyös vagy, -számolni kezdte az ujjain -kiszámíthatatlan, titkolózol a csapattársaid előtt... -miközben a lány ezt hallgatta egyre jobban felkúszott a szemöldöke, és elterült az arcán egy hamiskás mosoly.
-Na ebből elég! -csattant fel Lanara -Nem tűröm a belviszályt! Tartogassák későbbre eme problémák megvitatását. Érthető voltam? -a hercegnő olyan határozottsággal, olyan tiszteletet parancsolóan beszélt, hogy lehetetlen volt nem ráhallgatni.
-Igen hercegnő -hajtott fejet a vörös -A meglátása, mint mindig, helyes -majd a veszekedő partneréhez fordult -Bocsánatot kérek a szavaimért kisasszony! -az utolsó szót jól megnyomta.
-Oh, szóval téged a hercegnőd irányít? Bájos!
-Ő nem a hercegnőm -sziszegte Phillip a fogai közt -Ő nem áll senki tulajdonában! És nem az ő kedvéért kértem bocsánatot, hanem az etiket miatt, de még a madaraid idegesítő tekintete is belejátszott -    Bella sarkon fordult, és megjátszott sértetséggel hátra dobta hollófekete haját, majd így szólt.
-De legalább őszinte.
Előrébb csörtetett otthagyva a tarkóját vakargató férfit. Phillip megrázta a fejét, majd morgolódott valamit, és folytatta tovább útját a saras erdőn át.
Brian persze ebből mit sem vett észre, mert lekötötte a lábszárára tévedt ujjbegynyi sötét barna pók, amit kétségbeesetten próbált lerugdosni magáról, aminek az lett az eredménye, hogy megbotlott egy gyökérben, és egy vígjátékba illő figurával hátraesett. Boszankodva újra álló helyzetbe tornászta magát, majd döbbenten vette észre, hogy társai hült helyét. Kérdőn megvakarta a tarkóját, majd a letaposott ajnövényzet felé vette az irányt. Legalábbis addig a percig, amíg magán nem érezte egy idegen szempár figyelő tekintetét. Hátrafordult. Az egyik, madarak által összeborzolt bokorból egy hatalmas pupillájú, sötétnarancs íriszű szem bámulta. A fiú háta libabőrös lett, majd előkapta az íját, és egy tollas nyilat a tegezből. Még nem lőtt, várta, hogy mit lép a szempár tulajdonosa. A feszültséget vágni lehetett. A szél is megállt, és már nem fütyörészett olyan lelkesen, mint eddig.
Brian összerezzent, mikor barátja a jobb vállára rakta a kezét.
-Te meg mit csinálsz? A többiek attól tartottak, hogy elvesztél, és megevett egy medve -mosolygott rá William.
-Máskor ilyet ne csinálj! A frászt hoztad rám! -válaszolt durcásan a szőke.
-Te is ránk. Na, nyomás! -intett a kezével Bill, majd az ösvény felé araszolt.
Brian még utoljára visszanézett a bokorra, de a borostyán szemek már nem voltak ott.

Bella egy erdei barlangban rendezkedett be, hasonlóban, mint amiben a trollok fogvatartották a béke menetet. A kétszárnyú ajtó faágakból készült, melyet mohával és levelekkel fedtek le. Bent gyertyafénnyel megvilágított alacsony belmagasságú, tág helyiség fogadta a fekete hajú vendégeit. A sarokban egy kezdetleges, kicsi ágy állt szalmával bélelve. Nem messze tőle egy rozoga, régi könyvespolc magasodott, rajta sárgás tekercsek, és nyúzott, bőrkötésű könyvek. Bella lábujjhegyre állt, és leemelt néhány szalaggal átkötött, vastagabb papírt.
A szoba dekorációja azonnyomban megnyerte a férfiakat, és legfőképp Phillip, tátott szájjal nézték, de a vörös, mihelyt észrevette Bellát és a sunyi mosolyát, rögtön kifejezéstelenné vált az arca. Odasétált egy bekeretezett térképhez, ami az erdőt ábrázolta, majd hátrébb lépett, és körbetekintett a többin. Voltak térképek még Dallíciához, az egyiken, még a főbb csaták is meg voltak jelölve, sőt még a tündekirály szive csücske, a Kristálypalota alaprajzáról is volt egy nagyobb rajz.
-Ezek a te munkáid? -nézett érdeklődve a lányra, aki éppen a rokkant íróasztal egyik fiókjával hadakozott.
-Igen -jött a tömör válasz.
-Az lehetetlen! Ilyen aprólékosan csak a tündék rajzolnak.
-Meg az erdőben élő, unatkozó emberek -tette hozzá a lány, és egy nagyot rántott a fiókon, ami egy reccsenéssel megadta magát. Kivett belőle egy apró noteszt, és belesüllyesztette az utazótáskájába, a többi irat mellé.
-Neked ugye van lovad? -nézett a lányra Brian -Vagy valamelyikünk mögött foglalsz majd helyet.
-Nyugi, Brian, a lovam ugyanúgy vár rám a határon ahogy a tietek.

Az erdő, ahogy haladtak egyre ritkult, még fel nem váltotta a hajladozó zöld fű. Ahogy Bella megigérte ott legelésztek a hátasaik, kicsit sarasan. Az ezüst deres Főnix, amint észrevette gazdáját, hangos nyerítéssel üdvözölte, és odaügetett hozzá a többi lóval együtt.
-Jól van! Itt tábort verünk! -adta ki a parancsot Phillip -Brian te hozz vizet a folyóból....
-Meglesz!
-Hercegnő, persze csak, ha szeretné, leápolhatná a lovainkat -Lanara intett, majd mosolyogva, dalolászva a lovakhoz sietett.
-Ti pedig -mutatott Billre és Bellára -Elmentek galyakat gyűjteni a tűzhöz. Értve vagyok?
-Igen -hangzott egyszerre a nem túl meggyőző válasz.
-Rendben, akkor dologra. Mindenki!
Bella megfogta Bill csuklóját, és a bozótos felé kezdte húzni. 

William csendben szedegette a fadarabokat, mikor a fekete hajú hírtelen megszólalt.
-Csak engem rühel Vöröske? Vagy másokkal is ilyen.
Bill először megpróbálta visszafojtani a feltörő nevetőrohamot, amit Phillip új beceneve okozott, majd felvette a komoly ábrázatát, és úgy fordult a lány felé.
-Nem, engem is utál, Brian szerint a fél kastéllyal együtt. Persze jófej, ha megismered -itt tartott egy kis szünetet -ezt is Brian mondta.
-Jó tudni -nevetett fel Bella.
-Sőt, elvileg van ellene még egy klub is. A neve: Akik Phillipet Utalálják.
-APU? Tényleg?
Közben a beszélgetés tárgya odaért, hogy ellenőrizze a munkafolyamatot, és sietesse a két társát.
-Mi van az édesapátokkal?
A két traccsoló elhülve fordult meg. William imádkozott, hogy bárcsak Phillip ne hallotta volna a beszélgetésüket. Egyedül Bellának volt meg még a lélekjelenléte, és egy hiteles hazugsággal kivágta magukat a bajból.
-Semmi! -vágta rá, mint egy gyerek amikor szépíteni akarja a rossztettét. A férfi összeráncolta a szemöldökét.
-Csupán szólni akartam, hogy siessetek, mert a hercegnő, Brian és én már nagyon éhesek vagyunk... -Phillip nem tudta befejezni, mert valami hatalmas, szürke állat kiugrott a bokrok közül. A griff volt az, akit megmentettek az útonállók karmai közül. Egy kicsit morgott, majd megiramodott a táborhelyük felé.
-Utána! -kiáltotta William, majd üldözőbe vették az ezüst szín tollcsomót, aki amint kiért felröppent a levegőbe. Tett pár kört, pördült párat, hagyta, hogy a kis társaság csodálja, majd zuhanó repülésbe kezdett, és a pikkelyes, horgas karmú mellső lábaival felkapta az első dolgot, ami az útjába került, aki Bill volt. A griff mit sem törődve a kiabálással, és az utasa rángatózásával egy tó felé vette az irányt.
-Tarts ki Bill! -kiáltotta Bella, majd a fűtengeren futva kezdte átverekedtni magát, a többiekkel egyetemben. Lanara kétségbeesetten rohant félrelökve barátait. A szíve úgy verdeste a mellkasát, mint a rab a börtön falait. Legszívesebben helyben elájult volna, hogy megszabaduljon a stressztől, de nem tehette, kutya kötelességének érezte a barátja megmentését. Azon katogott az agya, hogy vajon mit akar a griff a tónál. Netalán bele akarja fojtani Williamet, hogy aztán megehesse. Ebbe beleborzongott. Nem ennek valami más lehet a hátterébe. Ama csekély tudás, melyet az emberek tudnak a griffekről mind megtanulta a iskolás évei alatt, most itt az ideje használni. Megtorpant, és hagyta hadj rohanjanak el mellette a barátai. Végigpörgette a napok eseményeit, az állat és a férfi reakcióit sorra kielemezve.
Miért pont Bill?  Hisz ő vagy Bella annyival könnyebb préda lett volna.

Ezalatt a levegőben sorra szálltak a nyilak és a nyílpuska lövedékek. Brian és Bella hiába próbálkozott a szürke állat mindig kitért a támadásaik elől, minaddig, míg Phillip meg nem elégelte a dolgot, és egy nagyobb követ nem dobott a madár felé, akit ez kizökkentett az egyensúlyából, és a sima vízű tó felé zuhant, magával rántva Williamet. A férfi csak egy nagy csobbanást érzékelt a becsabódásból, majd ösztönösen úszni kezdett a felszín felé, ahonnan vizet prüszkölve bukott ki. A barátai begázoltak a sekély részre, és onnan támogatták a hadisérültet, akinek a vállaiból csak úgy zubogott a vér, ahol a madár karmai felsértették.
-Hál' istennek jól vagy! -kiáltott fel a szőke.
-Hol a griffmadár? -kérdezte Phillip miután kisegítették Billt a hegyes sziklákkal szegélyezett partra. Körbenéztek, és nem messze William felbukkanási helyétől úszott feléük a lény, miközben csatogtatta a sárgás csörét. Oroszlánfülei a csapat irányába fordultak. Mikor szárazföldre evickélt felborzolta a tollazatát és kimért léptekkel, lehajtott fejjel a kis csapat felé lépkedett. Phillip kirántotta a kardját, és neki szegezte. Bella és Brian pedig megcélozták az íjaikkal.
-Nyugalom, ez egy félreértés, hadjátok, hogy megmagyarázzan -mondta a griff.
Phillip ezen annyira megdöbbent, hogy leeresztette a kardját, és még pislogni is elfelejtett.
-Te tudsz beszélni? -nyögte ki végül.
-Mint láthatod -hangzott a gúnyos felelet -Először bocsánatot szeretnék kérni az udvariatlan cselekedetemért. Másodszor pedig megmagyarázom. Ez az egész probléma a...
-A törlesztésről szólt -fejezte be a mondatot Lanara, aki most tudta beérni társait.
-Pontosan -bólintott a griff.
-Jó, az mi? -jött a kérdés Billtől.
-Amiért megmentetted, ezért neki muszáj örök hűséggel lenni hozzád. Ez a törlesztés - magyarázta a hercegnő -Te hol voltál mikor ezt tanították?
-Nem akarod tudni! -vágta rá egyből a férfi, majd a tollcsomóhoz fordult -Mi lesz akkor, ha elengedlek, és nem tartok igényt a szolgálataidra?
-Ez Griffbecsület. Nem te döntesz -érvelt a madár. Ez a nyugodt válasz egy kicsit megbotránkoztatta a férfit, de az ezt követő félórás eszmecsere után Lanara, és az újdonsült csapattárs meggyőzték. 
-Utolsó kérdés: Hogy hívnak? -nézett kérdőn az állatra Bill.
-Ó, milyen modortalan vagyok, a nevem Hííívaroar. Legalábbis a griffek így szoktak szólitani -víjogta. Bill kikerekedett szemmel bólogatott, miközben azon járt az esze, hogy hogyan fogja ő ezt kiejteni.
-Mit szólnál egy becenévhez, amit az emberek könnyebben ejtenének ki?
-Rendben. Hallgatlak.
-Mit szólnál mondjuk a...? -mérte fel tetőtől talpig a férfi -a Grayhez?
A griff félrefordította a fejét, és a nem létező szemöldökét is összeráncolta.
-Elfogadható -jelentette ki.
-Nos, Gray szeretnél-e ellátogatni a táborunkba? -kérdezte Phillip.
A madár határozottan bólintott.

A táborban, a  tűzrakóhely körül, miután mindenki megsütötte, és megette a neki szánt haladagot, az új társukat kezdék el faggatni.
-Hogy kerültél az útonállók fogságába -nézett rá a hasonfekvő Bella.
- Kicsikoromban az anyámat lelőtték és a testvéreimet elvitték a vadászok. Csak én maradtam egyedül. Három hónapot töltöttem egyedül az erdőben, és elvadultam. Egy kedves ember az akadékoskodásom ellenére elvitt Fellegvárosba, a griffmadárok székhelyére, hogy kiképezzenek, de sehogy se sikerült nekik teljesen megszelidíteni, így egy nap, mikor az erdő felett repültem a tanítómmal, ő lecsúszott a hátamról, és én pedig nem mentem utána, ezért meghalt. Most már, így visszatekintve mardos a bűntudat, de akkor még túl fiatal voltam, hogy érzékeljem tettem súlyát. Ezek után leszálltam inni a folyóból, ott ütöttek rajtam a zsiványok. Pedig csak egyedül akartam lenni -az utolsó mondatot lesütött fejjel mondta.
-Meg tudom érteni, én is azért költöztem oda, -mutatott a határon elterülő tölgyesre -mert egyedül szerettem volna lenni -mosolyodott el Bella.
-Jó, de miért pont egy erdőbe? -kérdezte Brian.
-Az egész a bátyáimtól indult ki. Volt egy mondásuk: Ha egyedül akarsz lenni, költözz egy erdőbe, ne mosakodj, növessz szakálat, és ha betérsz a közeli faluba mindig mormolj valamit az orrod alatt! Garantáltan senki sem fog a közeledbe menni. Hát, igazuk volt -nevette el magát a lány, majd hosszú kínos csönd állt be, míg a feketehajú meg nem szakította.
-Ismeritek az árnymágusok történetét?
-Bella, azt mindenki ismeri -oltotta le a hercegnő.
-De az eredet történetüket is? -erre persze fejrázás volt a válasz -Minden az ősi Boszorkány királyságban kezdőtött, a királylány az összes kérőjét visszautasította, és a hátuk mögött nevetett rajtuk. Az anyja, a királyné megelégelte a dolgot, és megátkozta lányát, hogy halálosan beleszeressen a féltestvérébe. Sajnos a férfi nem tudott ellenállni a lány kirartó próbálkozásainak, és gyermekeket nemzettek. Ők lettek az árnymágusok. Céljuk a szeretet kiölése a világunkból. A háborúk során mind meghaltak, sőt az egyik hősünk gyermeke itt ül körünkben -fejezte be, majd Williamre sandított.
-Úgy tudtam, hogy erre megy ki a játék -dohogta a férfi.
-Jaj, ne morogj! Most pedig, ha megbocsátotok, elmennék aludni -állt fel a lány, majd tett pár lépést, és leheveredett egy magányosan álldogáló fa tövébe.

Egyikük se vette észre Brian dühös tekintetét, és az ökölbe szorított kezét.