William meggyőződése szerint meg kellett volna fogadni, a szokatlanul fiatal remete tanácsát, és abba az irányba menni ahova mutatott, de az is lehet, hogy ott voltak a trollok... Ki tudja? Bill utált bizonytalanságban lenni, de Bella látszólag élvezte a helyzetet, és gúnyosan mosolyogva integetett nekik, még el nem tűntek lovaikkal a fák és bokrok nyújtotta sűrűben.
Phillip teljesen helyesnek ítélte a meggyőződését, miszerint Bella csak egy akadály volt semmi több, aki le akarta téríteni őket az útról.
Lanara bízott a vezetőjük tapasztaltságában, de mint mindenki, ő is tudta, hogy a vörös bármeddig képes lenne elmenni, csakhogy bizonyítsa az igazát.
Brian inkább a lovával volt elfoglalva, aminek fehér sörényébe ágak és levelek akadtak. A fiú, félkezében a kantárral, próbálta kiügyeskedni a nem kívánt "díszítő elemeket". Egy-egy rossz mozdulatra a lova hangosan nyerítve jelezte nemtetszését.
-Brian, ne gyilkold szerencsétlen állatot! Felveri a segély kiáltásaival az erdőt -jegyezte meg Bill.
-Marha vicces! -morogta a szőke.
Ettől a rövid párbeszédtől eltekintve nyugalmasan és csendesen telt az út, mindaddig a percig, amíg a paripák meg nem torpantak. Phillip hangosan felmordult, mert már megint csak az idejüket veszetegik - legalábbis, ő így gondolta. Leszállt, majd a bozótos felé indult, a társai követték. A vadszeder tüskéi beleakadtak a ruhájukba, és csak hosszas szitkozódásokkal sikerült kiszabadulniuk az ágak fogságából. Legelől Phillip menetelt, így ő látta meg először azokat a tényezőket, melyeket a háta közepére se kívánt volna.
A szürkészöld bőrű trollok egymással szemben ültek egy korhadt farönkön. A lombkoronán átszűrödő kevéske fény megcsillant a sárgás, elszíneződött fogaikon. Tesküket mohapárnák takarták, amiket indákkal erősítettek magukra. Rusnya képükön egy hatalmas, horgas orr terpeszkedett. Kicsi, sárga, vizenyős szemeik a dühtől izzottak. Fekete, mosatlan, zsíros fürtjeik ide-oda himbálóztak beszéd közben. Valamin nagyon összekaphattak, mert az egyik már a buzogányát lengette.
A szedresben tanyázók tátott szájjal meredtek a háznyi lényekre, majd a hercegnő észbekapott, és egy gyors imát mormolt.
-Ezek hegyi trollok -jelentette ki a vörös.
William felnevetett, majd megszólalt.
-Nem, Phillip, ezek erdei trollok -az említett megbotránkozva ránézett, amolyan "hogy-mertél-megkérdőjelezni-engem" nézéssel.
-Mi a különbség? -sutogta Lanara.
-Az egyik színe zöldesszürke, a másiké szürkészöld -válaszolta a két férfi helyett Brian.
-Pontosan, ezek hegyi trollok.
-Mégis miért lennének azok? Hm... Nézz körbe! Egy erdőben vagyunk. Határozottan erdei trollok -érvelt Bill, de Phillip hajthatatlan volt.
-Jó, de hol az erdő?! -itt tartott egy kis hatásszünetet -Egy nyamvadt HEGYEN!!!! -sajnos ezt olyan hangosan mondta, vagy inkább kiáltotta, hogy az egyik troll feléük fordította tányérnyi füleit, majd trapolva eléük lépdelt. A kis csapat dermedten állt a féleltől, csak Williamben volt annyi lélekjelenlét, hogy rákiabáljon a lovaikra, hogy meneküljenek el. A padadobogásra a lény felkapta a fejét, de legyintet egyet, mikor a lovas nélküli állatok után tekintett.
-Ogg, nézd, megvan a vacsoránk -szólt maga mögé egy lassú, mély, vontatott hangon, majd az Ogg nevezetű előbattyogott a társa mögül, hogy ő is megszemlélje a zsákmányt.
-Látom, Zor, most már csak azt kell eldöntenünk, hogy főzzük vagy süssük őket.
Erre a megnyílvánulásra Phillip nyelt egy nagyot.

Ogg és Zor egy sziklás, alacsony belmagasságú, erdei barlangba cipelte őket, majd befalaszta a barlangszájat, annyira, hogy csak egy kis rés tátongott a legtetején, akkora, hogy épp csak kaptak levegőt.
Brian Lanarával leült a barlang fala mellé, és elfojtott hangon beszélgettek, Phillip mormogva járkált körbe-körbe, Bill pedig a sziklatömeget méregette, mindaddig, míg egy ismerős, fekete fürtökkel keretezett arc fel nem tűnt a lyukon.
-Sziasztok! Láttam talákoztatok....lássuk is mivel... -Bella gondolkozást színlelve megvakarta az állát- Mivel? Mivel? Ja igen, kettő trollal.... Igazam volt, vagy igazam volt? -mosolygott le lelkesen.
-Csak hozz ki minket! -dörrent rá Phillip.
-Hát azért vagyok itt -bizonygatta a lány -Csak egy feltételem van: a ti Phillip barátotok mondja ki, hogy igazam volt...
-Soha! -közölte a vörös rezzenéstelen arccal.
-Rendben. Ti tudjátok. Csak szólok.... A trollok azt tervezik, hogy gyársa húznak titeket, ami nem túl kellemes, főleg amikor...
-Phillip, mondja, kérem! -sivította a hercegnő addig a percig, míg a férfi be nem adta a derekát.
-Most arra kérlek titeket, hogy keressetek fedezéket, ez egy kicsit rázós művelet lesz.
Mind a négyen behúzódtak a barlang hátuljára egy mohával tarkítot kő görgeteg mögé.  
Bella valamit kántálni kezdett, a szövegét a sajnos nem lehetett érteni, de mire végzett, a sziklafal darabjaira hullott. Hegyes kődarabok szálltak el védenceink feje mellett. Lanara befogta a fülét, és mégjobban összehúzta magát.
Az esemény végét a felszálló porfelleg jelezte. A kis csapat remegő lábakkal bújt elő a rejtekéből.
-Ezt hogy csináltad? -fordult Bill Bella felé.
-Szakmai titok... -mosolygott a lány -De induljunk, ennek olyan hangja volt, hogy biztos meghallották a trollok.
-Mióta ő  a főnök? -nézett Phillip szemrehányóan a hercegnőre.
-Amióta felrobbantott egy sziklafalat -jött a válasz félvállról.

Szaporán masíroztak az erdő rejtett ösvényein. Feszült izgalom ült ki az utazók arcára. Bella macskaszerű figyelemmel kísérte minden mozdulatunkat, és az öszzes gyanus hangra felkapta a fejét, és riadtan az irányába fordult.
Így volt ez egy hangosabb ágreccsenésig, amikor is a fekete hajú megtorpant, és reményvesztetten meredt maga elé.
-Ez nem a mi napunk -sutogta, szinte már magának.
Egy nagyobb csapat barna köpenyes alak ugrott le a fákról. Nyilaikat célra tartva várták vezetőjük parancsára. William hallott már a Zsivány-erdei útonállók, de még sose talákozott velük. A dajkája meséi szerint, egy lázadó nemes ifjú, John Halding vezeti őket, akit az apja kitagadt a családból. Néha Bill is úgy gondolta, hogy jobb lenne kitagadva tengetni napjait egy nyugott kis helyen, talán Korall-kikötőben... 
Egy széles válú, aranybarna hajú, harmincas évei végén járó férfi, önelégülten közeledett Bella felé, majd megált tőle egy hüvelykre, amit a hercegnő még ilyen helyzetben is udvariatlannak tartott.
-Lám, lám, lám! -kezdte John Halding, miközben a fekete hajú egyik kósza tincsével játszadozott, a lány próbált hátrálni, de a férfi a derekára csúsztatta a kezét, és nem eresztette -Bella, három év alatt semmit se változtál... Mintha nem is öregednél... Ugyanolyan szép vagy, mint akkor.
A lány tiltakozóan lesöpörte John Halding kezét az arcáról, majd jól bokán rugta.
A férfi csak összehúzta a szemeit, majd jól csuklón ragadta Bellát, és maga után ráncigálta.
-A többit fegyvertelenítsétek, nem akarok meglepetéseket.
Phillip megadóan felemelte a kezeit. Bill és Brian még szívesen leállt volna az útonállókkal párbajozni, de amikor az egyik megelégelte a dolgot, és fegyvert fogott a hercegnőre, inkább annyiban hagyták a dolgot. 
-Miért adtad meg olyan könnyen magad? -súgta oda William Phillipnek.
-Azért, mert a hercegnő védtelen, szerintem te se szeretnéd, ha egy nyil álltal veszne a lábaid előtt -válaszolta ingerülten a vörös. Ezzel telibe találta Bill érzelmeit, és a férfi magábafordultan sétálta végig az utat a zsiványok táboráig.
Egy tisztásra érve, ahol sátorok, rozsdás ketrecek, és sörös hordók álltak szétszortan John kiosztotta a parancsokat, Billt, Lanarát, Briant és Phillipet egy fához kötözték, Bellát, pedig berángatták a legnagyobb sátorba.

Idő közben a nap narancsra, majd később orgonalilára színezte az eget. Nem sokkal utána, pedig apró csillagokkal tarkított feketeség lett.
Bill szomorkásan horgasztotta le fejét. Brian mindent megtett, hogy felvidítsa, de mivel egyik módszerével se ment semmire inkább abbahagyta.
Lanara összecsomózott kezeit rángatva fészkelődött, de a fa nagyon erősen tartotta, így zihálva egy fél óra után befejezte.
Phillip terveket próbált kieszelni a szabadulás céljából, de mindegyiket kivitelezhetetlennek találta.
A hold fénye ezüstösre festette a sátrakat. Az egyik kisebb mellett egy lekötözött állat rugdosódott, majd kimerülten nyúlt el a zöld füvön.
William felfigyelt a vele szembe ficánkoló lényre. Tollai szürkék, mint a frissen kovácsolt kardok éle, csőre napraforgósárga, szőrös mancsai és farra fehérebb volt a hónál. Kérdés sem fért hozzá, hogy ez egy fiatal griffmadár. Oroszlánfarkával idegesen csapkodott. Borostyán szín szemeiben a pupilla kétszer akkorára tágult, ahogyan a férfit kémlelte. Az egymásba mélyült szemkontaktust Bella zavarta meg, mikor a megkötözöttek felé igyekezett. Egy halom fegyverrel.
Phillip nem tudta megállni, hogy ne tegye szóvá.
-Hogy hogy kiszabadultál? -nézett az vörös a lányra, aki ezalatt a lába elé dobta a fegyvereket.
-Leitattam őket.
-Az őrök?
-Velük se lesz gond -mosolyodott el gonoszan a lány.
Az egyik tőrét kivette az övéből, és elkezdte elvagdosni a köteleket.
A férfiak felálltak, felsegítették Lanarát, majd kinyújtóztatták elgémberedett tagjaikat.
Bill szinte önkéntelenül is a griffhez sétált, majd az egyik kölcsönbe kapott tőrrel elkezdte kiszabadítani.
-Mit csinálsz? Gyere! -utasította Phillip.
-Igaza van. El kell tűnnünk -sziszegte Bella a fogai közt.
-Örülök, hogy valamiben egyet értetek -mosolyodott el a férfi, és folytatta tovább azt a művelet, amibe belekezdett.
-Hadd csinálja -legyintet a hercegnő -Hisz az a szerencsétlen állat is pont olyan fogoly, mint amilyen mi voltunk -mondta, majd egy vigyorgás keretében ő is ment segíteni.
-Köszönöm -sutogta William.
-Szivesen. Semmiség volt. Amikor az utolsó kötél is elpattant, a griff felállt, összeborzolta tollait. William halovány emlékei szerint az állat, még meg is hajolt, megköszönve a segítséget.
-Gyerünk repülj! Sicc! -terelte felfelé a férfi, de a griff megrázta magát, és elindult a sátrak felé.
-Ezt meg mi lelte? -nézett döbbenten körbe Bill.
-A griffek hiú lények, most valószínűleg megbosszúlja a fogvatartást -válaszolta Bella, majd intett, hogy kövessék.
Futva szelték az erdőt. Még a hercegnő is tudta tartani a tempót.
-Hova rohanunk? Az útonállók nem fognak üldözni -kérdezte fulladozva Brian.
-A térfelemre. Oda semmilyen élőlény sem teheti be úgy a lábát, hogy ne tudjak róla. A kis drágáim pedig a szabályok értelmében elintézik őket.
A Sefel partján álltak meg pihenni.
-Itt már biztonságos -jelentette ki a lány, majd egy fekete tincset tűzött arrébb.
-Azon gondolkoztunk, hogy az ön határvidéki tapasztalatoddal sokra mennénk, és könnyebben elérhetnénk a céljainkat. Arra kérem, hogy csatlakozzon hozzánk. 
-Gondolkoztunk? -hült el Phillip.
-Phillip, tudja ez fejedelmi többes -kuncogott a hercegnő
-Hercegnő, kérem tegezzen -mosolygott Bella -És igen, válalom.
Levakarhatatlan vigyorgással levette a csuklyáját, így a hold fénye megcsillant a derékig érő, ébenszínű tincseken. 
Phillip még egy kicsit puffogott magában, majd beletörődött a gondolatba.
-Az utolsó kívánságom az lenne, hogy hadd menjek haza összepakolni.
Az új vezető így vitte el otthonába a kis csapatatot.