Williamnek kipatantak a szemei. A kellemes félhomály nem iritálta a szemét így nyugodtan nézelődhetett. Felismerte a bútorokat, a nehéz, szatén függönyt és a tartó gerendákat, de valahogy mégis más volt. Talán valaki kitakarított?
E pár perc megfigyelés ráeszmélt, hogy szörnyen hasogatt a feje, és az oldala is szúr. Mocorogva, próbált felülni, de helyette azt érte el, hogy még több testájékába nyilalt bele a fájdalom. 
-Bill, felébredt? -hangzott a jól ismert lágy hang. William mindenét megeröltette, hogy mosolyra nyissa a száját. A hercegnő letelepedett mellé az ágy szélére, és megfogta a kezét, közben méz édesen mosolygott.
-Mi történt? Hol vagyok? -kérdezte a férfi rekedtes hangon.
-Mérgezett nyilat kapott, ha nem találtuk volna meg olyan hamar... -a lány elfordította a fejét, és lopva letörölt egy könnycseppet -Abba bele se merek gondolni.
-Hogy kerültek oda a tündék?
-Bellaniel hívta őket. Az ő elmondása szerint, már előre látta a goblin király cselekedeteit, így miután Phillippel összevesztek, rögvest a Kristálypalotába lovagolt segítségért.
-A többiek hol vannak, kisasszony?
-Pihennek. Gray az istállóban. Phillip és Brian a szobáikban -a hercegnő alig tudta befejezni, kaparászás hallatszott az ajtón, majd kinyílt, és egy tollas fej bukkant fel. Majd Gray többi része is becsoszogott, őt követte Brian és Phillip.
A szürke az ágyhoz ügetett, majd a két mellső lábát ráragta. A hatalmas szárnyait megrezegtette, és majdnem felborította az egyik polcot.
-Hé, hé, haver, a berendezés marad! -nevette el magát Bill, ami erőltetett köhögésbe csapott át.
Brian a odaplattyant Lanara mellé, majd elvigyorodott.
-Jól megijesztettél minket! Hála az égnek, hogy éppségben vagy -a vörösre sandított -Phillip pedig mondani akar valamit.
A férfi morgolódott még valamit, majd a beteghez lépett.
-Bocsánatott szeretnék kérni. Hibáztam. Rosszul ítéltelek meg. Nem vagy rendbontó, hanem egy hős. Egy igazi lovag.
-Bocsánatkérés elfogadva -bólintott William. A vörös mélyet sóhajtott, és a hercegnő felé nézett.
-Elégedett, felség?
Lanara kajánul elvigyorodott, majd teljesen nyugodtan válaszolt.
-Még nem. Ott van például Bellaniel is -Phillip egy pillanatra megmerevedett, majd elkezdett sántikálni az ajtó felé, de az visszafordult.
-Brian, gyere te is! -utasította a vörös.
-De miért? Még maradni akarok -nézett fel a szőke lebigyesztett ajkakkal, és tágra nyílt pupillával. Úgy festett, mint egy kisfiú, akit az apukája korábban szeretne hazavinni a játszótérről.
Phillip fújatott egyet, majd belefogodt a magyarázásba.
-Azért, mert lehet, hogy felpofoz -itt hangsúlyt váltott -Tényleg ki szeretnéd hagyni?
A szőke felpattant, és mintha puskából lötték volna ki elrohant, majdnem fellökte az ajtóban szobrozó Phillipet "Az utolsó a lócitrom!"  felkiáltással. Miután elhagyták a szobát, Bill felnevetett.
-Hihetetlen, hogy ezek felnőtt férfiak!
Lanara Williamre sandított.
-Igen, hihetetlen.
Gray, aki eddig csendben figyelt, most bökdösni kezdte a férfi bal vállát.
-Egy sajnálatos hírt kell közöljek veled -lehorgasztotta a fejét -a lova elhullott a csatában.
-Oh, -szólt Bill meglepetten -szegény jószág. Annyi kalandot éltünk már át együtt.
A griff határozottan folytatta.
-Mint mindig, ebben is van valami jó. Mátol tiszteletbeli grifflovasnak számítasz, az én lovasomnak... Na mit szólsz?
Billt, ez még hirtelenebb érte, mint a másik kijelentés, és megpróbálta elővenni a lehető legvidámabb arcát, hogy nehogy lelohassza a madár lelkesedését.
-Nagyon jól hangzik -mondta, majd megsimogatta az állat fejét -Most pedig, ha megbocsátanak -kezdett fészkelődni az ágyában -Megyek megnézem, hogy hogyan sikerült Phillipnek düllőre jutni Bellaniellel.
A hercegnő felkacagott, majd elküldette Grayt egy mankóért, így újra kettesben maradtak.
-Tudja, még a lábaimnak semmi baja.
-Tudom, Bill, de még gyenge, nem kockáztathatunk meg egy esetleges megpotlást, vagy hasonlókat.
Eme mondatokat követően síri csend telepedett az apró szobába. A nyitott ablakon áthallatszódott a tücsök ciripelés. Lanara kinyitotta a száját, majd becsukta. Williamnek úgy tünt, hogy mondani kíván valamit, de hagyta, hogy a lány kezdeményezzen. A hercegnő felállt az ágyról, és átült egy karosszékre, amit Bill sehogy se tudott felismerni.
-Bill, kérem tegezzen.
William elmosolyodott a kérdésen.
-Szives örömest, Lanara.
-Csak Nara -tette hozzá gyorsan a lány -A barátaimnak csak Nara vagyok.
Ezek után Gray becsörtetett egy mankóval a csőrében. A szőke lány kisegítetette a férfit az ágyból, majd a karját átvetette a vállán, így támolyogtak ki a folyosóra.
A folyosó diszkrét kőcsipkével volt díszítve. A kopottas hatást keltő márvány mozik, tökételesen passzolt a sárgás márvány oszlopokhoz. Az egész hely egy kicsit hűvös volt, így a hercegnő egy hatalmasat tüsszentett. Pár perc barangolás után rátaláltak Phillipékre, akik nagyban beszélgettek Bellaniellel és egy másik aranyszőke tündével.
A tündeférfi magas volt és vékony. Ezüst színű páncélt viselt, oldalán vastag kardja lógott. Haja hosszú, szőke tincseit fonatba fonva viselte. Valószínűleg Bella egyik testvére lehetett, mert egyforma színű mélykék szemük volt.
A férfi mikor meglátta Williamet, megkerülte az éppen magyarázó Phillipet, majd elé állt.
-A drága hugom sokat mesélt önről, és a barátairól, és aki Bella barátja, az az én barátom is -mosolygott.
Bill enyhén meglepődött, de megpróbálta leplezni.
-Belci, -lépett mellé a fekete hajú -légyszíves mutatkozz be!
A férfi bólintott.
-Oh, míly udvariatlanság volt ez részemről -szabadkozott -Hadd mutatkozzak be, a nevem Belcesar O'lein-Brahanne.
William köpni-nyelni nem tudott.
-Maga a tündekirály? Ez hihetetlen! Felség, örülök, hogy megismerhetem!
-Szintúgy -válaszolta a tündekirály, majd magához húzta a hugát, és homlokon csókolta.
-Vigyázz magadra, Bellaniel! Most haza kell térjek, a királyném már biztos vár.
-Add át üdvözletem Romaynának! -búcsúzott a tündelány.
Belcesar megigazította az zafír berakásos ezüst koronát a fején, majd intett egyet, és távozott.
A hercegnő tátott szájjal nézett utána.
-Csinos korona -jegyezte meg.
A fekete hajú felé fordult, majd egy kaján vigyort öltött a képére.
-Csinosnak csinos, csak épp hamisítvány. Persze mindenről csak az én idrisim* bátyám tehet!
Erre már a bámészkodó Gray is felfigyelt, és tágra nyílt szemmel Bellaniel felé fordult, a többiekkel egyetemben.
-Vicces sztori, majd egyszer elmesélem -zárta le a beszélgetést a fekete hajú, és elsétált a keleti szárny felé.
-Mit jelent az "idrisim"? -tekintett fel Brian Phillipre értetlenledve.
-Brian, nézz utána! -válaszolta a vörös lesajnálóan.

           ★☆★☆

A ceremónia előtt Bill szörnyen ideges volt. Járkált a szobájában, és olykor-olykor megállt megigazítani a díszegyenruháját.
-Készen állsz? -kérdezte Brian az ajtónak támaszkodva. Ő is a halványkék egyenruhájában feszített, és egy pajkos mosollyal az arcán.
-Persze, indulhatunk.
Némtelen folyosókon lépkedtek végig. A vár apraja-nagyja mind a trónterembe tömörült, hogy megcsodálhassa a lovaggá ütést.
Bill sokkal izgatotabb volt annál, mint amit be mert vallani magának. A szive a torkában dobogott. Erősen markolászta a kardját, mielőtt benyitottak volna a hosszúkás terembe.
-Hát haver, sok sikert! -szólt Brian, majd kitárta a kétszárnyú tölgyfaajtót. A bent nyüzsgő tömeg hirtelen elhallgatott. Szépen elrendeződtek, úgy hogy utat adjanak Williamnek. A férfi ismerős arcok után kutatott. Bellanielt nem volt nehéz kiszúrni a gyönyörű, bíbor selyemruhájában. Hosszú éjfekete haját felkotyolta, és kedvesen mosolygott Billre. Phillip komolyságot sugárzó arccal, karótnyelten állt a királyi pár mellett. Nara csipkeszegéjű, sárga básonyruhájával kitünt a bárónők, és helytartónők forgatagából. Egy kicsit idegesen pillantgatott a férfi felé, de mikor az bíztatóan felé kacsintott, elpirult, és félrenézett. Még Grayt is megtalálta. A griff egy sarokban gubbasztott, de mikor a gazdája megjelent közelebb araszolt, és a nyakát kezdte nyújtogatni, sőt néha felágaskodott, hogy jobban lásson.
-Oh, kedves William, ne ácsorogjon ott, inkább jöjjön ide, és térdeljen le -szólt a király. A megszólított pont úgy cselekedett, ahogy azt elvárták tőle.
-Kérem, mondja utánam az esküt. Fogadom, hogy csakis a királyomat, és a hazámat fogom szolgálni. Kitartok mellette a halál órájában is. Vitézül fogom védelmezni, és oroszlánként küzdeni érte.
- Fogadom, hogy csakis a királyomat, és a hazámat fogom szolgálni. Kitartok mellette a halál órájában is. Vitézül fogom védelmezni, és oroszlánként küzdeni érte -ismételte egyre idegesebben William. A férfi érezte, hogy először a jobb, majd a bal vállát érinti meg a király kardja.
-Ezennel a neve: Sir William Edward Warrior. Hatalmas tapsvihar fogadta, a büszkén felálló férfit. Bill azt kívánta, hogy bárcsak itt lenne az apja és látná. Valószínűleg elfelejtené a sok, eddigi életében elkövetett megbotlást.

            ☆★☆★

A napsütés, és a finom szellő elengedhetetlen volt egy kellemes tavaszi naphoz. A dambioni várkertben a fák már rég túl voltak a rügyfakadáson. A nagy barackvirágok és cseresznyevirágok simogatták a szellőlányok finom porcelánarcát. Gyerekek labdáztak a kertben, valószínűleg az éppen itt vendégeskedő fiatal bárónő gyermekei. Egy fiucska a fa teteén üldögélt, és figyelte Bellaniel játékát az ő pettyes kislovával. Nem is játék volt az; Táncos kiszökött az istállóból, és mindent megtett, hogy  szabadsága idejét minél jobban meghosszítsa. A tündelány bárhogy próbálta visszaterelni, édesgette, simogatta vagy almával kínálta, a ló mindig elugrott előle.
-Segítsek? -kérdezte egy mély hang a háta mögül.
Bellaniel hátra nézett és Phillip fényes, méregzöld tekintetével találta szemben magát. A férfi a kezében vezetőszárat szorongatott.
-Nem kell! -fordult el a fekete hajú durcásan.
-Azért erre szükséged lesz -nyujtotta át a szárat a vörös. A lány morgolódva elvette, majd a legelésző lovához lépett, és a nyakára kötötte. Táncos nem rugkapált, csupán szomorúan bámult a félbe hagyott fűcsomója után, mindenesetre követte a gazdáját.
-Érdekes ló; -kezdte Phillip a beszélgetést -eddig még nem láttam egyet se így elszölni.
Bella mosolyogva mesélni kezdett.
-Tudod ő egy szelidítetlen vadló, ha nem lennék vele ilyen jóban, akkor rugna, harapna, na meg észveszejtően bakolva, de te tényleg ezért jöttél, hogy a lovamról társalogj? -nézett kérdőn Phillipre a fekete hajú.
A férfi megvakarta a tarkóját, majd válaszolt.
-Tudod, az első bocsánatkérésemet félbe szakította a testvéred, ezért be szerettem volna fejezni.
-Hallgatom.
-Mélységesen sajnálom. Bár nem tudtam, hogy a vád, amivel vádollak hamis, de ez sem számít mentségnek. Egy lovaghoz nem méltó szavakkal illettelek...
-Jó-jó elég! Megbocsátok! -nevetett fel Bellaniel.
-Tényleg? -nézett rá a férfi hitetlenkedve.
Egy jó nagy pofon csattant az arcán, amitől Phillip egy kicsit megtántorodott.
-Azt mondtad megbocsátasz -simogatta a pirosodó tenyérnyomot a vörös.
-Ez járt a megbocsátáshoz -válaszolta a lány kurtán, majd megpróbálta megkerülni a férfit, de az újból elé állt, pontosabban a lova elé, és meghajolt.
-Szeretnék bocsánatot kérni öntől is, Pöttyös Hercegnő -aztán hozzá tette -Már, ha jobban megnézem nem is olyan kicsi, sőt elég nagy.
-Azért ne essünk tülzásokba! -rakta a válllára a kezét nevetve Bella.
A vörös gyorsan az állat gazdája felé pördült.
-Kezdjük tisztalappal, rendben? -nyújtotta a kezét a lány felé.
-Rendben! -rázta meg a tünde, majd a férfi pillantását kezdte keresni a tekintetével -Ugye tudod, hogy nem tudom elfelejteni a szavaidat egyik napról a másikra, és még nehezen bízok meg benned?
-Igen, de tenni fogok róla, hogy könnyebb legyen felejteni -válaszolta Phillip, majd a lányba karolt, és együtt folytatták útjukat az istálló felé.

*idióta, dinka

Kedves, olvasók, rohamosztagosok, tündék, törpök, árnyvadászok, vámpírok, varázslók, szuperhősök, fangörlök, de legalábbis, aki olvas, szeretnék bejelentést tenni!
Ez volt a könyv utólsó fejezete, tudom rövid volt, meg minden, de nyugi, lesz még következő rész. A címe pedig Griffek és árnyak. Megtalálható lesz a profilomon, de nem rögtön, mivel még be kell fejeznem két publikálatlan történetet.
Addig is nesze nektek Phillip!

Oliv