Másnap délelőtt mikor keltem Marcus már nem volt sem az ágyban, sem a házban. Mikor megnéztem a telómat, egy SMS fogadott, hogy elment dolgozni. A bőrömdömből kiszedtem egy inget és ahoz felhúztam a sötétkék farmeremet. 11-re beszéltük meg Shawnnal a találkozót, így gyors még meg tudtam enni egy szelet kenyeret, mielőtt dudált volna.

-Hola! Buenos Dias. Como estas? -pattant ki a kocsiból, majd adott egy puszit az arcomra.

-Nem mondod, hogy már megint spanyolul akarsz tanulni? Ugye csak viccelsz? -mosolyogtam rá hitetlenkedve.

-No -felelt továbbra sem az anyanyelvünkön.

-Jól van. Akkor amíg körbe viszel és bemutatod a várost, én megtanítom neked a színeket. Megfelel?

-Sí -bólintott, beszállt mellém, majd beindította a kocsit és elindultunk. Közben átváltott angolra, és úgy magyarázta, hogy mi micsoda, meg hogy mi merre található. Egy erdős útra tértünk le, és felmentünk a hegyekbe. Ott már nem volt akkora forgalom, így a kocsikat nézve elkezdtem tanítani.

-Negro -mutattam rá egyre, aki velünk szembe jött -Blanco -magyaráztam a következőt.

-Szóval a negro az fekete, a blanco meg fehér -értelmezte, majd folyamatosan ismételgette hangosan, hogy megjegyezze -Oké, jöhet a következő kettő.

-Rojo, azul -feleltem, ő meg próbálta memorizálni.

-Rojo- piros. Azul- kék. Rojo- piros. Azul- kék.

A hegyre felérve egy nagy parkolóban megálltunk és kiszálltunk. Volt ott egy kilátó, büfé, de sokan csak a fa asztalnál ültek és beszélgettek. Az egyik csapathoz megérkezett egy pár.

-Na végre, hogy felértetek! -fogadta őket az asztalnál ülő szemüveges fickó.

-Nem hiszitek el, hogy mi történt -nevetett a barna lány, és helyet foglalt a többiek közt -Ez a szerencsétlen lecsúszott egy dombról, így újra fel kellett másznia, ami kb fél óráig tartott.

-Biztos, hogy nem egymásba gabalyodtatok megint? Tudod a házasság utáni néhány hét... -gondolkodott el egy fiatal, hosszú szőke hajú nő.

Mosolyogva figyeltem őket, majd Shawn mellém lépett. A kezében két belépő volt a kilátóba. Milyen jó, hogy én azt sem vettem észre, hogy elment.

-Mehetünk Señorita? -nyújtotta felém a kezét, én meg megfogtam. Kéz a kézben mentünk fel a lépcsőkön, majd az utolsó lépcsőfokon megállított -Maradj egy picit így -kérte, ő meg visszament nehány lépést, és elővette a telefonját -Mosolyogj! -szólt, aztán máris elkészítette a képet, míg mielőtt ellenkezni tudtam volna. Shawn mögött néhány ember türelmesen várakozott, majd ahogy mi is, úgy ők is el tudtak indulni.

-Nagyon szép -néztem le a mélységbe, és nyugodság fogott el. A természet szép színei, a madarak csicsergése és a lágy szellő. Hihetetlenül csodálatos volt. És közben a derekamat két kéz fogta. Tudtam, hogy ki az, és tudtam, hogy nem helyes, mégis olyan jó volt csak úgy állni ott és bámulni ki a fejemből. De minden jó egyszer véget ér. Így volt ez akkor is. Egy fiatal lány hangját hallottam meg magam mellől, aki Shawnnal akart képet.

-Szia Shawn. Készíthetünk egy képet?

-Szia. Persze -mondta, és ekkor elengedett. A varázs megszűnt. A fotó elkészült, aztán elköszöntek.

-Szerintem induljunk a stúdióba, nehogy elkéssek -jelentettem ki, és leindultam a lépcsőn. Shawn nem szólt, csak jött utánam. Egy kólát vettem a büfében, majd beszálltunk a kocsiba.

-Cami mi baj? Történt valami? -pillantott rám türelmetlenül.

-Nem semmi. Menjünk. Azt hiszem, hogy jó párszor fel kell majd énekelnem egy dalt. Ideges vagyok -próbáltam elterelni a témát, ami szerencsémre be is vált. Őszintén nem tudom, hogy mi ütött belém. Egyszerre fájt, hogy nem bízok benne, de az is, hogy nem szabad hozzá közel kerülnöm. Neki csak a munkatársamnak, és a barátomnak szabad lennie. De mindig eszembe jut, hogy vele milyen lenne. A szerelem, az élet, és a szex...