Már vártam, hogy egyedül hulljon le az első hó, másodjára holnapra latyakossá váljon, mint az arcom a könnyektől, de nem lett: Megszokta a légüres tér ha nem bántja társaság, de végül valaki behavazott nálam, ott dobog, de melegen tartja a szeretet, a hangulata a fehér hónapnak, és megvilágítás éri a gyenge szálon futó ciklotim személyt mikor üt az óra, hogy megérkezett a tél.
Bármilyen hideggel szembe nézek, meleg gyúl idebent, izzadok, fázok, remegek, virulok és olvadok, Jégcsap is lehetnék még, akit lassan csöpögve majd széttörik a gyerekek, mikor játszanak, de te rájuk szólsz, hogy vigyázzanak rám. Nem számít, hány órával állítják előre az időt, mégsem érzem, hogy többet kaphattam belőled aznap, mikor tavaszt színlelt a tél.

Ébredés előtt egy órával kutatom a telefonomban a neved, ez automatikusan sikerül, de mivel félek, hogy
túlmelegedik az aksim, így már nem teszem a fejem alá.
Üzenet leszek félig elküldve.