" Kedves Louis!

Mikor ezt a levelet olvasod, feltételezhetően én már nem élek. De nem tudlak itt hagyni e nélkül. Ha már személyesen nem tudtam neked elmondani, legalább így elolvashatod.
Szeretném ha tudnád hogy szeretlek. Mindig szeretni foglak. Bármit is tettél, én szeretlek.
Jobb lesz így mindenkinek. Így, hogy én már nem vagyok. De azt is tudnod kell, hogy én már azért nem vagyok, amit tettél velem. Talán nem is érdekel majd. Mikor először láttalak, hallottalak beszélni annyira szerelmes lettem. Visszafordíthatatlanul, örökké. Sóvárogtam utánad minden egyes nap. Szerelmes voltam, vagyok és leszek is mindig beléd. Komolyan gondoltam mikor azt mondtam szeretlek. Nekem nagyon sokat jelentett, főleg mikor te is kimondtad. Bár az hazugság volt. Tudom hogy az a két hét egy az egyben hazugság volt. De a legszebb, és egyben legfájdalmasabb hazugság az életemben. Tudom hogy aznap mikor megütöttél, meg támadtál drog hatása alatt voltál. Az nem te voltál. Tudom hogy soha nem ütnél meg. Hiszem hogy az a drog volt.

Annyit kérek Louis. Csupán annyit, hogy ha elolvastad ezt a levelet
gondolkozz el azon hogy valaha is éreztél e valamit irántam. Ha hazudtál is mindvégig, de éreztél e valamit? Akármit. Emlékezz rám Louis, mert én mindig emlékezni fogok rád.

A városszéli nagy hídon vetettem véget az egésznek. 

 Szeretlek Louis.

Szeretettel Harry. "

Lerakom a papírt. Utoljára olvastam át. Nem egyszer írtam újra, és végül semelyiket nem találtam megfelelőnek. Ez sem az, korántsem az de már belefáradtam. Belerakom egy borítékba majd megcímezem rajta Louist.
Nem ez az egyetlen levél. Írtam egyet anyának, Ashleynek, Niallnek, és Mirának is. Ezekben elbúcsúzok tőlük.
Anya dolgozik, Ashley iskolában van. Úgy tudták én is elmentem, de nem. Anya és Ashley levelét a konyhaasztalon hagyom, potyogni kezdenek a könnyeim. Pár nap telt el azóta hogy Louis azt tette. Pár nap alatt a legmélyebbre kerültem. Nem látom értelmét a folytatásnak.
Úgy érzem ha eltűnök örökre az élet jobb lesz. Nekem mindenképpen. Louis nélkül én már nem akarok semmit.

Úton a posta felé elképzelem ahogy anyáék megtalálják a leveleket. Tudom hogy szeretnek. Tudom hogy nagyon rosszul lesznek. Anya talán összeesik. De hiszem hogy egyszer megoldódik az űr amit én hagyok majd hátra nekik. Ashley, Niall, anya...talán ők majd ejtenek könnyeket miattam.

Niallék postaládájába elhelyezem a levelét a postán, majd Louisékéhoz megyek. Sóhajtva dobom bele a leveleket. Kezem megsimítja Louis nevét a kis ládán.
Gondolataim elborulnak. Elhagyom a postát, és a hídhoz veszem az irányt.

Louis

Nem fogok tudni soha az életben megbocsátani magamnak. Sosem voltam kibékülve magammal, és most egyenesen azt gondolom undorító vagyok. Aznap, mikor Mira ránk tört Harry anyjával, meg akartam óvni Őt. Őt, az én életem értelmét. Drága Harryt.
Azért mondtam azt hogy sosem szerettem, hogy én csábítottam el, hogy ő ne kerüljön bajba. Magamra hárítottam az egészet miközben a szívem apró darabokra hasadt. Tudtam hogy Harrynek nélkülem lesz a legjobb. Nem akartam őt elrontani. Nem tehetem ezt meg vele. Még olyan fiatal mindenhez. Félek az hogy lefeküdtem vele életem legcsodásabb estéjén, az a kárára lesz. Akkor még a gondolataim olyan önzőek voltak. Mindenképpen akartam őt mert szeretem. Abba viszont muszáj volt bele gondolnom milyen kicsi is ő még és mennyire nem tehetem tönkre.
Ezért nem kerestem utána. Minden egyes nap kín volt a kis fürtös nélkül. Nálam felejtette az egyik pulcsiját amivel azóta folyamatosan alszok. Mirával próbáltam rendezni mindent de nem ment. Elköltözött ahhoz a fiúhoz akiről nem tudok semmit. Féltem őt, és kegyetlenül hiányzik. Zaynnek nem válaszolok hiába keres. Nem tudom elfelejteni Harryt, nem tudom hogy fogok talpra állni. Vajon ő megtudja tenni? Még fiatal...sikerül majd neki ha belép az életébe valaki, aki sokkal jobb lesz neki mint én.
Aztán eljött az a nap mikor már teljesen kiborultam. Mira hetek óta nem jött haza, nem válaszolt a hívásaimra. Harry pedig olyan messze volt. Olyan kurva messze. Düh, fájdalom, kétségbeesés vezetett a meleg bárba. Nem az volt a célom hogy bárkivel is össze feküdjek, egyszerűen inni akartam, és egy ismerősömtől megszerezni azt a drogot, amitől végre nem lesznek normális gondolataim. Ugyanis a normális gondolatok megölnek. Olyan kibaszottul szeretem Harryt. Életemben nem éreztem ilyet, és most el kellett engednem.
Mocskosul berúgtam aznap. Valamelyik fiú a bárban megemlítette, hogy látott egy göndör fürtös szexi kisfiút itt, egy szőkével. Még ittasan is levágtam kikről is van szó. Nem voltam teljesen biztos addig a drog dologban. Végül menekülő útnak láttam. Azt gondoltam Harry azért jött ide hogy Niallel szórakozzon. Ittasan ezt totálisan elképzelhetőnek tartottam, hogy gyorsan túllépett rajtam. A drog után azt sem tudtam már ki vagyok. Elmentem Niallék házához, feltételeztem hogy ott van Harry. Fogalmam sincs hogy sikerült eljutnom odáig, de megtettem. Bár ne tettem volna. Nem voltam önmagam. Undorító dolgokat tettem Vele tudom jól. De nem voltam önmagam. Az a drog amit kaptam, fogalmam sincs micsoda, de az egész elmémet birtokba vette. Nem mentegetem magam, mert arra amit tettem nincs, és sosem lesz mentségem.
Zayn és Liam velem voltak utána. Nem emlékszem szinte semmire. Ápoltak, segítettek, de a legnagyobb sebet sosem tudták be gyógyítani...Harryt.
Zayn nagyon sokat beszélt velem, jó hatással van rám. Ha mélyponton voltam ő mindig kihúzott. Végül odáig jutottam hogy felkeresem, és elmondok neki mindent.
Elé akartam állni, bevallani neki mennyire is szeretem őt. Azonban minden máshogy történt.

Maya felkeresett és távoltartási végzést íratott alá velem. Azt mondta csak azért nem jelent fel mert Mirának nem akar ártani ezzel. Nagyon mérges volt és elszánt. Teljesen igaza volt. Próbáltam vele beszélni, bocsánatot kérni de ő rendíthetetlen volt. Eljátszottam nála minden esélyem. Még jobban meggyűlöltem magam. Harrynek soha többé nem mehetek a közelébe. Aznap este kétségbeesetten bőgtem a rózsaszín kis pulcsiba fúrva a fejem. Kegyetlen fájdalmat éreztem ahogy felvillantak kis jelentek a közösen töltött időből. A rémálmaim pedig újra előjöttek. Az életem romokba került. És akkor még nem tudtam mi fog történni másnap. Bár tudtam volna előre...

Gyorsan ugrok be a postára, megnézem jött e levél. Fáj minden egyes légvétel. Kiemelek két barna borítékot. Az egyikre Mira van írva, a másikra az én nevem. Mikor rájövök hogy Harrytől van, azonnal feltépem és olvasni kezdem. A padló mintha megremegne alattam, gondolataim leblokkolnak. A levelet a zsebembe gyűröm. Mint valami őrült, futok ki az épületből. Szinte be sem ültem de a kocsi már indul. Jeges félelem fut át az egész testemen. Száguldozok az úton, letúrok kocsikat, megrémítek járókelőket. Őrült tempóban megy az autóm. Szemeim kerekek, remegek a félelemtől. Az agyamat lebénítja az érzés. Semmihez nem hasonlítható érzés.
Nem tette még meg. Ott kell lennie. Nem tehette meg.

Csikorogva parkolom le az autót és ugrok ki belőle. A híd közepe felé pillantom meg Őt. Megkönnyebbülök, azonban hamar elszáll ez az érzés. Néz lefelé a mélybe. Nagyon közel van, a szélén áll, túl a biztonsági korláton. Egy kis lépés és a mélyben van. Elnyelik a hideg hullámok.
Mint egy őrült rohanok. Megtorpanok ahogy rám kapja gyönyörű, zavarodott tekintetét. Olyasmit pillantok meg a gyönyörű íriszekben amit még sohasem. Megrémiszt.
- Harry - mondom, nyüszítésnek hallatszik. Nem merek közelebb mozdulni. Csak rontanék a helyzeten. Bármikor leugorhat.
- Hogy kerülsz ide? - suttogja.
- Kérlek kicsim gyere ide. Mász vissza szépen...segítek. Harry könyörgök neked. Harry szeretlek.
- Úgy érzem...mintha csak képzelődnék hogy itt vagy. Az előbb még azt mondtad ugorjak már - suttogja rekedt hangon.
- Nem! Ne, nem. Nem mondtam ilyet soha, nem akarnám soha - zihálom. Lábaim remegnek, elájulok érzem. Nem tudom mit mondjak. Egyszerűen a félelem nem hagy tisztán gondolkozni.
- Meg szabadulhatnék végre a gondolataimtól...úgy zavarnak - suttogja elcsukló hangon a szemeimbe néz, könnyek folynak végig az arcán.. - Szeretlek Lou... - lép egyet előre, és eltűnik a szemem elől. Ordítva szaladok oda. Ordítok, kiabálok, bepánikolok. Az agyam nem képes felfogni mi is történt az imént. A következő pillanatban utána vetem magam. Az agyam még jobban leblokkol ahogy a jéghideg vízbe csobbanok. Lábam egy víz alatti sziklának csapódik, a fájdalom elviselhetetlen. Egy pillanatra azt hiszem itt a vég.

" - Apuci - kuncog. - Szeretlek - bújik a karjaimba. Csend van, mintha egy gyönyörű helyen lennénk. Egymás ölelő karjaiba. Táncolunk. Kezem a derekán van, másik kezem összekulcsolódik az övével.
- Apuci...kérlek ne add fel. Nem érdemled meg hogy neked is ez legyen a sorsod... - néz a szemeimbe a fürtös és lágyan hajtja fejét a vállamra. "

Ebben a pillanatban visszatér a tudatom, és életemben nem voltam ilyen elszánt mint most. Kitörök a víz alól, levegőért kapkodva úszok a hideg vízben. Kapkodom a levegőt hol lebukok a víz alá, hol feljövök. Keresem Őt. Kiáltok ahogy megtalálom, pillanatok alatt húzom ki a víz felé az eszméletlen fiút. Lehetetlennek tűnik a táv ami a partig vár ránk. Harry teste a kezemben van. Szorosan tartom, és rettegek. Útközben egyik remegő kezem az orra, ajkai elé teszem. Mikor megérzem a gyenge leheletet, légvételt sírni kezdek. Utat török magunknak a hullámok között. Mintha évek teltek volna el mire a partra vonszolom. A lábamból ömlik a vér, vacogok és kegyetlen fájdalmat érzek. Lekapom a pulcsim, a pólóm, és megpróbálom minél jobban bebugyolálni a kis testet. Megragadom a kezét. Ordítani akarok.
- Segítség! - azonban olyan rekedten és vékonyan jön ki ez a torkomon, hogy képtelenség hogy valaki is meghallja. Szemeim csukódnak le, homályos lesz a nehezen lélegző göndör.

A következő pillanatban a fejem a feje mellett koppan, kezem a kezében van. Minden elsötétedik előttem.

Sziasztok! ❤
Nos, én a rész írása alatt nem egyszer elsírtam magam és fel kellett állnom a gép elől.

Lehet hogy csak engem siratott meg ennyire. ❤❤

Nyugodtan írjátok le mit gondoltok a részről! ❤ 🌟

Mindenképpen sietek a következővel, maximum pár nap. Nem akarlak titeket sokáig ilyen rész befejezéssel hagyni. ❤

❤❤❤

(2018.09.01.)