-Egyetlen kérdésem van Daniel. Miért pont Denverbe jöttél?

-Nem tudom. Itt találtam egyetemet, ahol megismertem Mateo édesanyját, Elisabellát. Egyből tudtam, hogy ő az igazi, megkértem a kezét, és pár nappal az esküvő előtt tudtam meg, hogy terhes.

-Hazudsz. Nagyon is tudod miért jöttél Denverbe!

-Idehúzott a sors. 

-Vagy elmondod vagy elmegyek.

-Apa tudta, hogy Wellingtonban éltek és azt is, hogy Denverbe fogsz menni egyetemre. Azt akarta, hogy találkozzunk. Nem akart nyomulni, tudta, hogy anyának nincs szüksége rá. Még mindig szereti anyát... -anya is apát... -Azt akarta, hogy bár tudatlanul is, de együtt legyen a család, egy államban.

-Mesélj nekem apáról. 

-Miután elmentetek, ha ez lehetséges, még többet ivott mint azelőtt. Hiányoztatok neki. Sokkal erőszakosabb lett, durvább és a többi... De aztán rájött, hogy ezzel nem old meg semmit. Egy napon leállt az ivással és azt mondta új életet kezd. Én Denverbe jöttem, ő viszont Sogamosoban maradt, egyedül. Aztán pár hónapja elküldte anyának azt a smaragd fülbevalót egy csokor rózsa kíséretében. Tudta, hogy anya tudja kitől van az ajándék és gondolom sejtette, hogy apa meg fogja látogatni...

-Jó innen tudom.

-Hé mami, én nem tudom és engem érdekel! Különben is te mondtad, hogy nem illik félbe szakítani a másikat!

-Ezután az történt, hogy abuela meg abuelo olyan dolgokról beszélgettek amihez nekünk semmi közünk.

-Jé még tudsz spanyolul? Azt hittem azt is elfelejtetted a modoroddal együtt.

-Daniel drága anya mellett nehéz elfelejteni, de még egy ilyen megjegyzés és soha többet nem fogsz látni! Találkoztál már anyával?

-Igen. Elmentem hozzá, de azt mondta ha nem megyek el akkor a sodrófával fog elüldözni. Gyönyörű nő, tisztára mint te, csak ő kicsit idősebb. Ha nem lenne az anyám megdugtam volna.

-És akkor még az én modorommal van a baj. -forgattam a szemem.

-Loles, én nem azt kérem, hogy pótoljuk be az elmúlt éveket vagy, hogy nézd el a hülyeségeimet.

-Akkor mégis mit akarsz?

-Csak annyit szeretnék, hogy ne vegyél levegőnek és szeretném ha tudnád, hogy rám bármikor számíthatsz, én itt vagyok neked ha szükséged van valakire vagy bármi. Szeretlek, még akkor is ha nem mentem veletek, hiszen meg volt rá az okom. 

-Megmondom én neked, hogy miért nem jöttél velünk! Azért, mert világéletedben gyáva voltál! Féltél eljönni, mert féltél, hogy apa megtalál minket és akkor mindennek vége! Ott nyaltad neki a seggét és észre se vetted, de teljesen ugyanolyan lettél mint ő! Egy bipoláris fasz lettél, már tizenegy évesen! És most is olyan vagy. Nem változtál semmit! 

-Ugyanolyan makacs vagy mint anya. 

-Te meg ugyanakkora fasz mint apa, csodás géneket örököltünk, meg kell hagyni... 

-Látom férjnél vagy... 

-Látom van feleséged... 

-És van egy lányod...

-És van egy fiad...

-Befejeznéd? 

-Micsodát? 

-Pontosan ezért nem mentem veletek! Folyton csak kötekedsz! 

-Legközelebb mondj olyat amire egyértelműen lehet válaszolni! 

-Mesélj nekem a családodról. 

-Hanyagoljuk ezt a témát. 

-Elváltatok? 

-Folyamatban van. 

-Ne csodálkozz rajta, én sem bírnám sokáig a helyében... 

-Tudod ki volt a férjem? 

-Harry Styles. 

-Látom felkészültél. Nos, tudod ő elbír engem viselni és én válok tőle, nem pedig ő tőlem. 

-Miért? Nincs elég pénze? Vagy túl sokat dolgozik? Esetleg rosszabb mint te? 

-Erre nem vagyok hajlandó válaszolni. 

-Szóval többről van szó. Szereted őt, igaz?

 -Persze, hogy szereti. -válaszolt helyettem Penny. 

-Akkor mégis mi a probléma? Mit tett amit nem vagy képes megbocsájtani neki? Megcsalt? Megvert? Megbántott? 

-Ilyen sorrendben. 

-Micsoda? 

-Ördögi kör. 

-Akkor miért nem váltál el tőle már hamarabb? 

-Mert ez nem olyan egyszerű. 

-Dehogynem! Ugyan mégis mi okoz nehézséget? 

-Te sosem emeltél kezet Elisabellára? Sose csaltad még meg? Sose bántottad még meg? Sose mentél még részegen haza és okoztál fájdalmat a körülötted élőknek? Költői kérdés volt, hiszen mindketten tudjuk rá a választ! Képes lennél elviselni azt, hogy nincs veled, hogy soha többet nem láthatod a fiadat vagy azt, hogy üres az ágyad, a házad, a szíved és a lelked? Persze, tudom, az utolsó kettőből neked nem jutott. Már attól rosszul voltam mikor pár napig nem volt mellettem! Fáj, tudod milyen kibaszottul fáj belül, hogy elhagytam?! Úgy érzem hiányzik belőlem valami. Olyan érzés mintha épített volna bennem egy tornyot, én marha meg a legalsó darabot húztam ki, s borult minden. Ez az első nap nélküle, és úgy érzem nem bírom tovább, de végig csinálom mert nem akarom, hogy ugyan az történjen Pennyvel mint velem. 

-Az első részével egyetértek, de szerintem sokkal többet ártasz magatoknak azzal, hogy elhagytad őt, mint azzal ha tűrnél. Ha jól értem ő nem mindig ilyen, vagy de? -nemlegesen ráztam a fejem. -Látod, ez az óriási különbség közted és Penny között. Téged éjjel-nappal vertek, így telt el több mint egy év, tele zúzódásokkal és véraláfutásokkal. Harry viszont sosem bántaná Pennyt, maximum nevelési célzattal, ami rendben van végső esetben. -a könnyeim utat törtek maguknak. -Adj neki egy esélyt, hogy helyre tudja hozni a dolgokat! 

-Kismillió esélyt adtam már neki, de ő visszaélt ezzel minden lehetséges alkalommal. Bármennyire is szeretem őt, besokalltam, én ehhez már kevés vagyok, egyszerűen nem bírom elviselni, belefáradtam a hangulatingadozásaiba meg társaiba, egyszerűen elegem van belőle. 

-Nézd, én megértelek, de Harryt is megértem. 

-Milyen megértő és elfogadó ember lettél. Oké, beszéljünk másról, nem akarlak a magánéletemmel meg a hülyeségeimmel untatni! Téged már kiismertelek, Elisabella olyan lehet mint én, Mateo aranyos, ennyi elég is volt. Tartod a kapcsolatot apával? 

-Igen. Most is itt van Denverben az egyik hotelban. 

-Újra szeretné kezdeni a dolgokat anyával, igaz?

 -Igen. Tudja, hogy nagy fába vágta a fejszéjét, de ő apa, majd kitalál valamit. 

-Abban biztos vagyok. Mi viszont megyünk. Örülök, hogy végül eljöttem, majd beszélünk, sziasztok! -Penny felállt az ölemből, adtam egy puszit Mateonak aztán Danielnek, aki szorosan magához ölelt.

-Szeretlek, és ha bármi baj van csak szólj! -suttogta a fülembe. 

-Rendben. -kiraktam az asztalra ötven dollárt majd elmentünk. 

~*~

Egyik kezemben Penny volt, míg a másikkal az ajtót próbáltam kinyitni. Miután sikerült bejutnom, felkapcsoltam a villanyt, lefektettem Pennyt az ágyra, s adtam egy puszit a homlokára. Ledobtam a táskát az asztalra, s éppen fürdeni készültem, mikor megláttam Harryt a fotelban, keresztbe rakott lábakkal, s gonosz vigyorral az ajkán. 

-Harry te mit keresel itt?! -féltem, eszméletlenül féltem, hiszen nem tudtam milyen állapotban van, ivott-e, haragszik-e vagy egyáltalán miért jött.