*9 hónappal később*

 Reggel fáradtan keltem fel Dusty hangjára. Nem sírt, csak a szájával cuppogott. Felültem az ágyban, a telefonom az ágyam melletti komódon pihent. Kinyújtottam kezemet, hogy elvegyem onnan és megnézhessem az időt. 7:18. Felnyögtem, majd visszadőltem a párnámra, fejemre húztam barna huzatos takarómat. Dusty már nem cuppogott az apró szájával, hanem gügyögött. Ezek a hangok pedig mosolyra késztettek. 9 hónap telt el, és 4 napja töltötte be Dusty 9 hónapot. Ez idő alatt rengeteg minden változott. Nem csak Dusty, hanem én magam is. Persze a banda is rengeteg mindenben változott és ezzel együtt a rajongók is.

 Az életem teljesen megváltozott ez idő alatt. Szinte minden más lett. Anya és Gemma négy hónapja mentek vissza Angliába, azóta a kimozdulásom annyiból áll, hogy Dustyval próbálunk normálisan bevásárolni, vagy nagyon ritkán elmegyünk a 10 percre lévő parkba. De inkább az udvaron vagyunk.

 Nem sokkal azután, hogy a nővéremék haza mentek, Anya felhívott, hogy a nevelőapám elment. Két napra rá, mi már ott voltunk velük. Nehéz időszak volt, de túlléptünk rajta. Nagy nehezen. Három hetet voltunk ott, végig Anya mellett, hisz nem csak a férjét veszítette el, hanem a legjobb barátját, a lelki társát. Gemma beszélt rá, hogy jöjjünk vissza, mi pedig így is tettünk. Bár nehezemre esett otthagyni őket, de ha nem jövünk vissza, Gemma két lábbal rugdosott volna el a reptérre. Napi szinten beszélünk, vagy telefonon, vagy Skypeon keresztül nézik, ahogy próbálom tisztán tartani a házat, míg Dustyt etetem. Amin persze mindig jót szórakoznak, aztán mennek a pékségbe, ahol régen dolgoztam, elmesélni, hogy mit kínlódok, míg a lányomat etetem. Én már kevésbé élvezem ezt a procedúrát.

 A bandával 7 hónappal ezelőtt bejelentettük, hogy határozatlan időre szünetre megyünk. Liam, Niall és Louis hozzátették, hogy ők zenélni fognak a szünet alatt, én pedig azt mondtam, hogy gyereket nevelek, talán írok pár dalt, ami lehet nem lesz kiadva, de lehet a következő albumon rajta lesznek, amit együtt adunk ki. Nyilván voltak a rajongók között olyanok, akik teljesen megértették a helyzetemet, elfogadták, de nem maradhattak el az olyan kommentek, hogy akkor most már nem vagyok a rajongótok, mi az, hogy határozatlan időre mentek el, és a többi. Nem szóltam hozzájuk semmit, hisz mit mondhattam volna? Ez van? Vagy, akkor ne legyél a rajongónk? Az ilyen megszólalások nem engem jellemeznek, inkább csendben maradok, és majd lenyugszik mindenki. Nagy port kevert ez az egész a médiában, de meg kellett tennünk ezt a lépést. Nem tehettünk mást. Nyilván a menedzsment sem örült neki, de ő jelentette a legkisebb gondot.

 Emily szülei a mai napig nem hagynak békén. Leginkább az anyja. Ha nem napi szinten jár ide, akkor sose látogatja meg ezt a környéket. Csenget, veri a kaput, de olyanra is volt már alkalom, hogy a kapu melletti köveket dobálta be az udvaromba. Emily apjával próbáltam beszélni, mert még ő a nyugisabb eset ebben az egészben, de azt mondta, hogy nem tud mit kezdeni a feleségével, a lánya halála óta teljesen megőrült. Vele is ordibál egész nap, ő maga pedig belefáradt ebbe és már nem érdekli, hogy mit csinál a felesége. Szóval ebben magamra maradtam. Persze a feljelentős ügy még mindig képben van, de lassan eljutok arra szintre, hogy én jelentem fel Emily anyját.

 Dusty úgy nő, mint a gomba. Az első hónapok voltak a legnehezebbek. Persze, Anya és Gemma velem voltak, de idővel ők is elmentek innen, és hogy jobban szokjam a dolgokat, szépen lassan átadták nekem a teljes irányítást. Beköltöztek egy hotelba, így az éjszakákat is nekem kellett rendeznem, ami nem esett túl jól. Főleg a folyamatosan visszatérő álmom miatt is rosszul aludtam, de Dusty néha rátett a lapátra, amiről ő nem tehet, hisz ilyen volt az első két hónap, minden éjszakája. A harmadik hónap már sokkal könnyebb volt, éjszaka maximum háromszor kelt fel, nappal pedig egy angyal volt. Igen, volt. A negyedik hónap már sokkal jobb volt, főleg a reggelek. Csak a nagy kék szemeit láttam, a nagy göndör barna haját, közben hangokat adott ki. Kész álom volt ezt látni. Az ötödik hónaptól kezdve az egész házban csörgő hangokat lehetett hallani, mesehangokkal vegyítve. A hatodik-hetedik hónapban volt egy hisztisebb időszak, mikor a fogai kezdtek jönni, akkor nem csak napközben sírt, de még éjjel is. Na és persze akkor kezdtem el őt normál, pépes kajával etetni, ami még mindig nem megy igazán. Leültetem enni, az ebéd vége pedig az, hogy vihetem fürdetni, új ruhát adni rá, mert rendszeresen beletenyerel a tányérba, aztán rákeni a hajára, a ruhájára, esetleg belenyúl a számba, így én is cserélhetek ruhát, mert a maradék ennivalót, ami a kezén van, beletörli a pólómba. És amit ő eszik minden, csak nem finom.

 Lerúgtam magamról a takarót, felültem az ágy szélére. Tenyerembe temettem arcomat, majd szép lassan felálltam és a fürdőbe mentem megmosni arcomat. Belenéztem a tükörbe, beletúrtam barna rövid hajamba, majd hangosan kifújtam levegőmet, s visszamentem a szobába, ahol Dusty már a kiságyában ült. Mosolyogva odamentem hozzá, egy nagy cuppanós puszit nyomtam pofijára.

- Jó reggelt Hercegnőm! – köszöntöttem, mire ő kinyújtotta kezeit jelezve, hogy vegyem fel. Felkaptam kezembe, lefektettem az ágyamra, s innen jöhet a reggeli rutin, ami abból áll, hogy tisztába teszem, átöltöztetem utána én is átcserélem a ruhámat, lemegyünk a földszintre, reggeli, vagyis annak mondható valami, mert mindenhol kaja foltok vannak, utána takarítom a konyhát, míg a lányom játszik.

 Kezembe kaptam ismét Dustyt, s amíg lementünk a lépcsőn ő a hajammal játszott, ami kezd ránőni újra a füleimre. A konyhaasztalnál van az etetőszéke amibe beleültettem. Reggel sose eszünk sokat, se ő, se én. Minden reggel három dolgot teszek le elé, hogy döntse el, mit akar enni. A mai menüje valami vaníliás cucc volt, banán, és tegnap esti tejbegríz. Dusty csak nézte őket, mire egy „tha" szót kinyögött, közben a banánra mutattam. A másik két kaját elraktam, kibontottam neki a banánt és a kezébe adtam. Amíg ő a szájába nyomta a banán csücskét, addig én is magamhoz vettem egyet, majd én is elkezdtem enni, míg a héjakat a kukába dobtam, s leültem Dustyval szembe. – Most nem fogod úgy összekenni a konyhát, mint ahogy szoktad, igaz? – kérdeztem a lányomat, válaszul bólintott egyet. – Na azért. – mosolyogtam rá, lányom pedig visszamosolygott rám, megmutatva banános fogait.

 Dusty betartotta azt, hogy nem mocskolja nagyon össze a konyhát, így csak az etetőszéket és az asztalt kellett letakarítani. A kis Hercegnő tátott szájjal nézte a Tom és Jerryt, mikor bementem hozzá a nappaliba, a játékai körülötte szanaszét hevertek. Levágtam magam a kanapéra, becsuktam szemeimet, s próbáltam egy kicsit kikapcsolni az agyamat. Nem azzal a szándékkal feküdtem le, hogy aludni akarok, mégis Dusty úgy fogta fel, hogy Apa aludni akar, ezért mikor felállt a kanapéba kapaszkodva rácsapott egyet a hasamra, hogy keljek fel. Egyik szememet kinyitottam, majd Dustyra néztem, aki nagy szemekkel nézett vissza rám. Rámosolyogtam, mire vigyorogni kezdett, egyik kezét szájába tömte, másikkal a pólómat szorította. Tudott már úgy menni, hogy csak az egyik kezével támaszkodik, és most is ezt csinálta. Keze még mindig a szájába volt és úgy készült a támadásra.

- Most jössz megtámadni? – kérdeztem, bólintott. Nagy küszködésekkel felmászott rajtam, fejét a fejemre tette. – Ma felhívjuk a Mamát? – kérdeztem tőlem, mire igennel válaszolt. Két szót tudott normálisan mondani, ami az igen és a nem volt. A két legegyszerűbb szó. Felemelte a fejét, lenyúlt egyik kezemért, a sajátját kiszedte szájából, és persze, hogy a nyálas kezével megfogta mutatóujjamat. lemászott a kanapáról, Dusty pedig elkezdett maga után húzni az ajtó felé. – Kiakarsz menni? – néztem le rá, megint igennel válaszolt. – Jó akkor fel kell venni a cipődet, tudod. – ennek hallatára le is tette a földre fenekét, kivettem a helyéről cipőjét, s próbálta felvenni. Nem szóltam neki, hogy majd én feladom rá, inkább megvártam míg segítséget kér. Ami pár másodperc múlva meg is történt, mert felém emelte cipőjét és egy kis „ö" hangot adott ki. Leguggoltam elé, apró lábait beletettem cipőjébe, én magamra kaptam egyik edzőcipőmet, addig Dusty próbált felállni. Felállítottam két lábára, megfogta mutatóujjamat, majd kimentünk a kertbe, ahol már kialakítottam neki egy játszórészt, ami abból állt, hogy volt egy homokozó, a homokba egy nagy napernyő, későbbre egy kis csúszda és egy hinta. Voltak neki kinti játékai, ami a homokozó mellett egy nagy ládába voltak, amiből rögtön elkezdett pakolni, mikor odaértünk. Beültem a homokba, majd néztem a lányomat, ahogy apró kezeivel dobálta a játékokat, néha egy-egy játékot jobban megnézett, majd eldobta és folytatta tovább a feladatát.

 Az esténk nagyjából olyan, mint a reggelink annyi különbséggel, hogy kint sötét van, és mind a ketten fáradtak vagyunk. Két-három órát játszottunk az udvaron, aztán bejöttünk, homok nélkül a ruhánkon, mert az ajtó előtt leporoltam magunkról.  Dusty ismét beszabadult a nappaliba, én pedig összedobtam az ebédet, közben felhívtam Anyát. Ebéd előtt még játszottunk együtt, majd kajáltunk és Dusty ment aludni. Amikor ő alszik, általában én összepakolom a nappalit, elindítom a mosást, majd elmosogatok, ledőlök a kanapéra s próbálok nem elaludni. Ami vagy összejön vagy nem. Aztán Dusty felkel, majd folytatjuk ott, ahol abba hagytuk. Játék, néha egy-egy hiszti, majd jön az este. Összekeni a konyhát egybekötve valamiféle evéssel, vacsora utáni játék, addig én összetakarítok Dusty után, fürdés, ami jobban megy, mint az evés, fürdés utáni éneklés majd alvás. Mindig a hangomra alszik el. Az első hónapokban is így volt, és még mindig így van. Vagy az egyik dalomat éneklem el neki, vagy valami altatódalt, de felőle heavy metal-t is énekelhetnék neki, csak az én hangomra aludjon el. A mai este az If I Could Fly-t választottam, mire a végére értem már aludt. Így míg ő már az igazak álmát aludta, elmentem zuhanyozni, ezután pedig bebújtam az ágyamba, s próbáltam aludni. De mindig félek. Félek az álmomtól. Ami mindig ugyan az.

„Egy erdőben keltem fel. A hideg végig futottam rajtam, ahogy kifújtam a levegőmet láttam a leheletemet. Borzalmasan hideg van. Egy ösvény volt előttem, így elindultam arra, amerre ez az út vitt. Az út végén autóút volt, az út másik oldalán szintén erdő. Kimentem az út közepére, egy autó sem jött. Jobbra s balra kapkodtam fejemet, majd az úton egy fehér ruhás nő közelített felém. A hold ragyogott az égen, az útra vetítette a fák árnyékát. A nő pedig csak jött felém, lábait egymás elé tette, kezeit lazán lengette teste mellett. Ahogy egyre közelebb jött, láttam, hogy haja éj fekete, szemei pedig a hold fényében csillogtak.

- Emily? – kérdeztem meglepődve, levegőmet szaporábban vettem.

- Szia, Harry. – köszöntött, kezét felém nyújtotta. Megfogtam apró kezét, bőre hideg volt, mint a jég. Nem mondott semmit, csak megcsókolt. Mire újra kinyitottam szememet, egy bezárt szekrényben voltam. Három csíkon keresztül jött be a fény, nem ismertem fel a helyet.

- Valaki! Engedjen ki! – kiabáltam, vertem az ajtót, de nem jött senki. Egyedül voltam egy ismeretlen helyen. Lábammal rúgtam, öklömmel vertem az ajtót, mire nagy nehezen kinyílt az, egy másik szekrénynek hangosan csapódott neki. Körbe néztem, körülöttem ugyanolyan szekrények voltak, mint amibe beragadtam. Mindegyiken nevek voltak. Green, Andrews, Cooper, Trainor és még sorolhatnám. A Trainor név ismerős volt, de nem tudtam hová tenni. Aztán eszembe jutott, hogy így hívták Emily orvosát. Elindultam az ajtó felé, amin volt egy üveg, azon keresztül fény jött be. Egy pillanatra megálltam, elgondolkoztam, hogy vajon ha kinyitom az ajtót, hová kerülök? Bátorságot gyűjtöttem, kinyitottam a faajtót majd nagy lendülettel kiléptem az ismeretlenbe, ami igazából a kórház egyik folyosója volt. Elnéztem jobbra majd balra, Emily akkor fordult be a másik folyosóra, mikor odanéztem. Elkezdtem felé futni, majd bement az egyik ajtón. Tovább futottam felé, közben a nevét kiabáltam, hátha megfordul. Befutottam abba a szobába, ahová Emily ment, a földön feküdt véresen. Letérdeltem mellé, testét magamhoz szorítottam, majd sírni kezdtem.

- Nézd mit tettél velem! – ordított fel, szemei véresek voltak, szájából ömlött a vér. – Ez a te hibád, Harry! Miattad nem lehetek a lányommal!"

Izzadva keltem fel az álmomból, ami ismét ugyanaz volt, mint eddig. Hátra simítottam hajamat, ami szemeimbe lógott, kiszálltam az ágyból, levettem pólómat, amit csak a földre hajítottam, majd felvettem egy másikat. Mielőtt visszamásztam volna a helyemre, meglestem Dustyt aki hangosan szuszogott, megigazítottam takaróját. Alvás helyett kivettem a fiókomból a naplómat, amibe dalokat szoktam írni, kimentem a folyosóra, felkapcsoltam a lámpát, s leültem a földre. A lap tetejére pedig felírtam, hogy Two Ghosts.