Az, hogy Emily szülei finom fogalmazva felidegesítették Gemmát nem igazán tett jót az otthoni hangulatnak. Hiába próbált Anya beszélni vele, nem hajtogatott mást csak, azt, hogy márpedig, ha Ruddék elveszik tőlünk -szerény véleményem szerint - tőlem, Dustyt, ő ketté csapja a fejüket.

- Szerintem hívjunk hozzá állatorvost, hogy adjon be neki valami lórúgásos altató, hátha lenyugszik. – próbáltam viccesre fogni a helyzetet, mire Anyától kaptam egy kis tockost, miszerint ne most jöjjön elő a humorom. – Most mond azt, hogy nem volt vicces!

- Nem volt vicces, Harold. – mondta rám se nézve. – Bár lehet egy altató nem is elég neki. – gondolkodott el Anya, mire nevetni kezdetem. Ebben a pillanatban pedig megszólalt a telefonom, amin Niall neve villogott.

- Na mi van, nekünk kell keresni? – szólt bele köszönés nélkül. – Hülye kérdés volt. – válaszolt saját kérdésére.

- Gondoltam rá, hogy fel kéne hívnom titeket, de tudod, mindig van valami probléma. – sóhajtottam.

- Mint mindig. Na mesélj. Milyen a szülői élet? – hallottam hangján, hogy mosolyog.

- Még nem sokat tudok róla, ugyanis a anyám és a bolond nővérem nem enged a lányom közelébe. – kezdtem bele, mire Anya tagadni kezdte az igazságot. Négy óra telt el a hazaérkezésünk óta és az idő alatt, kétszer foghattam a lányomat, egyszer sem tettem tisztába és nem is én altattam el. Abszurd ez az egész. Aztán belekezdtem A Rudd vs. Styles család kezdődő balhéjába. Niall pedig csak hallgatott és hallgatott, a végén pedig egy ahamot nyögött ki. Megkérdeztem tőle, hogy mi a véleményre erről, mire azt mondta, hogy Emilyre való tekintettel, inkább nem mondana véleményt, mert nem tudna jót mondani. Ezt szeretem igazán Niallben. Hogy mindenről megvan a véleménye és ha tudja, hogy nem jó, akkor inkább megtartja magának.

- Szóval Gemma megakarja őket verni? – szerintem ennél a résznél nagyjából leragadt és alig várta, hogy befejezzem a mondókámat, hogy megkérdezhesse ezt.

- Enyhén szólva. De szerintem a szobában azon tanakodik, hogy hogyan ölje meg őket. Sőt, Google keresése azzal lenne tele, hogy „Hogyan öljek meg valaki úgy, hogy nem bukok le". – a levegőbe idézőjelet rajzoltam, pedig Niall nem látja őket.

- Az is lehet, hogy most rendeli meg a hullazsákokat. – Niall jót röhögött a viccén, míg én csak vigyorogtam. – Egyáltalán tudja, hogy hol laknak a keresztlányom nagyszülei?

- Niall, ki mondta, hogy te leszel Dusty keresztapja? – kérdeztem vissza.

- Ugyan már, Harry! Mindenki tudja, hogy engem szeretsz a legjobban! – hallottam a hangján, hogy magabiztos.

- Niall – kezdtem bele lassan. – én mindenkit ugyanúgy szeretek.

- De azért egy kicsit engem jobban. – láttam lelki szemeim előtt, ahogy az ujjaival a kicsit mutatja.

- De Dustynál nem jobban. – zártam le a témát ezzel.

- Há! Tudtam, hogy engem szeretsz jobban! – kiabált bele a telefonba.

- Ezt egy szóval sem mondtam. – és amint ezt kimondtam, Dusty sírni kezdett. – Niall mennem kell, Dusty hív a saját nyelvén.

- Jól van, de mond meg neki, hogy kereszt apu szereti! – kiabált, nem válaszoltam egyszerűen kinyomtam a telefont. Dustynak van egy utazóágya, amit anno még Emilyvel vettünk, ami kint volt kibontatlan állapotban a garázsba. Egy órával ezelőtt, míg Gemma altatta, én kimentem az ágyért, bevittem a nappaliba és ott össze is raktam, így mikor hercegnőm elaludt, Gemma már az utazóágyába is tette. 

Én értem elsőnek oda hozzá, tehát én emeltem fel harmadjára aznap és nyugtattam is meg. Kis teste az alkaromon pihent, szemei csukva voltak, kezét ökölbe szorította, közeben én csitítgattam és hamar megnyugodott.

- Hozok neki tápszert, lehet éhes. – mondta Anya, és már el is tűnt mellőlem. Hallottam, ahogy a lépcsőn Gemma rohan le, és már mellettem is termett, csak a szőke haját láttam, ahogy belemászott Dusty arcába. Anya visszatért hozzánk, egy egyszerű mozdulattal ellökte Gemma fejét, és már Dusty szájába is nyomta a tápszert.

- Talán... etethetem a lányomat? – néztem rá az alacsony nőre felvont szemöldökkel.

- Ja, igen, persze. – átadta cumisüveget. – De ne emeld túl magasra és...

- Anya, megoldom. Rendben? – szóltam rá, mert tényleg megtudom oldani. Nem először etetek egy kisbabát és nem is először fogok egyet.

- Rendben. Viszont Harold. Van egy kis elintézni valónk Gemmával, ha nem gond mi elmegyünk, oké? – kis kétségbeesés volt anyukám szemében.

- Menjetek csak nyugodtan, nem lesz semmi baj. – mosolyogtam rá, hogy megnyugodjon.

- Ha bármi kell, akkor hívj. A cumikat a mikró mellett találod, mögöttük vannak a cumisüveget. Ahol a müzli van, azon a polcon van a tápszer és a hűtőre tettem, hogy hogyan csináld meg. – mondta, miközben a cuccait dobált bele a táskába, Gemma pedig az előszobába vette fel a cipőjét.

- Ennyire időre elmentek? – lepődtem meg.

- Lehet csak este érünk haza. De ha bármi gond van, ha nem találsz valamit, akkor hívj fel, megígéred? – nézett vissza rám az előszobában.

- Ha bármi gond van, hívlak. Anya, felnőtt férfi vagyok, és ahogy Gemma is mondta már, nem leszel itt mindig, hogy segíts. – emlékezettem rá, mire bólintott.

- Szeretlek, Harry. Sietünk. – mondta, gyorsan besiette hozzám, egy puszit nyomott az arcomra, megsimogatta Dusty fejét és kiment, mielőtt bármit mondhattam volna. Lenéztem Dustyra, aki lassan a félüveg tápszert megitta.

- Na, hercegnőm! Ketten maradtunk. – mondtam Dustynak, aztán elkezdtem vele járkálni a konyha és a nappali között. Húsz perc séta után, újra elaludt, így kivettem szájából az üveget és visszafektettem az ágyába, aztán a hasára fektettem. Visszamentem a konyhában hagyott telefonomért, feloldottam aztán valaki buta játékkal játszottam, hogy elüssem az időt. Éppen szintet léptem volna, mikor ismét Niall hívott.

- Niall, miattad nem tudtam szintet lépni. – szidtam le, ahelyett, hogy köszöntem volna.

- Megint Marioval játszol? – kérdezte.

- Mintha te nem játszanál vele. – mondtam szememet forgatva. – Miért hívtál?

- Otthon vagy, apuka? – kérdezte izgatottan.

- Hol máshol lennék? – kérdeztem vissza.

- Jó na, de így tisztelettudóbb volt. Szóval, nyitva van a kapu?

- Újszülöttet nem szabad meglátogatni. – emlékezettem.

- Ne már, haver. Eltelt egy hét, mióta megszületett. – hallottam a hangján, hogy most egyik kicsit csalódott.

- Niall... - kezdtem bele.

- Kérlek, Harry. – vágott a szavamba. – Nem tudok tovább várni már.

- Na jó. De nem sokat leszel itt, és tiszta ruhában jössz, kezet mosol, nem hangoskodsz. Sőt! Mielőtt jössz, fürödj le! – utasítottam.

- Igen, apa. – és kinyomott. Fejemet rázva felálltam és a konyhába indultam, valami ehetőért. A hűtőből kivettem a vajat, szalámit, sajtot és a majonézt, megfogtam egy zsemlét és csináltam egy szendvicset, amit a pultnak támaszkodva megettem. A tányért betettem a mosogatógépbe, majd a halkan szuszogó kislányomhoz mentem, aki nyugodtan aludt. Megigazítottam a takaróját, megfogtam pici orrát és fülét, hogy nem-e hidegek, de nem voltak azok. A telefonom pittyegett egyet, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Persze, hogy Niall írt, hogy mindjárt itt van. Visszadobtam az ágyra, felfutottam az emeletre a szobámba, gyorsan átcseréltem a fekete farmeromat egy fekete Nike rövid gatyára és a már teljesen kifakult Rolling Stones-os fehér pólómat vettem fel. Mikor leértem, Niall akkor kopogott az ajtón.

- Legközelebb ne kopogj, csak nyiss be. – köszöntöttem, aztán megöleltem.

- Oké, haver. De hadd nézzem meg a kicsi Styles-t. – lökött arrébb, két mozdulattal le rúgta magáról a cipőt és lábujjhegyen befutott a szobába. Az utazóágy két hosszabbik oldala hálós, így tökéletesen lehet látni a benne alvó babát. Niall arra az oldalra ült, ahol látja Dusty arcát, és úgy ült ott, mint aki elsőnek lát egy babát.

- Lefürödtél? – ültem le mellé.

- Ja. – válaszolt rám se nézve.

- Átcserélted a ruhádat? – kérdeztem tovább.

- Ha lefürödtem, nyilván nem veszem vissza a koszos ruhámat. – mondta félig oldalra fordulva.

- Kezet mostál? – faggattam tovább.

- Uh basszus nem. – mondta, lenézett a kezére, állt volna fel, de visszarántottam.

- Nem baj. Majd akkor kezet mosol, ha felveszed. – mondtam, majd felálltam. – Kérsz valamit?

- Egy sört. – mondta, majd utánam jött.

- Vezetsz. – emlékezettem.

- És ha maradok éjszakára? – kérdezte, mire nagy szemekkel rá néztem.

- Biztos, hogy nem! Anya és Gemma a vendégszobába vannak, a kanapén nem alszol mert összenyálazod. – közöltem vele.

- És ha melletted alszok? – próbálkozott tovább.

- Egy, horkolsz. Kettő, a baleset óta alig tudok aludni, ráadásul Dusyt éjszaka valószínűleg fent lesz, szóval te se tudsz majd aludni. Három, nemrég született meg a lányom, és ja. Majd talán egyszer itt éjszakázhatsz, ha Dusty nagyobb lesz. De egyelőre nem. – Niall csak bólogatott. – Sajnálom, haver. De ha a hercegnőm már nagy lesz, mindenképpen ott aludhat nálad és így nem itt fogod összenyálazni a párnákat. Szóval mit kérsz?

- Kóla. Az jó lesz. – mondta. – Kicsit beszéljünk rólad is.

- Rólam? – kérdeztem vissza.

- Rólad. Mi lesz a turnéval? A dalokkal? – valahol mélyen tudtam, hogy erről fog kérdezni.

- A turné max Amerikáig szól nekem. Messzebbre nem mehetek. – mondtam, leraktam elé a kólát.

- Dusty miatt. – érette meg egyből.

- Pontosan. A dalok menni fognak, tudok írni, a stúdióba is eltudok menni, hogy felvegyük. Azzal nem lesz gáz. A turné, na az már nagyon gázos. Vagy nem megyünk el még egy jó ideig turnéra, és így a rajongóknak akkora csalódást nem okozunk, vagy elmegyünk, de én Amerikában maradok, akkor viszont hatalmasat csalódnak és lefognak minket húzni, hogy én nem vagyok ott. Hárman meg nem éri még a Világ körüli turné. – közöltem vele.

- És még itt vannak a Rudd szülők is. – emlékeztetett.

- Na ez meg a másik! Jó okuk lenne arra, hogy elvegyék tőlem Dustyt. Mert, ha mégis lesz turné, és nekem el kell mennem, nyilván Anya és Gemma vigyázna rá, és nem én, az apja. – mutattam magamra. - Vagy elmegyek, és viszem magammal a lányomat, ami rohadtul nem tesz jót neki.

- Haver, ez jó nagy szívás. – dőlt hátra a széken, amire idő közben leült.

- Hát az. – értettem egyet vele. – De még azok a köcsögök sem értik meg!

- Ők sosem értenek meg semmit. Nekik a pénz a lényeg. Az, hogy nekünk van magánéletünk is, az az utolsó a listán. – teljesen igaza volt Niallnek. De ez akkor sem nyugtatott meg, vagy vitt előrébb ebben a dilemmában. 

 Dusty az ágyában mocorogni kezdett, aztán felsírt. Niall felpattant a székről, rohant a fürdőbe kezet mosni, vagy újra fürödni, én pedig nyugodtan az ágyhoz mentem, kivettem kislányomat az ágyból, majd a vállamra raktam és sétálni kezdtem vele.

- Harry, lehet kifog fogyni a szappan! – kiabált ki Niall a fürdőből, fejen csaptam magam, hogy hogy lehet valaki ilyen hülye. Nem is. Inkább legyen annyi elég, hogy ő Niall Horan.