Nagy szerencsém volt, ugyanis várt még két szabad hely a kora délután induló repülőn. Én csupán a nálam lévő táskám vittem és HaNa is csak egy kisebb táskát hozott, amiben az iratai voltak. HaNa anyukája néhány tanáccsal látott el indulás előtt, majd fogtunk egy taxit, hogy a reptérre jussunk. A felszállásig folyamatosan hívott valaki, de nem ismertem a számot, így nem vettem fel. Aztán egy idő után még a rezgést is levettem. Nem akartam másra koncentrálni.

A repülő út zökkenő mentesen telt és sokat beszélgettem a barátnőmmel. Ő még mindig hihetetlennek találta az egész helyzetet és képtelen volt felfogni, hogy egy híres idollal flangál. Éppen ezért volt elővigyázatos és még mielőtt kiléptünk volna a házból adott egy baseball sapkát és egy maszkot, ami az arcomat takarta. Gond nélkül szálltunk le a gépről is, de amint a lábam a földet érte a fejem megint hasogatni kezdett. Amíg ki nem értünk a reptérről HaNa karjába kapaszkodtam és egy idő után feltűnt, hogy néhány szemfüles ember felismert. Képeket csináltak, amíg be nem ültünk a taxiba. HaNa azt mondta a sofőrnek, hogy vigyen minket a város központjába, a férfi pedig tette, amit a lány mondott neki. Alig tíz perc múlva már egy szökőkút szélén ültem, kezemet a hűs vízében áztatva. A fájdalom enyhült, plusz HaNa is hozott egy hideg frissítőt nekem.

- Merre induljunk el? - kérdezte a barátnőm, közben az italát kortyolgatta.

- Ez egy kisváros. - néztem körbe. - Megkérdezünk pár embert, valaki biztosan tudja merre induljunk. - hunytam le a szemem.

- Azt a lányt ismerem! - mondta hirtelen HaNa. - Ő rajta volt az egyik képen Suzy-val. - mutatott egy lányra, aki az egyik kávézó előtt sétált. Nem foglalkoztam a fejemmel, felpattantam és gyors tempóban léptem a lányhoz, aki igen csak megszeppent, mikor felismert. - Szia! Ne haragudj, hogy csak így letámadlak, de az egyik barátnődet keresem, Bae SuJi. Nem tudod merre találom?

- Oh, hát... ő azt hiszem most még dolgozik. Két utcával lejjebb egy internetes kávézóban. Lehetne... hogy csináljunk egy közös képet? - emelte fel a telefonját. HaNa-ra néztem, aki bólogatva tolt a lány mellé. A kép elkészült a lány pedig boldogan ugrált. Illedelmesen elköszöntünk egymástól és elindultunk a megadott irányba. Alig pár perc múlva a környék egyetlen netes kávézója előtt álltunk. Az ablakon benézve vettem észre az éppen felszolgáló Suzy-t. Nagyon nem illett hozzá, amit csinált, de mosolygott és nyugodtak tűnt azzal ellentétben, mint mikor utoljára láttam. Homlok ráncolva léptem be az ajtón, HaNa-val a nyomomban és a pulthoz igyekeztem, ami mögött a lány volt, nekünk háttal.

- Annyeong, mit adhatok? - fordult felénk, majd amint felismert, rémületet láttam megcsillanni a szemében. Próbálta leplezni, de nem ment neki. - Nem tudom hogyan találtál meg, de nem megyek vissza! - mutatott rám fenyegetve.

- Én csak tudni akarom, hogy mi ez az egész. - válaszoltam nyugodtan. Eszem ágában sem volt idegesen válaszolni, mert tudtam, hogy akkor menekülni kezd. - Kérlek, mondd el amit tudsz. - fogtam kezembe az övéit. Suzy hezitált, de végül bólintott és az egyik eldugottabb asztal felé mutatott. HaNa és én csendben helyet foglaltunk, majd nem sokkal később Suzy is leült velünk szemben. Láttam rajta, hogy ideges és folyamatosan tördelte az ujjait.

- Nem tudom pontosan mi ez az egész. Azt tudom, hogy ugyanúgy kezdődött minden, mint veled. Tőlem is segítséget kért valaki, aztán hirtelen bekerültem a közepébe. Interjúk, fellépések, gyakorlások, ének órák... túl sok volt és már nem bírtam. Akkora nyomás volt rajtam, hogy orvosok kezeltek. Hiába volt ott bárki, hiába volt ott Tae, nem tudott segíteni.

- Szeretett? - kérdeztem hirtelen, mire a lány meglepõdött.

- Mindig azt mondta, hogy szeret. Szavakban és tettekben is kifejezte, de úgy éreztem, hogy az egész egy hazugság. Egy álca, egy maszk, ha úgy tetszik.

- Te szeretted? - kérdeztem ismét.

- Szerettem, de nem voltam szerelmes és így nem voltam képes igazi kapcsolatra. Ő inkább olyan volt, mint egy féltő testvér. Hogy mi hiányzott? Fogalmam sincs. - rázta meg enyhén a fejét. - Talán egyáltalán nem illettünk egymáshoz. Talán a sors akarta, hogy átvedd a helyem.

- A sors nem játszik ebben a játékban. - feleltem szárazon.

- Miről beszélsz? - pillantott rám értetlenül a lány.

- Ez egy átok és ki kell derítenem honnan indult, hogy véget vessek ennek az egésznek.