Egész nap az ágyat nyomtam. Nem azért, mert éppen semmi dolgom nem volt, szimplán csak rám tört az egy napos depresszió. Gondoltam arra, hogy talán jót tenne a társaság és lemehetnék beszélgetni Emersonnal vagy mivel lusta vagyok, ezért inkább átkopoghatnék Aidan-hez, de végül mindkét ötletet elvetettem. A nap hamar eltelt én pedig még mindig az ágyat nyomtam, amikor késő délután be nem kopogott hozzám valaki. Komótosan kikászálódtam az ágyból, majd ajtót nyitottam.

- Te jó ég szörnyen nézel ki. - mért végig Emerson.

- Köszi, hogy ilyen őszinte vagy. - feleltem vissza flegmán.

- Csak nem értem, hogy miért nem kezdtél már el készülődni ? - értetlenkedett.

- Miért hova megyünk ? - pattant ki a szemem.

- Hát a szabaduló szobába. - magyarázta a lány.

- Aidan nem mondta, hogy én nem akarok menni ? - kérdeztem fáradtan.

- De - vont vállat a lány - csak pont nem érdekelt - válaszolta, mire megforgattam a szememet - nyugi semmi gond, velünk jössz, csak kicsit rendbe kell szednünk téged. - azzal félretolt az ajtóból , majd beljebb lépett a szobába.

Újfent becsuktam magam után az ajtót , majd lehuppantam az ágyra, Emerson viszont megfogta a csuklómat és felrángatott onnan. A kezembe nyomott egy pohár kávét, majd el kezdett kutakodni a szekrényemben.

- Mondták már, hogy nagyon idegesítő vagy ? - ittam bele a pohárba.

- Igen - vont vállat - és tudom. De nem érdekel. - vigyorgott alattomosan, ezúttal viszont megállítottam.

- Elég - álltam el az útját és eltoltam a szekrénytől - a ruhát, majd kiválasztom én, de nem értem, hogy miért akarod ennyire, hogy veletek menjek. - értetlenkedtem.

- Szeretném , hogy egy kicsit többet legyél társaságba - mondta - meg ott lesz Aidan gondoltam jó lenne, ha egy kicsit jobban összecsiszolódnátok. - mosolygott.

- Emy mondtam, hogy még barátok szintjén sem vagyunk. - lomboztam le.

- Lehet - vont vállat - de éppen ezért vagyok itt, hogy tudod - mutatta a kezével - tovább lépjetek a következő szintre - éppen szólásra nyitottam volna a számat, amikor hirtelen folytatta - rendben válaszd ki a ruhádat, valami lazát vegyél fel és lent várlak. - azzal megindult az ajtó felé és eltűnt.

Komolyan ez a lány az őrületbe kerget. Ha mégis úgy döntenék, hogy nem megyek, biztos rám törné az ajtót és úgy rángatna el ahogy vagyok. Nem volt mit tenni, felkaptam egy fekete farmert, meg egy fekete hosszú ujjút, majd magamhoz vettem a telefonomat és elindultam lefelé. Emerson az előcsarnokban várt, majd amint meglátott elindult az ajtó felé, végül egyszerre léptünk ki a hotel ajtaján és indultunk el a cím felé. Nem is kellett sokat sétálnunk az épület előtt ott vártak a többiek, azonban a kisebb tömegben szinte egyből kiszúrtam Aidan-t, aki egyből észrevett, amint közelebb értünk hozzájuk.

- Végül mégis jöttél ? - kérdezte kedvesen.

- Ha otthon maradok ez a hárpia, még onnan is kirángat. - mutattam a mellettem álló lányra.

- Ezt most bóknak veszem. - felelte sértődötten, majd elment mellettem.

- Oh amúgy bemutatlak a többieknek - fordult felém, majd a tömeg felé mutatott - Cameron-t már ismered - mutatott a srácra - ő Tj, Dante és Blake. - mutatott az egymás mellett álló 3 személyre, akik csak kedvesen integettek felém.

- Ethan és Eden nem tudtak jönni, mert - kezdett volna beszélni Blake, amikor Tj váratlanul oldalba bökte. Nem igazán értettem, mire ez a fura viselkedés, mindenesetre bementünk az épületbe és kiválasztottuk a szobát.

Egy horror témájú szobát kaptunk, ami eleinte kissé szűkösnek bizonyult, de nem zavart. Beléptünk a szobába, ami egészen elképesztő volt. Jobb oldalt egy zongora helyezkedett el, rajta hosszú pókhálóval, a szoba falain ijesztőnek is alig mondható festmények voltak felakasztva, de volt még egy viseltes gardrób szekrény, a festmény alatt egy asztal két székkel és meg egy széfajtó is. Bezárult mögöttünk az ajtó és a szinte vak sötét szobában rajtam kívül minden lány sikítani kezdett. Ekkor a falon megpillantottunk egy órát, majd a falra felszerelt hangszórókból hallatszottak az utasítások, de a sötétben semmit nem láttam. Ekkor halvány fény kapcsolódott fel a szoba 4 pontján, de a többiek arcoát, így is alig tudtam kivenni. Ha jól értettem a hangosbemondóban, akkor minél több feladatot végzünk el annál több lámpát kapcsolnak fel.

Az első feladatunk az volt, hogy megszerezzünk egy apró dobozt, ami elméletileg a páncélteremben volt. Elindultunk a páncélajtó felé, ami szerencsére nyitva volt, ezért a fiúk könnyű szerrel kinyitották azt, de a páncélteremben is elég sötét volt, ezután hirtelen felvillant egy kis doboz, ami egy emelvényen volt.

- Állj - állított meg hirtelen Tj amikor megindultam az emelvény felé - lehetnek csapdák is.

- Ugyan, biztos nincsenek. - intettem le a lányt, majd megindultam az emelvény irányába, de valamibe beleakadt a lábam és elestem, szerencsémre pedig az engem követő emberek sikeresen megbotlottak bennem.

- Aidan örülnék, ha nem nyomnád az oldalamat. - nyöszörögtem, majd próbáltam felállni, de a lábam összegabalyodott az alattam fekvő személlyel

- Bocsi. - szabadkoztam.

- Ezzel kvittek vagyunk. - hallottam a hangján, ahogy mosolyog.

- Egész nap itt akartok turbékolni vagy végre megcsináljuk a feladatot és kijutunk innen. - nyöszörgött Emy, majd átlépett felettünk és megszerezte a kis dobozt.

Én gyorsan felálltam Aidan-ről és őt is felsegítettem, majd a többiek után mentünk. Tj felolvasta a szöveget , ami alapján kitalálhattuk a következő feladatot. A levélben az állt, hogy keresd a kutat, mely kiutat jelez, keresd a bohócot ki gyereket fal fel. Egyből tudtam kire céloz, már csak azt kellett kitalálni, hogy hol lehet a kút. Mindenki elkezdte keresni, a kutat ki a festményekben ki a zongorában.

- Megvan. - kiáltott fel hirtelen Blake, majd kinyitotta a szekrény ajtaját , melynek üres padlózatán egy nagy valószínűséggel kerámiából formázott festett kút volt található.

- Na melyik bátor férfi vállalja, hogy belenyúl? - tettem fel a kérdést, mire Cameron szinte elsőként lépett oda, majd letérdelt és óvatosan belenyúlt a kútba.

- Valami ragacsos szurok van az alján - mondta elszörnyedve - de megvan a papír. - motyogta, majd kihúzta a kezét, viszont tényleg valami fekete ragasztó szerű anyag borította a kezét, majd miután Dante elvette tőle a papírt felolvasta.

- Innen csak az a csapat juthat ki, aki a rémálom az elm utcában dallamát ismeri. - olvasta a fiú.

- A zongora. - mondtuk egyszerre Emy-vel.

- Aidan, úgy sejtem ez a feladat rád vár. - mosolygott Tj.

Aidan helyet foglalt a zongoránál, majd elkezdte játszani a dallamot. Nem is tudtam, hogy a gitár mellett még zongorázni is tud. Ügyesen, finoman és apró mozdulatokkal mozgatta csuklóját, míg véget nem ért a dal, majd hirtelen felkapcsolódtak a lámpák és kinyílt az ajtó.

- Ez szép volt Gallagher. - dőltem a zongorának.

- Továbbra sem tudsz leszállni a vezetéknevemről igaz ? - kérdezte önelégülten.

- Nem - kuncogtam - csak szeretnéd. - azzal elindultunk kifelé és egy újabb élménnyel gazdagodva léptem ki az épület ajtaján.

Lehet kicsit hangosak voltunk, de mindenki jól el tudott beszélgetni a barátaival.

- Ez nagyon jó volt. - sétáltam Aidan mellett.

- Örülök, hogy jól érezted magad - mosolygott - rossz lett volna, ha nem jössz.

- Igazad lehet - helyeseltem - csak azt bánom, hogy Ethan és Eden nem jöttek. - mondtam.

- Lehet. - sóhajtott a fiú.

- Aidan, ugye tudod, hogy az új csaj miatt nem jöttek el. - hallottam meg Blake hangját, azonban, mire hátra fordultam Tj hirtelen a fiú lábára lépett.

- Tessék ? - értetlenkedtem.

- Semmi. - intette le lazán Emy.

- Miattam nem jöttek el - kérdeztem, mire mindannyian lassan bólintottak - de miért nem mondtátok el ? - néztem rájuk fájdalmas tekintettel azonban mindenki lehajtott fejjel bámulta az aszfaltot, míg Emy meg nem szólalt.

- Igazából Ethan szimplán nem akart jönni, Eden pedig...

- Mondjad Emy - sóhajtottam kissé ingerülten - mond ki ha mered.

- Eden miattad nem akart jönni és nekünk is megtiltotta, hogy találkozzunk veled. - fejtette ki.

- Elég. - indultam volna meg a hotel felé, de Aidan a csuklómnál fogva rángatott vissza.

- Most meg mit akarsz csinálni? - kérdezte értetlenül.

- Szerinted mit csináljak - kérdeztem ingerülten - visszamegyek a hotelbe, mert hazudtál nekem Aidan - néztem könnyes szemekkel az illetőre - és nekem ebből elég. - rántottam ki a kezem szorításából.

- Ezt jól megcsináltad seggfej. - hallottam Emy hangját, amint Blake-et szidja, de nem érdekelt.

Visszarohantam a hotelbe, majd egyenesen felmentem az emeltre a szobámba. Idegesen csaptam be az ajtót magam után és csak a fejemet fogtam. A sírás kerülgetett és végül nem bírtam tovább, az ágyra dőltem és zokogni kezdtem. Lehet nem nagy dolog számomra viszont még is az. Nem az fájt, hogy két ember, azért nem jött el találkozni, mert én is megyek, hanem, mert hazudtak nekem. Lényegtelen, hogy milyen kicsi és aránylag jelentéktelen dolgot titkoltak el, de nem voltak velem őszinték és ez fájt a legjobban. Pontosan, ezért veszett el már oly régen a bizalmam az emberekben. De ha nem bíztam meg bennük, akkor mégis miért fáj ?