Aidan mocorgására keltem reggel, ahogy félálomban átöleli a derekamat. Lassan oldalra fordultam, beletúrtam a fiú hajába, majd apró csókot adtam homlokára, végül pedig kikeltem az ágyból, ami látszólag nagyon nem tetszett a fiúnak, ugyanis utánam szólt.

- Gyere vissza. – nyöszörgött a párnába.

- Aidan ma már forgatás van – mosolyodtam el – hozok egy kávét, addig zuhanyozz le. – fordultam meg háttal a fiúnak, hogy a telefonomért nyúljak, amikor újból két kar fonódott a derekam köré, majd éreztem, ahogy Aidan a fejét a hátamnak dönti.

- Köszönöm a tegnapi napot. – mondta.

- Én köszönöm, hogy végre megismerhettem a szüleidet. – tettem a kezem az övére, majd óvatosan lefejtettem a kezét a derekamról felálltam az ágyról, bevonultam a fürdőbe és gyorsan átöltöztem.

Ekkor azonban a telefonom képernyőjére pillantottam, amely már gyanúsan sokszor rezzent meg. Kifésültem a hajam és összefogtam lófarokba, majd végül feloldottam a telefonom záró képernyőjét. Lesokkolt, hogy mennyi értesítést kaptam különböző média platformokról bántó és kedves üzeneteket. Tudtam, hogy a kapcsolatunk miatt keresnek. De hogyan találtak meg? Miért bántanak? Nem értettem az egészet, eluralkodott rajtam a rettegés talán most először a Hannah esete óta, amikor megverték Aidan-t. Kissé tartottam az üzenetektől, így inkább lenémítottam a telefonomat és elraktam a zsebembe, majd kiléptem az ajtón.

- Jól vagy? - kérdezte Aidan – kicsit sokáig voltál bent.

- Persze, semmi bajom csak még fáradt vagyok, de máris megyek a kávéért. – mosolyogtam rá, mire a fiú közelebb húzott magához egy csókra.

- Ígérd meg, hogyha bármi baj lenne, azt elmondanád nekem, rendben? – nézett rám, miközben kissé oldalra döntötte a fejét.

- Ígérem. – sosem fájt, még ennyire kimondanom ezt a szót.

Miután elváltam Aidantől és kiléptem az ajtón, egyből elővettem a telefonomat és minden értesítést figyelmen kívül hagyva, írtam Emersonnak, hogy a lenti kávézóban találkozunk.

Amint leértem pár perccel később a lány is megjelent a kávézóban és helyet foglalt mellettem az egyik széken.

- Na mi a helyzet? – kérdezte mosolyogva.

- Egyrészt tegnap találkoztam Aidan szüleivel, másrészt – ekkor a felszolgáló kihozta a kávékat – nemrég mindenki megtudta, hogy én és Aidan együtt vagyunk...

- Nem tőlem tudják az biztos én soha nem árulnálak el téged. – tette a szívére a kezét Emy.

- Nem tudom, hogy ki árulta el – fogtam a fejemet – de ma reggel erre keltem. – adtam a kezébe a telefont.

- Aszta – nézte az üzeneteket – még életemben nem láttam ilyen sok felesleges üzenetet. – nézte a telefon képernyőjét.

- Ez még csak az első nap – hajtottam le a fejem – el sem tudom képzelni, hogy mi lesz a többi nap. – jegyeztem meg.

- Figyelj csak, hogy felvidítsalak – adta vissza a telefont, majd fogtuk a kávénkat és elindultunk felfele a lépcsőn – azóta a bizonyos nap óta, együtt vagyunk Cameronnal és nagyon boldogok vagyunk – mosolygott – egyszerűen fantasztikus pasi, imádom, annyira rendes és kedves. – sorolta.

- Tényleg örülök a boldogságodnak Emerson. – erőltettem egy mosolyt arcomra, majd elköszöntem tőle és beléptem a szobánkba, ahol Aidan már lezuhanyozva felöltözve várt engem. Éppen az ingét gombolta össze, bár legszívesebben anélkül láttam volna.

- Tetszik a látvány? – kérdezte felnézve, mintha megérezte volna, hogy nagyban vizslatom, mire elpirultam. Bár kissé aggasztott a rajongók kiakadása, Aidan ezt az egészet szerte foszlatta a mosolyával. Letettem a kávét a komódra, majd közelebb sétáltam hozzá és összegomboltam az ingét, mire mosolyogva rám pillantott.

- Lassan indulnunk kellene – vettem fel a kávét a komódról – itt a kávéd – nyomtam a kezébe az italt – be kell érnünk időben, hogy a sminkeseknek legyen elég idejük eltünteni a lila foltot a szemed körül. – utasítottam.

- De egyébként, egész szépen gyógyul. – nézte magát a tükörben.

- Persze csak – fordultam vele szembe – nem akarom, hogy sokáig kelljen magyarázkodni. – néztem a szemébe. Azonban hiába a sebhely ellenére egyszerűen, amint elmerültem a zöld íriszeiben, valahogyan fel sem tűnt, hogy az egyik szeme körül lilás a bőre színe. Mintha a tekintetével rabul tudott volna ejteni egy olyan világban, ahol minden tökéletes és nincsen semmi problémánk.

- Mi az? – kérdezte szórakozott mosollyal az arcán, mire a varázslat eltűnt és újra a valóságban éreztem magam.

- Semmi, indulhatunk. – váltottam gyorsan témát, hogy ne kelljen az előbbiről beszélnem.

Miután rendesen elkészültük, hamar az épületen kívül találtuk magunkat, amint a kora reggeli órákban szépen lassan, nyugodtan sétálunk a stúdió felé. Bár Aidan magabiztosan mosolygott, miközben összekulcsolta a kezünket engem továbbra is nyomasztott az a sok üzenet, amit reggel kaptam és amit valószínűleg most is kapok a lenémított telefonomra. Örültem volna, hogyha ezt valakivel meg tudom beszélni, mert őszintén muszáj valakinek elmondanom. Bár Emersonnak elmondtam a dolgot, látszólag túlságosan el volt foglalva a nagyon friss kapcsolatával, ami miatt őszintén nem bánthatom. Örülök, hogy össze jöttek a dolgok Cameronnal, mert örülök a boldogságának. Csak úgy érzem van fontosabb problémám is mint a kapcsolata és jobban tette volna, hogy ezzel foglalkozik, de nem akarom hibáztatni.

Mialatt ezen gondolkoztam elértünk a stúdióba, majd beléptünk az épületbe. Szurkoltam Aidannak, hogy a sminkesek ne kérdezzenek annyira sokat és, hogy Aidan valamilyen apró hazugsággal ki tudja magyarázni a dolgot. Míg ezen gondolkoztam, leültem a már megszokott székemre, elő vettem a kamerámat és elkezdtem bejárni újra a forgatás helyszínét.

Amint végeztem, csalódottan néztem a felvételeket, amik egymás után egyre rosszabbul sikerültek. Egyszerűen nem tudtam koncentrálni. A rajongók üzenetei szüntelenül ott lebegtek a fejemben és nem akartak elereszteni. Végül döntöttem és megpróbáltam megkeresni Emersont, de sehol nem találtam. Mialatt kerestem őt, éppen szembe jött velem két régi ismerős, akiknek arcát látva, most nagy boldogság öntötte el a szívem.

- Szia madie. – köszönt Tj.

- Szia. – köszönt Dante is.

- Sziasztok – köszöntem nekik – nem láttátok véletlenül Emersont? Fontos lenne, hogy beszéljek vele és sehol sem találom.

- Biztos a pasijával van. – forgatta a szemét Dante.

- Ne hisztizz már Dante nem látod, milyen boldogok együtt? – nézett rá értetlenül Tj.

- Az a kis fruska elvette a barátomat – nyafogott tovább a fiú – Cameron már nem is hajlandó másról beszélni csak róla. – panaszkodott tovább Dante.

- Nem érdekes – legyintett Tj – pontosan miért is keresed Emersont?

- Egy fontos dologról lenne szó. – feleltem kissé borúsan.

- Ha lehet, akár mi is meghallgathatunk. – ajánlotta fel a lány, mire Dante helyeslően bólogatni kezdett. Belegondoltam, hogy bár nem állok közel annyira hozzájuk, jó ötlet lenne-e beavatni őket a dolgokba, de végül úgy voltam vele, hogy biztos megbízhatok bennük, így rábólintottam az ötletre.

- Köszönöm – mosolyogtam rájuk hálásan – csak ne itt.

- Most, úgy is szünetünk van – legyintett Dante – menjünk el egy kávézóba, ott tuti biztonságosabb. – mondta, mire én és Tj csak vállat vontunk.

Elindultunk hárman kifelé a stúdióból, majd a legközelebbi kávézóba ültünk be. Igazán közvetlen volt a kávézó megjelenése és bár abban a tudatban, hogy lehet egy nyugodt délutánom, kényelmesen helyezkedtem el az egyik székben, tudtam, hogy a nehezén még nem vagyok túl és lehet meg fogom bánni, hogy beavattam őket a dolgainkba.

Miután kikértük az italokat a Tj és Dante párosa izgatottan néztek rám, majd végül a lány szólalt meg először.

- Szóval, mit szerettél volna Emersonnak mondani? – kérdezte a lány.

- Igazából nem tudom, hogy tudjátok-e – kezdtem bele – de én és Aidan egy ideje együtt vagyunk. – folytattam lassan.

- Ti is? – hülledezett Dante.

- Oh, már régebb óta mint Emerson és Cameron. – legyintettem hanyagul, azonban Tj arcáról levakarhatatlan mosoly terült el szavaim hallatán.

- Ez annyira aranyos – mosolygott – nagyon örülök nektek, nagyon cukik vagytok együtt. – dicsért tovább.

- Köszi – feleltem zavartan – nemrég azonban ez kiderült. Próbáltuk titokban tartani, de valaki lefotózott minket együtt – meséltem – azóta viszont megállás nélkül kapom az üzeneteket Aidan rajongóitól. Vannak kedvesek meg éppen nem kedvesek és már egyszerűen nem tudom mit kezdjek velük. – terültem el az asztalon.

- Szerintem el kellene mondanod Aidannak. – javasolta Tj.

- Nem lehet, nem tehetem – ellenkeztem egyből – nem hiszem, hogy bármi változna, nem mellesleg nem akarom, hogy Aidan megtudja. – magyaráztam. Mialatt ezt elmondtam a pincér kihozta a kért italokat és a kávémat kortyolva folytattam tovább.

- Aidannak, így is elég baja van, nem akarom még ezzel is terhelni. – folytattam.

- Madie. A barátnője vagy, biztos megoldaná, hiszen azt akarja, hogy boldog legyél – mosolyodott el Tj – ugye Dante?

- Figyelj, részben egyet értek veled – intézte a lánynak a szavait – de részben Madie-t is megtudom érteni és mint barátai, meg kell értenünk a döntését. – felelte a fiú.

- Igazad van. – mondta a lány.

- Akkor mégis mit kellene tennem? – fordultam feléjük tanácstalanul.

- Szerintem tűnj el egy kicsit az internetről – javasolta Dante – törölj ki minden alkalmazást, minden profilodat és tűnj el minden közösségi média platformról. Miután kissé javultak a kedélyek vissza térhetsz, csak míg minden elcsendesedik tegyél úgy mintha nem is léteznél. Aidannal pedig kerüljétek a kamerákat vagyis csak próbáljátok meg. – adta ki az utasításokat Dante.

- Ez jó ötlet – gondolkoztam el, majd váratlanul rezegni kezdett a telefonom, megnéztem és Aidan kérdezte, hol vagyok, így azonnal elindultam – bocsánatot kérek, de mennem kell mert Aidan keres. Köszönöm, hogy meghallgattatok nagyon hálás vagyok a tanácsért, erről, majd még beszélünk, és itt a részem. – tettem le az asztalra pár dollárt, majd felkaptam a táskámat és elindultam a kávézóból.

Útközben megírtam Aidannak, hogy hol vagyok és hogy a hotel előtt találkozunk. Nem telt bele sok idő, mire Aidan is a hotel elé ért, azonban kevésbé tűnt boldognak, mint reggel, amikor elválltunk egymástól.

- Hol voltál? – vetette nekem a kérdést – aggódtam érted.

- Csak Dante-val és Tj-vel találkoztam a kávézóban – legyintettem, mire Aidan arca is derűsebb lett – igazán nem kellene ennyire aggódnod értem. – mosolyogtam rá.

- Örülök, hogy új emberekkel is barátkozol. – mosolygott.

- Ezt csak is neked köszönhetem – hajoltam közelebb hozzá egy csókra – amíg nem találkoztam veled, teljesen magamba voltam fordulva. A bátyám halála óta senkiben sem bíztam meg. De a te hatásodra teljesen megújultam és ezért örökre hálás leszek neked. – mosolyogtam rá.

- Én is hasonlóan szerencsés vagyok, hogy az életem része lettél. – mosolygott, majd lágy csókot nyomott ajkaimra.

A tökéletes pillanatunkat végül egy madár zavarta meg, ami véletlenül nekünk jött, így kénytelenek voltunk bemenni a hotelbe, majd felmenni a lépcsőn a szobánkba és bár este újra biztonságban éreztem magam Aidan karjaiban, újfent előjöttek a rémes üzenetek a fejemben, amit már előre látok, hogy nem egy álmatlan éjszakát fognak okozni nekem az életemben.