Kissé idegesen súroltam a kefével a ragacsos anyagot, ugyanis a pulóveremből nem igazán akart kijönni a folt. Megpróbáltam kimosni, de nem sikerült, azóta a mosdókagyló felett súrolom egészen reggel óta. Fáradtan dobtam le a földre a ruhadarabot, amin még mindig ott éktelenkedett a ragacsos folt. Már teljesen feladtam, amikor váratlanul rezegni kezdett a telefonom, ami egy üzenetet jelzett. Aidan írt, hogy 10 perc múlva legyek a hotel halljában, mert van egy meglepetése. Nem volt kedvem vele beszélni, akármennyire is szeretem. Végül engedtem a kísértésnek és leraktam a kefét és a szappant a mosdókagylóra a ruhadarabot pedig a szennyes kosárba raktam. Felkaptam a holmimat, és csak egy szürke pólóban, egy dzsekiben meg egy fekete nadrágban elindultam lefele a lépcsőn. Ekkor megláttam a fiút, amint az ajtó előtt várakozik egy szatyorral a kezében, majd amint meglátott hatalmas , boldog mosoly kúszott fel arcára.

- Mit aka.... - tettem volna fel a kérdést, de a fiú közelebb lépett hozzám és szorosan magához ölelt, ami olyan aranyos volt, hogy muszáj volt viszonoznom, így nyaka köré fontam a kezemet és visszaöleltem.

- Sajnálom. - vált el tőlem, miközben egy másodpercre sem szakította meg a szemkontaktust.

- Nem rád haragszom - döntöttem kissé oldalra fejemet - te csak áldozat vagy, én sajnálom. - vallottam be.

- Semmi gond. - mosolygott.

- Mi van a szatyorban? - tereltem a témát, ekkor azonban belenyúlt a szatyorba és előhúzott belőle egy ugyanolyan pulcsit, mint ami tegnap nekem tönkre ment.

- Aidan nem kellett volna. - mosolyogtam azonban a fiú mosolyogva átnyújtotta a ruhadarabot és félbeszakított.

- Ez a legkevesebb, ha már elrontottuk az estéted - mosolygott - gyere. - fogta meg a kezemet.

- Most meg hova megyünk? - kérdeztem értetlenül.

- Ahova akarsz. Mondjuk a parkba. - vont vállat.

- Csak egy perc. - azzal kirántottam a kezemet az övéből, majd visszaraktam a szatyorba a pulóvert, felrohantam az emeletre, felvittem a szobámba a ruhadarabot ott leraktam az ágyra és visszarohantam a fiúhoz.

- Mehetünk. - bólintottam.

Aidan megfogta a kezem és elindultunk a park felé, azonban egy eddig talán új dolgot fedeztem fel, amit elsőre nem vettem észre. A park egyik részében közvetlenül a tó másik oldalán egy játszótér helyezkedett el, ahol anyukák és leendő kismamák játszottak az alig 1 éves gyerekükkel.

- Menjünk oda. - húztam a fiú kezét.

- Miért? - kérdezte értetlenül.

- Nézzük meg a gyerekeket - válaszoltam, mire a fiú felvonta az egyik szemöldökét - talán nem látszik rajtam, de nagyon szeretem a gyerekeket. Légyszi. - kérleltem a fiút, mire az rábólintott.

Átmentünk a túlpartra. Ahol egyből elfoglaltam a hintát, miközben előttünk játszott egy anyuka a körülbelül 4 éves kislányával a homokozóban. Aidan is helyet foglalt mellettem, majd lassan elkezdtem lóbálni a lábamat, apró lépésekkel löktem el magam a talajtól, így voltaképpen hintázni is tudtam. Látszólag Aidan sem tudta, mit mondjon nekem, így én törtem meg a jeget.

- Nem akarok senkit sem kibeszélni, sosem volt szokásom - kezdtem - de már olyan régóta gyűlt bennem ez Emerson iránt, hogy muszáj volt véget vetnem ennek. - magyaráztam

- Pedig, úgy tűnt jól kijöttök. - folytatta a fiú.

- Sokat voltam vele tényleg, de nem mondanám, hogy olyan örök barátok lettünk és bocsánat, ha ezt mondom, de elviselhetetlen a személyisége. - suttogtam a végét.

- Most már kezdek aggódni, hogy vajon rólam, mit mondhattál a hátam mögött. - nevetett fel erőltetetten.

- Aidan rólad sohasem mondanék rosszat - néztem a szemébe - ha valami bajom van veled azt a szemedbe mondom. - nevettem.

- Köszönöm, hogy ilyen őszinte vagy. - forgatta meg a szemét.

- Ez egy rossz tulajdonságom - vontam vállat - akkor is őszinte vagyok az emberekkel, hogyha ezzel megbántom őket és tény, hogy néha elég nyersen fogalmazok. - húztam el a számat.

- Én viszont pont ez értékelem benned. - mosolygott.

- Hogy bunkó vagyok? - kérdeztem.

- Hogy őszinte. - mosolygott.

- Nem biztos, hogy ez mindig jó. - hajtottam le a fejem.

Aidan a távolba meredt, láttam arcán, hogy nagyon gondolkozik valamin, majd hirtelen felpattant helyéről elém állt és a kezét nyújtotta felém.

- Nem fogom hagyni, hogy egész nap itt lógasd a fejed. Gyere velem. - fogta meg a kezem, majd elrángatott a parkból.

Visszamentünk a hotelbe, majd nem messze az előtértől volt egy mellékajtó. Az ajtón belépve, egy hosszú lépcsősor állt elénk, azon lementünk egészen a garázsig, aminek a létezéséről, egészen ideáig nem is tudtam. Aidan egy ideig szlalomozott a különböző járművek mellett, majd megállt egy ponyva mellett. Megfogta a ponyva alját, majd leszedte és megláttam egy aránylag egész jól felszerelt kerékpárt.

- Ez egy bicikli. - néztem a fiúra értetlenül.

- Igen, de nem az a lényeg, hogy mi, hanem hogy hova visz. - mosolygott, majd észrevettem a kerékpár mellett egy táskát is.

- Aidan, mit tervezel már megint? - fogtam a fejemet, miközben alig birtam elrejteni, feltörekvő mosolyomat.

- Fontos vagy nekem - nézett a szemembe - és meg akarom mutatni mennyire. - mosolygott.

- Azzal, hogy elviszel bicajozni? - kuncogtam.

- Igen, miért baj? - kérdezte ártatlanul. Kissé csüggedt, gondolom nem erre a válaszra számított . Olyan édes volt, hogy gondolt rám.

- Nem dehogy - mosolyogtam rá - tökéletes. - válaszoltam, mire a fiú mosolya is újra feltűnt arcán.

Felvettem a hátamra a táskát, majd felültem Aidan mögé, átöleltem a testét, szorosan közel ültem hozzá. Kinyílt a garázs ajtaja, majd elindultunk. Sokkal gyorsabban haladtunk, mint amikor először néztük meg együtt a várost. Miközben Aidan az utat nézte én élveztem, ahogy a sebesség által keletkezett szél belekap a hajamba és miközben közelebb hajoltam a fiúhoz, hogy testünk eggyé simuljon, megéreztem illatát, amely minden egyes alkalommal egyre jobban elbódított.

Lassan megérkeztünk egy olyan helyre, amelyet talán még én sem ismertem. Torontó közelében ugyanis több kisebb sziget is elhelyezkedett, akár a tengerpart mentén is. A tengerpart mellett, ahol most több turista is közlekedett. Én és Aidan egy lejtővel fentebb néztük őket, ugyanis a part mellett egy sövénysor is elhelyezkedett, erdővel, melynek mentén egy sziklás kilátó is elérhető volt a látogatók számára. Aidan lassan leparkolta a biciklit és mindketten leszálltunk róla. Kisétáltam a szikla szélére, amelyről gyönyörű kilátás nyílt a tájra. Letérdeltem a földre és előpakoltam mindent a táskából, plédet, kaját, azta, Aidan mindenre gondolt. Leterítettem a plédet, majd leültünk rá.

- Gyönyörű a kilátás, ugye? - kérdeztem.

- Az. - nézett rám, Aidan, amitől enyhe pír szökött arcomra.

- Azért, hoztál ide, hogy bennem gyönyörködj? - incselkedtem vele.

- Igazad van, ez hülyeség - vont vállat - benned bármikor tudok, nem csak itt. - mosolygott.

- Aidan Ryan Gallagher nem is tudtam, hogy ilyen romantikus alkat vagy. - kuncogtam.

- Majd megtudod. - közelített felém.

- De nem most. - állítottam le, azonban komoly tekintetemben ott bujkált a huncut mosoly, amit a fiú arca láttán, alig bírtam visszatartani.

- Én most akarom. - közelített felém, én viszont magamhoz öleltem, azonban, mielőtt bármit tehettem volna, arcomra nyomott egy csókot, amibe bele is mosolygott.

- Elég legyen. - kuncogtam.

- Ahogy akarod bogyóm. - mosolygott.

- Milyen kaját hoztál? - tereltem el a témát gyorsan, azonban továbbra sem tudtam leállni a mosolygással.

- Csak gyümölcsöket. - vont vállat a fiú.

- Akkor kérsz epret? - vettem elő a dobozt, majd felnyitottam a tetejét.

- Megosztozunk egyen? - kérdezte mosolyogva, mire én figyelmen kívül hagyva a megjegyzését, adtam oda neki a dobozt.

- Nem. - mosolyogtam rá csábítóan.

- Megőrjítesz. - forgatta a szemét.

- Te is engem. - kacagtam fel.

A délután nagy részét, rendesen elcsevegtük csak, akkor vettük észre, hogy menni kellene, amikor elkezdett lemenni a nap. Összepakoltunk a holminkat, majd mindent elraktam a táskámba. Felszálltam Aidan mögé, szorosan hozzábújtam, majd el is indultunk hazafelé.

Lassan hazaértünk, Aidan leparkolt a garázsban, majd fellopóztunk a lépcsőn, egészen az előtérig. Ott átmentünk a másik lépcsőhöz. Felmentünk az emeletre, de szokásunkhoz híven, nem hagyhattuk egymást búcsú nélkül még ha csak egy ajtóra is vagyunk egymástól.

- Köszönöm, hogy felvidítottál - mosolyogtam rá - és nagyon jól éreztem magam veled, mint mindig. - forgattam meg mosolyogva a szemem, mire Aidan felkuncogott.

- Örülök, hogy újra boldognak látlak. - mosolygott, majd lassan elkezdett közeledni felém, aminek hatására én automatikusan hátrálni kezdtem, mire egészen a falnak nyomott.

- Mindent a maga idejében Gallagher. - mosolyogtam.

- Imádod húzni az agyamat, igaz? - látott át a szitán.

- Mindennél jobban. - nyomtam egy puszit az arcára, majd beléptem a szobámba.

Kezdem azt érezni, hogy túlságosan veszélyes játékot játszunk Aidannel. Szerintem mindkettőnk szeretné, de vajon lehetséges lenne, hogy működjön ez a dolog. Pedig mindennél jobban szeretném már érezni az ajkainak az ízét. Ebbe bele fogok bolondulni egyszer az biztos.

Sziasztok!
Remélem ez a rész is tetszett, bár voltak benne hasonló mondatok, amik már nem a barátság kategóriába tartozik. Vajon meddig fog tartani ez a macska egér játék amit Madie és Aidan játszanak?
Hamarosan kiderül, ha ez a rész is tetszett egy vote-ot adjátok rá, kérlek!
😂❤️⭐