Az utcán sétálva fogtam a kezemben a kávét, miközben Emerson és én sietve igyekeztünk a stúdió felé. Ma reggel amikor felébredtem Aidan már nem volt melletem, így gyorsan felkeltem és még Emerson érkezése előtt el tudtam intézni a reggeli rutinomat. Azonban ma szokatlanul nagy volt a nyüzsgés a városban. Mindenki óriási Kanada zászlókat lengetett a magasban, az utcákon ünnepeltek, szólt a hangos zene és minden ember jól érezte magát.

- Mi ez a nagy felhajtás? – kérdezte Emerson.

- Oh csak ma van a Kanada nap. Hivatalos nemzeti ünnep. – magyaráztam miközben bele ittam a kávéba.

- Rendben, ez fura. – zárta le ennyivel a témát Emerson.

Nemsokára beértünk a stúdióba, ahol szintén nagy volt a zsongás. Igazság szerint már jó pár hete itt vagyunk és nem igazán tudtak haladni a forgatással, kezdtem kicsit, úgy érezni, hogy lehet miattam. Hiszen Aidan az egyik főszereplő, és én állandóan elterelem a figyelmét meg megzavarom. Eleinte szinte ellenségek voltunk, az nem volt jó azután elkezdtünk összebarátkozni, de úgy érzem egyre többször vagyok a hátrányára a forgatásnak mint előnyére. Amint ezt kigondoltam hirtelen az említett személy tűnt fel a láthatáron és látszólag kissé dühös pillantást vetett rám.

- Te meg mit keresel itt – kérdezte Aidan – azt mondtam maradj otthon is pihenj. – nézett rám figyelmesen.

- Aidan mondtam már, hogy semmi bajom, nem kell ennyire aggódnod értem. – mosolyogtam rá.

- De ha én nem aggódok érted akkor ki fog – tette fel a kérdést – ha nem aggódik valaki érted bajod eshet. – lépett hozzám közelebb.

- Bocsánat, de lemaradtam – cikázott Emerson tekintete köztem és a fiú között – mi történt Madie-vel, amiért nem akartad, hogy jöjjön? – szegezte a fiúnak a kérdést.

- Nem mondtad el neki? – lepődött meg a fiú.

- Miért mondtam volna? – kérdeztem.

- Mert mondjuk a legjobb barátnőd vagyok. – felelte cinikusan Emy.

- Csak elmentünk tegnap egy tüntetésre és bevertem a fejem, ennyi. Nem nagy dolog. – legyintettem.

- De igen is az – makacskodott Emy – miért nem mondtad el?

- Emy nem kell állandóan anyáskodnod felettem jól vagyok. Ha én, úgy érzem, hogy jól vagyok akkor az úgyis van. – zártam le ennyivel a témát.

- Rendben. – vont vállat Emy, de még éreztem, hogy maradt benne egy tüske.

Aidan jó formán csak elköszönt tőlünk, majd Emy is ott hagyott engem, így újfent egyedül töltöttem a napot a kamerám társaságában. Nem volt szándékom megbántani Emerson-t, de már olyan szinten régóta gyülekszik bennem a feszültség, hogy csak idő kérdése, hogy mikor robbanok fel.

A nap hamar eltelt, azonban a hangulat változatlan maradt. Aidan társaságában indultam meg a hotel felé, míg a többiek mind az utcán ünnepeltek. Kissé fáradt és letört voltam, persze nem a reggeli kisebb veszekedés miatt. Aidan talán látta rajtam, hogy kissé komorabb hangulatban vagyok, ezért megfogta a kezemet és vissza vezetett a városba, ahol a főtéren már felállították a különböző bódékat és szinte vidámparkot idéző hangulatot varázsoltak az egész város területére.

- Aidan fáradt vagyok. – nyafogtam azonban ezt a fiú meg sem hallotta.

- Szeretném, ha egy kicsit elengednéd magad – húzott a vásár felé – legalább csak néhány dolgot nézzünk meg, utána hazamehetünk, ígérem. – válaszolta.

- Rendben. – forgattam meg a szemem mosolyogva.

Aidan megfogta a kezemet és elrángatott egészen a város központjába, ahol a legtöbb esemény volt megtartva. Valahol hatalmas óriáskerék volt feldíszítve sárga, fényesen világító égőkkel, a távolról aprónak tűnő fülkékben tömve ültek az emberek és csodálták a magasból a tájat. Lent, ahol mi is jártuk sorra Aidannal a bódékat különböző árusoknál lehetett vásárolni a kanadai mintával ellátott ajándéktárgyakat, köztük egy olyan zászlót, ami igen megtetszett nekem. Hiába próbáltam Aidan-t meggyőzni, makacsul ragaszkodott hozzá, hogy ő fizesse ki nekem az ajándékot. Belenyomtam a táskám mélyére a zászlót, majd tovább mentünk. Kézen fogva sétáltunk végig a fesztiválon és bevallom, igazán jól éreztem magam Aidan társaságában. Jól esett, hogy újra együtt tudtunk tölteni egy kis időt és tudom, bár hülyén hangzik, mert szinte folyton egymás társaságában vagyunk, néha úgy érzem, hogy még ez az idő is kevés. Hiszen sosem tudhatjuk, hogy mikor láthatjuk utoljára a másikat vagy éppen mikor ölelhetjük utoljára magunkhoz, így szeretnék minden egyes percet kiélvezni vele. Csak is vele.

Útközben találkoztunk Emersonnal is, aki kicsit letörtnek tűnt, bár nekem az is szokatlannak bizonyult, hogy egyáltalán itt találjuk, ugyanis nem olyan társasági lénynek ismertem meg.

Az egyik bódénál álltunk, éppen valami ragacsos szörpöt ittunk, aminek bár borzalmas íze volt, nem mertem kidobni, ugyanis túlságosan drága volt ahhoz, hogy kidobjam. Emerson egy újabb poharat indult hozni magának én addig gyorsan Aidanhez fordultam.

- Te is letörtnek láttad? – kérdeztem a fiútól.

- Kicsit – vont vállat – lehet Cameron az oka?

- Ezt, hogy érted? – néztem rá kérdőn.

- Egyik nap láttam, ahogy durván veszekednek az egyik kocsi mögött – mesélte – nem tudom, hogy min, de a végén Emerson durván pofon vágta Cameron-t – emlékezett vissza a fiú. – nem szívesen kapnék egy olyat tőled. – kuncogott.

- Majd meglátjuk. – kacsintottam szórakozottan rá.

- Madie gyere – kapta el hirtelen a kezemet Emy – ott van az óriáskerék, üljünk fel rá. – próbált oda vonszolni.

- Emy szerintem ez nem jó ötlet – kerestem kifogásokat – nem érzem jól magam.

- Hidd el jó lesz. – húzta a karomat, azonban ezzel csak annyi volt a probléma, hogy éppen az üditővel teli kezemet húzta, ami tele volt azzal a ragacsos szörppel. Egy véletlen pillanatban kissé túlságosan erősen húztam vissza a kezemet Emerson szorításából, mire a lány elengedte a karomat, a teli pohár tartalma pedig a felsőmön landolt.

- Te jó ég Madie annyira sajnálom – kapta a szája elé a kezét a lány – tudom mivel jön, ki hadd segítsek.

- Nem – kiáltottam rá – elegem van abból, hogy állandóan rám akarod erőszakolni az akaratodat. Elegem van abból, hogy állandóan semmibe veszed, amit mondok, betörsz a személyes terembe, még csak nem is érdekel, hogy én mit szeretnék. – rivaltam rá.

- Bezzeg, amikor Aidan ágyában alszol az normális, meg nem személyes tér ugye? – tette fel a kérdést hasonló stílusban, mint én.

- Az teljesen más – folytattam – de ő legalább hallgat rám, ha azt mondom nem. De te még csak le sem szarod, hogy én mit szeretnék és ebből elegem van – teljesen elborult az agyam a dühtől és a felgyülemlő feszültségtől.

- Smárold le Aidan-t attól biztos megnyugszol. – felelte gúnyosan, szerencsére a fiú jó pár méterre volt tőlünk, így az ordibálás ellenére sem hallotta meg a veszekedésünk okát.

- Fejezd már be – szinte ordítottam az idegességtől – miért nem bírod felfogni, hogy köztünk nincs semmi, idegösszeomlást kapok tőled – a sírás kerülgetett, de ekkor összeszedtem, minden maradék erőmet és megtaláltam a megoldást.– véget vetek ennek. nem akarok többé veled barátkozni sem most, sem a jövőben. Soha. Hagyj békén örökre.– zártam le a témát és elindultam volna haza, amikor Aidan csuklón ragadott.

- Mi a baj – tette fel a kérdést – kérlek maradj.

- Sajnálom Aidan – rángattam ki a kezem az ő szorításából – csak most te is hagyj békén. – indultam el a hotel felé.

Olyan dühös voltam, hogy egyszerűen elmondani sem tudom. Csak gyűlt és gyűlt bennem a feszültség most meg felrobbant. Nem akartam semmi mást, csak hogy magamra hagyjanak. Amint elértem a hotelt feltrappoltam az emeletre, majd kinyitottam az ajtót és mérgesen becsaptam magam után. Semmi hangulatom nem volt tovább fent maradni, így csak gyorsan lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba.

Pillanatnyilag senkire nem voltam kíváncsi. Senkinek nem kívántam a társaságát csak azt akartam, hogy mindenki egyedül hagyjon. Emerson már régóta irritált engem, egyáltalán azt sem értettem, hogy miért voltam vele ennyit. Nem igazán tudtam elaludni, ugyanis az ehhez hasonló gondolataim miatt folyamatosan, szinte egész éjjel forgolódtam. Fogalmam sem volt róla, mi lehet vagy ki lehet az, aki most ebben a feszült pillanatban meg tudna nyugtatni. Persze a lelkem mélyén tudtam, hogy erre vágyom, de a mai este után kétlem, hogy ez a személy újra velem akarna tölteni akár egy kicsi időt is.