Amikor reggel meghallottam az ébresztő hangját, automatikusan nyúltam az éjjeli szekrény felé a telefonomért, de érdekes módon nem azt a dallamot játszotta le amit szokott. Felemeltem a fejemet a párnából, majd megnéztem az eszközt, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem az én telefonom. Gyorsan végigfuttattam az agyamon az elmúlt este eseményeit és szinte a másodperc töredékrésze alatt világosodtam meg, hogy én tegnap este elaludtam Aidan ágyában.

- Felébredtél hercegnő? – jött ki Aidan a fürdőszobából, hatalmas mosollyal az arcán.

- Ugye...öhm...ugye mi nem. – mutattam körbe az ágyon.

- Hogy lefeküdtünk-e? Nem dehogy, a földön aludtam. – mutatott az ágyneműre a földön, ami az ágy mellett hevert.

- Egyébként Hány óra van? – dörzsöltem meg a szemem, hogy kissé felébredjek.

- Nemsokára nyolc, de miért érdekel? – kérdezte értetlenül. Abban a másodpercben világosodtam meg, majd villámgyorsan kipattantam az ágyból és elkezdtem össze szedni a holmimat, majd az ajtó felé indultam volna el, de Aidan megragadta a karomat.

- Most meg mi a baj? – nézett a szemembe.

- Az, hogy Emerson minden reggel nyolckor jön hozzám kávéval, bármelyik pillanatban megjöhet és ha itt talál, akkor – gondolkodtam el egy pillanatra – nem is akarom tudni. – ráztam meg a fejem.

- Miért lenne baj, ha itt találna? – faggatott.

- Mert akkor rájön, hogy itt aludtam – magyarázkodtam – te jó ég, itt aludtam a legjobb barátom ágyában. – fogtam a fejemet.

- Nem értem, miért lenne baj, hiszen csak barátok vagyunk. – vont vállat szórakozottan.

- Te nem is értheted. – túrtam bele a hajamba idegesen.

- Nyugalom Madie – lépett közelebb egy lépést Aidan, majd a vállamra helyezte a kezét – ha Emerson nem lát meg téged, tőlem biztos senki nem fogja megtudni, ezt megígérhetem. – olyan megnyugtató volt a hangja. Ez is egy olyan dolog volt Aidanben, amit annyira szerettem. Mindig meg tudott nyugtatni, ha ideges voltam.

- Megtennéd? – kérdeztem halkan.

- Persze. – mosolygott.

- Köszönöm – ugrottam a nyakába – a stúdióban találkozunk. – köszöntem el tőle, majd kiléptem az ajtaján a folyosóra. Becsuktam magam mögött, majd indultam volna el a szobám felé, amikor össze találkozott a tekintetünk Emersonnal, aki éppen az ajtóm előtt várt két csésze kávéval.

- Basszus – suttogtam – Szia Emy. – intettem neki.

- Az nem Aidan szobája ? – kérdezte gyanúsan.

- Oh, mi? Nem dehogy. – legyintettem.

- De az – méregetett – mit kerestél Aidan szobájában, ráadásul pizsamában?

- Én semmit. – vontam vállat.

- Oh te szent ég – hülledezett – te nála aludtál.

- Emerson fogd be. – indultam meg felé, majd elléptem mellette és benyitottam a szobámba, mire Emy is követett és becsukta maga mögött az ajtót. Lerakta az egyik asztalra a kávét és kivallató stílusban neki kezdett.

- Lefeküdtél vele ? – kérdezte perverz vigyorral az arcán.

- Jaj, nem dehogy – néztem rá hitetlenül – tegnap végig együtt voltunk, de eleredt az eső, nem működött a hajszárítóm, így átmentem hozzá, de olyan fáradt voltam, hogy elaludtam nála. Ennyi. – zártam le a témát, majd elkezdtem ruhák után kutatni a szekrényemben.

- Aham, persze – kezdte lassan – nekem ez eléggé kitaláltnak tűnik.

- Akkor menj át hozzá és kérdezd meg tőle Emy. – fordultam felé, majd bementem a fürdőszobába átöltözni.

- Rendben hiszek neked – hallottam az ajtó túloldaláról – de azért valld be, hogy kíváncsi vagy milyen az ágyban.

- Emy vékonyak a falak. – rivaltam rá, miután felöltöztem kimentem a szobából és elkezdtem összepakolni a holmimat.

- Tudom – nevetett – csak kérdeztem, remélem ő is hallja. - nevetett

- Te nem vagy komplett. – vettem fel a táskámat, majd hirtelen tüsszentenem kellett.

- Egészségedre. – mondta Emy.

- Köszi, de most már tényleg induljunk. - indultam el az ajtó felé, majd elvettem Emy-től a kávét és elindultunk kifelé a hotelből egyenesen a stúdióba.

Útközben szokásomtól eltérően borzasztóan elfáradtam és nagyon gyengének éreztem magamat, séta közben nem igazán tudtam Emersonra figyelni, ugyanis néha el – el bóbiskoltam, így szinte a felét nem hallottam annak a szövegnek, amit a lány mondott.

- Madie figyelsz te rám? – csettintett a lány előttem az ujjával, mire pislogtam párat és ráemeltem a tekintetem.

- Persze. – dörzsöltem meg a szemem.

- Jól vagy? – kérdezte Emy kissé aggodalmas tekintettel.

- Igen, csak kicsit fáradt vagyok. – vontam vállat, de kénytelen voltam hazudni neki.

Emerson nem faggatózott tovább, csak a stúdió ajtaját nyitotta ki, majd a kártyákkal feloldottuk a zárat és beléptünk a belső épületbe. Szokásos módon megkerestem a székemet, míg Emy teljesen más irányba indult el.  Amíg kipakoltam a táskámból a cuccaimat, újfent rám tört a fáradtság gondoltam nem árthat, ha egy kicsit lehajtom a fejemet, ezért elhelyezkedtem a székemben, a térdemen megtámasztottam a fejemet és egy kicsit pihentettem a szememet.

Amikor kinyitottam a szememet éppen Emerson bökdöste az oldalamat és szinte teljesen az arcomba fúrta a tekintetét, amitől kellő képpen megijedtem. A meglepettségtől pedig annyira elvesztettem az egyensúlyomat, hogy előre dőltem és a földre estem.

- Emy neked meg mi bajod van? – fogtam a fejemet.

- Madie te aludtál? – kérdezte, miközben felsegített a földről, azonban nekem megint tüsszentenem kellett.

- Nem aludtam. – válaszoltam.

- Szerintem te meg fáztál és ráadásul elég csúnyán. – tanakodott.

- Nincsen semmi bajom Emy nem kell aggódnod. – legyintettem.

- Madie menj haza és pihend ki magad – utasított – nem fogom hagyni, hogy lefertőzd az egész stábot. – kuncogott.

- Emy te rosszabb vagy mint egy anyuka – forgattam a szemem – de igazad van. Visszamegyek a hotelbe, de ne mond el senkinek, hogy azért mert beteg vagyok. – szóltam rá.

- Legyen. – vont vállat.

Összeszedtem a holmimat, majd elindultam vissza a hotelbe. Kivételesen nem a lépcsőt, hanem a liftet használtam, így hamarabb felértem mint máskor. Kinyitottam a szobám ajtaját és éppen csak annyit csináltam, hogy levettem a kabátomat a táskámat ledobtam a földre, majd azonnal elterültem az ágyon és elaludtam.

Fogalmam sincs hány óra lehetett, amikor valaki bekopogott az ajtón. Nem volt erőm felkelni az ágyból, őszintén ebben az állapotban semmi kedvem nem volt senkivel sem beszélgetni. Mindenesetre végül sikerült nagy nehezen felébrednem annyira, hogy legalább tudatában legyek annak, hogy pontosan mit is csinálok.

- Gyere be. – szóltam ki az illetőnek. Ekkor azonban kinyilt az ajtó és Aidan lépett be rajta egy szatyorral a kezében.

- Te jó ég – nézett végig rajtam – te aztán tényleg szar állapotban vagy. – kuncogott.

-  Emerson mondta - emeltem fel a tekintetemet, mire a fiú bólintott - Mit akarsz? – kérdeztem kissé kómásan.

- Azért jöttem, hogy jobban legyél. – zárta be maga mögött az ajtót, majd az éjjeli szekrényre kezdte el kipakolni a szatyorból a dolgokat.

- Ezt akkor jól tetted – tornáztam fel magam ülő pozícióba – tényleg jobban érzem magam most, hogy itt vagy – mosolyogtam rá, mire ő is mosolyogni kezdett – egyébként mit hoztál nekem?

- Csak a szokásos betegellátás – vont vállat – lázcsillapító, vitaminok, tea és zacskós leves.

- Milyen figyelmes vagy – kuncogtam – köszönöm Aidan. – mosolyogtam rá, mire a fiú leült az ágyra és megölelt.

- Készítek neked teát, addig betakarlak. – vett elő a szatyorból egy nagyobb vastag plédet, majd betakart vele, míg elkészítette a teát. Miután elkészült a meleg ital, a kezembe adta a bögrét és én lassan elkezdtem inni.

- Nagyon sajnálom, hogy beteg lettél miattam – kezdte – ha tudtam volna..

- Ez nem a te hibád – mosolyogtam rá – esett az eső ezzel nem számoltunk megtörtént. Nem vagyok halálos beteg csak egy kis megfázás – legyintettem hanyagul – holnapra jobban leszek hidd el. De aranyos , hogy aggódsz értem. – hajoltam közelebb, majd egy puszit adtam az arcára, leraktam a bögrét az éjjeli szekrényre és betakaróztam abba a vastag paplanba, amit Aidan adott.

- Fázol még? – kérdezte.

- Igen egy kicsit. Miért kérdezed? – mosolyogtam rá szórakozottan.

Ekkor Aidan jobban felült az ágyra, majd mellém mászott és szorosan hozzám bújt. Átölelte a derekamat és magára terítette a takarót. Jó érzéssel töltött el, ahogyan a testünk egymásnak simult. Biztonságban éreztem magamat mellette és olyan érzéssel töltött el a közelsége, amihez hasonlót még soha nem éreztem és nem akartam, hogy ez az érzés véget érjen.

- Itt maradsz, ameddig elalszom? – kérdeztem.

- Hát persze kicsi bogyóm. – puszilt bele a hajamba, majd én kényelmesen elhelyezkedtem a párnán és álomra hajtottam a fejemet.

Már nem is tudtam pontosan, hogy mi van köztünk Aidannal, de őszintén szólva nem is nagyon érdekelt. Azt akartam, hogy velem legyen, de már én is kezdtem érezni, hogy ez jóval több lesz, mint csak barátság.

Sziasztok!

Nem szoktam ilyet írni, de mindent el kell kezdeni valamikor! 😂Nagyon, de nagyon hálás vagyok, amiért ennyien olvassátok a könyvem és nagyon jó érzés látni, hogy ennyien szeretitek. Olyan jó érzés látni, amikor igazán beleélitek magatokat az olvasásba, mellesleg ez is motivál engem abban, hogy folytassam a sztorit. 🥺🥺🥺❤️❤️❤️ Amit lehet tudni, hogy minden héten szombaton fogom kirakni a részeket, vagy valamikor egy héten kettőt, ez lehet változni fog amint véget ér a suli. 😉🥺Remélem, hogy ez a rész is tetszett, ha igen akkor egy vote-al tudtok támogatni, nagyon megköszönném!❤️❤️🥺🥺
Mégegyszer köszönöm az 1k-t fantasztikusak vagytok! ❤️❤️❤️