Kissé kómásan ültem fel az ágyban, majd pár másodperc erejéig ülnöm kellet, hogy egy kicsit fel tudjak ébredni. A kómás állapotomat egy hangos kopogás zavarta meg, amitől enyhén fogalmazva kipattant a szemem, majd az ajtóhoz indultam, azonban elsétáltam a tükör előtt és eléggé elszörnyedtem a látványtól. Gyorsan az ujjammal kifésültem a kusza tincseket, majd az ajtóhoz léptem és kinyitottam.

- Csak nem aludtál ? – kuncogott Emy, mint mindig, most is vidám mosollyal köszöntött.

- De – feleltem morcosan – mit akarsz ?

- Indulnunk kell a stúdióba hoztam neked kávét – adta a kezembe az italt – az Aidan pulcsija rajtad ? – kérdezte gyanúsan.

- Nem ez az enyém. – vágtam rá.

- Nem, a tiédnek hátul van a felirata, de ezen elől van – emlékezett vissza – nem akarsz nekem valamit elmondani Madie ? - tette fel e kérdést egy sejtelmes mosoly kíséretében.

- Rendben – forgattam meg a szemem, majd körbe néztem a folyosón, megfogtam a lány csuklóját, majd berántottam a szobába – néha a pulóverében szoktam aludni, mert számomra megnyugtató az illata – mosolyogtam – most boldog vagy ? – kérdeztem.

- Persze, de – tartott szünetet – ez olyan aranyos.

- Akárcsak, te meg Cameron, igaz ? – nevettem.

- Cameron-t hagyd ki a dologból rendben – nézett rám dühösen – egyébként is, lassan indulunk szóval öltözz fel és utána gyere le, az előcsarnokban várlak. – azzal megindult az ajtó felé, majd kilépett rajta és becsapta mag után.

Furcsának találtam Emerson viselkedését, eddig akárhányszor megemlítettem Cameron-t sosem reagált rá, így. Bele sem merek gondolni, hogy vajon mit csinálhatott az a balfácán, amin Emy ennyire kiakadt. Mindenesetre felkaptam magamra egy fekete pólót és farmert, majd fogtam a cuccaimat és elindultam lefele a lépcsőn. Útközben kaptam egy sms-t Aidan-től, miszerint, majd találkozzunk a stúdióban a hármas vészkijáratnál. Elindultunk Emersonnal gyalog a stúdióba, majd amint bent voltunk én megkerestem a székemet, amire lepakoltam az összes holmimat, majd az épületen belül elindultam megkeresni a hármas számmal ellátott vészkijáratot, de amikor odaértem nem találtam ott senkit sem. Ekkor hirtelen valaki felkapott hátulról a derekamnál, majd felemelt és megprögetett a levegőben.

- Aidan eressz el – szitkozódtam, miután újfent a talajt érintette a lábam – erről le kellene szoknod. – néztem dühösen a fiúra.

- De akkor soha többé, nem láthatnám a dühös arcodat. – röhögött.

- Nagyon vicces. – forgattam a szememet.

- De most komolyan, mintha egy megkergült pincsi kutya fenyegetőzne. – röhögött tovább Aidan.

- Ég veled Gallagher. – indultam volna meg, de ekkor megfogta a csuklómat, majd visszarántott és egy szoros ölelésbe zárt engem.

- Ne haragudj rám – suttogta – nem nevezlek többet pincsi kutyának, rendben ? – nézett le rám, mire nekem biztos feljebb, ment a pulzusom, ezért gyorsan a lényegre tértem.

- Mit akarsz ? – szegeztem neki a kérdést.

- Tehát arra gondoltam – kezdte – hogy mivel, holnap nincs nekem forgatás – folytatta lassabban, így minél tovább húzta az agyamat – ezért tölthetnénk együtt az egész napot. Csak te és én. Megmutatnám neked a várost. – mosolygott.

- Jól hangzik – mosolyogtam rá – benne vagyok. – néztem rá kedvesen, majd megöleltem és, mire elváltunk egymástól, már neki is el kellett mennie készülődni.

Elindultam vissz a székemhez, majd a nap további részét egyedül töltöttem a kamerám társaságában, ugyanis Emerson-t sehol sem találtam, de Cameronnak is nyoma veszett. Gondoltam ezek ketten biztos együtt vannak. Legalább volt időm egy kicsit gondolkodni. Kíváncsi voltam arra, hogy Aidan mit tervez a holnapi napra, de megfogadtam magamnak, hogy nem kérdezek rá és nem fogom azt se hagyni, hogy Aidan elárulja, mert szeretem a meglepetéseket.

A nap hamar eltelt én pedig, újfent többed magammal indultam vissza a hotelbe. Kissé magányosnak éreztem magamat, ezért beültem a hotel kávézójába, megittam egy gyors kávét, majd elindultam fel a szobámba. Előszedtem a laptopomat, majd az ágyra huppantam és elkezdtem össze vágni a nyers felvételeket, amiket nap közben készítettem, de hamar készen lettem vele, ezért elraktam, majd elmentem lezuhanyozni és lefeküdtem aludni. Nem jött könnyen álom a szememre. Sőt egyenesen nem tudtam aludni. Órákon keresztül csak forgolódtam és egyszerűen, folyamatosan, megállás nélkül zakatolt az agyam a nap eseményein és egyszerűen nem tudtam kikapcsolni magam. Végül olyan 11 óra magasságában felkeltem és ittam egy pohár vizet. Gondoltam lemegyek Emersonhoz beszélni vele, de a mai nap után nem hiszem, hogy szívesen szóba állna velem, ezért halkan kiosontam a folyosóra, majd átkopogtam Aidanhez. Nagy meglepetésemre, fény szűrődött ki az ajtó alól, így tudtam , hogy a fiú is ébren van. Pár perc múlva Aidan ajtót nyitott, majd kétkedő pillantásokat vetett felém.

- Nem tudok aludni. – előztem meg a kérdését.

- Gyere be. – mosolygott rám, mire én beljebb léptem, majd lehuppantam az ágyára és török ülésbe tornáztam magamat.

- Te, hogy, hogy nem alszol ? – tereltem a témát.

- Ilyenkor szoktam gyakorolni – mutatott a mellettem lévő gitárra, majd helyet foglalt mellettem – csak,így tudom levezetni a stresszt a nap végén, magyarázta, majd újból az ölébe vette a gitárt.

- Játszanál nekem valamit? – kérdeztem mosolyogva.

- Persze – válaszolta – mit szeretnél?

- Ami jól esik. Ahogy érzed magad. – folytattam.

- Rendben. – mosolygott, majd behangolta a hangszert és elkezdett rajta játszani. Nagyon tetszett a dallam, olyan igazán Aidanhez illő dallam volt. Egyetlen hibát találtam benne, az pedig nagyon szúrta a szememet.

- Rosszul tartod. – szóltam el magam hirtelen.

- Ezt, hogy érted ? – kérdezte értetlenül.

- Rosszul tartod a gitárt. Nem így kell. – magyaráztam.

- Ezt mégis honnan veszed – azzal tekintete a kezemre vándorolt, majd lassan kinyújtotta a kezét, megérintette a bőrömet, ami bizsergő érzéssel hatott rám, majd megfordította a tenyeremet – te is játszottál gitáron igaz? – kérdezte.

- Igen bevallom, régebben én is játszottam rajta, ezért vettem észre a hibát – hadartam – de az már nagyon régen volt.

- Játszanál nekem egy dalt – kérdezte, majd átnyújtotta nekem a hangszert – a kedvemért. – esküszöm utálom, ha ezt mondja. Vonakodva elfogadtam a gitárt, majd elkezdtem pengetni a húrokat, az emlékek hatására azonban abbahagytam a játékot.

- Igazából nem én voltam az egyetlen a családban – meséltem – a bátyám tanított meg rá először, hogyan kell. – magyaráztam a szemébe nézve.

- Biztos nagyon tehetséges – mosolygott a fiú – egyszer szívesen megismerném.

- Az lehetetlen – folytattam lehajtott fejjel – mert az csak akkor lehetséges – vettem mély levegőt – ha már te is a túloldalon leszel. – kezdett bekönnyezni a szemem. Aidan először értetlenül kapkodta a fejét, utána már lassan leesett neki.

- Nagyon sajnálom Madie – nézett rám fájdalmas tekintettel és bár értékeltem az együttérzését, a sajnáltatás a legrosszabb, ami ilyenkor történhet egy embertől és most pont ezt kaptam a fiútól – ha tudtam volna...

- Semmi baj, jól vagyok. – tagadtam, azonban az emlékek hatására, újra előtört belőlem a fájdalom, a régi sebek és minden eddig eltemetett érzés. Aidan elvette tőlem a gitárt, arrébb rakta, majd közelebb jött hozzám és szoros ölelésbe vont. Elmondhatatlanul jól esett most a közelsége. Megnyugató volt és hiába történt már évek óta, most újból olyan fájdalmat éreztem, mintha tegnap veszítettem volna el a legjobb barátomat. Vagyis a testvéremet.

- Azt mondta, hogy sosem hagy el – szipogtam – de a rák győzedelmeskedett felette – folytattam – ez egy rohadt betegség, ahonnan kevesen jönnek vissza élve. – hüppögtem.

- Én sosem hagylak el Madie. – nézett a szemembe Aidan.

- Megígéred? – kérdeztem

- Ígérem. – mosolygott a fiú. Könnyektől áztatott arcomat Aidan vállának döntöttem, így szegény fiú pólóját ezzel szinte teljesen eláztattam. A kissé kínos szituáción pedig muszáj volt kuncognom egy keveset.

- Ilyennek akarlak mindig látni. – folytatta a fiú.

- Milyennek? – kérdeztem értetlenül.

- Boldognak. – felelte.

- Köszönöm Aidan. – motyogtam, de a fáradtság olyan erővel zúdult rám, hogy elterültem az ágyon.

Csukott szemmel feküdtem, majd éreztem, ahogy Aidan lassan feláll az ágyról, majd óvatosan felemel és menyasszony pózban az ölébe vesz, miközben én a mellkasának döntöm a fejemet. Hallottam, ahogy kinyitja az ajtót, majd átlép az én szobámba, az ágyhoz sétál és óvatosan lerak rá.

- Szép álmokat Madie. – hallottam, ahogy a fiú a fülembe duruzsolja a szavakat, amik bizsergő érzéssel töltöttek el, de fent kellett tartanom az álcát, majd pár perc múlva a fiú elment én pedig nyugodtan térhettem az álmok világába.