Másnap reggel kissé fáradtan keltem. A telefonomért nyúltam, amikor éles fájdalom nyilalt az alkaromba ezzel eszembe juttatva a tegnapi balesetet. Nehézkesen, ügyetlenül felkeltem az ágyból, majd a fürdőszoba felé indultam és elvégeztem a reggeli rutinomat. Megmostam az arcomat, majd szintén nehezen felöltöztem. Egy fekete dzsekit vettem fel egy fehér pólóval és egy farmernadrággal. Összepakoltam a cuccaimat, majd a jó vállamra felvettem a táskámat és a nyakamba akasztottam a fáslit és a beléptető kártyát. Éppen indulni akartam volna, amikor váratlan látogató zavart meg.

- Cameron ? - nyitottam ki az ajtót.

- Szia madie - köszönt a fiú mosolyogva - hallottam mi történt veled tegnap, ezért gondoltam hozok neked kávét, hogy jobb kedved legyen. - vont vállat, majd átnyújtotta nekem az italt.

- Köszönöm ez rendes tőled. - vettem át a poharat, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

- Ha gondolod elkísérhetlek a stúdióba - vont vállat - éppen most akartam indulni.

- Persze - feleltem zavartan.

Kissé furcsálltam Cameron viselkedését ugyanis magától sosem jött volna hozzám, ha nem akarna tőlem valamit. Tekintve, hogy eddig sem nagyon beszélgettünk és összesen ha jól tudom kétszer találkoztunk. Így nagyon kíváncsi voltam vajon mi lehet az a dolog amit el akar mondani nekem.

Miután leértünk a lépcsőn, lassan kisétáltunk a hotelből és megkezdtük az utat a stúdió felé.

- Mellesleg jobban vagy ? - kérdezte kedvesen.

- Cameron ha kérdezni akarsz tőlem valamit akkor mond, mert nem szeretem ha valaki ennyi ideig húzza az időt, szóval mond. - utasítottam a fiút.

- Rendben - felelte kissé zavartan - szerintem Emersonnak van valakije. - jegyezte meg.

- Tessék - értetlenkedtem - ezt meg honnan veszed ?

- Mostanában furcsán viselkedik. - vont vállat.

- Nem értem mire gondolsz. Ezt fejtsd ki. - magyaráztam.

- Olyan szokatlanul viselkedik. Sokszor ebédel egyedül és már nem is nagyon keresi a többiek társaságát csak veled beszél néha. - folytatta.

- Értem, tehát furán viselkedik - mondtam - meglepő, hogy milyen jó megfigyelő vagy - jegyeztem meg - de az a gond, hogy én is - raktam össze a képet fejben, majd hirtelen megvilágosodtam - te jó ég neked bejön Emerson. - világosodtam fel.

- Halkabban. - fogta be a számat a fiú.

- Esélyed sincsen nála. - vakartam le a kezét az arcomról, majd folytattam az utamat a stúdió felé.

- Ezt hogy érted ? - jött utánam.

- Emersonnak nem az a fajta fiú jön be, amilyen te is vagy. - vontam vállat.

- Rendben bevallom, hogy kicsit többet érzek iránta - jegyezte meg - de ha meg akarnám szerezni, hogyan tegyem ?

- Először is ő nem valami trófea vagy tárgy amit meg lehet szerezni, hanem egy húsvér ember - rivaltam rá - másodszor talán meg lehet oldani, hogy beléd szeressen és esetleg még az is lehetséges, hogy segítsek. - vontam vállat.

- Köszi - mosolygott rám a fiú - mivel kezdjük ?

- Állj meg, csillapodj Rómeó - néztem a fiúra értetlenül - majd holnap elkezdjük a tervet, addig adj egy napot, hogy kitaláljam mi legyen - állítottam meg - most viszont siessünk, mert el fogunk késni. - indultam meg újból.

A fiú szó nélkül követett, majd lassan elértük a stúdió területét. Beléptünk az épületbe miközben már szinte mindenki a helyén volt, rendesen kosztümbe öltözve forgatásra készen. Cameron elsietett az öltözőbe míg én ráérősen kerestem meg a székemet, majd helyet foglaltam benne. Pár perc múlva megjelent Emy is, érdekes módon semmit nem kérdezett. Mivel a karomat nem igazán tudtam mozgatni, ezért Emerson felajánlotta, hogy segít felvenni a kamerával a jeleneteket. Nagyon megörültem a lehetőségnek, azonban azt kell mondjam, hogy ebbe Emy most nagyon nagyot hibázott. Ugyanis szegényt nagyon ugráltattam. Többször újra kellett venni néhány dolgot, mivel a lánynak folyamatosan magyaráztam, hogyan kellene jó szögből venni a kamerával, de már csak azért sem úgy vette. Nemsokára megszólalt a szünetet jelző csengő, Emerson pedig egyből vissza adta a kamerámat, majd távozott, ami bevallom kissé rosszul esett bár meg tudtam érteni. Nehéz engem elviselni.

Ebédszünet következett, így leültem az egyik asztalhoz átnézni a felvételeket, amikor váratlanul Aidan ült le velem szemben az asztalhoz a kezében egy műanyag tállal, amiben valamilyen furcsa kinézetű étel volt.

- Szia. - köszöntem neki zavartan, majd elraktam a kamerámat.

- Tegnap már nem akartalak nagyon zavarni, hogy tudjál pihenni - jegyezte meg mosolyogva - viszont tudtam, hogy fél kézzel nehéz ebédet csinálni, ezért ezt neked készítettem. - mutatott a műanyag dobozra.

- Oh ez nagyon kedves tőled Aidan - jegyeztem meg - de azért ne nézz, ennyire esetlennek. El tudom látni magamat.

- Persze - vont vállat - de késő estig csináltam. - érvelt.

- Rendben - egyeztem bele, majd vettem egy villát és megkóstoltam - ez egész jó lett - dicsértem - esküszöm nem is értem, hogy miért nem szakácsnak álltál - magyaráztam, azonban még mielőtt válaszolt volna gyorsan befejeztem - mert jobban megy, mint a színészkedés. - kuncogtam, mire Aidan csak mosolyogva megforgatta a szemét.

- Nagyon vicces vagy Madie - nevetett Aidan is, majd visszavezette a tekintetét rám és nézte, ahogyan eszem.

- Mi az ? - kérdeztem szórakozottan.

- Semmi. - mosolygott, miközben próbálta felvenni velem a szemkontaktust, amit nem hagytam ugyanis, akkor már valószínűleg olyan lenne a fejem, mint egy paradicsom. Bár már a tekintete is eléggé zavarba hozott, kissé feszengve ettem tovább az ételt.

A nap hamar eltelt, így kissé fáradtan indultam haza Emy társaságában, de mivel jó titok tartó vagyok, ezért a róla szerzett információ egy jelét sem mutattam annak, hogy tudnék róla. Amikor felértem az emeletre, amint, hogy beléptem a szobámba egy üzenetet kaptam Aidantől, miszerint egy 5 perc múlva menjek át hozzá. Én viszont leraktam a holmimat, majd egyből átcsörtettem a fiúhoz és kopogtam az ajtaján.

- Mit nem értesz azon, hogy 5 perc. - nyitotta ki az ajtót szórakozottan.

- Nem akarok várni. - feleltem, majd a fiú arrébb állt én pedig bejutást nyertem a szobába, majd helyet foglaltam Aidan ágyán.

A fiú ekkor az egyik szekrényhez lépett, majd elővett belőle egy újabb dobozt, amiben meleg szendvics volt, majd a másik szekrényből két epres turmixot vett elő.

- Ez most komoly - forgattam meg a szemem- Aidan nem kellett volna. - vettem el tőle az italt, amit átnyújtott nekem.

- Ez csak szimplán egy kis baráti kedvesség. - mondta azonban a „baráti" szóra, mintha egy kicsit összeszorult volna a szívem, de szerintem csak beképzeltem magamnak.

- Tényleg köszi - mosolyogtam rá, majd elvettem egy szendvicset is - nem is tudom, mit kezdenék nélküled.

- Éhen halnál. - vont vállat nevetve, majd leült velem szemben az ágyra, mire oldalba böktem.

- Nagyon vicces - forgattam meg a szemem - de nem vagyok halálos beteg. Tudok gondoskodni magamról. - jegyeztem meg.

- Igen, pont ezért vagy most itt. - felelte.

- Csak élvezem, hogy kiszolgálnak. - jegyeztem meg, viszont Aidan talán észrevehette, hogy egy kézzel nem nagyon tudom támasztani magamat, ha a másik kezemben van valami, jelen esetben a turmix. Aidan az alkalmat kihasználva elkezdett rugózni az ágyon, ami a matracnak köszönhetően mozogni kezdett.

- Aidan mit csinálsz ? - néztem értetlenül a fiúra, de a matrac nagyon rugózott, így nem tudtam egyensúlyozni. Mivel az ágy szélén voltam nem tudtam sehol sem megtámasztani magamat, így az egyik nagyobb ugrásnál szépen elvesztettem az egyensúlyomat és hátraestem, azonban még mielőtt a földre zuhantam volna, Aidan gyorsan megragadta a csuklómat és visszarántott. A probléma ezzel csak az volt, hogy a kezemben lévő turmix teteje fedetlen volt, így a lendülettel együtt a maradék ital Aidan arcán és pólóján landolt, na meg persze az ágyon.

- Te jó ég annyira sajnálom - ijedtem meg - de ezt most megérdemelted. - nevettem, mire Aidan csak kitörölte a szeméből a piros turmixot, hogy lásson.

- Köszi Madie, igazán együttérző vagy. - bosszankodott a fiú.

- Tényleg sajnálom - kuncogtam - gyere segítek lecserélni az ágyneműt, te addig mosakodj meg és öltözz át. - utasítottam, majd a fiú leszállt az ágyról

A fiú elment a fürdőszobába, én pedig lemásztam az ágyról, lepakoltam róla az üres poharakat és tányérokat, majd lehámoztam a turmixos ágyneműt és összehajtottam és oldalra raktam, gondoltam, majd Aidan reggel leviszi a mosodába. Addig kerestem a szekrényben tiszta ágynemű huzatot és elkezdtem felrakni, amikor hallottam, hogy nyitódik a fürdő ajtaja ezért automatikusan megfordultam, de, így utólag azt kívánom bár ne tettem volna. Aidan kissé vizes hajjal póló nélkül lépett át az ajtón kezében a szintén vizes pólójával. Amint megláttam felsőtestét egyből égni kezdett az arcom, amit zavaromban a kezemmel takartam el.

- Valami baj van ? - kérdezte Aidan, miközben apró huncutság bujkált mosolyában.

- Nem, dehogy - feleltem zavartan, majd elvettem a kezemet az arcom elől - csak kicseréltem a huzatot, így majd tudsz ott aludni, de ha nem gond én most visszamennék a saját szobámba, mert nagyon fáradt vagyok és szeretnék aludni. - hadartam el egy szuszra.

- Persze csak nyugodtan, majd holnap találkozunk. - felelte zavartan, mire én köszönés nélkül gyorsan kinyitottam az ajtót, majd átlopóztam a saját szobámba és bevágtam magam mögött az ajtót.

Ez nagyon meleg helyzet volt. Túlságosan meleg. Úgy égett az arcom, mintha most futottam volna le a maratont. Nem hittem volna, hogy Aidan látványa ennyire zavarba tud hozni, de ekkor tükörbe néztem és az egész arcom tiszta vörös volt. Basszus. Nem értettem mi okozza ezt, hiszen ha a barátom nem kellene, így éreznem iránta. Nem kellene zavarba jönnöm a felsőteste látványától. De mégis megtörtént. Fogalmam sincs mi lesz így velünk ezek után, de bennem mindenképpen megváltozott valami iránta.