Amint megérkeztünk a stúdióba egyből megkerestem Jeremy-t, akit néhány statiszta társaságában találtam meg. Kedvesen átnyújtottam a neki szánt kávét, amit jó szívvel el is fogadott. Egy újabb plusz pont a rendezőnél . Ezek után hálából megengedte, hogy szabad kezet kapjak és kíséret nélkül járjam be a forgatás helyszínét, és a forgatási helyeket. Miután leraktam a cuccaimat a székemre, fogtam a kamerámat és elindultam vele. Először Elliot házába mentem. A hátsó lépcsőn indultam el egyenesen az emeletre. Nagyon jól be volt rendezve, a régies bútorok, a különböző számítástechnikai eszközök nagyon illetek egymáshoz. Éppen a lépcsőhöz igyekeztem, hogy jobb szögből vehessem fel a helyszínt, amikor véletlenül a lábam bele akadt az egyik fotel kiálló lábába, ezzel elestem és a földre zuhantam. A kamerámat elejtettem és sikerült magamra borítanom a fotelt is pontosabban egyenesen az alkaromra, ami, így a bútor alá szorult. A kamera is érdekelt, reméltem, hogy nem törtem össze, de perpillanat a kezemet, akartam kiszabadítani a súlyos bútor alól, aminek szélének az éle nagyon nyomta a karomat.

- Madie.. – hallottam egy ismerős hangot, amint megfordultam Emy állt ott, majd észrevett és egyből megindult felém – jesszusom veled meg mi történt?

- Megbotlottam a szék lábában – meséltem – de most kérlek próbáld meg leszedni rólam, mert nagyon nyomja a karomat és rohadtul fáj. – nyöszörögtem, mire a lány kissé megerőltetve magát, oldalra borította a bútort.

- Jól vagy ? – segített felállni.

- Nem – könnyeztem be egy kicsit, majd felhúztam a pulcsim ujját – nagyon fáj. – ekkor láttam meg a lila foltot az alkaromon, körülötte a bőröm egyre vörösebb árnyalatot vett fel.

- Uh, ez nagyon csúnya – állapította meg – el kellene mennünk orvoshoz.

- Na ne mond Emy, olyat mondj amit nem tudok – feleltem vissza kissé flegmán – ez nyilvánvaló – folytattam – de jobb lenne hogyha most indulnánk, mert nem akarom, hogy..

- Mi volt ez a zaj ? – lépett be hirtelen az egyik mellék ajtón Aidan, megszokott ötös kosztümben.

- Csak ráesett Madie kezére a fotel...

- Emy. – rivaltam a lányra. Nem akartam, hogy Aidan megtudja, mert akkor aggódni fog értem, amit a világ összes kincséért sem szerettem volna.

- Te jó ég jól vagy – jött közelebb – jobban kellene vigyáznod. – dorgált meg.

- Nem kell anyáskodnod nekem. – feleltem vissza.

- Mutasd a kezed. – utasított, mire lassan felé nyújtottam a karomat, majd ő is meglátta a szinte lila színben úszó alkaromat. Ekkor azonban egy elég furcsa dolgot művelt. Lassan megfogta a csuklómat, miközben másik kezével a sérült területet érintette meg, pontosabban elkezdte simogatta a karomat, mire megmagyarázhatatlan bizsergő érzés fogott el ott, ahol hozzám ért.

- Ne kísérjelek el az orvoshoz ? – kérdezte.

- Nem – vágtam rá a kelleténél talán túlságosan hamar, mire hozzátettem – már Emy elkísér, de azért köszi - motyogtam, majd elhúztam a kezem tőle – aranyos vagy, hogy féltesz engem, de nem akarom, hogy miattam aggódj. – fordultam felé.

- Csak akkor, hogyha te nem tudsz magadra vigyázni. – mosolygott szórakozottan.

- Rendben, akkor én most elviszem Madie-t az orvoshoz, ha van hír, akkor jelentkezünk. – karolta át a másik oldalamat barátnőm, majd elindult velem a lépcsőn.

- Ez mégis mi volt ? – kérdeztem.

- Te most csak szórakozol velem ugye – nézett rám értetlenül, mire megráztam a fejemet – úgy néztetek egymásra Aidannal, mint akik fülig szerelmesek egymásba.

- Ez nevetséges. – legyintettem hanyagul.

- Madie, komolyan beszélek – állt meg egy pillanatra a lépcső alján – van közted és Aidan között valami ?

- Nem – válaszoltam – hogyha lenne azt elmondanám, sőt azt is hogyha tetszene, de nem. Aidan és köztem soha nem lesz több , mint barátság és ez így van jól. De ha lehet, akkor ezt ne itt beszéljük meg rendben ? – mutattam körbe a kamerákra utalva, mire a lány bólintott.

Elindultunk az orvoshoz. Szerencsére a közelben találtunk egy kórházat, ahova egyből be is mentünk. A portán egy kedves nő útba igazított minket, majd megkért, hogy várakozzunk. Persze Emerson fel volt háborodva, hogy mennyi ideig kell még várni egy hülye orvosra, de nekem közben teljesen máson járt az eszem. Olyan furcsa érzés kerített hatalmába, amikor Aidan a bőrömhöz ért. Olyan bizsergető volt és kellemes. Bár még magamnak sem vallottam be, talán azt kívántam bárcsak soha többé nem engedne el.

- Madison Williams. – ragadott ki az orvos hangja a gondolatmenetemből, mire Emy csak felállított és egészen a rendelőig lökdösött, de ő sajna nem jöhetett velem.

Megcsináltak pár vizsgálatot, egy röntgent, vérvételt megy egyebeket. Egy fél óra múlva az orvos megjelent a teremben, néhány papírral a kezében.

- Szerencsére nincs törés – kezdte – de csúnyán megzúzódott az alkarja, ezért szigorúan néhány napig pihentetni kellene. Kap egy kötést, a nővér pár perc múlva érkezik. Egy nyakba akasztható terhelés kímélő fáslit is kap mellé. – közölte, majd azzal ki is ment az ajtón.

Pár perc múlva tényleg jött egy ápolónő, aki bekötözte a karomat, megkaptam a nyakba akasztható fáslit és el is küldött. A váróban Emerson volt, kissé feszültnek tűnt, de amikor megérkeztem felderült az arca.

- Nos ? – kérdezte félve.

- Nincs törés csak zúzódás, de pár napig pihentetnem kell. – válaszoltam.

- Jaj de jó, akkor mehetünk. – azzal megragadta az ép karomat, és elindultunk kifelé az épületből.

- Szólj, hogy soha többé ne kísérjelek el orvoshoz. – morogta, mikor már elhagytuk az épületet és elindultunk vissza a hotel felé. Időközben már alkonyodni látszott, ugyanis míg a vizsgálatok eredményeire vártunk jó pár óra eltelhetett.

- Rendben. – kacagtam rajta.

- Ha lehet, akkor Aidannak a számát is kitörlöm. – bosszankodott.

- Miért ? – nevettem fel.

- Amíg te bent voltál vagy háromszor hívott engem és az állapotodról kérdezgetett. Az agyamra ment vele. – mesélte mérgesen, amiről eszembe jutott egy újabb dolog.

- Emy bevallhatok neked valamit? – kérdeztem kissé félve.

- Persze bármit. – vont vállat.

- Amikor ma Aidan hozzám ért – kezdtem lassan – olyat éreztem, mint még soha. Olyan jó érzés volt, hogy hozzám ért. – meséltem neki.

- Ez furcsa – nézett rám – mindenesetre, szerintem mond el neki. Lehet ő is érzett már, így. – vont vállat.

Igazából meggondoltam, hogy talán el kellene mondanom neki, de kissé féltem. Ez egy teljesen új érzés számomra, amit eddig még senkinél sem éreztem. Féltem, hogy ezzel tönkre vágnám a barátságunkat, ezért inkább magamban tartottam és csak remélni mertem, hogy ezt Emerson senkinek nem fogja elárulni.