Hinata később már nem emlékezett rá, hogyan keveredett el a gyengélkedőig. Arra sem, hogy a hosszú sírás után meddig szendereghetett abban az ágyban, ahol lassan már helyet bérelhetett volna a sok ott tartózkodás miatt. Egyetlen dolog zakatolt a fejében: „Végre, elmondta neki!". Arra számított, hogy onnantól kezdve minden madárfüttyös és napsugaras lesz, ám tévedett. Lelkét továbbra is kétség mardosta, és fájdalma nem tágított egy tapodtat sem.

- Ez lenne hát a szerelem? Egy állandó fájdalomgóc, amitől nem lehet megszabadulni? - gondolta keserűen, miközben fölült, és kinézett az ablakon. Egyedül volt a teremben, nem is számított másra. Sóhajtott, és tovább bámulta az ablakon túli, havas tájat.

Az ajtó lassan kinyílt, majd becsukódott. Naruto lépett be rajta gondterhelten ráncolt homlokkal.

- Hello! – üdvözölte zavartan hunyorogva. Teljes menetfelszerelésben tündökölt, az orrán egy kis fehér ragtapasz díszlett.

- M-Mi történt? – kérdezett rá a sebtapasz eredetére, amire egykedvű vállrándítás volt a válasz.

- Kis baleset az ájulásod közben! - Hinata halkan meglepődött, majd álmatagon figyelte, hogy a fiú közelebb lép hozzá, és leteszi az ágya végébe az ő kabátját és táskáját. - Elengednek, de ragaszkodnak hozzá, hogy hazakísérjelek. Szóval, ha már föl tudsz kelni... - Nem fejezte be a mondatot, mert belebambult Hinata haloványszín szemeibe, s megborzongott. Nem volt képes bármiféle érzelmet leolvasni az arcáról, a tekintetéről, a pillantásából. Meg is lepte, hogy meghallotta, amit mondott neki. Lassan az ágyról lecsusszanva próbálgatja a lány, hogy szédeleg-e még.

- Azt hiszem, rendben leszek! – közölte csöndesen. Válaszára Naruto némán felé nyújtotta a kabátját, és kinyitotta az ajtót. Mindkettejük fejében az előzmények képsorai peregtek, ám egyikük sem tudta, hogyan kellene tapintatosan felhozni a témát. Az időre bízták, hogy az majd megoldja helyettük a jelen problémáit.

Hinata belebújt az ágy végéből előhalászott cipellőjébe, s magára kanyarította a kabátját. Meglepetten vette tudomásul, hogy Naruto elvette a táskáját, hogy segítsen neki a cipekedésben és az ajtót is előzékenyen kinyitotta.

- Köszönöm! – nyugtázta bátortalan mosollyal a figyelmességét, s kilépett az ajtón. A folyosón szótlanul haladtak egymás mellett. A benti cipőket is némán cserélték le a hóban bandukolós, meleg, kinti surranókra. Együtt léptek ki a kapun, és indultak Hinata otthona felé.

- Sajnálom – nyögte ki pár percnyi hallgatás után a szőkeség, s újabb métereket tettek meg csöndben.

- Semmi baj! – mosolyodott el a lány. Naruto eddig szándékosan félrenézett, nem mert a lányra pillantani, nehogy szembesülnie kelljen azzal, hogy már hallani sem akar felőle. Nehezen fogta fel, hogy egész idő alatt azt hitte a lányról, hogy Sasukéba szerelmes. Idiótán érezte magát, hogy mindenki számára nyilvánvaló tény volt a lány valódi vonzalma és annak személye. Félrepillantott, s azonnal észrevette, hogy nem természetes a mosolya.

Szórakozottan bámulta a havat, ami a lábuk alatt ropogva adta meg magát a súlyuknak. Nem tudta, mivel oldhatna a feszült légkörön, így arra gondolt, megpróbálhatna megszabadulni a lelkét gyötrő szörnyecskéktől.

- Hülyét csináltam magamból az egész iskola előtt! – Zavart nevetéssel próbált enyhíteni a helyzet drámaiságán, ám Hinata szórakozottan bámult maga elé.

- Nem először – nyugtázta halkan és nyugodtan.

- Azt hittem, Sasuke rajongója vagy, mint a többi lány. - Hinata fölpillantott, és szemöldökét ráncolva sóhajtott egyet. Túl sokáig tartott, hogy idáig eljussanak, és ezekről beszélgessenek. Bosszús volt egy kicsit.

- Vajon miből gondoltad ezt?

- Nem tudom. Csak úgy gondoltam. Tudni véltem.

- Értem.

- Miután elájultál, mindenki azt vágta a fejemhez, mekkora hülye vagyok, hogy még nem jöttem rá. - Óvatosan a lányra sandított, majd újra az utat bámulta. Közben, akaratlanul is erősebben markolta a táskája fogantyúját. - Tényleg mindenkinek egyértelmű volt, hogy... én... hogy te...

- Meglepő, de igen. Rajtad kívül mindenki észrevette.

- Észrevetted, hogy már percek óta beszélgetünk, és még nem dadogtál?

Hinata megállt, és Naruto felszabadult mosolyára pillantott. Nem tehetett mást, követte a példáját.

- Nagyon tetszik a mosolyod – bökte ki a fiú meggondolatlanul. Ezt követően a lány elvörösödött, miközben némán meredtek egymásra.

A járda mellett elment egy autó, kissé nehézkesen, akadozva a hulló hó miatt. Megtörte a csendet, s ők lassan elfordultak egymástól, hogy tovább sétáljanak.

- Az a csokoládé... Tényleg nekem szántad? - Hinata fülig pirult, amit megpróbált elrejteni, ezért behúzta a nyakát, és a sálja mögé próbált rejtőzni.

- I-Igen.

- Tehát ez volt az az ajándék, amit olyan vérmesen próbáltál védeni, amikor Hanabival veszekedtél? - A lánynak lassan gőzt eregetett a füle a zavartól. Már el is felejtette azt a jelenetet. Főként azt, hogy Naruto szem- és fültanúja volt a dolognak.

- Aha... - A sál ehhez kevésnek bizonyult. Léptei bizonytalanná váltak, s térde megremegett. Naruto melléugrott, és átölelte az éppen elbucskázni készülő lány derekát. Két kezében a két táskát markolva derűsen bámulta a lány szemeit.

- Lassan csak kiismerem az ájulási szokásaidat – hunyorgott rá halkan. - A többiek a fejemhez vágták, hogy ez is az én hibám. El sem hiszem, hogy az a sok idő, amit a gyengélkedőn töltöttél, az mind az én hibámból ered.

Hinata szemei elkerekedtek.

- Nem!!

- Nem?

- De. Azt hiszem, igen. – vallotta be szégyenlősen, miután végigpörgette a fejében azt a sok alkalmat, amikor ránézett, hozzászólt, hozzáért, vagy éppen bármilyen módon érintkezésbe lépett vele, és aztán az ismerős, fehér ágyban feküdve tért magához.

- Azt hittem, beteg vagy.

- Az vagyok.

- Hm?

- Valljuk be, beteges, amit művelek. – Próbálta nevetéssel elütni a drámai megjegyzést, miközben megérkeztek a kapu elé, ami úti céljuk végét jelentette.

Naruto rábámult a kapura, s nem tudta mitévő legyen. A partnere látszólag ugyanezen rágódott.

- Elég hideg van! - jegyezte meg végül.

- Igen – merengett a lány. - Feljöhetnél valami forró italra.

- Mindig is szerettem volna megkóstolni azt a finom illatú kapucsínót, amivel reggelente megjelentél a szobában - vallotta be Naruto, amivel újabb pírt csalt a lány arcára.

Percekkel később a konyhában ültek a pult mellett, s Hinata egy pohár gőzölgő italt tett a fiú elé.

- Emlékszem, amikor megdobáltad a többieket répával – szólalt meg Naruto az első korty után, amivel kis híján a poharába fullasztotta a zavarba hozott lányt.

- Akkor még azt hittem, hogy csak egy baba vagy.

- Iigen... Aztán teljesen másképpen viselkedtél. Nem volt túl jó érzés.

- Sajnálom – motyogta szemlesütve, bűnbánóan a pohár mögül. - Egy kicsit nehéz volt feldolgozni, hogy pont te vagy az, pont nálam.

- Pont én?

- A helyzetet ismerve...

- Ah, értem.

- Megjötteem! - kiáltotta Hanabi egy ajtónyitódás és csapódás után. Néhány tompa puffanást követően egyre hangosabb trappolás hallatszott, azután megjelent a kishúg, aki néhány lépésenként elveszített valamit. Így fejtődött le róla a kabát, a táska, a pulóver, mígnem beérkezett a konyhába.

- Hali! - szólalt meg Hinata.

- Üdv! - követte a példát Naruto. A fiatal lány meglepetten konstatálta, hogy vendégük van. Odacsörtetett a szekrényekhez, kivett belőle némi instant teát, s egy kevés folyadékkal felöntve a mikróba tette. Közben kihívóan méregette az egymás mellett üldögélő egyéneket.

- Szóval végre rájött, mi? - vetette oda minden kertelés nélkül.

- Ó! Ne már, hogy rajtam kívül tényleg mindenki tisztában volt vele! - szörnyülködött Naruto.

- Igen!

- Ne légy ilyen kegyetlen! - kelt a védelmére Hinata.

- Ó, igen, Hinata, védj meg! - sipította a kislány, ezzel sikeresen zavarba hozta a nagyobb testvért. Pityegett a mikró, ami lekötötte a teljes figyelmét. Hinata megfelelőnek érezte ezt a pillanatot arra, hogy kézbe vegye a két poharat, és biccentsen Narutónak, hogy szívódjanak fel.

A fiú ismerte a járást, ezért előre ment, és mikor Hinata belökte maguk után a szoba ajtaját, kicsit biztonságban érezte magát.

- Nahát, itt semmi se változott.

- Eh.- Naruto levágódott a földre, és lustán hajtotta a fejét arra az ágyra, amiben olyan jókat tudott aludni. Hinata kezdte úgy érezni, hogy nem a legjobb dolog volt feljönni a szobájába.

- Tartozok neked egy vallomással - szólalt meg a fiú lehunyt szemmel.

- Valóban? - Hinata leült az íróasztalához, és kíváncsian várta a folytatást.

- Tudod, én... huh... Amikor megtaláltál, és magaddal hoztál, én azt hittem, hogy szerelmes vagyok Sakura-chanba. Sőt még napokkal később is ehhez a fura képzelgéshez próbáltam ragaszkodni.

- Aham.

- Nem kis fejtörést okozott, hogy miért nem érdekel engem, hogy Neji és ő együtt járnak. Amikor még abban a hitben voltam, hogy tetszik nekem... És tudod, mire jöttem rá?

- Nem - mondta röviden és szórakozottan a lány, miközben zavartan igazgatta az egyenruhája szoknyáját. Nem akarta elmondani, hogy őt nem igazán érdeklik a Sakurával kapcsolatos történetek. Udvariasan hallgatott, mint általában, ha ilyen történt vele.

- Minden itt töltött perccel egyre jobban megkedveltelek téged.

- Köszönöm.

- Ne köszönd, ez az igazság. Láttalak nap mint nap, és olyan oldaladat ismertem meg, amit soha nem gondoltam volna rólad, és ez nagyon tetszik.

Hinata a kis lábujjáig vörösödött zavarában. Nem tudott mit mondani. Naruto végre erőt vett magán, s körbenézett a szobában. Emlékek lepték el, kellemesek és gyötrőek egyaránt. Fölállt az ágy mellől, és a lány mellé lépett.

- Hinata-chan, azt hiszem, szeretlek!

- A-Azt hiszed? - csodálkozott a lány a furcsa bejelentést hallva.

- Nem tudom, minek nevezzem azt a furcsa érzést, amikor örülök, hogy látlak, örülök a mosolyodnak, aggódok, ha szomorú vagy. Fájt a tudat, hogy Sasukéba vagy szerelmes, és sokáig ütni tudtam volna a gondolatra, hogy ő megbánt téged a flegmaságával. Azt hiszem, ekkor értettem meg, hogy fontos vagy nekem.

- Amikor Sasukét ütötted? - „Milyen romantikus" - gondolta magában szarkazmussal vegyített őszinteséggel a lány.

- Igen – nevetett Naruto. – Amikor verekedtem vele, akkor jöttem rá, hogy fontos vagy nekem, és szeretném, ha mindig mellettem lennél. Ha mindig láthatnám a mosolyodat, a csillogó szemeidet. Szeretnék örömet okozni neked, és azt szeretném, ha mindig mosolyt tudnék csalni az arcodra. Vigyázni akarok rád, a közelemben tudni téged, megérinteni, magamhoz ölelni.

Hinata szó nélkül fölállt, és megölelte a fiút.

- Fogalmad sincs, mióta álmodtam erről a pillanatról – suttogta halkan, a könnyeivel küszködve.

Naruto magához húzta, és megkönnyebbülten simított végig a haján. Fejében kuszán villámlottak végig az események, melyek egészen idáig vezettek. Elmosolyodott az emlékein, és boldogan hajtotta a fejét az ölelésében tartott, sötét hajzuhatagra.

- Még magam sem tudtam, de én is. – A lány fölnézett rá, és ő kihasználta az alkalmat, hogy végre újra érezhesse a csókját.

Hinatán ismerős borzongás futott végig, meglepődött, hirtelen még levegőt venni is elfelejtett.

- Hát nem álmodtam? Minden, amit éreztem, tényleg valóság volt? - Naruto azonnal tudta, hogy mire gondolt. Kínosan megköszörülte a torkát, és megvakarta az állát.

- Nos, igen... Tudod, apránként teljesen levettél a lábamról – köhécselte zavartan. – Tudod, nem könnyű úgy a közeledben lenni, hogy vetkőzöl álmodban, a bájaidat mutogatod, és olyan ártatlanul aranyos vagy, amikor felháborodsz. Mint például most is – nevetett rámutatva a helyzet iróniájára.

- Ígérd meg, hogy máskor nem használod ki az alkalmat, ez nem volt szép tőled – mordult a fiúra, fekete haját pedig a füle mögé egyengette.

- Nem lesz rá szükség. Magadtól fogsz a karomba esni. Önként.

- Tudom, hogy úgy lesz, de legalább ne dörgöld az orrom alá!

- Mert ellenállhatatlan vagyok! - nevetett elégedetten a szőke, miközben magához ölelte, a végre lélegzethez jutó lányt.

****
Ím eljött a vége is.
Köszönöm, hogy velem tartottál ebben a mesélésben.
Remélem jól érezted magad- magatokat.
Ha még nem láttad a másik két NaruHina sztorimat, feltétlen nézz rá.
Ha másra vágysz, tudok nyújtani Bleach, Fairy Tail, Miraculous, Full metal panic történetet is és elárulok egy titkot, hajolj közelebb.
Nagyon szemezgetek a Boku no Hero Academia Deku+Uravity párosával 😉