A fent emlegetett személy, nem sokkal ezelőtt a történés előtt még békésen szuszogott az ágyában, a fejére szorított párnájának romantikátlanul szoros ölelésében. Egyre nehezebb volt elviselni a szomszéd szobából átszűrődő intenzív horkolásszimfóniát, amibe a falak is beleremegtek.

- Létezik olyan süket nő a világon, aki ezt elviseli? – dohogott magában, arra gondolva, hogy léha keresztapja rendszerint több nővel is megosztja a hálószobáját. – Pedig van...

Elnyújtott ásítással nagy nehezen előkászálódott a rejtekéből, s lapos pislogásokkal körbetekintett a szobán, ami még mindig őrizte azt a rendet, amit nemrég kialakított benne. Elég tetszetős volt így, s talán fel sem tűnt volna neki a kényelmetlensége, ha nem csöppen bele néhány napra Hinata szelíden berendezett kis lakrészébe. Egyenruhája az íróasztalánál, a szék támlájára dobva várta, hogy újra magára öltse a tulajdonosa. Résnyire félrehúzott ablakán át enyhe hideg süvített be. Fogai összekoccantak, s fázósan kapta vissza magára a teste melegét még őrző takaróját.

- Ezt meg mikor nyitottam ki? - csodálkozott rá, s egy mozdulattal bezárta. A falon sápadt, erőtlen napsugarak nyújtóztak végig, az üvegablaktól kölcsönözve némi erőt, hogy az álmos fiú arcát megcirógassák.

Halk sóhaj szökkent a plafonig, majd az ágy reccsent egyet, jelezve, hogy Naruto végre erőt vett magán, és eljutott a tudatáig, hogy bizony ideje felébrednie.

Természetétől eltérően szinte pillanatok teltek el a felöltözés és az ajtó csapódása között, amire mélyen hortyogó keresztapja rezzenésnyi reakciót sem produkált. Ő pedig már a lépcsőházban futás közben kapta egyenruhája felé a kabátját, s szokatlan módon még a reggeliről is megfeledkezve igyekezett az iskola felé. Erősen megszorította a táskája fülét, s elszánt tekintettel loholt tovább úton, zebrán, parkon keresztülvágva. Az ég enyhén derűsen takarta be a várost, hogy a hunyorgó nap gyenge fénye szikrázóan tündökölhessen a fagyos havon.

Naruto párapamacsokat pöfögve futott egészen az iskola kapuig, ahol néhány mély lélegzetnyi szünetet tartva megállt, hogy összeszedje a gondolatait. Fél éjjel feszülten forgolódott az ágyában, az elmúlt nap eseményein rágódva. Összegezte magában azokat, amiket gondolt, gondolni vélt és érzett. „Most már muszáj, hogy történjék valami, bármi!" Így elmélkedve kettesével szedte a lépcsőfokokat, szinte repült az emeletig, ahol hirtelen megtorpanni kényszerült. Az utolsó lépcsőről visszahőkölt a látványtól, s ledöbbenten bámulta a tőle néhány méterre lévő párost.

Hinata szemmel látható zavarral küzdött. Arca vörös volt, tekintetét a földre szegezve állt Sasuke előtt, akinek a kezében a lány szobájában látott kis szív alakú dobozka volt.

„Jól gondoltam." Vágta le a helyzetet azonnal, enyhe keserűséggel a szívében.

Lelkét egyszerre öntötte el, a kínzó gyomorfacsaró fájdalom, a düh, az elkeseredettség, a félelem és megannyi érzelem, amik tehetetlenséggel bilincselték a lépcsőfokra, melyen megállt. Zsongott a fejében, hogy ő kényszerítette Sasukét a kórterembeli látogatásra, hogy odabent nem érdekelte Hinata szerelme, hogy elkapott egy aggódó pillantást, s hogy most ott állnak egymással szemben. Az ajándékot megkapva vajon értékeli-e a lány érzelmeit, melyeket eddig semmibe vett? Egyszerre kívánta és ellenezte, hogy egymásra találjanak. „Nem érdemel meg egy ilyen csodálatos lányt, hisz eddig észre se vette, mennyire epekedik utána" Fortyogott magában, mindeközben eszébe sem jutott, vajon milyen fejet vághat. Miközben a következő lépésüket figyelte, feltűnt, hogy már kínosan sokáig álldogált őket bámulva. Megemberelte hát magát, és kimért léptekkel folytatta az útját a tanterem felé.

- Hey Naruto! Talán vissza akartál fordulni? – Shikamaru kiáltására néhányan a feljárat felé pillantottak a lassan lépdelő fiúra, akiről sütött, hogy erősen a hátraarcot fontolgatja. Hinata elsápadva tekintett oldalra, s tagjai azonnal izgatott zsibbadásba kezdtek. Sasuke első bevillanó gondolata az volt, hogy össze fog esni, mint megannyiszor. A sápadó leányzó kezébe adta a földről fölemelt dobozt, s egy bíztató mosoly kíséretében megszorította a kezét.

- Hajrá! Már csak ő nem tud róla! – bólintott egyet, s egy futó mosoly kíséretében néhány lépéssel eltűnt a teremben. Hinata gyomrában mintha ezer pillangó verdesett volna, lesütött szemmel hallgatta Naruto egyre közeledő lépteinek a tompa zaját. Mélyeket lélegzett, hogy eszénél tudjon maradni, s bizonytalanul fölpillantott.

- J..ó reggelt Na..ruto-kun! – lehelte elhaló hangon, amikor már csak pár lépésnyire volt tőle, ám legnagyobb meglepetésére az ingerülten eltrappolt mellette ügyet sem vetve a lányra, aki mellett elviharzott. Még a haját is meglebbentette a távozásától felelevenedő légáramlat. Észhez se tudott térni, már fel is hangzott Sasuke orgánuma, akit a hangok alapján újabb inzultus ért a frissen megérkezett Naruto formájában.

- Megint elment az eszed? – kiáltotta, miközben épp visszacitálta a szőkeség a folyosóra.

- Esküszöm, te teljesen hülye vagy! Hol a fenében tartod az eszedet? – kezdte kiabálva az osztálytársát taszigálva. Sasuke értetlenül, felháborodva tépte ki magát a cibálásból, s kérdően pillantott Hinata felé.

Osztálytársaik kíváncsian gyűltek össze a terem ajtajában, a mindenhetes, de majdnem mindennapos zörrenést hallva. Nem tűnt olyan vészesnek, mint a múltkori, vérszag nem terjengett a levegőben, hát hagyták hadd vezessék le a feszültséget. Hinata megsemmisülve állt továbbra is a folyosó közepén, lábánál a táskájával, kezében a lassacskán olvadásnak induló csokoládét szorongatva, elhatározásának foszladozó darabjaival.

- Veled ellentétben én a fejemben hordom – kontrázott vissza Sasuke, aki meglehetősen felkapta a vizet az ismét őt ért inzultuson.

- Ez a csinos lány szerelmes beléd, és te tudomást sem veszel róla, mert akkora pöcs vagy! - Sasuke és az ajtóban füleit hegyező osztálytársak egyszerre sóhajtottak egy hatalmasat, amire Naruto csak ingerültebb lett. „Ezek meg kipártolják, hogy lehetnek ilyen görények? A saját osztálytársaikon sem segítenének" Szegény Hinata még a száját is nyitva felejtette a zajló jelenet túlvégén, amit a szőkeség természetesen megint maga gondolataira fordított le. „Szóhoz sem bír jutni zavarában, segítenem kell neki, hogy boldog lehessen!" Magában keserűen elmosolyogott „Talán én is boldog leszek majd, ha csak a mosolyát látom."

- Van pofád semmibe venni az ajándékát? – mutatott, a lány reszkető kezeiben őrzött csokoládésdobozra. – Van fogalmad róla, milyen gonddal készült erre a napra?

- Na..ruto-kun ... - nyögött föl ellenkezően Hinata lángoló arccal. Mindenre gondolt, csak arra nem, hogy a fiú ennyire félre érti a dolgokat. S mindenre fel volt készülve, csak arra nem, hogy ennyi szempár fogja vizslatni őt, és az édességet, amit szíve tökkelütött választottjának szánt.

Sasuke lezsibbadt aggyal némán figyelte a magabiztos szőkeséget, s egyetlen reakciója csupán a szája sarkában megrendülő idegszál tánca volt.

Ellenfele ezt nem értvén odacsattogott Hinatához és kikapta az ámult lány kezei közül a dobozt, hogy az udvariatlan „szerelmes" orra alá dörgölhesse. Belökte Sasukét a sarokba és szorosan elé állt, a kezeibe nyomva az édességesdobozkát. Villámló szemekkel figyelte az elsápadó feketét, amint tanácstalanul a lányra pillant, akinek semmi hang nem jött ki a torkán ijedt-elképedésében.

- Minden évben lányok tucatjai halmoznak el ajándékokkal ezen a napon! Mindegyiktől elfogadod, csak ezt az egy lányt utasítod el! – Sasuke összevonta a szemöldökét, s az osztálytársak is lassan szörnyülködve emelték a tekintetüket Hinatára, akitől a helyzet megoldását várták, lévén mindenki tisztában volt a kialakult helyzettel. Egyetlen egy embert leszámítva.

- Naruto-kun – suttogta Hinata gyenge akadozó hangon, ám szólítottja ismét nem hallotta meg a hozzá intézett szavakat.

- Hogy lehetsz ekkora fasz, hogy az összes közül a legtisztább szívű, legszebb, legtöbbet érő lánynak a közeledését nem fogadod el!

- Mert nem engem szeret! – replikázott rá Sasuke, miután besokallt a fröcsögő üvöltözéstől, ami a sarokba szorítva érte. Elégedett moraj futott végig az osztálytermen.

- SZERETLEK TÉGED! – kiáltotta sikítva Hinata. Könnyei már egy ideje folyhattak, mély árkokat szántottak a szeme sarkából egészen az álláig. Egyszerre könnyebbült meg és nehezült el, hogy súlyos titkától megszabadult, ám a szőkeség még mindig nem volt képben, úgy érezte igazát támasztja alá vele, s megmarkolta jobbjával Sasuke ruháját.

- Hallod? Mondom, hogy szeret!

- TÉGED! TE IDIÓTA! – üvöltötte egyszerre Sasuke és egy osztálynyi hang, agyérgörcstől szenvedve, habzó szájjal. Amint Naruto szürkeállománya földolgozta a kapott információt, olyan arcot vágott, mint akit fejbekólintottak valami hatalmas és tompa tárggyal. A sarokról lassan a teremajtóban csüngőkre pillantott, majd a háta mögé a pityergő, szemeit dörzsölő lányra, akinek a tűrőképessége nem tudott több frusztrációt elviselni, lassan ereszkedve a padlóig csusszant, hogy alant folytassa a sírást.

Naruto meglepetten bámult kifelé a világba, próbálta az általa ismert tényeket erre az információra alapozva újra feldolgozni. Ezalatt, Sasuke megfogta Naruto csuklóját, és maguk közé emelte úgy, hogy a fiú kezében reszkető szívecske alak másik oldalára is vethessen egy pillantást. Ha még nem tette volna. Miért is tette volna, hiszen szentül és magabiztosan hitte, hogy Uchiha neve virít rajta.

Lassan tátogta a dobozra írt nevet, ami megegyezett az önmaga által viselt névvel. Puff...sutty... bang... Vágta fejbe háromszor is a tény, mert háromszor is elolvasta tagoltan a kunkori gyöngybetűkkel leírt szót, mintha nem hinne a tulajdon szemeinek, hogy a saját nevét olvassa újra meg újra.

- É... én.... – hang csak nehezen talált utat a hangszálain át. Nem tudta mitévő legyen, mérge elszállt, kanyarodott egyet, majd nehézkes húsevő madárként telepedett vissza a saját vállaira, hogy jólesően lakmározzon vérző lelkéből. Kelletlenül dörzsölte meg a tarkóját és tétova mozdulatokkal ült le némán a lánnyal szemben a hűvös padlóra. Nem jött ki hang a torkán, nem volt ép gondolat a kuszán zsongó fejében, hát sírt egyet vele együtt.

Erre a jelenetre érkezett meg a tanerő Tsunade személyében, akit az üvöltözés vonzott a folyosó azon részébe, ahol döbbenten tapasztalta, hogy a két diák sír egymással szemben a földön, és az osztály többi tagja az ajtóból átmeneti mutizmussal* bámultak a párocskára.

- Hát itt, meg mi történt? – sápadt el, nagy bajt sejtve, szintén a könnyezőket fixírozva.

- Narutónak végre leesett! – szólt egy hang a tömegből, amire megkönnyebbült sóhajok sokasága szállt a magasba.

- Ajh – nyomogatta meg az orrnyergét szemlesütve az igazgatónő – ideje volt már.

- Nekem mondja? – húzta el a száját egykedvűen Sasuke, hogy ruházatát visszaigazítva, végre nyugalomban reménykedve ledobhassa magát a padja mellett a székére.

-------------------------

Lassan csak megejtjük azt az utolsó fejezetet :3