Csak neked 😉
Mert úgy akartad 😋

____________/________/____________

 Hinata néhány perc elteltével a női öltözőben ült a padon, tekintete a szekrényeken is áthatolva a semmibe révedt. Kezei a mellkasán nyugodtak, ujjai között még mindig véres gézlapocskákat szorongatott, átitatva Naruto vérével. Már nem is emlékezett rá, hogyan jutott el odáig.

Egyre csak azon merengett, hogy a gyengélkedőn Naruto egyre közelebb és közelebb hajolt hozzá és ő leblokkolva és epekedve várta, hogy végre megtapasztalhassa, amit ez idáig csak álomként érzékelt.

Szemei sóváran tapadtak a fiú ruhátlan mellkasára, s pillantását szinte vonzotta barna bőr és az előtte fityegő kis zöld kő kontrasztja. Hipnotizálta a közeledő nyaklánc és a viselője. Érezte azt az édesen Narutós illatot, mely babaként is körülvette.

Már csak egy centire volt tőle, érezte leheletét a bőrén, amikor lovasseregre emlékeztető trappolással megérkezett Shizune és kivágta az ajtót.

Akkor abban a pillanatban ismét a gyáva énje kerekedett felül és pánikszerűen menekült el a színhelyről. Hűvös kezeibe temette érzelmeitől izzó arcát. Fejében végigpörgött az elmúlt napok eseménye.

A kezdetektől a mai napig bevillantak neki az emlékképek, s rá kellett döbbennie, hogy az alatt az idő alatt, amíg együtt voltak, megváltozott benne valami. Azzal, hogy rátalált a parkban és hazavitte, teljesen megváltozott az élete. Régi csöndes, szerelmes önmaga lassan ki merte mondani az érzéseit. Mikor pedig szembesült vele, hogy a próbababája élőlény, önkéntelenül csöppent egy olyan helyzetbe, ahol társalognia is kellett a szerelmével. Hamar leszokott a dadogásról és az ájuldozásról, és képes volt határozott lenni. A reggeli találkozással azonban eddigi érzései ingatagon csuklottak össze. Halovány emlékként ébredezett benne, hogy tegnapelőtt éjjel szorosan magához ölelte a fiút és hosszú csókban forrtak össze. Az előző éjjel pedig, arcpirító emlékeket vetített lelki szemei elé. Homályosan, mintha szatén függönyön-át látná, úgy villantak föl előtte Naruto különböző arcai. Néhány villanás az iskolai féktelen nagyszájú rendbontóról, a puha plüsi csodálkozó babaarcról, csillogó szemű éjjeli csóktolvajról. Azután vágytól homályos kék szemekbe pillantott, forró sóhajt érzett a nyakán, puha szájat, ölelő karokat, nedves hajat, reszkető várakozást. Fülét égette a saját szájából elhangzó sóhaj. „Csak veled akarom megtenni."

- Basszus, vajon mit gondolt akkor rólam? Ugyan mit gondolt volna, hiszen nem tette meg. - Kicsit keserűen és csalódottan öltötte magára az iskolai uniformisát.

Utolsót sóhajtott, s mivel véletlenül sem állt szándékában újra bemenni az orvosi szobába, erőt vett magán és visszatért a tanterembe. Legszívesebben hazáig futott volna, hogy minél messzebb kerüljön az ominózus szobában tartózkodó osztálytársától, és kuckója biztonságos rejtekében kielemezhesse kavargó gondolatait. Egész lelke beleremegett a ténybe, hogy előbb-utóbb találkozni fog a fiúval. Társai már végeztek a dupla testneveléssel és a következő órán ülve szívták magukba a tudást. Volt, aki taszította, bár ez nem ide tartozik.

Összezavarodottan biccentett, a szürkehajú sensei felé, aki valami krónikus megfázástól gyötörve folyton egészségügyi maszkban volt hajlandó mutatkozni. Miután gyorsan megmagyarázta késése okát, leült a helyére és kipakolt a táskájából. Társaitól csupa kérdő pillantás villant felé. Ájulásai után többnyire nem szokták visszaengedni órákra, s amikor ez történt, ő engedelmesen hazavonult minden alkalommal. Apja befolyásos mivolta miatt megtehette, hogy a tananyag bepótolásával senkinek nem jelentett akadályt a hiányzása. Tankönyvét maga elé emelte, s próbált bekapcsolódni a tananyagba, ám a könyv takarásában megint a gondolatai vették át az irányító szerepet.

- Naruto átváltozott, és mialatt én aludtam, ő emberként sétált fel s alá. Jó ég! Naruto, az én szobámban.. miközben én alszok.. - Homlokát a könyv takarásában a padhoz ütötte kínjában. - Remélem nem horkoltam, vagy ilyesmi.

- Valami baja van Hyuuga? – hirtelen néma csend lett és mindenki hátrafordult az óra megszakítójára. Hinata érezte, hogy arcába szökik a vér, legszívesebben a föld alá süllyedt volna.

- Minden rendben van Kakashi-sensei – válaszolta elcsukló hangon, amitől tanára gyanakvóan pillantott föl könyvéből.

- Ha nem érzed jól magad, nyugodtan visszamehetsz az orvosiba!

- NEM! – kiáltotta kicsit hangosabban a kelleténél. Nem az ajánlattal volt gondja, hanem a kínos találkozást próbálta elodázni. Tekintete egy másodpercre megakadt az érdeklődően hátrafordult Sasuke frissen ragasztott száján. Hirtelen megvilágosodott előtte Naruto vérző orrának a mikéntje. A felismeréstől aggodalma sóhaj formájában távozott nyitott ajkain. - Csak tudnám, miért kell állandóan versengeniük - Kezdett zavarba jönni Sasuke átható pillantásától, ezért inkább újfent a könyvét használta védőpajzs gyanánt. Egész kellemes volt, legszívesebben így töltötte volna el a hátralévő élete nagy részét. Egy könyv mögött elbújva...

- Basszus, ennyire nem lehetsz gyáva! - feddte magát gondolatban, fél kézzel megdörzsölve sajgó nyakát.

- Csókfoltok, mi? - Képzeletébe bevillantak képek egy elmosódott álomittas túlfűtött ölelésről, néhány csókról és a foltok születéséről, amiket, ha minden igaz nem hagyott megtorlás nélkül.

Szép kis helyzetbe álmodozta magát.

Meg is lett a reakciója.

Ájultan bukott oldalra a padjából, Kakashi-sensei kicsit sem nagy örömére.

- Jobban vagy már? - Még alig rezegtette meg pilláit, máris valaki aggódóan hajolt fölébe, hogy megtudakolja állapotát. - Kuss, még fel se ébredtem - vetette volna oda legszívesebben, a pokolba kívánva az egész pironkodós ájuldozós önmagát, a világot, és legfőképpen Őt, aki kiváltotta belőle ezt a bosszantó reakciót. De ez túl Hinatátlan lett volna tőle, így csak egy reménytelenül nagyot sóhajtott. - A fenébe Narutóval! - Ettől kicsit megnyugodott a lelke, annak ellenére, hogy tudta nem igaz. Lassan kinyitotta a szemeit, s megpillantotta a szobáját, s abban legalább 3 nem oda tartozó elemet.

Élettartam szerinti sorrendben egy Hanabi, egy Sakura, és egy Neji nevezetű idegen anyag tartózkodott a számukra nem engedélyezett zónában.

Arcukon megcsillanó aggodalom azonban érvényesítette a belépőkártyájukat. De csak rövid időtartamra.

Hinata semmiképpen sem óhajtott most cseverészni.

- Hogy kerültem haza? – ült föl óvakodva, és barátságosabb arcot öltve magára. Sakura leült az ágya szélére, s az ajtóba ácsorgó Nejire pillantott. A fiú nem volt túl érzelgős fajta, nyomban távozott a helyszínről.

- Kakashi-sensei azonnal értesítette Nejit és Hanabit, hogy kísérjenek haza téged. Neji éppen az előbb kísérte ki a senseit, aki elhozott minket a kocsijával.

- Tényleg? Hatake-senseinek van kocsija? – heherészett magában Hinata - Megnézném a jogsiját. Elvégre a jogosítványon arckép is szerepel.

Egyetértő nevetés hangzott fel az ágy másik végéből, és Hanabi felől is. Hinata észbekapva pillantott vissza Sakurára.

- És te, hogy-hogy nálunk vagy?

- Nos. – rövid tétovázás után Sakura őszinte mosollyal az ajkán bökte ki a választ. - Én a gyengélkedőre tartottam éppen, amikor Neji elkapott és magával hozott. Megkérte a senseit, hogy eljöhessek veletek az iskolából. Azzal magyarázta, hogy nekem van elsősegélynyújtó oklevelem, és ő nem túl nagy segítség, ha ápolásról van szó.

- Azt hittem visszacibálnak a gyengélkedőre – sóhajtotta szemlesütve a lány. Hanabi nesztelenül távozott a szobából, fölösleges díszítő elemnek érezve magát a két nagylány fiúkról folytatott eszmecseréjében.

- Eléggé látványosan próbáltad elkerülni.

- Mit? – rezzent össze Hinata.

- Őt!

- Kit?

- Jajj. Te tényleg nem veszed észre, hogy Naruto az egyetlen, aki nem tudja, hogy évek óta belé vagy esve? – Sakura megborzolta rózsaszín haját, és könnyed nevetéssel próbálta elütni a helyzetben csengő iróniát. Hinata halkan sóhajtott, s visszahanyatlott a párnájára.

- Szóval mindenkit tud róla. Azt hiszem, többet nem megyek iskolába. – megragadott egy párnát és a fejére szorította, amit osztálytársa mosolyogva nyugtázott.

- Tudom, hogy nem gondolod komolyan. Véletlenül éppen tudom, hogy Naruto és Sasuke egy lány miatt verekedtek össze. – Hinata bosszúsan pillantott ki menedéke mögül. Véletlenül sem volt rá kíváncsi, hogy azok ketten véresre verték egymást valakiért. Legalább megmaradt volna a remény, hogy valamikor majd esélye lehet a szőkénél.

- Te tényleg nem látod, hogy Narutónak te tetszel? – morogta a párnája mögött, szorosan lehunyt szemmel. Ideje volt szembe néznie a ténnyel, hogy a fiú évek óta a Rózsaszín elismerésére hajtott. Ezerszer mondott le róla, s kitartása és reménnyel telt szíve ezerszer tért vissza ugyanarra az elhatározásra.

- Elég rég figyelem őt ahhoz, hogy tudjam. – sóhajtotta halkan.

- De hiszen én Nejivel járok.

- Az nem jelenti azt, hogy már nem tetszel neki.

- Hát. Nem vettem észre. Viszont amikor beszélgettem vele, elég nyilvánvaló volt, hogy nem irántam érdeklődik. – Sakura kénytelen volt meghátrálni egy reményvesztett lány depressziós beszélgetése elől. - Ha Hinata látta volna Naruto reakcióit és az arcát a gyengélkedőn, nem állítaná ennyire biztosan, hogy belém szerelmes. - Magában jót derült a jeleneten, amikor Naruto Sasukét félrelökve sietett segíteni, s mikor vérző orral visszatért, mindvégig aggódó pillantásokat vetett az ágya felé. A verekedésre nem terjedt ki a gyanúja, ugyanis ez már heti rendszerességgel lezajló aktus volt kettejük között. Mindig pattant egy apró szikra, ami verekedésig fajult, s az osztály többi tagjának kellett szétszedni őket. Volt szó róla, hogy fegyelmit fognak kapni miatta, de valahogy mindig megúszták a dolgot. Meglehet azt várták, hogy helyre üssenek egymásban valamit.

- Mindenesetre holnapra összeszedhetnéd magad.

- Ugyan miért? – szipogta halkan a párnája rejtekéből Hinata.

- Holnap Valentin nap. Egy jó indok lenne, hogy elmondd neki a dolgot. Gondolom mint minden évben, most is vettél neki ajándékot.

Sakura halkan becsukta maga mögött az ajtót, magára hagyva az ágyában elterülő Hinatát.

A szoba falai közt egyedül maradt lány, utat engedett kavargó érzéseinek, s teste halkan megrázkódott a sírástól. Önmagával vívott harcokban többnyire alul szokott maradni. Nem túl jó ebben a játékban. Minden évben ünneplőbe öltözött szívvel várta a Valentin napot, hogy végre hangot adjon érzéseinek. Készült rá, csokit vett, becsomagolta, ellátta díszes kártyával, s azután megfutamodott és jobb esetben becsempészte Naruto táskájába vagy padjába. Szóval innen sejthette Sakura, hogy minden évben vett neki ajándékot, azután gyáván megfutamodva nem merte a szemébe mondani a dolgot.

Túlságosan félt, hogy összetörik a szívét, ezért nem merte odaadni nyíltan. Pedig már régen odaadta egy sármos mosolyú szőkeségnek.

S most emiatt sírdogált egyedül, a szobája csendjébe burkolózva, mintha a falak puha karokká változva vigasztaló ölelésükbe vonhatnák.

- Holnap mindenképpen befejezem ezt a gyötrődést!