- Lehet, hogy attól lett rosszul? – idegesen a hajába túrt. Nem tudta, hogyan tálalja, hogy mellette ébredt fel és egyszerűen leteperte. – Előfordulhat, hogy azokat.. a foltokat.. lehetséges, hogy miattam van?

- Kicsit kuszák a szavaid, fiatalember.

- Hinata azt mondta, nem emlékszik honnan vannak. Te talán többet tudsz? – Shizune magánélete nem volt túl élénk ahhoz, hogy tudja milyen foltokkal áll szemben, ellenben Sakura kezdett biztosabb lenni a dolgában, s válaszként nemet intett.

- Az okozója lehetsz, de Hinata nem egy erős szervezetű lány. Nem kizárt, hogy kimerültség vagy hasonló dolog áll az ájulása háttérben. Tudod, hogy elég, ha felidegesíti magát valamin, máris elájul. – A fiú jelenlétében, merő tapintatból nem akarta hangosan hozzátenni, hogy a „valami" többnyire kapcsolatban áll Narutóval.

- Nem emlékezett? – Naruto elmerengett. *Emlékszik csak nem akarja elmondani, nehogy romoljanak az esélyei Sasukénél? Vagy, nem emlékszik, mert annyira álmos volt, és miután visszaaludt elfelejtette volna?* Enyhén megrázta a fejét, hogy magához térjen gondolataiból.

- Hogy jön ehhez Sasuke? Nem értelek.

- Hangosan gondolkodtam? – Naruto ijedten meresztette a szemeit a hunyorogva bólogató nőstények felé.

- Honnan szeded, hogy Sasuke tetszik neki? – szegezte neki újra az előző kérdést. Tekintete értetlenséget tükrözött összevont rózsaszín szemöldöke alatt. Shizune a székében hátradőlve figyelte az érdekes társalgást.

A fiú ciccent egyet, és hanyagul nekivetette a hátát az ajtófélfának. Pillantását szorosan a padlóra összpontosította.

- Van róla egy kép, az éjjeliszekrényén.

- Pfff... Az osztályképünkre gondolsz? – nyomta meg szándékosan a csoportra utaló szót. A fiú bólintott.

- Még szívecskét is rajzolt a feje mellé. – jegyezte meg panaszosan.

A szobában néma csend lett. Sakura nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen. Sejtése szerint Naruto eddig utána koslatott, de most olyan fesztelenül beszélget vele, mint egy baráttal. Testtartása és minden mozzanata arról árulkodott, hogy aggasztotta a dolog. Az pedig csak egyetlen dolgot jelentett.

- Nagyokos, láttad már ki áll Sasuke mellett azon a képen?

Naruto felháborodva tette csípőre a kezeit és mélységesen megsértődött hangon osztotta meg az osztálytársával a gondolatait.

– Hát persze, ne nézz hülyének, nekem is megvan az osztályképünk.

Sakura sokat sejtető mosollyal, várakozóan dőlt hátra a székén. Úgy vélte majd csak rájön magától a dologra, de hamar feladta eme elképzelését. Sajnos nagyon jól tudta, hogy Hinata mennyi ideje rajongja titokban a vele szemben ácsorgó féleszűt.

- Mi van?

- Naruto. Te tényleg ennyire nehezen kapcsolsz, vagy csak megjátszod magad?

Sakura mélyen sértő feltételezésére dohogott magában egy rövidet. Természetesen fogalma sem volt, mire akart utalni a csodálkozva feltett kérdésével. Shizune viszont az órájára nézett, és fölállt a székéről.

- Ha megbocsátotok még nem voltam reggelizni, elszaladnék. – A két fiatal megértően bólogatott neki, miközben nagyot nyújtózott, és kilépett az ajtón. – Ti maradhattok, csak ne zavarjátok őt - fejével a még mindig ájult lány felé intett. Erre is bólogatás volt a válasz. Észre sem vették, hogy eltelt az idő, és közben kicsengettek a második óráról is. Shizune behúzta maga mögött az ajtót, és korgó gyomorral indult meg a büfé felé. Naruto vette a bátorságot, és lehuppant a felszabaduló székre.

Ebből a helyzetből belátott a függöny mögött elkülönített ágyra is, amiben a még eszméletlen Hinata feküdt békésen szuszogva. A székben hátradőlve, idegesen forgolódott oda-vissza, végül az ablaknak háttal, Sakurával és az asztallal szemben állapodott meg. Lábaival idegesen dobolt a padlón, s közben tüzetesen szemügyre vette az asztalon a berendezést, a ceruzatartókat, az iratrendezőket a fal melletti polcos szekrényt, majd kényelmetlenül pillantott a vele szemben ülő Sakurára.

- Miért vagy mezítláb? – szakadt föl belőle az első kérdés, ami eszébe jutott, hogy a kínos csendet megszakítsa vele.

- Hinata telibe rókázott, nem akartam abban a cipőben tocsogni – hangzott az egyszerű válasz, majd szemlesütve vállat vont. – Nem vészes, Ino sikoltozva elfutott, ezért Sasukét kaptam el, hogy segítsen nekem. Így volt időm gyorsan levenni a cipőmet, és lemosni a nadrágom.

- Aha. Remélem ellenálló vagy a megfázással szemben. – Naruto homlokát ráncolva pillantott az ágy felé. – Tudod. Örülnék, ha ő nem tudna róla, hogy én hoztam ide.

- Ugye most hülyéskedsz? – Naruto nemet intett. Eme gondolat hirtelen jutott az eszébe, eddig meg sem fordult benne, hogy eltitkolná a szerepét a dolgokban.

- Tudod, nem vagyok teljesen biztos benne, hogy Hinata kedvel engem.

- Haah? – Sakura szemei elkerekedtek. Majdnem felhívta rá a figyelmét, hogy valóban tud-e róla, mekkora baromságot feltételez, de úgy sejtette nem az ő dolga felvilágosítani Hinata érdeklődési köréről.

- Észrevettem, hogy velem egészen máshogy viselkedik, mint a többiekkel. Még a beszélgetés is nehezére esik, ha hozzám szól. Azt hittem ez az elmúlt hét után változott, de ma is ugyanúgy viselkedett, mint régen.

- Az elmúlt hét?

- Hmm. Mindegy. Azt hiszem, nem örülne neki, ha tudná, hogy én hoztam az orvosiba. – Naruto ismét a hajába túrt. Nem értette az ellene irányuló ellenszenvet, amit Hinata produkált immár évek óta az irányába. Aztán azon kezdett gondolkodni, hogy mikor figyelt föl erre a dologra.

- Te tudod. – Újabb vállrándítás, közben az ajtó elcsusszant a tokjában, s Neji lépett be rajta megilletődötten. Szemöldökét összefuttatva végigmérte az orvosi asztal mögött terpeszkedő melegítős Narutót, s vele szemben ücsörgő Sakurát.

- Azt mondták Hinata megint elájult.

- Jól hallottad! – helyeselt Sakura. Neji behúzta maga mögött az ajtót és az elfüggönyözött ágyhoz sétált. Odahajolt unokahúgához megnézni ébren van-e, majd visszasétált, és Sakura homlokára nyomott egy lágy puszit. A lány jólesően hunyorgott, s Naruto feltűnően kerülte a szemkontaktust a frissen érkezett fiúval.

- Megint te. – A fiú hideg szemei bosszúsan csillantak meg, amint Narutóra pillantott. Sakura a barátja karjára tette a kezét, és biztatóan rámosolygott.

- Naruto segített behozni Hinatát.

- Akkor miért van még itt? – Erre a kérdésre Naruto sem tudott önmagának megfelelő válasszal szolgálni, próbálta ráfogni, hogy Sakurához vonzódik. Ám ezt nem igazán tudta magával elhitetni azok után, hogy semmit nem érzett, amikor Neji az orra előtt megpuszilta a lányt.

- Csak nem valami komoly baja van, hogy állandóan elájul? – Naruto egy egyszerű kérdéssel próbálta meg elhárítani Neji nyers közeledését.

- Hn. Nem fogom az orrodra kötni.

- Neji, ne legyél ennyire udvariatlan! – A lány kérésére Neji lenyelte nyílt ellenszenvét, amit Naruto egyébként nem értett. Amikor a répacsata volt a konyhában, akkor világosan kimondta, hogy bírja őt. Nem értette a hirtelen averziót, bár az edzőcipője miatt jogosan lehetett rá dühös. A folyosóbeli affér után még az öltözőben átvette a saját cipőjét, s a kölcsönlopottat szatyorba tette, hogy visszaszolgáltathassa a jogos tulajdonosának.

- Naruto. Ha Hinata azt szeretné, hogy megtudd, mitől ájuldozik, akkor el fogja neked mondani. Remélem megérted, hogy ezt nem az én feladatom megosztani veled.

- Hát persze. – szemeit lesütve, nyugalmat erőltetett magára, még egy derűs mosolyt is próbált színlelni. – Semmi gond. Elvégre nem tartozik rám.

Neji meglepetten pillantott a fiúra. Sakura vállaira helyezte a kezét, s egy pillanatra összenéztek. Természetesen Neji legalább annyira volt tudatában Hinata érzelmeinek, mint Naruto, s nem igazán értette a jelen helyzetet. Nem értette, miért érzi Naruto mosolyát hamisnak, s a hangját megbántottnak. Némán figyelte, ahogy ideges nevetéssel fölpattan a székről és mellettük elhaladva az ajtóhoz lép.

A páros várakozóan nézte, hogy Naruto az ajtónál egy pillanatig megtorpan, mintha mondani szeretne valamit, azután mélyet szusszanva mégis tovább halad és otthagyja őket hármasban.

Naruto keserűen húzta el a száját, amint kilépett a gyengélkedő ajtaján. Gyomrában egyre erősebben érzett valami szorongó fájdalmat, s a torkában is duzzadt valami, ami megnehezítette számára a nyelést. Meglehet, hogy megfázott. Magában legalábbis ezt az indokot hozta fel kifogásként pocsék lelkiállapotára. Kedvtelenül vonszolta végig sajgó porhüvelyét a folyosón, hogy csatlakozzon a hamarosan kezdődő harmadik órához. Társai mintha mi sem történt volna, folytatták a testedzést és a játékos mérkőzéseket.

Nem tudta mit kellene tennie ebben az állapotban. Szeretett volna kimerülésig futni, vagy addig edzeni, amíg teste fájdalma elnyomja az agyában dúló káoszt, és a kimerülés megkönyörül zsongó elméjén. A hó szikrázóan és szemet fájdítóan vakított az erőtlen napfényben. A fiú szájából ködpára szökött a magasba, s egy hirtelen mozdulattal szőke hó angyalként terült el a hideg fehérségben. Némán bámult az égre, s várta, hogy háborgó lelke a hidegtől lecsillapodjon, és újra játékos önmaga lehessen. Percekig feküdt némán, teste alatt egyre jobban megolvasztva a füvet takaró havat. Enyhén hipothermia közeli állapotban, reszketve és elázott ruházattal kászálódott föl. Focizó társaitól kiválva Sasukét pillantotta meg kifejezéstelenül sétálni a labda után. Agyában hirtelen érlelődött meg az elhatározás, hogy megpróbál beszélni a fejével. Mit sem törődve a fiút csodálva környékező nyálcsorgató lányhordával odalépdelt hozzá és szorosan előtte megállt. Orruk majdnem összeért, ahogy egymásra emelték a tekintetüket. Sasuke meglepetten tűrte a közelséget, azután Naruto elszánt arcát látva tekintete elsötétült.

- Menj vissza hozzá! – tanácsolta halkan ám annál határozottabban a szőke.

- Hogy mit? – érkezett a javaslatra az értetlenkedő visszajelzés. A környezetük felfigyelt kettejük halk ám szikráktól pattogó beszélgetésére.

- Menj vissza Hinatához! – A szőkének erőfeszítésébe került kimondania a szavakat, ám sikerült legyőznie önmagában a teljes ellentmondást. Legbelül másképp gondolta a kimondottakat, és Sasuke értetlenül bámuló képét sem akarta tovább bámulni. – Azt hiszem, örülne neki, hogy ha ott lennél vele.

- Ebben nem vagyok biztos – nevetett föl az Uchiha, s egy lépéssel kitért a másik elől, hogy folytassa útját, ám nem számított rá, hogy az néhány mozdulattal újra előtte terem. Elszánt szemeiben szikrázott a felháborodottság és az elnyomott harag.

- Téged egyáltalán nem érdekel, hogy ha valaki beléd van esve?

- Ahogy mondod! – morogta a kérdezett, és újfent megpróbált kitérő manővert tenni. Naruto újra előtte termett, megmarkolta a felsőjét, és dühödten rávicsorgott a flegmának bélyegzett osztálytársára.

- Hogy van pofád ennyire bunkónak lenni? Egy csomó lány odavan érted, és ez téged teljesen hidegen hagy?

- Te most bunyózni akarsz, vagy csak heccelsz? – jegyezte meg lassan, higgadtan, s hűvösen tekintett az arcától pár centire vicsorgó dühös szőkére.

- Ám legyen. Örömmel verek értelmet abba a sötét emós fejedbe. – Sasuke gúnyosan felhehhent. Jó megfigyelőkészségének hála, ő nagyon is tisztában volt ama helyzettel, hogy Hinata kiért epedezik. Mókásnak találta, hogy pont a kis érzelmi analfabéta akarja őt felvilágosítani.

- Te most Hyuugáért akarsz velem megküzdeni?

- Ne tereld a témát! – saját értelmetlen válaszára villámként csapott belé a kérdés, hogy valóban ezt akarja-e. Válaszából semmire nem lehetett következtetni, de önmagát nehezebb volt becsapnia. Eközben egyre több aggódó tekintet villant rájuk az udvarról, s az ablakokból egyaránt.

- A tied, viheted! – jelentette ki Sasuke hangosan felnevetve.

- Nem tudod, mit dobsz el magadtól. Talán nem tudod mennyire szerelmes az a lány?

- Csak a hülye nem látja, de semmi közöm hozzá?

- Hogy merészeled? – sziszegte Naruto, s ökölbe szorított jobbja meglendült az Uchiha sápadt árnyalatú arca felé. Sasukét váratlanul érte az első ütés, ám a visszájáról lendülő balt már ügyesen kivédte, védekezően maga elé emelt karjával. A környéken a lányok sikoltozásba kezdtek, hogy örök szerelmük arcát épp most rondítják el. Sasuke arca a hidegtől érzéketlenné válva, zsibbadni kezdett az ütés helyén, s reflexszerűen lódította jobb kezét a támadó fél irányába. Naruto későn hajolt el és kezét sem tudta idejében az arca elé kapni. Orrával fogta fel a replikázott ütést, ami eredményeképpen csörgedezni kezdett belőle a vér.

- Idióta! – kapott be a nekihevült Sasuke egy újabb horgot. Szája széle felszakadt Naruto ökle nyomán.

- Érzéketlen barom! Nem tűröm, hogy átnézz rajta! – A szőke leguggolt és forgott, kikaszálva a másik lábai alól a talajt. Mindketten a hóba esve próbáltak a másik fölé kerekedni.

- Miért is? – lihegte a képébe Sasuke, összefröcskölve körülöttük a havat friss vérrel, s a zavartól hebegő Naruto fölé kerekedve. Erőteljesen nekinyomta őt a földnek kérdően lenézve rá, hogy választ adjon.