második

túlélted az elsőt? 

kell még?

:D legyen ...

♪♪ ♫ ♫ ♫♪♪ ♫ ♫ ♫♪♪ ♫ ♫ ♫

 Érdeklődve sandított körül, de a sötétség szépen lassan ráborította a szárnyait a parkra. Sehol egy lélek nem volt, és semmi jel nem utalt a játék tulajdonosának a jelenlétére.

Egy percig álmodozva révedt a baba kék szemeibe, a jéghideg talaj azonban gyorsan eszébe juttatta, hogy nem kellene a földön kuporognia. Sietve ugrott föl, és félig megfagyott lábairól leporolta a havat.

- Hinata- chan? – a lány a neve hallatán ijedten kapta föl a fejét. Orra előtt egy nagy fehér kutya fekete orra szimatolt szaporán szuszogva, mögötte a kutyához tartozó gazdi kérdő tekintete villan le reá.

- Ah Kiba-kun, én csak.. én éppen.. – elég nehéz erőfeszítésnek tűnt kimagyarázni, hogy miért ült a hóban, egy plüssbaba társaságában. Amit mellesleg a padon talált, egy bontatlan ramenes doboz kíséretében. A kutya gyanakodva szaglászta meg a babát, s egy vidám kaffantás kíséretében boldogan csóválta rá a farkát. Hinata sebtében a kabátja alá kapta az állat elől, aki kénytelen volt érdeklődését a park szomjazó fái felé irányítani. Tétován pillantott föl osztálytársára, pedig az nem sokkal volt magasabb nála. Az ráérősen zsebre dugott kézzel bámulta a szertelenül szaladgáló kutyáját.

- Hazakísérjelek? Ilyenkor már nem kellene egyedül sétálgatnod a parkon át. – ajánlkozott érzelemmentes arccal a fiú, s szavainak nyomatékot adva körbepásztázta a sötétedő horizont által kiemelt kopár fekete fák körvonalait.

- Igazán nincs rá szükség. – Mentegetőzését, elszánt tekintet döfte keresztül, aminek engedve lemondóan szorította meg a táskája fülét és elindult az otthona irányába, nyomában ideiglenes testőreivel.

- Bocs, ha Akamaru megijesztett. – szabadkozott Kiba, megtörve a percekig uralkodó csendet. Némán sétáltak egymás mellett, nyomukban a lustán cammogó nagy fehér négylábúval. Hinata nemet intett, és a járda kockáit tanulmányozva haladt tovább.

- Mit kerestél errefelé, ebben az időben? – vette föl újra a beszéd fonalát a fiú egy halk torokköszörülés után. Kicsit feszülten igazgatta meg kabátját, s újra a zsebébe vackolta a kezeit.

- Csak Uzumaki-kun nak vittem volna el a mai tananyagot. Nem volt iskolában.

- Nagyon figyelmes tőled! – gombolyította tovább azt a fonalat. – Nem kellene azzal a bajkeverő lúzerrel törődnöd, még a végén te is ráfázhatsz.

- Ne beszélj, így Naruto –kunról! – csattant fel a lány bosszúsan, maga is meglepődve szavai csengésén. Pillantása a mellkasára tévedt, ahol az elrejtett plüssfigura kíváncsian kukucskáló arca meredt rá vissza. Arcaira halvány foltot festett a zavar. Miként lehet képes egy elrejtett játék így fentebb csusszanni, aztán egy ilyen helyzet után ennyire rejtélyesen kíváncsi mimikát ölteni magára. " A fenét. Miért jövök zavarba egy babától?"

- Ne haragudj, ha megsértettelek – cincogta vékony hangon, figyelmét újra a járdakockáknak szentelve. A házuk előtt járhattak pár lépésre, amikor egy határozott mozdulat megállította a lányt. Kíváncsian pillantott Kiba arcára, amin elszánt kifejezés terült el. Vállain érezte a kezeit, amik miatt megállt az imént, s most egyenesen maga felé fordította, és mintegy hipnotizálva őt a szemébe nézve közelebb és közelebb hajolt az arcához.

- Idióta!– Hallatszott egy elnyomott hang valahonnan, ami magához térítette a pillanat kábulatából Hinatát.

Mellkasában vadul verő a szívvel, és egy erős lökéssel szakította ki magát a szorult helyzetből. Hátralépve megtántorodott, és újra alulnézetből szemlélte a havas tájat.

Akamaru ismét felvakkantott, szűkre húzott szemeit egyenesen a földre huppant Hinatára szegezve. Kiba a kutyájára pillantott, majd a lányra, és ismét a kutyára, elemezve a történteket.

- Nem tudom miben jobb az a fiú nálam. Ő csak egy bajkeverő, aki előbb- utóbb nagyon megüti magát. 

A kemény szavak hidegebbnek tűntek, mint a járda kövén ülni. Halk sóhaj kíséretében a lány fölállt, és udvariasan meghajolt. Nem kívánta még egyszer elveszíteni a fejét, és fölemelni a hangját a fiúval szemben.

- Köszönöm, hogy hazakísértél, vigyázz magadra! – Magára erőltetett udvarisággal előadott búcsúszavait elmondva, sietős léptekkel megindult előre és a pár méterre lévő kapu sötétje nyelte el alakját.

Zaklatott szívverését lázasan csitítva lépdelt végig a bejáratig, ahová belépve a kuzinjával találta szembe magát.

- Újabban már az udvarlókkal lófrálsz ahelyett, hogy a dolgod végeznéd? – állta el a szobába vezető utat, s laza mozdulattal csípőre tette a kezét. Unokahúgának épp csak annyira volt ideje, hogy levegye a cipőjét és a kabátját, mikor a szenvtelen kijelentés megcsapta a füleit.

- Nem a te dolgod!

- Ez nem kielégítő válasz.

- Bocsásson meg érte – hajolt meg nemes egyszerűséggel a lány és faképnél hagyta a vitapartnerét. Kiba mindeddig egy kellemes beszélgetőpartner volt, a maga mókás és disznóvicc mesélő stílusában. Ha sejtette volna, hogy akar tőle valamit, nemet mondott volna a haza kísérés ötletére. Persze nemet is mondott, de nem igazán vette tudomásul. Elnyelt egy mélyről feltörő sóhajt, és lepakolt a szobájában. Hideg kezeit fázósan egymásnak dörzsölte. Meglepetten jutott eszébe a talált baba, amit a kabátját levéve, a táskájával a karjára téve vitt föl a szobájába.

Lehangoltan ült le az íróasztalhoz, s a lapra borulva maga elé vette a puha plüsst.

- Akit én szeretek az persze nem vesz észre – játékosan megsimogatta a szőkeség arcát, s kisimított egy kósza sárga fonalat a szeme elől – elbűvölő vagy ma Naruto-kun – nevetett fel – a szemeid, mint a kék ég.

A babácska rongyarca egy pillanatra mintha pirosas színben játszott volna. Hinata megdörzsölte a szemeit, s mire kinyitotta, zavartan nyugtázta, hogy csak a képzelete játszott vele.

- Vajon hol lehet most? – simított végig újra a sárga fonalakon – azért, remélem nem esett baja. Elég színtelen lenne az élet nélküle.

- Hinata mi lesz a vacsorával? – furakodott a szobába egy fiatal lány kiáltása. Hinata mélyet sóhajtott és elindult, hogy rendbe hozza magát, majd ellássa a családját. Fáradt mozdulatokkal megszabadult a meleg ruháitól és szépen elrendezve a szennyes tartóba helyezte őket, majd törölközőjét felkapva, fehérneműben elkullogott a fürdőszobájába.

Néhány napnyi hószünet állt előtte a véget nem érő havazás miatt, amit lelkesen dúdolva konstatált, miközben vetkőzött.

A forró víz újra életet lehelt a nagy sétától elfagyott tagjaiba, bőrébe, s lelkébe is új reményt csempészett az osztálytársával kapcsolatban. Elégedetten folyatta végig a testén a melengető vízsugarat, hogy felfrissülten léphessen elő, és nekiláthasson felöltözni a vacsorakészítéshez.

- Hol kószáltál eddig? – lépett mellé a húga, amikor nekilátott előszedni a hozzávalókat a főzéshez. Nem kívánta megvitatni ele merre volt dolga, íg yinkább figyelmen kívül hagyta a kékszemű és sötétbarna hajú kíváncsiskodót.

- Én is ezt kérdeztem tőle, amikor hazaért – foglalt helyet a fiatal lány mellett egy szintén sötét hajjal és metszően fagyos világoskék szemekkel teremtett fiú is. A kérdezett igyekezett nem odafigyelni a köré sereglett kis detektív duóra, bár szúrós pillantások kereszttüzében, ezt nehezebb volt véghezvinni, mint gondolta. Ujjai között meg- megremegett a serpenyő, folyamatosan bizsergett a nyaka, érezvén, hogy üvegtekintetek pásztázzák és választ várnak tőle még mindig.

Észre sem vette, hogy húga egy kis időre magára hagyta unokabátyjukat a várakozásban, majd pár perc múltán újra csatlakozott hozzá.

Fáradtan felsóhajtott.

- Nincs jobb dolgotok? – szólt fel sem nézve a munkája mellől.

- Igazság szerint nincs – kapta nyomban az unatkozó választ. Pillantásnyira rásandított a párosra, akik a konyhát és ebédlőt elválasztó pult mellett üldögéltek. Neji unottan támasztotta a tenyerébe a fejét, s még unottabb pillantásokkal méltatta, hogy Hanabi elmélyülten tornáztatja az ölében heverő kis szőke plüssbabának a karjait.

- Eeek!

- Hm?

Hinata azonnal felismerte a szobájában hagyott játékot, s úgy rémlett gondosan a párnájára helyezte, hogy majd este foglalkozhasson vele. Ez a pillanat azonban elég is volt arra, hogy a pároláshoz szánt zöldséget szeletelvén megvágja az ujját. Elsőként a szeletelést szenvedett testrészét vette kezelésbe, hüppögve, szopogatván.

- Hanabiiiiiiii!! – röppent egy sudár bébirépa a leányzó felé, mintha csak DARTS tűnek reinkarnálódott volna. Az ijedt szarka félrekapta a fejét, így az AEROzált zöldség új célponthoz közeledvén vágta tarkón a távozni készülő Nejit.

- Hmp – eldőltében nem tudott semmi értelmeset kinyögni, ám annál cifrábbak jutottak eszébe, amint kihámozta a pólójából a nem neki szánt hűtőből elővett hideg répát, de már nem látta értelmét csatlakozni a harcias lányok vitájához. Hinata csöppet sem sajnálta a kuzinját a megrépázás miatt, s nem is volt ideje, mert minden figyelmét a plüsije visszaszerzésére fordította.

- Már megint bementél a szobámba! Ezerszer mondtam, hogy „NE!" „NYÚLJ!" „A!" „CUCCAIMHOZ!" - minden egyes szavát shurikenként röppenő répákkal nyomatékosította. A húga nem győzött fürgén félreugrálni a répa flotta elől.

- Minek nézel engem nyúlnak!? – méltatlankodott a mozgó célpont.

- Egy nyúlnak jobban örülnék, mint egy húgnak! – vágott vissza a vaksi dobálózó.

- Akkor menjél, vegyél magadnak egyet!

- Egy nyúl biztos csendesebb, és szófogadóbb lenne! – körbekergették egymást az ebédlőasztal körül

- Majd olyan lesz, mint te, és kettesben imádhatjátok.

- Ki ne mondd!! – átváltottak az előtérben terpeszkedő kanapé körbekergetésére.

- Na..

- Halgass!!

- ..ru..

- Menj a szobádba játszani! - üvöltötte Hinata reménykedve, hogy az ő hangjától nem lehet hallani, amit a húga kántált. Neji feszülten fülelt, hogy a végeredményt hallhassa, ám meglehetősen élethűen tettette a közönyt.

- ..to–kuuuunt – Hanabi körbehahotázta néhányszor az ülőalkalmatosságot, nyomában a mindenre elszánt nővérével, aki minden akaratával a plüssét akarta visszaszerezni.

- Jön! – szólalt meg halkan Neji, amire a két lány elugrott a kanapé két végétől, és sietve összeszedték a répákat, hogy eltüntessenek minden fegyelmezetlenségre utaló nyomot. Hinata visszasietett a konyhába, s a fogát csikorgatva mosta meg a zöldségeket, amik nemrég még a szobában röpködtek. Csalódottan figyelte a testvére kezei között himbálózó vágya tárgyát.

Neji elment Hanabi mellett, s igazságot szolgáltatva vette el a lánytól, hogy a pulthoz ülve szemrevételezhesse a veszekedés kirobbantóját. Tudta, hogy a lányokat azzal az egyetlen ténnyel lehet megfékezni, hogy apjuk esetleg fegyelmezetlenségen kapja őket, s rendszerint ezt kihasználva csillapította a kedélyeket kedve szerint.

- Különös. Ez a baba tényleg hasonlít Naruto-kunra.

- Lehet, én észre sem vettem – nevetgélt idegesen Hinata az ujjait tördelve, próbálva eltitkolni, hogy idegességében kikapná a babát unokatestvére kezeiből és a pólója alá rejtené.

- De neked Inuzuka Kiba tetszik ugyebár – Hinata felsikkantott a feltételezés hatására, majd visszapördült a tűzhely mellé és feszülten figyelve folytatta a tevékenységét.

- Tudod így jobban tetszik. Narutot könnyebben elviselném, mint azt a kutyás fickót.

- Ezt csak úgy mondod – hárította a megjegyzést, oda sem nézve.

- Nem. Naruto kivívta az elismerésem – mondta s vissza se pillantva távozott, maga mögött hagyva a tátott szájjal csodálkozó lányt.



♪░░▒▒▓▓▓▓▒▒░░♪

nem sok, de remélem ez is jó volt.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top