„Az elhallgatás, a hazugság mérgező légkört teremt a Családban

- Vekerdy Tamás"

- Mit nem lehet a húgom szó alatt érteni? – mordul rá Taiga. A srác erre hátrébb húzódik reflexből.

- Nyugodj meg! Igen ő, Kagami Taiga a bátyám. Én Kagami Amika vagyok. A hasonlóság azért van, mert kétpetéjű ikrek vagyunk. – válaszolok végre higgadtabban. Ha nem nyúl hozzám senki még egy kicsit akkor újra jobban leszek.

- Akkor miattad ment a kórházba és nem a barátnőjéhez. Így már érthető, hogy miért volt Kagami-kun olyan feszült a telefonbeszélgetés után. – pillant rám a csapat egyetlen női tagja. Gondolom ő lesz az edző. Már sokat mesélt róla Taiga. Nem is tűnik olyan ördöginek. Bár ki tudja.

- Kagami-kunról beszéltünk. Ezért sem értetem, hogy miért gondoljátok azt, hogy a lány, akihez megy az a barátnője. – néz ránk Tetsuya ég kék szemeivel. A monológja után újra szájába veszi a szívószálát.

- Fogd be barom! – csikorgatja fogai között a szavakat Taiga. Utána mérgesen el is fordítja a fejét és eszik is tovább.

- De egy valamit még mindig nem értek. Azt, hogy mikor Koganei hozzád ért te rosszul lettél és mikor Riko akart megérinteni te nem hagytad neki. Ez miért van? – értetlenkedik a pápaszemes. A kérdésre Taiga és "árnyékfiú" is egyszerre kezdenek el köhögni. Félre nyelt a két okos. Ijedten néznek rájuk a többiek, de ők lassan lenyugszanak. Amint ez meg van, vissza fordulok pápaszemhez.

- Ez azért van, mert pánikbeteg vagyok, ha hozzám ér valaki olyan, aki nem áll nagyon közel hozzám és ez a kontaktus sokáig tart az agyam úgy reagálja le, hogy bajban vagyok. A jelei gyors levegővétel, szívverésem is fel gyorsul valamint elkezdek vacogni. Végül, ha az illető ekkor sem enged el, vagy én nem tudok ellenkezni, akkor elájulok. Amúgy nem akarok bunkó lenni, de ti tudjátok a nevemet, még én nem tudom szinte senkiét sem. – terelem a témát nyugodtabb vizek felé. Nem veszik sértésnek, amit mondtam és mindenki bemutatkozik szépen sorban. Egész érdekes csapatba kerültél Nii-san az már egyszer biztos. Ezek után mindenki elkezd enni és beszélgetnek közben. Én csak hallgatom őket egy jó darabig, de ez Rikonak feltűnik, és inkább velem beszélget nem pedig a csapatkapitánnyal, azaz pápaszemmel. Érdekes egy lány ő is képes felmérni az emberek erőlétét, és valamennyire a képességüket is.

- Edző kérni szeretnénk valamit. – szólal meg az egyik első éves az ötből. Karamell barna haja szemébe lóg, amik rozsdabarna színűek.

- És pedig, mi lenne az? – kérdez rá Riko kíváncsian. Közben a srác kivesz valamit a táskájából. Talán egy papír összegyűrve.

- Holnap lenne egy rendezvény. Lényegében kinti kosárlabdát játszanak öt fős csapattal, és mivel mi nagyon ritkán kerülünk pályára, arra gondoltunk, hogy elmennék kipróbálni milyen egy meccs élesben. Persze csak is az engedélyeddel edző. – magyarázza az első éves. Érdekes egy fiú, kíváncsi vagyok, hogy mire képes.

- Nem tartom jó ötletnek holnapi nap az egyetlen szabadnapotok a héten. Na, meg mi van akkor, ha lesérültök? – mondja az ellenérveit Riko, de még mielőtt nagyon bele folyna a dolgokba, én megállítom benne. Nemes egyszerűséggel a vállára teszem a kezemet, ő meg meglepetten néz rám.

- Bocsi, hogy félbeszakítalak, de szerintem igazuk van. Mi van, ha pályára állnak és teljesen leblokkolnak? Egy pályán ahol meccseznek, igen nagy tud lenni a nyomás. Na, meg nem árt, ha látnak néhány Streetball mozdulatot, amit lehet meg is tudnak tanulni. Persze nem akarlak befolyásolni a döntésedben, hiszen ez a te csapatod. Meg abban igazad van, hogy ha lesérülnek, akkor sokat kell pótolni. Bár attól függ, hogy hol és akkor olyan gyakorlatokat kell végeznie az illetőnek, amivel nem erőlteti meg a fájó részt. De vissza térve az érvelésemhez, ha jól tudom elég erős csapatok várnak rátok. Ott van a Kaijo, amiben Kise játszik és a Touou, amibe az a Dinka játszik például. Bár az utóbbiban nem vagyok biztos, hogy ha így folytatja, akkor felfüggesztést kap és akkor volt kosárcsapat, nincs kosárcsapat. De nem ez a fontos, hanem az, hogy erősek nem szabad félvállról venni őket. Így ha nem is fognak idén pályára lépni az elsősök attól még jövőre fognak és akkor már nem nagyon lesz lehetőség ilyenre. De ismétlem ez a te döntésed, én csak elmondtam, hogy mit gondolok az ötletükről. – fejtem ki az érvelésemet, közben a shakem szívószálát rágcsálom unottan. Felpillantok a többi tagra és mind döbbenten néznek rám.

- Khm... Igazad van. Jó legyen. Elmehetek, de veletek megy Kagami-kun és Kuroko-kun is. – dől hátra a székében Riko.

- Köszönjük edző és neked is Amika-san. Vigyázni fogunk. – vigyorog az öt fiú. Tetsuya és Taiga csak bele egyezően bólintanak.

- Fiúk, ha kérhetem, akkor csak egyszerűen Amika. Nem vagyok hozzá szokva a formaságokhoz. – magyarázom el neki, hogy szólítsanak egyszerűen Amikának.

- Jó. – helyeselnek.

- Te mégis, honnan tudod, hogy Aomine Daiki milyen közel áll a felfüggesztéshez? A többi Csodák Generációjáról is tudsz valamit? – értetlenkedi sasszem azaz Izuki. Erre csak felsőbbrendűen elvigyorodom és le teszem az innivalómat.

- Onnan tudok ennyit erről a Dinkáról, mert évfolyamtársam. Szóval igen én is a Touou Gakuen gímibe járok, amúgy nem nagy szám. – vonok vállat unottan. – A többi tagról csak olvastam, így tehát csak információ morzsáim vannak. De ha olyanok, mint a Dinka akkor köszönöm nem kérek belőlük. – fut végig a hátamon a hideg, már csak a gondolattól is. Persze ezzel még több kérdés merül fel felém nézve, amit nem félnek fel is tenni. Ezzel telik el az ebédidőnk nagy része, hogy beszélgetünk, de valamiért nem zavar. Jó velük beszélgetni és nevetni is. Örülök, hogy Taiga egy ilyen jó csapatnak a tagja. Bár ez nem is csapat inkább már egy nagy család és én örülök, hogy én is a részese lehetek.

***

Vasárnap reggel nyolc óra van, én meg itt állok a Seirin előtt a bátyámmal és a többiekre várunk. Álmosan dőlök neki a kerítésnek, megint nem tudtam rendesen aludni. Taiga kérdőn méreget engem, amire oldalra döntöm a fejemet, amolyan "mi van" arcot vágva.

- Bökd ki, min agyalsz ennyire! – szólítom fel. Ő meg csak felsóhajt.

- Mikor akartad közölni velem, hogy a barátod Kise és Kasamatsu? – kérdez rá, arra a dologra, amit nem is tudom, hogy miért nem közöltem vele.

- Nem tudom. Amikor megismertem Szöszit nem tartottam olyan fontosnak, hogy közöljem bárkivel is, hogy van egy barátom. Azután meg már teljesen elfelejtkeztem arról, hogy te nem tudsz róla. Aztán mikor ide költöztél és meséltél nekem róla és a többi volt tagról, akkor féltem bevallani, hogy ő az egyetlen barátom. Attól tartottam, hogy neked rosszul esne az, hogy az egyik riválisod az én egyetlen és biztosan állíthatom, hogy a legjobb barátom. Féltem a reakciódtól és talán még a véleményedtől is. Aztán megismertem Kasamatsut és a többi tagot is, amikor Japánba hívott, mert segítségem kellett neki. Ez azon a héten volt mikor neked a Dinka ellen volt az első meccsed. Itt maradtam arra a hétre Kise szállásolt el, és még mielőtt felfújnád a dolgot nincsen és nem is volt köztünk semmi. Végig ültem a meccsedet és el sem tudod hinni mekkora önmegtartóztatásra volt szűkségem, hogy le ne rohanjak hozzád és kiabáljam le a fejét annak az egoista állatnak. Ahelyett az automatán éltem ki magam miközben sírtam egy sort. De az a lényeg, hogy utána meg már azon voltam, hogy változtassak a dolgokon. Így megint a feledésbe merült az a tény, hogy én ismerem Kisét. Sajnálom, hogy kényelmetlen helyzetbe hoztalak téged. Nem volt szándékos és több ilyen nem fog elő fordulni. Ígérem nem lesz több titok. – hajtom le a fejemet mondandóm után. Hirtelen egy meleg kéz kezdi simogatni a fejemet. Óvatosan felemelem a buksimat, figyelve arra, hogy még véletlenül se kerüljön le a keze a fejemről.

- Nem haragszom. Sőt örülök neki, hogy van barátod. Ha Kise az, akkor Kise az. Tudod nagyon jól, hogy nem a barátaid fognak befolyásolni abban, hogy úgy szeresselek, ahogy szeretlek. Még te sem tudod azt elérni, hogy utáljalak. – mondja halálosan komolyan az egészet. Kinyújtom mind a két kezemet és szorosan átölelem őt. Ő csak a fejemet simogatja tovább, ami nagyon megnyugtató számomra, mikor kicsik voltunk ugyan így nyugtatott engem. Pár perc múlva a többiek is befutnak, azaz Tetsuya és még két első éves.

- Hol van a másik három? – kiabálok rá a két elsősre.

- Az egyik lebetegedet, míg a másik ápolja, mert különben egyedül lenne és a harmadiknak közbejött valami családi dolog. – válaszol a fiúk helyet Tetsuya.

- Hát akkor ennyi nincsen csapat, szóval menjünk mind haza. – indulok is el arra amerről ide jöttünk Kagamival.

- Ne, siess annyira! Hiszen meg van a csapat. – állít meg a bátyám. Hátra fordulok és kérdőn nézek az idióta bagázsra.

- Eddig is tudtam, hogy rossz vagy matekból Nii-san. Na, de ennyire. Ők vannak ketten, mi meg hárman, csak kísérők vagyunk. – mutatok rá a tényekre. Aztán lassan le esik a tantusz. Miért pont Kuroko válaszolt, az hogy miért van a bátyámnál sport táska, és végül, hogy engem minek rángattak el ide.

- Na, nem! Ilyet nem játszunk. Erről szó sem lehet. Én aztán nem fogok játszani. Meg amúgy is tiltja a szabályzat. – tiltakozok egyből, amin a négy fiú elvigyorodik.

- Utána néztem, hogy kik vehetnek részt és egy szóval sem említik, hogy lányok nem vehetnek részt. És, ha jól látom megfelelően is öltöztél fel. – érvel ellenem az első éves Haru ő a karamell hajú srác.

- Ezt tőlem tanultad te kis aljas. Na, jó legyen. De én vagyok az irányító és, ha a kezembe kerül a szabálykönyv és benne áll, hogy lányok nem játszhatnak, akkor én lenyomom a torkodon azt Haru. Remélem még így is akarod csinálni. – fenyegetem meg.

-Állok elébe. Nem félek tőled Amika. – tornyosul felém a center.