Kis kihagyás után újra itt vagyok. Azért nem volt eddig rész, mert lefoglalt a tanulás. De most itt van az újabb fejezet. Jó olvasást hozzá!

„Néha azt gondolom, bár felhő lehetnék... csak sodródnék előre, szállnék, ahova a szél repítene engem.

- Naruto"

Amika szemszöge:

Mit is csináltam, amíg a bátyám Japánban volt és arra törekedet, hogy ő legyen Japán egyik legjobb játékosa? Egyszerű. Los Angelesben töltöttem minden napjaimat. Míg nem egy idióta segítséget nem kért tőlem. Na, de, hogy is történt mind ez? Most megtudjátok. Úgy lassan egy éve történhette...

***

- Amika keresnek a vezetékesen. – kiabál fel Alex. Ledobom a ceruzát, ami a kezembe volt és rohanok ki a szobámból. Lerobogok a lépcsőn és szinte már kitépem Alex kezéből a telefont. Lihegve beleszólok a készülékbe.

- Bátyó úgy hiányzol. Mikor látogatsz meg?

- Heh. Én is örülök neked Amikacchi. De én nem Kagamicchi vagyok. – amint meg hallom az ismerős hangot minden lelkesedésem elszáll.

- Ja, csak te vagy az Kise. Mond, hogy mit akarsz aztán hagy mehessek vissza rajzolni. – csavargatom közben az egyik ujjamon a zsinórt. Megfogom a készüléket és elviszem a kanapéig ahova le is fekszek.

- Gonosz vagy Amikacchi. Hogy mondhatsz ilyet az egyetlen barátodnak? – nyafog a vonal túlsó végén.

- Így Kise. De te amúgy is minden nap felhívsz és beszélgetünk. Ha meg nem is hívsz, akkor chatelünk. Na, de miért is hívtál hatórakor? – magyarázom neki a tényeket, hogy vele szinte minden nap beszélek. Mivel ez az idióta megkért, hogy korrepetáljam, így neten keresztül segítek neki a tanulásban.

- Ch, ebben igazad van. De azért kereslek, mert a segítséged kell. Nagyon fontos. – hallatszik a hangjából, hogy ideges.

- Ha! És pedig mi lenne az? Ugye nem csináltál semmi hülyeséget? – lógatom le a fejemet a karfáról.

- Hát nem teljesen. Csak csináltam egy kis félreértést. – már megint galibát okozott.

- Jó mesélj el mindent az elejétől!

- Jó. Két nappal ezelőtt ebédszünetben kerestem Kasamatsu-sant. Meg is találtam hátul az udvaron épp egy padon ült hátra döntött fejjel és aludt. Felé hajoltam és elkezdtem keltegetni. Semmilyen intim dolog nem volt még mielőtt megkérdeznéd, hogy megcsókoltam e. A válaszom egy nem. De az ablakból úgy tűnhetett és egy rajongom azt hitte és lefotózott minket, a képet pedig feltette a netre. Mostanra már az újságírók is tudják. Azaz azt hiszik, hogy ez az igazság, és így engem is zaklatnak, amit már megszoktam és simán eltudom intézni magam is, de Kasamatsu-sant is zaklatják. Ő pedig nehezen tudja ezt kezelni. Szóval ez történt. – a hallotakan nem csodálkozok, hogy így reagáltak rá az emberek.

- De én, hogy jövök a képbe? – vajon mit akarhat tőlem?

- A segítséged kell! Ide kell jönnöd és eljátszani, hogy a barátnőm vagy. Persze csak, úgyhogy áruhát húzol. Mondjuk egy szőke parókát és kék kontaktlencsét. Ma este indul a géped, úgy körülbelül van két órád.

- Hogy mi van? – hitetlenkedek. Közben felpattanók álló helyzetbe.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan. Idióta. Nem megyek bele. Keres valaki mást! – ordítok bele a készülékbe. Nagyon mérges vagyok rá. Hogy kérhet tőlem ilyet? Hisz suli van, és még ott van a fényképezések is.

- Kérlek Amika. Nekem csak te tudsz segíteni. Nagyon kell a segítséged. Mindent elintézek, neked csak ide kell jönnöd és eljátszani egyszer, hogy a barátnőm vagy. Na, meg, ha ide jössz, akkor a bátyádat is láthatod. Mint például jövő hét péntek este. Meccse lesz egy nagyon erős ellenfél ellen. Biztos jólesne neki a támogatásod. – játssza ki az egyetlen ütőkártyáját, ami van ellenem. Lassan lenyugszom, és közben vissza roskadok a kanapéra. Már nagyon látni akarom őt. Hiába rejtegetem az érzést. Akkor is hiányzik a bátyám.

- Jó legyen Kise. Segítek. De cserébe nálad leszek elszállásolva arra az egy hétre. – túrok bele a hajamba.

-Rendben. Várlak a reptéren. Nagyon köszönöm. – kinyomja a telefont, hogy mégidőm se legyen meggondolni magamat. Leteszem a telefont és felrohanok aszobámba össze pakolni. 

- Alex elkell utaznom egy hétre Japánba. Kérlek, intézd el nekem a sulit és a munkát is. – kiabálok ki neki miközben a bőröndömbe dobálom a cuccaimat.

- Nocsak! Csak nem megint a segítségedet kérte? - hallom meg hangját az ajtóból.

- De igen. Ugye mehetek? – nézek fel rá, de tovább pakolok.

- Ezt már magad is eldöntötted, hogy mész. Nekem túl nagy beleszólásom nincs ebbe. Bár most a gyámod vagyok, de mindig is te hozod meg az életedben a fontos döntéseket. Nem fogsz tudni rám és az apádra támaszkodni mindig, mert nem leszünk, mindig melletted hiába szeretnénk majd. – szomorúsággal van átitatva a szavai. Én is elkeseredek, megállok a mozdulataimban és rá nézek.

- Ne mondj ilyeneket! Te, apa, Kise és Taiga mindig itt lesztek velem és sosem hagytok el. Ugye itt maradsz velünk öröké? Nem akarok még egy személyt elveszíteni. – motyogom, lehajtót fejel Alex előtt állva. Ő csak magához húz és megölel.

- Nem. Itt leszek veled mindig. Nem hagylak el. Megígérem. – simogatja a hátamat. Lassan kibújok az ölelő karok közül és tovább folytatjuk a pakolást a bőröndömbe.

Fél óra múlva taxiból szállok ki a reptéren. Alex fizet, én meg addig kivesszem a bőröndömet meg a váltáskámat. Mellém lép és elindulunk befele az épületbe. Beérünk a hatalmas csarnokba. Emlékszem akkor jártam itt utoljára, mikor apától és a bátyámtól búcsúztam el. Elmosolyodok az emléken, hisz hiába voltam szomorú, Taiga nem engedet addig el, míg abba nem hagytam az egerek itatását. Alexre nézek, aki a menetrendet nézi.

- Ötös kapuhoz kell menned! – bólintok és elindulunk a kapuhoz, ahol kisebb tömeg fogad minket. Kigondolná, hogy vasárnap este ennyien elakarják hagyni az országot.

- Idáig kísérhettelek. Írjál, ha földet ér a gép. És minden nap hívsz legalább egyszer és mindenről beszámolsz nekem! – elmosolyodok az aggódását látva.

- Ígérem, de most megyek. Szia! – ölelem át még utoljára. – Szeretlek, Alex. – fúrom az arcomat a vállába. Ő csak erősebben ölel magához. Így állunk egy darabig majd elengedjük egymást, még utoljára megsimogatja a fejem tetejét. Felnézek rá, úgy lépek hátra. Oda sétálok a kapuhoz és elmondom a nőnek, hogy előre foglaltak nekem. A nő megnézi az adatbázisban és már enged is tovább miután látta az útlevelemet. Hátra fordulok és Alex integet nekem, én is felemelem a kezemet és intek neki. Ezek után felszállok a gépre. Helyemre ülök, ami az ablak mellett van. Kiveszem a fülesemet, a rajzfüzetemet és elfoglalom magam arra a három órára talán.

***

Földet ér a gép. Álmosan nyújtózkodok egyet és felállok. A cuccaimat már rég elraktam. Váltáskámat felveszem, miközben leszállok a gépről. Mélyen beszívom a levegőt. De rég jártam itthon. Felsóhajtok és a félszállópályára néző ajtó felé veszem az irányt, ahogy a többi ember is. Belépek a pályaudvarra és rögtön a bőröndömet kezdem el keresni a futószalagon. Hamar meglelem. Bár a vörös színe miatt nem is nehéz. Leteszem a földre és elkezdem, magam után húzni miközben, Szöszimet keresem. Meg is pillantok egy szőke üstököt. Éppen nekem hátal áll és a kijelzőt nézi. Így én elkezdek a háta mögé sétálni és mikor odaérek, egyszerűen a hátára ugrok, mint egy kisgyerek.

- Hiányoztam Kise? – kiabálok áldozatom fülébe, aki dermedten áll. Azt hittem, hogy legalább felsikít, de semmilyen reakciót nem váltottam ki nála.

- Idióta! Azt hittem, hogy megáll a szívem. – dob le a hátáról és felém fordul. Én csak ezen elmosolyodok és jó alaposan végig mérem. Szőke haja bele log borostyán színű szemeibe. Arca ugyan olyan hibátlan, mint eddig, talán egy kicsit lett férfiasabb. Jó húsz centivel lehet nálam magasabb, szóval egy kilencven körül lehet. Lejjebb vándorol a tekintetem. Egy sárga színű pólót visel és egy fekete csőfarmert.

- Ha kicsodáltad magad bennem, akkor ideadhatnád a bőröndödet és indulhatnánk, mert álmos vagyok. – kérdőn húzom fel az egyik szemöldökömet.

- Parancsolsz? Te hívtál ide. Meg persze, hogy megnézlek nem láttalak már egy ideje, csak monitoron keresztül. – pufogok, mint egy kisgyerek. De most nincs igazam? Dehogy is nem.

- Jó igazad van. Na, sajnálom. Igen. Hiányoztál nekem. – szabadkozik. Megölel, amit viszonzok is.

- Te is nekem, Szöszim. – mosolygok, miközben az arcomat a nyakhajlatába fúrom. Ugyan olyan illata van, mint régen.

- Na, de lassan induljunk, mert holnap hétfő. – elengedjük egymást. Látom, ahogy elfintorodik. Gondolom a hétfő gondolatán. Elindulunk lassan kifelé az épületből. Hívunk egy taxit. Jó pár perces kocsikázás után meg is érkezünk Kiséhez. Gyorsan kipakolunk a kocsiból. A ház előtt állok, még sosem jártam itt. A kertes házat nézem, ami a szemem elé tárul. Már a megismerkedésünkkor is sejtetem, hogy van pénzük, de hogy ennyi. Ezt végkép nem gondoltam. Kisére pillantok, ő teljes nyugalommal nyitja ki a kaput. Én lassan követem őt be a kertjükbe. A kert egyszerű mégis gyönyörű. Az út, ami a házhoz vezet, kerti kőből van kirakva, mellette virágok terülnek el. De nekem mégis a két nagy rózsaszínű fa kelti fel a figyelmemet. Még sosem láttam ilyen fákat.

- Kise azok ott milyen fák? – mutatók a két fára. Kise követi az ujjamat amerre mutatók.

- Ja, hogy azok? Cseresznyefák csak tavasszal és ősszel virágoznak. Miért? Csak nem megtetszett neked? – rám néz borostyánszínű szemeivel. Én bólintok egyet.

- Az illatuk is kellemes. Majd holnap megtapasztalhatod.– mosolyogva nyitja ki az ajtót, engem pedig előre engedd be a házba. Amint be érek egyből egy előtér fogad.