Itt van az újabb fejezet. Jó olvasást kívánok hozzá.

Amika szemszöge:

Hogy ismertem meg Kise Ryoutat? Hát az nem ma volt. De mivel ki vagyok ütve és nem is biztos, hogy túlélem, ezért van időm el mondani.

2 évvel korban

Fáradtan sétálok ki a suli udvarra, a bátyám mellettem sétál és valami új kosár mozdulatról beszél megállás nélkül.

- Szívesen megnézném csak fotózásra kell mennem. Ma valami új sráccal kell csinálnom pár képet a sport hétre – mormogom, mert semmi kedvem dolgozni, mivel holnap dolgozatot is írok történelemből.

- Mondanám azt, hogy ne menj. De a menedzser rajtam keresne azzal, hogy biztos elcsábítottalak kosarazni. Nem akarok miattad vitatkozni azzal a sátánista férfivel – mérgesen nézek rá. Aha, tényleg bátyó? Tényleg?

- Ne néz így rám. Úgy is a kisujjadban van a teszt válaszai. Neked kéne a legkevésbé aggódni emiatt – lépünk ki a kapun.

- Jó lehet, igazad van ebben. Elkísérsz a stúdióhoz? Úgy is arra van a legközelebbi kosárpálya - ő csak bólint és elindulunk egy irányba. Los Angeles utcái mindig zajosak és ez alól egyik sem kivétel. Itt mindig történik valami. Baleset vagy egy újabb lövöldözés. Szóval itt bármi megtörténhet és történik is. Nem épp a biztonságról híres ez a város. De csak itt válnak valóra az álmok. Legalább is ezt mondják. Én személy szerint nem hiszek ilyenekben, ahogy a bátyám se. De ő szerinte itt vannak a legerősebb ellenfelek, és ő ki nem hagyná. Én meg lényegében ott vagyok ahol ő. Nélküle magányos lennék, hisz apa nagyon ritkán van itthon, mindig dolgozik. Mélázásomból az ébreszt fel, hogy a bátyám megáll, én meg neki ütközök.

- Ne bambulj már el! Amúgy meg itt vagyunk. Jó munkát és adj bele mindent! – vigyorog rám azzal a bizonyos vigyorral, amire kisgyerekként azt mondtam, hogy olyan, mint egy tigris. Hülyeség mi. Még, hogy egy tigris tud vigyorogni. Nevetséges.

- Aha, meg lesz. Szia! – mosolygok én is rá és kinyitom az ajtót. Bemegyek az épületbe. Köszönök a többieknek, akik hol vissza köszönnek, hol nem. Ez van, nem lehetek mindenkinek a szíve csücske. Bemegyek az öltözőbe ahol a sztájliasztom vár rám.

- Szia, Amina! Milyen volt a suli? – mosolyog rám egyből Katy. Talán itt ő a legkedvesebb, és a legnormálisabb is egyben. Katy kicsit bohókás és feledékeny. De ezektől eltekintve jó ember. Huszonöt éves, hosszú barna haja van, amiben megbújik, pár festet vörös tincs is. Zöld színű szemei vannak. Amúgy szerintem nagyon is szép. Ezért nem is értem miért nem modell ő is. Hisz az alakja is meglenne hozzá. De ő inkább sminkel, és a ruhákkal bajlódik inkább.

- Szia Katy! Unalmas, mint mindig – mosolygok én is és leülök a forgós székbe.

- Ugyan annyira nem lehetett rossz – fordít közben maga felé és a kezembe nyom pár ruhát.

- Ezekkel kezdesz – bólintok és felállok. Elkezdek öltözni.

- Nem volt rossz. A bátyám megint valami új mozdulatról áradozott. De ne erről beszéljünk. Engem most az érdekelne, hogy kivel kell nekem egy fényképen szerepelnem? – érdeklődök az idegen kiléte után. Közben a sortomat veszem fel.

- Valami Japán fiúval. Állítólag ott Tokyoban nagyon is népszerű. Te is onnan származol nem? – néz rám kérdőn. Én meg elé lépek, hogy a pólót eltudja rajtam igazítani.

- Igen onnan származok. De hároméves korom óta itt élek. De ezt te is tudod – ülök le újra a székbe. és neki kezd sminkelni és a hajammal bajlódni.

- Tudom, csak biztosra megyek. Amúgy a srác neve valami Kise Ryouta. De nem vagyok benne biztos. De abban igen, hogy veled egy idős. És a menedzser úgy gondolja, hogy nagyon is össze illetek. Bár ezt kétlem mivel te magadnak való vagy és csendes. Ő meg pont, hogy az ellentéted – én csak hallgatom az egészet.

- Ő már csak ilyen. Képes lenne egy fára is azt mondani, hogy össze illek vele. De kinézetre milyen? Csak tudsz valamit – nyitom ki a szemeimet, mert azzal készen van. Látom rajta, hogy mindjárt elneveti magát a megjegyzésem miatt.

- Hm, szőke haj, borostyán színű szemek. És az a kisfiús mosolya van, amitől a veled egyidős lányok oda vannak – aha. Na, az ilyenek nem az eseteim. Bár még magam sem tudom, mi felel meg nekem. De az ilyenek biztos, hogy nem.

- Na, kész is vagy – kiugrok a székből és megnézem, hogy Katy mit is alkotott. Az eredmény, mint eddig mindig jó. Nem mondom, hogy tökéletes, mert olyan nincs. Jól nézek ki, mert ezt várják el tőlem, és kész.

- Köszi – indulok ki a szobából.

- No lám. Csak nem ő fog Kise Ryoutaval egy lapón szerepelni.

- Mi? Hogy ő? De hisz ő csak egy taknyos. Nekünk kéne vele egy képen lenni – hallom meg a károgásokat. Már megint ezek ketten.

- Kise olyan fiatal és helyes. Nagyon menő Japánban is népszerű.

- Szerinted van barátnője?

- Ugyan drága. Tudhatnád, hogy a táv kapcsolatok nem működnek.

És én most fogok hányni. Ki ő, hogy ennyire csorgassák érte a nyálukat. Biztos ő a szőke herceg fehér lovon. Aha, és a pletykák szerint biztos kedves, okos és sexi. És ő ezt mind jól tudja magáról és az egója valahol az űr végetlenjében ér véget. Már ha ez lehetséges. Ch, de az is biztos, hogy nem természetesen... Nem tudom befejezni a gondolat menetemet, mert egyenesen rám ömlik egy pohárnyi forró kávé, amire fel síkitok.

- Mit sikítozol itt? - felnézek a tulajdonosra, aki rám öntötte a kávét, és még be is szólt. És hát persze, kilenne más, mint Kise Ryouta.

- Minek jössz nekem? Talán nem látod, hogy itt állok? – von egyből kérdőre, mintha nem ő lenne a hibás.

- Már nem azért, de te öntöttél le. És szerintem nem nekem kéne elnézést kérni. Fel fujt hólyag! – kerülöm ki egyből az idiótát.

- Katy van váltó pólóm? – sétálok oda hozzá. Ő meg valamivel bíbelődik, felém fordul és csodálkozva néz rám.

- Már is leöntötted? Ha! Még mázli, hogy kettőt küldtek. Vedd le! – rángat be egy öltözőfülkébe.

- Na, találkoztál már vele? – néz rám kérdőn. Én meg ledobom a kávé áztatta pólót és felveszem a tisztát.

- Igen volt szerencsém hozzá – kitörő örömmel válaszolok.

- Most, miért vagy ilyen mogorva? – vajon miért? Csak azért, mert egy idióta hólyaggal kell egyűt dolgoznom. Semmi több.

- Aj! Csak egy kicsit felhúztam magam rajta – mutatok Kise felé.

- Aha, értem szóval ő öntött le? – csak bólintok. – Lehet neki sem könnyű. Látszik rajta, hogy feszült. Bár ezen nincs mit csodálni hisz tizenöt éves. Szerintem még a nyelvünket is aligha beszélheti. Csak képzeld magad az ő helyébe. Rengeteg vadidegen alig bírsz kinyögni valamit. Nem lehet könnyű – bólogat is hozzá Katy. Na, most biztos a lelkemre akar hatni.

- Jó megértetem, oda megyek hozzá és beszélgetek vele. De bocsánatot nem fogok tőle kérni – elindulok felé. Ő nem messze áll a fényképésztől, aki épp a fényeket állítja be. Nyugi nem kell leharapni a fejét. Csak beszélgess vele japánul. Hisz az anyanyelvedről van szó. Ő meg veled egy idős. Ha, menni fog. Mögé állok és megkopogtatom a vállát. Hátra fordul és értetlenül néz rám.

- Sumimasen*! – hajolok meg előtte. Igen bocsánatot kértem.

- Nem a te hibád volt. Nekem kéne bocsánatot kérni – hajol meg ő is. Aztán hirtelen rám néz.

- Te érted, hogy mit mondok? – ez idióta.

- Persze, hisz én is Japánból származom. Csak ide költöztem a családommal – világosítóm fel. Jó azt, hogy okos azt kihúzom a listáról.

- Akkor te, vagy akivel képeket kell csinálnom – azta rájött. Nehéz lehetet.

- Amina vagyok – nyújtom felé jobb kezemet, amit el is fogad.

- Én Kise Ryota vagyok a hír...

- Igen tudom modell vagy – vágok, közbe hisz jól tudom ki ő.

- De jó, hogy így össze is barátkoztatok. De most irány dolgozni! – karolja át a vállainkat a menedzserem. Oda tol minket a fényképész elé. Ő meg elkezdi nekünk magyarázni, hogy álljunk be. Ebből Kise keveset fog fel, látom rajta. Elkezdem súgni japánul az utasításokat így egyből megérti. A fotós csinál két képet aztán.

- Ennyi ez így nem jó – na, mi lehet a baja?

- Mi a baj? – kérdez rá a menedzserem, amire én is akarom tudni a választ. Közben Kise rátámaszkodik a vállamra, ami egyáltalán nem zavar, már megszoktam, a bátyám is ezt teszi egyfolytában.

- Az, hogy nincs benne elég dinamika. Olyan mű az egész. A sport akcióról szól és izzadságról. De rajtuk ez egyáltalán nem látszik. Frissek és üdék. Ez így nem jó – vergődik, mint egy kisgyerek. Felnézek Kisére ő csak értetlenül nézi a fotóst.

Szómagyarázat:

 Sumimasen*: Bocsánatot jelent.