"Akarunk dolgokat mélyen a tudatunk és az érzéseink alá rejtve. Van, amit a lelkünk akar, és az enyémnek te kellesz."

Cassandra Clare

***

Mi lehet ez a nedves? Morogva húzom el a kezemet, miközben a kanapén fordulok el, hogy újra visszaaludjak. Persze ez akkor menne is, ha Gin nem próbálkozna meg valami mással, amivel teljesen felkelthet.

- Gin, hagyjál már! – morgom neki, közben a takarót igyekszem visszarángatni magamra, amit ő húz le rólam. Végül ezt az idegesítő játékát feladom elég hamar, mert kurvára álmos vagyok. Dühösen oldalra fordulok a kutyám felé, majd ahogy nehezen hozzá szokik a szemem a sötéthez, észreveszem a körvonalát is, ahogy konkrétan velem szembe ül, a takarómmal a szájában.

- Mi az? – kérdezem, mire abbahagyja a hangoskodást és a fejét a folyosók felé fordítja. Semmit sem értek, így megpróbálom visszalopni a takarómat, hiszen nincs rajtam más csak egy alsónadrág, szóval érthető, ha kicsit fázom. Persze a visszalopásból nem lesz semmi, mert észre vessz és egyből hátrébb lép, hogy még véletlenül se érjem el fekve azt a szart.

- Baszki, csak legyen reggel! Esküszöm, csak száraztápot fogsz kapni, semmi szalonna – fenyegetem meg, közben felülök, hogy így talán vissza tudom szerezni azt, ami az enyém. A kanapé nyikorgásán kívül semmi mást nem kellene hallanom, de meglepődve pislogok, hátha csak képzelem a nyöszörgést. Csendben ülök, és egyenesen Gint bámulom, aki továbbra is a folyosó felé néz. Újra felcsendül a nyöszörgés, de most már tisztán hallom, ahogy a kiáltást is, ami annyira hirtelen töri meg az éjszakai csendet, hogy ijedten pattanok fel az ideiglenes ágyamról. Nagy léptekkel indulok el, Amika szobájához, mert máshonnan nem is jöhetnének a hangok, Gin pedig előttem siet a takarót hátra hagyva. A szobához érek, és egy pillanatra megállók, hiszen mégis csak alszik, lehet nem annyira jó ötlet felkelteni. De ez a megingásom elillan, ahogy meghallom a hangját.

- Nem akarom újra! – kiált fel, rekedten. Vajon mióta szenvedhet? Én meg, meg se hallom, ha Gin nem kelt fel. Belépek a szobájába, a sötétben igyekszem elnavigálni magamat az ágyához, ami sikerül is. Az ágyon természetesen őt találom, a takaróját lerúghatta magáról a sok forgolódásban, amit most is csinál. Az ágyára térdelek, óvatosan tervezem felkelteni, de ahogy zokogni kezd, majd felsikítva felül az ágyon, egyből magamhoz húzom őt.

- Rókácska, csak egy álom volt. Nincs baj, itt vagyok! – igyekszem megnyugtatni. Teste remeg, mint aki fázik, a levegőt szabálytalanul veszi, és olyan szorosan bújik hozzám, mint ahogy a tetőn is tette. Továbbra is igyekszem csitítani őt, ahogy a haját is simogatni kezdem, hátha ettől hamarabb megnyugszik.

- Dinka? – suttogja szinte már hang nélkül.

- Igen, én vagyok. Ez már a valóság, nézd! – csípem meg finoman a karját, amire újra elsírja magát.

- Olyan élethű volt – mondja két zokogás között. Nem kérdezek rá, hogy mit álmodott, mert azzal csak még jobban felzaklatom. Óvatosan ringatni kezdem magunkat, ezzel is talán hamarabb megnyugszik és visszaalszik majd. Gin finoman felugrik hozzánk, majd Amika lábára fekteti a fejét.

Percekig így vagyunk mi hárman, míg nehezen, de megnyugszik és enged a görcsös ölelésből. Így én is jobbnak látom, ha elengedem őt, és vissza megyek majd a nappaliba. Kissé csapzottan, de visszafekszik az ágyra, arrébb húzódva tőlem. Akkor tényleg mennem kell, még utoljára megszorítom a kezét, majd a szőnyegére lépek. Ijedten néz rám, majd a kezem után kap, amit még nem tudtam elhúzni teljesen.

- Ne menj el! – kérlel rekedten. Meglepetten nézem az arcát, hogy ezt komolyan gondolja e.

- Biztos? – kérdezek vissza, bizonytalanul. Őszinte leszek, még sosem aludtam együtt egy lánnyal sem, egy szál alsónadrágban. A kalandjaim többsége vagy egy üres teremben zajlott le, vagy a csajnál és a szex után le is léptem. Satsukival aludtam együtt, de ő teljesen más téma, na és akkor pólóban, meg nadrágban voltam. Nem, mintha Amika bármelyik esetbe bele illene, hiszen rémálma volt, és egyszerűen nem akar egyedül lenni.

- Kérlek, aludj itt! – kérése visszahoz a jelenlegi helyzetünkbe. Engedve neki, mellé fekszem, az egyik lerúgott takarót magamra húzom. A hátamon fekve bámulom a plafont, érzem, ahogy a lábamnál helyezkedik el Gin, úgy csinál, mintha őt is meghívta volna Vöri az ágyába. Bár nem mond rá semmit, mondjuk, azt se tudom, hogy mit csinál. Ha ezt látnák, a többiek tuti kiröhögnének, hogy itt fekszem, mint valami fadarab és még csak Amikára se merek nézni. Az a gyökér Wakamatsu biztos valami nagyon okosat beszólna, mármint szerinte okosat.

- Ne haragudj, hogy felkeltettelek! – motyogja bele a sötétségbe. Én pedig, mintha csak arra vártam volna, hogy ő megszólaljon, felé fordítom a fejemet.

- Semmi baj. Gyakoriak? – kérdezek rá. Sokszor látom rajta, hogy kialvatlan, de mindig arra gondoltam, hogy egyszerűen későn fekszik le, mint én is.

- Eléggé, de valamennyire már megszoktam. Bár most a megszokottól eltérően sokkal intenzívebb és valóságosabb volt – magyarázza, mintha teljesen normális lenne a folytonos rémálmok. Erre már nem mondok semmit se, mert szavak nélkül is tudja, hogy sajnálom, bár inkább azt, hogy tehetetlen vagyok. Nem érdemli meg, hogy még alvás közben is gyötörjék. Óvatosan oldalamra fordulok, hogy lássam őt. Csendben nézem, ahogy kissé nedves tincsei arcához és a nyakához tapadnak. Újra kezdek álmosodni, de ennek ellenére kitartóan nézem őt, ahogy egyenletesen veszi a levegőt, ő is ébren van, mert a szempillái meg-megrebben az arcán. Hallgatunk, de ezt nem érzem nyomasztónak, mint az előbb, inkább békés. Furcsa, hogy ezt érzem ezután a kaotikus nap után, de mellette mi nem furcsa. Már az is az, amiket kivált belőlem gondolatokat és érzéseket. Vicces, de ezalatt a rövid idő alatt megkedveltem, barátomnak tekintem talán. Pedig én csak a tervemhez akartam felhasználni, ami így utólag kurva nagy hülyeségnek tűnik. Bár ennek ellenére is, le akarom győzni azt a hülye bátyját. De nem akarom őt kihasználni, nem leszek akkora pöcs, mint az a faszfej Harada. Hirtelen hatalmas nagy faszság jut eszembe, de meg akarom tudni, mit gondol róla.

- Hé, Rókácska! – szólítom meg kicsit hangosabban, mint ahogy eddig beszéltünk. Ő, csak felém fordítja a fejét és várakozóan néz rám.

- Lehet totális faszság lesz, de érdekel, hogy mit gondolsz – magyarázom, talán idegesen. Még sosem kértem ilyet, szóval érthető, ha ideges vagyok.

- A hülyeségeid nem lepnek már meg. Szóval mondjad! – szól rám, ezzel biztatva, hogy a lényegre térjek. Közben ő is felém fordul, így egymással szemben fekszünk. Hát végül is sokat nem veszíthetek, max nemet mond és jót nevet rajtam.

- Tudom, hogy erről már beszéltünk, és hülyeségnek tartod. De szerintem nekünk menne, szóval azt akarom mondani, hogy...

- Hogy? – kérdez vissza a kisebb hallgatásom miatt.

- Légy az én árnyékom! – vágom rá, idegesen.

- Hogy, mi? – kiált fel. Gin a hangoskodásra mozogni kezd a lábunknál, majd egészen egyszerűen közénk mászik, de csak a párnák aljáig, így még mindig látjuk a másikat, csak elválaszt minket egy kutya.

- Ne kiabálj, kérlek! Komolyan mondom, hogy legyél az árnyékom. Jó persze, nem ugyan olyan lesz ez, mint a Bakagami és Tetsu között van. Továbbra is pályán kívül leszel, de szükségem van a támogatói képességedre, és az ösztöneidre. Tudom, hogy veled sosem veszíthet a csapat, de szükségem van rád. Azt mondtad nincs olyan erős női fény, akire neked szükséged lenne. Itt vagyok én, még ha nem is vagyok csaj, megmutatom neked, hogy milyen erős árnyék is lehetsz, és nem kell eljátszanod a fény szerepét. Kérlek, Amika! – győzködőm tovább, hátha beadja a derekát. Szükségem van rá, ez a mai nap folyamán, csak még jobban világossá vált számomra, és tudom, hogy neki is rám. Ha ezt elfogadja legalább a kapcsolatunk is kap egy idióta címkét, és ez sokkal őszintébb, mint a kamu barátnő. Várakozva figyelem, mit fog erre az egészre mondani, látom rajta, hogy kétségei vannak, de sajna ennél többet nem tudok neki mondani.

- Legyen, de ha valami orbitális nagy hülyeségre használod fel a képességeimet, akkor ott hagylak téged és a csapatot is. Értetted? – néz rám halálosan komolyan.

- Tökéletesen – vigyorgok rá megkönnyebbülten.

Remélem ez a fejezet is tetszett nektek. A fenti montázst kicsit félve osztom meg veletek, de már eljutott odáig a történet, hogy mindenkinek egyértelmű mi is lesz majd a két főszereplőink között. Az egész fejezet legnehezebb rész a Takeshi szemszögéből történő események megírása volt, főleg az a rész mikor feltűnik a volt felesége, de igyekeztem kellően manipulátornak megírni.

Véleményeket szívesen olvasok róluk. További szép napot nektek és kellemes nyarat!