„Tegyük meg együtt,

Legyünk bűnösök egymással.

E mocskos világban,

Legyünk mocskosabbak."

- Én mondtam, hogy hülyeség az egész - mondja halál nyugodtan. Hát mindjárt itt dobok egy hátast. Mi a francért kezeli ilyen lazán?

- Tán nem hallasz, vagy nem, vagy elég értelmes, hogy felfogd mit olvastam fel? - kelek ki magamból, miközben lábaimat leveszem róla és leugrok a padról. Körbe nézek a terembe és már meg se lep, hogy azért van mindenki csendben, mert azt a szart olvassák, vagy éppen pusmognak, nagy eséllyel rólunk megy a pletyka. Megpillantom Haradat, ahogy körbe veszi a sleppje és minket méreget közben. Állítólag plasztikai sebésznek kellett helyre hoznia az orrát, bár ezt kétlem, csak eltörtem nagy kárt nem tettem az alapból is ronda arcán. Ahogy észreveszi, hogy bámulom, megindul felénk. Miért nem csengetnek végre be? Meghallom, hogy a hátam mögött valami csattan és Momoi meglepett nyekkenését, máris fordulnék hátra, mikor is két kéz öleli át a derekamat és valami nehéz támaszkodik a fejemre. Lepillantok az ölelő karokra, amik mi meglepőmódon Dinkához tartoznak.

- Mit akarsz gyökér? - kérdezi mélyen morogva, mint valami kutya. Ficánkolni kezdek a kezei között, hogy végre elengedjen, de ezzel csak azt érem el, hogy szorosabban tart magához. Közben a lépések zajai elhalnak nem messze előttem, így felnézek egyenesen a rögbisre. Látom, ahogy kiül az arcára az undor, ahogy minket néz, de aztán sunyin elkezd mosolyogni.

- Csak gratulálni akartam az új szerzeményedhez. Bár meglepő, hogy neked beadta a derekát, mondjuk mindegy is, ha meguntad a vele való játszadozást igazán ide adhatod egy-két körre a kicsikét. Jól elszórakoznánk mi ketten, igaz kicsikém? - kérdezi lekicsinylően, mintha csak egy tárgy lennék, egyenesen az arcomba hajol. Legszívesebben telibe hánynám ezt az öntelt seggfejet. De ehelyett, inkább csak telibe köpőm az arcát. A körülöttünk lévőekben szinte bele fagy a szó is, mindenki lefehéredve áll és néznek minket. Harada elhajolva törli le az arcáról a nyálamat. Legyél boldog vele, köcsög, mert csak így fog bármim is érintkezni veled. Hirtelen megérzem, ahogy a mögöttem lévő test megremeg, majd hangosan röhögni kezd.

- Mégis mit képzelsz magadról te kis senki? Látom, míg nem voltam itt csak még pofátlanabb lettél. Majd én beléd nevelem a tiszteletet te kis cafka! - kiabál velem és már a kezét is lendítené, hogy megüssön mikor is, Dinka elkapja azt egy kézzel, de engem továbbra is magához szorít.

- Mégis kinek képzeled magadat, hogy kezet mersz emelni arra, ami az enyém. Ha nem akarod, hogy a kezed is arra a sorsra kerüljön, mint az orrod, akkor el takarodsz, és többet a közelébe se mered tolni azt a bamba ronda képedet! Remélem érthető voltam, kisköcsög - kihallom a hangjából, hogy a másikra vicsorog. Majd visszalöki a másik kezét olyan erővel, hogy a másiknak hátrébb kell lépnie, ha nem akar elesni. Nem lep meg, hogy Aomine erősebb Haradanál, bár tény, hogy lusta, de Momoi elmondása szerint, mióta Nii-san legyőzte őt, többet jár futni és edzőterembe is lejár. Csak edzésre nem akart akkor se bejárni, sose fogom megérteni milyen logika alapján, létezik.

- Hé, Rókácskám menj oda Satsukihoz! - suttogja fülemhez közel az utasítást. Mit sem törődve azzal, hogy szólított kikerülöm és Momoihoz sietek. Ő egyből megölel, amit most nem rázok le magamról. Tudom, hogy tart attól a paraszttól meg értem is aggódhatót most.

- Mégis kinek képzeled magadat? Csak egy félvér vagy semmi több, azért lehetsz még itt, mert apádék képesek fizetni, benned semmi érték sincsen. Mások sajnálata miatt nem vertek még szarrá – kezdi újra a szájalást. Mind a ketten a két fiúra nézünk, bár Dinka háta valamennyire kitakarja azt a majmot. Látszik rajta, ahogy megfeszül az egész teste a másik szavai után, most egy olyan pontra tapintott a másik, amiről tudom, hogy nagyon utálja. Bár egyikről sem ő tehet, se arról, hogy félvér, se pedig a szülei anyagi hátteréről.

- Nagy szavak, egy olyan kis seggdugasztól, akinek egy lány törte be az orrát. Tudod mi a legnagyobb különbség közted meg köztem? Hogy nekem nem kell hazudni, vagy ígérgetni semmit se, hogy bejussak egy lány bugyijába. Ezen kéne gondolkoznod, miért van így – gúnyolódik a másikon.

- Te kis... - csikorgatja fogait Harada.

Harada megmozdul, de olyan gyorsan, hogy Aomine nem tud kitérni előle vagy időben reagálni rá.

- Mégis miért nem ültök a helyeteken? A csengő nem jó, de attól még óra van – kiabál az éppen akkor belépő angol tanárunk, mikor is Dinka megtántorodik az ütéstől és, ha nem lépek időben hátra esik. Kilépve Momoi öleléséből, igyekszem megtartani a nálam jóval nehezebb testet.

- Harada Azuma mégis mit jelentsen ez? Az igazgatóiba! Ti ketten meg az orvosiba, most! – utasít minket sensei kikelve magából. Aomine nehezen, de visszaszerzi az egyensúlyát. Bár ennek ellenére se engedem el, sőt oldalról támogatni kezdem. Tudom, hogy nem nagy segítség, de mégis több mint a semmi. Felnézek az arcára, hogy megtudjam hol sérült meg, Harada jobb horga erős, saját bőrömön tapasztaltam már. Felrepedt az ajka, valamint a baloldala az arcának máris dagadni kezd.

- De Sensei, ő kezdte az egészet a beszólogatásával – árulkodik gyerekesen az előttünk lévő gerinctelen alak. Tanárnő rá néz majd ránk, végül pedig megállapodik rajtam a tekintette.

- Igaz ez, Kagami-chan? – kérdezi tőlem, mint akiről tudja, hogy pártatlan lenne ebben a helyzetben.

- Nem, Sensei. Harada kezdte, Aomine csak meg akart engem védeni. Mindenki jól látta, hogy Aomine kiállt mellettem, míg Harada újra piszkálni akart, ha ő nincs itt, akkor meg is ütött volna – sűrítem egybe az egészet. Utálok árulkodni, de most kénytelen vagyok, mert egyikünk se köthet ki újra az igazgatónőnél. Ezt én is meg Aomine is nagyon jól tudjuk.

- Rendben, menjetek! Lásd el a sérülését! Harada-kun pedig velem jön! A többiek kinyitják a munka füzetet és a könyvet a következő fejezetnél és elkezdik lefordítani! – osztja ki a feladatokat. Mi pedig elindulunk kifelé a teremből, a gerinctelen féreg ellenkezésével nem törődünk tovább.

***

- Miért kellett elismerned, hogy együtt vagyunk? Meg mégis milyen jogon vagyok a tiéd? Nem egy tárgy vagyok, te nagyon idióta! – kiabálok Daikival a gyengélkedőn. Szerencsére rajtunk kívül nincs itt senki, így nyugodtan lekezelhetem a sebét, míg a duzzanatot fagyasztott géllel hűti, amit törölközőbe tekertem neki előtte.

- Mert így senki sem piszkálhat – ránt vállat sztoikusan, ami engem csak még jobban felhúz.

- Meg tudom magamat egyedül is védeni – nézek rá szigorúan, miközben kicsivel erősebben nyomom a szája széléhez a betadineba mártott vattakorongot.

- Au! Ne légy gyerekes, és kezeld le rendesen! – morogja fájdalmasan. - Amúgy meg eddig se tudtad magadat megvédeni. Tudom, hogy az a szemétláda seggdugasz a bandájával folyamatosan zaklatott téged és nem csak szóban. Momoi szeret fecsegni nekem, így a zúzódásaidról is tudok, amiket ügyesen rejtegettél – néz a szemembe minden tudóan. Én csak pislogok rá, meglepetten. Nem gondoltam volna, hogy Momoi régebben beszélt rólam, ennek a lükének. – De nem ez a lényeg. Nem tudod magadat megvédeni és kész. Nem tudom, hogy ez Amerikában, hogy ment. Bár nem hiszem, hogy mások lettek volna ott a hierarchiai rendszerek, mint itt. De, ha mégis, ennyi idő alatt rájöttél magadtól is, hogy kik vannak a tápláléklánc csúcsán, és azok bizony Harada együgyű képe, a haverjai a kis pincsikutyák, utánuk a ribanc egylet, akik bármikor és bárhol szolgáltatást nyújtanak. Mivel te se nem vagy pincsikutya alapanyag és több tartás van benned, mint amennyit azok a ribancok valaha is láttak, így egyértelműen célpont jelölt vagy – mondja el azt, amit én már tudok. Közben elveszem a vattakorongot és egy sebtapasszal lefedem a sebet.

- Kész. Veled mi a helyzet? – nézek rá kicsit kíváncsian. Bár nagyon jól tudom, hogy hol van ebben a rendszerben, csak érdekel, hova helyezi el magát.

- Hogy velem? Ez nagyon egyszerű, sehol. Más értékrend szerint élek, mint azok a töketlennek. Kívülálló vagyok, de a balhéim és a kosaras tehetségem miatt, tisztelnek. Na, meg a szart is kiverem abból, aki pattogni mer nekem. Ezért tudom megvédeni Satsukit az ilyen kis nyomiiktól, valamint Sakurait is. Bár mindenkinek úgy tűnik, hogy csak kihasználom őket, pedig nem, bár tény, hogy Sakurai kajáját lenyúlom, cserébe büfés szendvicsekkel tömőm, mert nem visz be elég kalóriát alapból se. Szóval ezért mentem bele ebbe a hülye pletykába, mert így nem bánthat most már senki sem. Ha, pedig mégis hozzád mernek érni, jogom van eltörni annak a szarnak a kezét. Ezzel csak nyerhetsz, így nem értem mit hisztizel – magyarázza egy ásítással lezárva a dolgot. Nyugisan hátra dől a falnak, miközben cipőjét lerúgja a lábairól. Megpaskolva maga mellett a helyet invitál arra, hogy oda üljek én is.

- De nem kértem a segítségedből. Eddig is megoldottam a dolgaimat, szóval itt is meg tudom. Nem kezelhetsz tárgyként, csak mert van egy rendszer, ami alapból hülyeség – ellenkezek szerintem teljesen jogosan. Amire ő csak szemeit forgatja, majd karom megragadva magához ránt, ami váratlanul ér, így szinte rá esem.

- A Rókácskám szerintem nem bántó és tárgyiasítva se vagy, max kifejezi, hogy hozzám tartozol. Az, hogy mit mondtam annak az agyhalottnak meg lényegtelen, csak úgy ért meg, ha az ő szintjén beszél hozzá az ember. Nem kezellek tárgyként, ha így tennék már rég megdugtalak volna és otthagylak valahol ahol éppen neked estem. Nem tom, hogy pontosan mi vagy nekem, de nem is ez a fontos. Nem bánthat téged senki sem, és így, hogy a barátnőm vagy nem is fognak tudni. Nem kell komolyan venni ezt a pletykát, de hasznunkra válhat. Ja, és mielőtt kérdeznéd, az egyik ribanc félreértelmezte a szarkazmust és ebből lett szerintük biztos forrás. Amúgy is mit érdekelnek téged mások? – néz rám kérdőn egyenesen a szemeimbe nézve. Kirántom a kezemet a szorításából és egyszerűen mellé ülök le, én is lerúgom a cipőimet. Kényelmesen elhelyezkedek a beteg ágyon, fejemet újra a vállára hajtva.

- Nem érdekelnek, csak nem szeretem, ha olyat állítanak rólam, ami nem igaz. Jó lehet, tényleg megéri nekem, ha segítesz, és úgy teszünk, ahogy pletykálják. De neked ez miért éri meg? Ha a barátnőd leszek, búcsút kell intened a gyors kalandjaidnak. Sportoló vagy, ráadásul kamasz tisztában vagyok a szükségleteitekkel. Szóval miért hozol miattam ekkora áldozatot? – kérdezek rá, egy igen fontos kérdésre. Nem értem, miért akar megvédeni engem.

- A csapat menedzsere vagy, valamint az összeszedett csapat edzője, de nem csak ezért vagy értékes. Érdekesnek tartalak, nem vagy olyan, mint a többi tömeggyártott liba. Valamint Haradaval is szívesen baszok ki. A szükségleteim köszönik, jól vannak. Fontos meccseink lesznek amikhez te kellesz, és amúgy se tartom helyesnek azt, hogy meg akarják keseríteni az életedet. Cserébe csak annyit kérek, hogy ha van időnk és kedvünk akkor egy-egy ellenit játszunk. Ja, és nem kell olyan bugyuta szarokat csinálni, mint a párok. Értem ezt úgy, hogy nem fogjuk egymás kezét, nem ölelgetsz, amit amúgy sem szokásod. Ja, még valami nincsen csók vagy más nagyon intim faszság a pletykára éhes hiénák miatt se – magyarázza el teljesen érthetően. De valamiért a páros résznél megakadok. Mi van akkor, ha azt a múltkori csókot én szeretném? Nem megy ki a fejemből. El kell felejtenem! Ő csak a haverom, akivel idióta helyzetbe kerültünk, és így segít nekem önös érdekből. Nem kell túl gondolnom semmit se. Harada miatt nem kellesz többet aggódnom, ezzel a pánikrohamok esélyeit is csökkentem. Ezzel tényleg csak nyerhetek.

- Rendben benne vagyok. Leszek a kamu barátnőd.

Remélem ez a fejezet is tetszett nektek. Lelkesen várom a véleményeteket. Innentől, csak jobban be fognak indulni a cselekmények, főleg a két főszereplőnk között. További szép napot nektek! Sziasztok!