„A harcos nem fél egy kicsit őrültnek lenni, ha kell. Mert sem a harcban, sem a szerelemben nem láthat mindent előre.

- Paulo Coelho"

- Akashi? Miért vagy itt? – lihegem a kérdésemet. Ő csak hátra fordul és elindul felém.

- A csapatba válogatok embereket. Most szombaton lesz az első edzés. Gondoltam értesítlek róla, ha már edző lettél. – mondja monoton hangon.

- Hol lesz és hánytól? – kérdezek lényeges dolgokra rá. Ő csak ravasz mosolyra húzza ajkait.

- A bátyád tudni fogja. Viszlát, Démon! És üdvözlőm a Szörnyeteget is. – indul el. Én csak nézek utána értetlenül. Lassan megfordulok és én is elindulok vissza. Kezdem megérteni és átlátni a gondolkodási módján. Tény, hogy neki sem lehetett egyszerű a gyerekkora. Hogy mi is az pontosan még nem tudom, de rá fogok jönni.

Egyenesen a fiúöltözők felé megyek. A folyosón megpillantom Pinkikét és Dinkát. Vajon rá gondolt Akashi a Szörnyetek megnevezés alatt? Biztos, hogy rá, hiszen szinte mindenki így hívja a háta mögött. Ők is észrevesznek engem. Momoi megkönnyebbülten elmosolyodik és integet nekem, amit viszonozok is neki. Lassan megkedvelem ezt a lányt. Ami talán nem is baj annyira.

- Hol a francba rohantál már? – von kérdőre Dinka. Oda érve hozzájuk, megállok, és rá nézek.

- Mi van, csak nem aggódsz értem? – csipkelődők vele. Ő csak elfintorodik és oldalra néz.

- Nem. Csak kérdeztem. – hazudik. Mindig oldalra néz, ha hazudik. Erre már rájöttem. Hát akkor tényleg aggódott értem. De ez miért esik jól nekem, hogy ő így érzett? Lehet, megörülök lassan.

- A csapatkapitányok koronázatlan királya üdvözöl téged. – terelem el inkább a beszélgetés és ezzel együtt a gondolataimat is.

- Te honnan ismered Akashit? – kérdezik szinkronban.

- Felhívta a bátyámat valamelyik nap, és mivel nem tudta felvenni, én vettem fel. Beszélgetem vele, ajánlatot tett én pedig elküldtem melegebb éghajlatra. Aztán véletlenül találkoztunk az egyik parkban, ami nincs messze a sulitól és rá beszélt az ajánlatára. – mesélem tömören neki a dolgokat.

- Lényegében az ördöggel kötöttél üzletet, mint abban a filmben a motoros fickó. – nevet fel Aomine.

- Na, de Dai-chan! Nem is olyan, mint az ördög. – förmed rá anyáskodóan.

- Biztos a Szelem lovasra gondolsz. Nem teljesen volt olyan, de igen az érzés meg volt. – felelem vállat vonva. Még beszélgetünk ezután normális témáról, pontosabban a meccsről beszélgetünk. Míg meg nem érkeznek a bátyám, a csapata és Kise is. Így ezzel a kis csapattal indulunk el, hogy merre azt nem közölték velem, de gondolom kajálni.

Csendben sétálok a Ni-san és Dinka között furcsa, hogy most nem piszkálódnak egymással.

- Hé, Bakagami! – na, csak el kellett magam még, csak gondolatban is szólni.

- Mi van idióta? – kérdezi Taiga kicsit feszülten.

- Azt a cselt hol tanultad? Még sosem láttam. – érdeklődik. Amire ő gondolhat, az egy elég látványos és gyors csel. Még én használtam egyszer ellene, nem hittem volna, hogy megtanulja. Annyi a lényege, hogy neki iramodsz a veled szemben álló védőnek, a jobb lábad jobb irányba van és szinte az egész testsúlyodat oda helyezed, így a védő azt hiszi arra mész így ő kimozdul arra, te pedig a bal oldalt választod így átjutsz rajta. Persze ez nagyon gyorsan lejátszódik szinte pillanatok alatt és ez a lényege, a gyorsaság.

- Még Amikától láttam egyszer. – motyogja. Nem büszke azokra a mozdulataira, amiket tőlem tanult el. Dinka lenéz rám, én pedig csak helyeslően hümmögők.

- Hé! Hol van Kuroko? – kiált fel Riko.

- Az előbb még itt volt. – mondja Sas szem.

- Már megint eltűnt. – sóhajt fel a csapat egy emberként.

- Váljunk szét és keressük meg! – szólók a témához én is. Így tehát szétszóródunk a parkban, amin keresztül akartunk menni. Elindulok a füves részen egy irányba, mellettem pedig Dinka jön.

- Miért erre jössz? – kérdezem meg tőle. Hiszen azt hittem, hogy nem akar ennyi időt velem tölteni. Bár eddig is én kerültem őt jobban nem pedig fordítva.

- Csak láttam erre egy kosárpályát és mivel mondtad, hogy játszani akarsz, azt hittem te is ezért jössz erre. Még labdát is szereztem az idióta bátyádtól. – mondja vidáman.

- De mi lesz Árnyékfiúval? – hiszen miatta váltunk szét.

- Tetsu majd előkerül, mint mindig. Na, gyere! – mondja tárgyilagosan aztán megragadja a kezemet és húzni kezd a kosárpálya felé.

Kise szemszöge:

Kurokocchi már megint eltűnt, nem is értem miért csinálja ezt. Mindenki elindul valamerre, hogy megkeressük őt. Fáradtan indulok visszafelé, hátha csak lemaradt tőlünk. Félóra keresgélés után feladom és elindulok vissza.

- Ezt még is, hogyan? – hallom meg Aominecchi kiabálását nem olyan messziről. Minden mindegy alapon elindulok arra, ahonnan a hangja jön. Ahogy egyre közelebb érek, meghallom a kosárlabda egyenletes pattogását. Hát, persze. Tuti, hogy Kagamicchivel játszik. Oda érek a pályához és meglepődve tapasztalom, hogy nem Kagami van ott, azaz még is, csak ő Amikacchi. A pálya szélén megpillantom Kurokocchit is. Komótosan oda ballagok volt csapattársam mellé.

- Mindenki téged keres. Ők pedig mióta játszanak? - kérdezek rá a számomra érdekesebb témára. Ő csak rám néz nagy égkék szemeivel.

- Lassan félórája. De itt inkább az a meglepőbb, hogy még egyikük sem dobot kosarat, pedig már sokszor próbálkoztak. Leginkább Aomine-kun. – magyarázza, amin én is meglepődők. A pályán állókra nézek. Látszik rajtuk, hogy le vannak izzadva és úgy állnak egymással szemben, mint...

- Mintha két nagy macska állna egymással szemben. – mondja ki helyettem a gondolatomat a Seirin edzője. Ijedten kapom a fejemet felé, de nem csak ő áll mellettem a többiek is itt vannak.

- Miért ment bele ebbe a játékba a húgom? – mormogja Kagamicchi. Ezt én se értem. De már azt tudom, hogy ő sosem csinál semmit se ok nélkül. De mit tervezhet?

Momoi szemszöge:

Sejthettem volna, hogy Dai-chan nem bírja ki. De be kell vallanom, hogy nagyon régen láttam ilyenek. Nem csak koncentrál, mint Kagaminál, de ez más most élvezi is, amit csinál. Figyelem, ahogy ott állnak egymással szemben, Amika-chan még a meccs elején, levehette az ingét, így csak egy fekete atléta van rajta. Nem csinálnak semmit se látszólag, de a látszat csal, mindketten mérik fel a másik következő lépését. Hirtelen Amika-chan megmozdul, át pattintja Dai-chan lába között a labdát és elrohan mellette, míg ő ledöbbenve áll ott, aztán észbe kap és utána ered. Utoléri a hárompontos vonalnál, ahol is Amika-chan megáll. Így Daiki kiesik a ritmusból, amit ki is használ és egy három pontost dobna, de Dai-chan felugrik gyorsan, hogy blokkolja.

- Baszki, micsoda csel! – kiált fel Kise, tátott szájal. Értetlenül nézem az eseményeket, mikor nekem is feltűnik, hogy Amika egy dobócselt használ és már csak akkor ugrik fel mikor Dai-chan már a levegőben van. Gyorsan felugrik és eldobja a labdát, közben Aomine földet ér, ahogy Amika is kicsivel utána, de ő nem áll meg, fut tovább. Míg Daiki értetlenül próbálja utolérni a lányt. Addig, mint valami vörös villám oly sebesen cikázik a labda után, amely még mindig nem ért gyűrűt, Amika felugrik utána Aomine is, de még mielőtt rádobhatna Amika egy gyors hátra fordulással kitér Aomine hatalmas kezei elől és bezsákolja háttal a labdát. Mindenki döbbenten nézi az eseményeket. Szóhoz sem tudok jutni, még mindig emésztem a látottakat.

Riko szemszöge:

Döbbenten nézem, Amika gyorsaságát és azt a zsákolást is, amit véghezvitt. A múltkor nem tudtam jól felmérni az erejét, de most, hogy így látom már is másképp látom őt. Múltkor egy gyenge lányt láttam, most meg szinte mindene magas értékeket verdesi, még híres női kosarasokat is képes lenne megszégyeníteni a gyorsaságával és a fizikumával, pedig ezek egyáltalán nem látszódnak rajta. De biztos van még itt valami, amit nem vettem figyelembe, ahogy a többiek is. Amika elengedi a gyűrűt és finoman földet ér.

- Teljesen olyan, mint egy angyal. - szólal fel az egyik első éves. Nem tudom melyik, mert nem tudok másra figyelni, csak is a kettőjük játékára.

- Nem is, olyan inkább, mint egy gepárd. - szavazza le egy másik.

- Fejezzétek be! Ő még mindig a húgom. – förmed rájuk Kagami-kun. Amika nem olyan messze tőlünk sétál vissza a felezőhöz, mikor is kinyújtja a kezeit és megpillantom, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Azok ott régi vágás nyomok? Most, hogy így bele gondolok Kagami-kunról sem tudok semmit sem, mármint a családjáról és a magánéletéről. Csak annyit mondott el eddig, hogy az apjával él, de aztán kiderült, hogy van egy ikerhúga is. Akinek pánikrohamai vannak az idegen érintésektől. Vajon a hegeket magának okozta, vagy más? És még is, ki is Kagami Amika pontosan?

***

Kagami szemszöge:

Ahogy halad az egy-egy ellen az eső is elkezd szakadni. Az edző és Momoi is lerohannak a pályáról fedett helyet keresni. Mi fiúk maradunk és nézzük az egyre szorosabb játékot. Amika nem adja meg magát és kitart. Ami nem is baj, de már szinte azon a szinten vannak mindketten, mikor a zónába kell belépni. A húgom sosem volt azon a szinten. Hiszen ő mindig is az eszével játszott, így biztos vagyok benne, hogy nem tud belépni a zónába.

- Biztos nem tud belépni. Hiába erőlködik. – szólal meg Kuroko.

- Ezt, hogy érted? – kérdezzük egyszerre Kisével. Egymásra nézünk, utána a törpére.

- Úgy, hogy ő nem így való a pályára és ezt ő is tudja. Ez ellen akar tenni ilyen látványosan. – értetlenül nézünk rá. De ő többre nem is méltat minket. Sóhajtva nézek vissza a pályára, ahol is az idiótánál van a labda, addig Amika keményen védekezik, míg ki nem esik a ritmusból és fenékre esik, ezt elérve Ahomine bedobja a labdát és ezzel ő nyerte meg az egy-egy ellenit. Ha minden igaz akkor 10-8-ra. Amika végigfekszik a vizes betonon, míg Aomine, csak leül. Nocsak. Csak nem elfáradtak mindketten.