(Eléggé szomorúra sikeredett a story)

Az én nevem Ela . Ma még egy aprócska faluban élek ,holnap azonban már a fővárosban . Hogy miért? Mert én és a bátyám is munkalehetőséget kaptunk a Berhayat kórházban! Nagyon várom már a kezdést,de addig is sok teendő és megpróbáltatás  lesz . Én például félek kicsit a repüléstől ,de közben a bátyámra is vigyáznom kell majd .Nem tudom Ali hogy fogadja majd a repülést.

A ruháim pakolása közben ki is takarítottam a szobámat. Nem tehetek róla, de   szerencsére nagyon rendmániás vagyok . Pont ,mint a testvérem.  Bár nem vagyunk egyformák, mégis sokmindenben hasonlítunk .

Takarítás közben egy - két elveszett tárgyra is rábukkantam . Igaz hogy csak egy hónapja a miénk a ház és hogy hetente takarítok ,de ettől függetlenül olykor találok valami újat például amit az előző lakosok hagytak itt . Azonban egy valami alá sohasem néztem még be . A kanapé alá. Sajnos sehogy sem tudtam sem eltolni,sem felemelni . Ezért jó hogy a következő lakos saját bútorokat hoz ,így ezeket a költöztetők elvitték máshova .
Fel akartam mosni a kanapé volt helyén ,amikor egy apró fehér nyuszis plüssre bukkantam .

- De hát ez az enyém ! Nem is emlékeztem hogy hol hagytam el .- gondolkoztam , majd a nyulat a kezembe zárva az arcomhoz emeltem ,behunytam a szememet és visszaidéztem a" szép és a borzalmas "szóval illethető,váltakozó emlékeimet . Utolsó emlékemen azonban kicsordult a könnyem .  Megint ,ahogyan szinte mindig amikor eszembe jut ,a földre kuporodva sírtam . Egyszer csak lépteket hallottam.  Felemeltem fejemet  de a könytengertől alig láttam valamit . A testvérem csendben leült mellém és aggódva az arcomat kémlelte . Talán ő nem szokott gyakran  átölelni ,de ez is elegendő ahoz hogy azonnal jobb kedvre derítsen.

- Azért sírsz mert ...- kezdte volna Ali ,de én csak bólintottam,jelezve hogy inkább ne mondja végig .

Régen hárman voltunk . Volt még egy bátyám, aki sajnos mostmár nem lehet köztük. Valamint az egyik legjobb barátomat is elveszítettem.  Ő valójában egy kis fehér nyuszi volt . De ez a nyuszi nem úgy halt meg  , ahogyan bármely más élőlény.  Megölték ! Állatgyilkos ! De ő családtag volt ... Az apánk megölte a nyulunkat. Hát így nem volt szép a gyerekkorunk . Felmerülhet a kérdés : "Miért?!" . De íme a magyarázat. Ali nem volt átlagos gyerek és apánk erre rá is jött . Nem szerette őt . De hát Ali nem tehetett róla így mi sem hagyhattuk egyedül. 
Minden úgy kezdődött hogy volt a két bátyám és a nyuszi ,én akkor még nem voltam a külvilágban. Apánk nem szerette Alit a saját fiaként . De a testvére mindig mellé állt . Aztán egyszer csak megszülettem én . Kezdetben édesanyám nagyon szeretett ,édesapám azonban kevésbé ,ő nem vágyott új gyerekre . Aztán később rám már gyakorlatilag csak az idősebbik testvérem vigyázott . És a nyuszi . Egyszer apánk nagyon megharagudott Alira ,szerintem azért mert csak a nyuszival és velem beszélgetett és néha a bátyjával . Apánk felemelte a nyuszit ,aki a ketrecben volt és egy jól irányított mozdulattal a falhoz vágta . Azonnal meghalt. Alig négy évesen végig kellett néznem ahogy a házikedvencünk a düh áldozata lesz. Nagyon megijedtem ,egyfolytában sírtam és alig mertem megmozdulni . Egyszer amikor volt erőm felkelni, megnéztem a nyuszit és ismét nagyon sírni kezdtem ,amikor nem éreztem hogy kifujná elhasznált levegőjét.  Ölbe vettem volna a két napja elhunytan feküdt nyulat ,de édesanyám rámüvöltött hogy "engedjem már el azt a dögöt! ".Ettől persze csak méginkább megijedtem és sírni kezdtem . Ebből édesapámnak lett elege . Rám kiabált hogy" fejezzem már be az állandó bőgést " . Meg akartak ütni a szüleim ,de az idősebbik bátyám elém ált ,így nem bántottak ,helyette inkább csak a bátyámmal kiabáltak . De ő kiált értem .

" Azt a két agyalágyultat kirakom a kertbe ,ott majd meganulják ! Nekem csak egy normális gyerekem van . Ugye mondtam neked hogy nincs szükség több kölyökre ?!"- hallottam meg a szüleim közt folytatott beszélgetést .

Északa apám az ölébe vett és lerakott a kertben ,majd Alit is . Nem értettem mi folyik itt . Tényleg itt hagynak ? -gondoltam. 

- Hol vannak a testvéreim ?- hallottam az ablakon át .
- Nincsenek testvéreid !- hallottam apánk válaszát .
- Hol van Ela és Ali ?- ismételte meg a kérdést .
- Te vagy fiam ! Ezek nem emberek ! Egyik bőg a másik meg nem beszél . Ott vannak ahol lenniük kell . A világban bárhol ,ahol nem látom őket ...- halottam a választ.
- Tessék?! Azonnal látni akarom a húgomat és az öcsémet!- mondta
- Fejezd be fiam ! Örülj hogy megtartottunk ... Anyád beszélt rá ,azért élsz mert okos vagy ...- válaszolta .

Ekkor láttam meg a sírva a kertbe futó testvéremet .

- Ela ,Ali ! Mit kerestek itt kint a hidegben ?! - kérdezte.

- Apa volt !- mondtam ki az egyetlen dolgot ami eszembe jutott .

- Kirakott ide titeket ,nem enged vissza és azt mondja hogy maradj itt és ne beszélj semmit ? - kérdezte .

- Ühüm .- bólogattam .

- Itt maradok én is ha nem engednek be !- mondta majd átölelt engem és Alira nézett .

- Éhes vagyok !- mondtuk egyszerre Alival .

- Itt nincs sok étel ,de maradjatok itt , hozok valamit a szomszédból .
Hosszabb idő múlva egy kosárnyi almával ,egy vödör tejjel ,és egy szelet kenyérrel tért vissza . Hallottam a lépteket és a kiabálást.

- Megvertek! De van vacsora . - tette le elénk az ételt .

- Segítek !- mondtam ,majd megpusziltam a tesóm arcát ott ahol arconcsapta a szomszéd asszony aki lopáson kapta őt .

- Köszönöm.  Most pedig egyél .- adott a kezembe egy almát .

- Fiam ! Azonnal gyere be a házba !- jött ki apánk. 

- Ha ők itt alszanak ,akkor én is !- kiáltotta vissza .

- Hülye vagy te is !- vágta a fejéhez ,majd két kezével megragadta a tesómat és berángatta a kertbe . Ali sírni kezdett .

- Ne sírj én itt vagyok ! - mondtam neki ,majd átöleltem lassan .

- Köszönöm.- suttogta .

- Nem baj hogy megöleltelek? Bocsi csak fázom .- kérdeztem .

- Nem, te vagy az egyetlen...- suttogta.

Ezután nem sokkal el is aludtunk . Reggel az idősebb tesóm szaladt ki hozzánk hogy felkeltsen .
- Gyertek ! Iskola ,óvoda van. Este pedig már nem ide jövünk vissza ,majd máshol megírom a házimat. Keresünk reggelit ,gyertek . - suttogta alig hallhatóan ,majd engem az ölébe véve ,Ali kezét fogva rohant ki velünk az utcára .

- Van arra egy cseresznye fa . Megpróbálok szedni egy kicsit .- mondta ,majd mikor odaértünk felmászott a fára . De még nem járt messze amikor egy asszony lépett ki a házból.  Seprű volt a kezében.  Megkergetett minket ,mi pedig reggeli nélkül maradtunk .

- Akkor is szerzek valamit, ott egy mező szerűség ,elmegyek oda ,maradjatok itt .- mondta.

Kis idő múlva egy maréknyi zöld fűvel tért vissza. 

- Sóska . Ezt találtam. - mondta levegő után kapkodva .

A sóskát rágva indultunk el a hosszú úton . Negyed óra múlva értük el az óvodát ahová jártam . Miután elköszöntem tőlük ,a tesóim az iskolába indultak . Szokás szerint egy beszélgetéssel kezdődött a nap az óvodában.

- Mit ettetek reggelire ?- hangzott el a mai kérdés .
- Nuttellás palacsintát !- válaszolta egy öt év körüli gazdagabb lány. Itt nem voltak külön csoportok . Minden két és fél és hét év közötti gyereket egy ember tanított .
- Én valami füvet .- válaszoltam ,mikor rám került a sor .
Az épület hangos ,gúnyolódó neveléssel telt meg . Kinevettek  pedig igaz volt minden szavam .
Gúnyolódtak és lökdöstek . A nagyobb lányok kiközösítettek ,nem hagyták hogy velük egyek vagy szaladgáljak. Hogy miért? Mert én nem tündérhercegnő akartam lenni felnőtt koromban ! Hanem orvos . Elmondtam nekük miért akarok az lenni és hogy mi történt a nyuszimmal . Azt mondták hazudok.  Ütögetni ,rugdosni kezdtek és hangosan nevettek rajtam . Nem bírtam tovább.  Sírva kirohantam az épületből ,majd egy kilométert futottam a testvéreim iskolájáig. A bejárat előtt hírtelen összeestem . Négy évesen a lábaim nem bírtak hosszú távot megtenni . Amikor csengettek a testvéreim odafutottak hozzám . Lefektettek a fa padra és adtak vizet . Szerencsére újra kaptam levegőt. Sírva elmondtam a történteket.  Az volt a szerencsém hogy mindkettőjüknek ez volt az utolsó órájuk,így rögtön " haza" is vittek.  Legalábbis... azt hittem hogy haza . Nem volt konkrét célunk ,úgy gondoltuk kimegyünk a vonatállomáshoz játszani . A helyszínen azonban összefutottunk Ali verekedős osztálytársaival . Szokás szerint nekünk rontottak . A bátyánk próbált megvédeni minket . Végül egy fogadásban egyeztek ki . Be kellett mennie egy kis régi barlangba és elhozni valami elektromos kábelt . Ha sikerül, békén hagynak minket ,de ha nem...
Nem gondolkodott ,csak ment előre ,azonban viszont már nem láttuk ,a barlang beomlott. Pár perc múlva szirénázva érkeztek meg a mentősök ,azonban ő már nem vett egyetlen levegőt sem.
Mikor mi és a szüleim is a kórházban voltunk ,édesapánk újra kiabált velünk . Azt mondták ,elhagynak . És valóban,  nem is vittek haza . Egyszer csak egy idősebb orvos jött ki hozzánk. Sokáig beszélgettem vele ,majd végül felajánlotta hogy hazavisz minket magához estére .
Így lett Adil bácsi az édesapánk. Neki elvileg volt egy lánya ,de már jó ideje nem látta mert Adil bácsi feleségével él ,Amerikában, messze tőlünk . Sohasem ismertem ,de egyszer még talán találkozunk . Azonban pár évvel később, amikor iskolás lettem ,egyetlen barátom volt aki oda jár ahová én is . Belizt csaknem nővéremnek tekintettem . Ő ismerte Adil bácsi lányát és Adil bácsit az édesapjának tekintette.

Egyszer csak Ali zökkentett ki a gondolataimból .

- Hol van a szikém?- sétált fel- alá .
- Mi hol ... ja hogy az a szike !- döbbentem rá hogy mire gondol.
- Meg kell találnom!- kiáltotta .

A délutánom hátralevő része tehát  " szike " kereséssel és a " nyúl" gondozásával telt . De többnyire ilyen nálunk egy " átlagos " nap.