A hold gyengéd mosollyal vizsgál. Letelepszik mellém és gyengéden magához von. Vállig érő éjfekete haja csiklandozza az orromat, viszont ez sem zavar - megnyugtat a közelsége. Nem kérdez, tudja, hogy a csillagokra gondolok. Ő megmondta előre, de nem hallgattam rá.

"Vigyázz mert a csillagok gyakorta egyik pillanatról a másikról szállhat tova. Tudom mennyire szereted a csillagokat, de összefogják törni gyengéd szíved. Nem akarok az a személy lenni, aki akkor előtted állva megismételi önmagát; én megmondtam"

Nem hallgattam rá pedig annyi csillag vitt már el apróbb darabokat belőlem. Nem zavart, mind halovány fénypont volt - bár azért náluk sem mondtam le a gyász időszakáról -, most mégis a legfényesebb csillagaim készülnek utazásra.

A Hold itt van velem. Orcámat cirogatja, félre tűri barna tincseimet és lágy csókot nyom homlokomra. Nem vágja az arcomba igazát, nem mond semmit csak itt van velem és letörli az első csillogó gyémántot mely szemem sarkából szökik ki.