Hetedik fejezet, amelyben Osszián nem megy moziba

„Osszián hátradöntötte a fejét a falnak, és a csillagos eget nézte. A nyári forróságtól nem tudott aludni, így kimenekült a kertbe. A ház falára árnyékokat vetett a telihold és az utcai lámpa fényköre. Biztos volt benne, hogy alszik körülötte a világ, de ekkor a kapu előtt megreccsent valami. Osszián felkapta a fejét és a hang irányába nézett. Némán telt az idő, mígnem újra meghallotta a hangot. Mintha apró gallyakon súrlódna valami.

Nagy levegőt vett, felállt a helyéről és elindult a kapu felé. A sötétség az egyébként fűzöldre festett vaskaput szürkére színezte át. Osszián halkan osont, vigyázva, hogy ne lépjen a járda oldalán lévő apró, fehér kavicsok közé. Aztán megmarkolta a kilincset és gondolkodás nélkül rántotta fel.

Bálint a túloldalon felüvöltött, hátralépett egyet, aztán sikeresen megbotlott és felborult a biciklijével.

- Te meg mi a szart keresel itt? - kérdezte döbbenten Osszián, és nem is tudta, örül-e Bálintnak, és annak, hogy nem egy késelő sorozatgyilkost talált a kapu előtt.

- Erre jártam.

- Fél egy van.

- Edzés. Tudod, a focihoz. Meccs előtti héten mindig sokat biciklizem, edzi a lábizmokat és...

Bálint elhallgatott és inkább nekilátott kikászálódni a bicikli alól. Osszián nem bírta mozdulatlanul nézni a szerencsétlenkedését, inkább lehajolt és segített neki megtartani a biciklit.

- Kösz - lihegte Bálint, miután talpra kecmergett, és leporolta a nadrágját.

- Tényleg véletlenül jártál erre?

- Ja, aztán megláttalak a kertben. Tudod, egy hónap múlva érettségi, és ha nem lesz legalább négyesem, akkor anyám katonai sulival fenyegetőzik."

Osszián felröhögött. Mi ez, valami amerikai tiniregény, ahol a rossz fiút elküldik a katonai suliba megjavulni? Tény, hogy az IHYBILY-nak voltak jó pillanatai, de a rosszak ettől csak még jobban fájtak.

Osszián azért mégis visszafordult a történethez. Szombat hajnal volt, és hiába próbált, nem sikerült elaludnia. A mobil negyed kettőt mutatott. Aludt körülötte az egész világ.

„- Nem - mondta határozottan Osszián.

- Adok valamit cserébe.

- Mégis mi kéne nekem tőled? - húzta fel az orrát Osszián.

- Beszélek Rókával, hogy álljon le a piszkálásoddal.

- Ezt magadtól is megtehetnéd, ha nem lennél pöcs, de mindegy. Meg tudom védeni magam.

- Ó, igen, azt éreztem. - Azzal Bálint végigsimított az álla vonalán, pont ott, ahol Osszián megütötte.

- Hagyjuk egymást békén, jó?

Osszián hátat fordított, és a keze már a kilincsen volt, amikor mögötte Bálint halkan megszólalt.

- Mi van, ha én nem akarlak békén hagyni? - Osszián hezitált. Nem akarta hallani, az agya tudta is ezt. De a mellkasában dübörgő szíve összeszorult. Bálint tovább beszélt. - Mi van, ha folyton arra a csókra gondolok? Ha bármit teszek, nem tudom elfelejteni, hogy...

Osszián feltépte a vaskaput, berontott rajta, és hatalmas csattanással csapta vissza a helyére, meg sem állt a bejárati ajtóig, onnan pedig a szobájáig. Az emeleten lévő szobában nem merte felkapcsolni a villanyt, hogy odakint Bálint ne lássa, hogy Osszián hol van. Óvatosan az ablakhoz settenkedett, félrehúzta a függönyt, de az utca üres volt. Bálint eltekert és Osszián csak a belsőjében érezte a kavargást. Bálint csókja után ő is összezavarodott, de aztán az érzés elmúlt! És Osszián abban reménykedett, hogy soha nem is tér vissza..."

Így ért véget a harmadik fejezet. Osszián elgondolkozott, vajon miért szerette mindenki annyira ezt a fanfictiont. Vajon miért mondta azt Auróra, hogy ezt olvassa el? Még Bálint is megemlítette, hogy jó. Talán mert ebben nem estek egymásnak az első jelenetben?

Átváltott a komment szekcióra. Nagyon rég csinált ilyet, de most kíváncsi volt, mit mondtak erre a részre az olvasók. Ahogy arra számított, a legtöbben rajongásukat fejezték ki, vagy pedig folytatást követeltek, Osszián csak görgetett és görgetett lefelé, hátha talál valami mást is. És akkor megakadt a szeme a legutolsó kommenten.

„Nekem kifejezetten tetszik az, amit Bálint ajánl, hogy leállítja Rókát. Néha nem is bírom látni, amit az igazi Róka művel szegény Ossziánnal. Én, ha Osszián helyében lennék, sosem merészkednék a tizenkettedikesek folyosójára. És az is nagyon tetszik, amit Osszián válaszol. Sajnos képtelen vagyok elhinni, hogy a ship a valóságban is létezik addig, amíg Róka egy igazi seggfej Ossziánnal. Ha Bálintnak Osszián jelentene valamit, biztos, hogy leállítaná Rókát... Ajjj, bocsánat, hogy ilyen depresszív komment lett ez, csak elgondolkodtam. Azért szeretem a történetet, sőt, pont ezért szeretem, mert a fiúk igazán hitelesen viselkednek benne."

Osszián pislogott, aztán becsukta az alkalmazást, és tovább bámulta a sötétben világító ikeás csillagokat a plafonon. Kavargott a fejében a sok olvasott jelenet, ráadásul ettől az utolsó kommenttől egy kupac szánnivaló szerencsétlenségnek érezte magát. Pedig Róka az utóbbi időben tényleg kevesebbet szemétkedett vele. Osszián megrázta a fejét, aztán a párnája alá dugta a telefonját. Aludnia kellett, mert másnap reggel jön haza az apja, át kell mennie Nórihoz, és szombat este még be akarta fejezni a toldis esszét, na meg Bálint rajzfakton elkezdett alakját is, ami ott várt rá az íróasztalához támasztott barna mappában.

*

Amikor Osszián szombat reggel az ismerős, apaváró bizsergéssel a mellkasában felkelt, egészen máshogy tervezte a napját. Kilenckor áttekert Nórihoz és átadta a születésnapi ajándékot. Egy sálat, amit előző nap Auróra segített kiválasztani a boltban, és a rajzát, ami ezúttal egy mezőn vágtató almásderes lovat ábrázolt. Osszián sokat küzdött vele, mert tájat és állatokat kevésbé tudott jól rajzolni, mint emberalakokat. Nórinak szerencsére tetszett a rajz.

Miután elköszönt a lánytól, hazarohant, hogy kitakarítsa a szobáját, mert az apja nem szerette, ha a koszos zoknik és ruhák úgy elborítják a padlót, hogy az nem látszik rendesen.

Tíz után Osszián már fel-alá járkált a közepes tisztaságú szobájában. Számolta a köröket, harminckettőig jutott, amikor az apja bepötyögte odalent a kapukódot. Osszián ekkor végre kisétálhatott a bejárati ajtóhoz az apja elé.

- Szia! - lépett be az ajtón mosolyogva a férfi, kezében a hátizsákjával. - Ne haragudj, de Döme bá elkapott az ajtó előtt és fél órán át az új épülő házáról mesélt, meg tanácsokat kért vele kapcsolatban.

Döme bá a szomszédjuk volt, köpcös, negyvenes férfi, akit Osszián nagy ívben került, a férfi folyamatos közléskényszere miatt.

- Semmi baj.

Az apja a hálószobába vitte a hátizsákját, majd a konyhába ment, ahol kezet mosott, és a felső szekrényben nekiállt teát keresni a dobozok között.

- Mi újság a suliban?

- Semmi különös.

Osszián leült az asztalhoz, és onnan figyelte az apja mozdulatait. Hat hete látta utoljára élőben, ez alatt az idő alatt a férfi nem sokat változott, de Ossziánnak szemet szúrt az egyre több ősz hajszál a halántéka mellett. Török Balázs harmincöt éves volt, fekete haját Osszián tőle örökölte, csakhogy az apjának különlegesen szép kék szeme volt. Osszián anyja mindig azzal viccelt, hogy ez a kék szem volt az oka, amiért nem tudott ellenállni, és emiatt esett olyan korán teherbe.

- És milyen volt az út?

- Nem volt nagy forgalom, szerencsére baleset sem. Minden simán ment - felelte az apja, kezében egy teafilterrel.

Osszián nem szerette, hogy ilyen ritkán látja az apját, mert minden egyes alkalommal el kellett gondolkodnia azon, hogy mi lett volna, ha ő nem születik meg, ha nem tartják meg, ha a szülei végül szakítanak. Vajon az apja akkor is külföldön robotolna? Az anyja tízkor esne haza a munkából? Akkor is fodrász lenne vagy inkább egyetemre ment volna? Tudta, hülyeség ez a mi lett volna ha játék, mert ehelyett a szülei összeházasodtak és őutána másfél évvel megszületett Auróra is.

Az apja csendben, megszokott, otthonos mozdulatokkal készítette a teát, öntötte a forró vizet, csorgatta a mézet. A konyhát betöltötte a gyümölcsös tea illata. Az apja fekete nadrágján a szakadás láttatni engedte a térdét, pulcsija alól a csuklójánál kikandikált a rózsás tetoválása, az oldalán fémlánc lógott, a bakancsát már az ajtó mellett levette.

- Minden oké? Olyan csendes vagy - nézett hátra Ossziánra a válla fölött.

- Persze, csak korán keltem. Nórinak ma van a szülinapja.

Az apja mind a két kezét a bögre köré fonta, és leült Ossziánnal szembe az asztalhoz.

- Nem mész át hozzá?

- Már voltam reggel, átvittem akkor az ajándékot.

Az apja csendben fürkészte az arcát. Osszián legszívesebben eltépte volna a tekintetét a kék szemektől, de mi maradt volna akkor neki az apjából? Ha már a pillantását sem tudja állni, akkor igazán nem többek, mint az idegenek.

- És lesz szülinapi buli?

- Kiállításra mennek a családdal. Aztán Viktor elviszi kettesben egy házibuliba.

Osszián apja bólogatott, majd belekortyolt a teába, kiélvezte a forró italt, csak azután szólalt meg.

- Te is mész?

- Nincs hozzá kedvem.

- És akkor mi a terved a hétvégére?

Osszián vállat vont. A „sok időt akarok veled tölteni" bénán hangzott volna. Utálta ezt a szombat reggeli egymás körüli óvatos tapogatózást. Mintha az apja lassan, apránként elsiklana előle, ő pedig azt érezte, nem tudja utolérni. Minden porcikájával azt akarta, az apja költözzön haza, és legyen újra részese a mindennapjaiknak.

- Van egy kis leckém, rajzolnivalóm, és egy befejezésre váró esszém is. De ha gondolod, akkor ebéd után elmehetnénk...

- Apa! - Auróra az apja ölébe vetette magát.

- Szia, hercegnő!

- Ne hívj így - fújt Auróra, de azért az apja nyakába bújt, és szorosan ölelte a férfit a karjával.

Osszián levegőt vett, hogy folytassa a megkezdett mondatot, de Auróra egyből közbefecsegett.

- Képzeld, tegnap kaptam egy ötöst az irodalom dolgozatomra. Hétfőn meg Klári néni külön engem megdicsért karatén. Ugye majd eljössz a bemutatóra? Még nem tűzték ki a dátumot, de mindenképpen ott kell lenned!

Osszián felállt a székről, és a hűtőhöz lépett, hogy megegye a napi túrórudiját. Talán az segít enyhíteni a szorítást a mellkasában.

*

Osszián olyan erővel tekerte a bicikli pedálját, hogy félő volt, mire célhoz ér, az egész darabokra esik. Róka nem lakott messze, így Osszián gondolkodás nélkül pattant a biciklijére, de most, hogy a jeges őszvégi, éjszakai szél és eső az arcába csapott, tudta, hogy hülye ötlet volt egy szál pulcsiban, biciklivel útnak indulni. Alig sikerült bevennie a kanyart, a bicikli hátsó kereke hangos súrlódással húzódott az úton, de Osszián nem lassított. Kevesebb, mint egy óra volt hátra, hogy a szülei hazaérjenek, addigra nekik is otthon kellett lenni.

Már akkor érezte, hogy ez a nap nem olyan lesz, amilyennek képzelte, amikor ebéd után a szobája magányában végre összeszedte a bátorságát, hogy megkérdezze az apját, hogy elmennek-e a moziba, de amikor a kanapé mellé sétált, az apját alva találta. Tátott szájjal, ülve hortyogott, és Ossziánnak nem volt szíve felkelteni, mert tudta, a férfi alig aludt az előző éjjel, csak hogy hazavezethessen hozzájuk.

Mivel ugrott a mozi, így a szabadidejét Bálint megrajzolásával töltötte. Amikor kész lett, lefotózta a rajzot és átküldte Bálintnak üzenetben, de a fiú még két órával később sem látta. Épp azon töprengett, mi lehet Bálinttal, amikor az apja bekopogott a szobája nyitott ajtaján, és kezében egy könyvet fogva belépett.

- Bocs. Elaludtam.

- Semmi baj - mondta Osszián, és eltakarta a karjával a Bálintról készült rajzot, ami még mindig ott feküdt az íróasztalán.

- Mit csinálsz?

- Semmi fontosat.

- Hoztam neked valamit. - Amikor Osszián elvette a könyvet, elakadt a szava. Egy Henry Scott Tuke munkáiból összeválogatott album volt az. Osszián sosem verte nagydobra, de a meztelen fiú- és férfialakokért, amiket Tuke festett, elfogultan rajongott.

- Köszönöm. De hogyhogy?

- Megláttam egy antikváriumban és úgy gondoltam, tetszene. A szöveg benne ugyan német, de...

Osszián megrázta a fejét és az apjára mosolygott.

- Nagyon tetszik.

- Akkor jó. Sajnálom, hogy kihagytuk a mozit. Ígérem, hogy be fogjuk pótolni.

- Oké.

Osszián tudta, hogy a bűntudat vetette meg az apjával a könyvet, és megint elszorult a mellkasa. Minden hétvége ezzel járt, ha az apja hazajött.

Azonnal belevetette magát az album tanulmányozásába. A szülei hat után álltak neki készülődni. A koncert kilenckor kezdődött Budapesten, és nekik még oda is kellett utazniuk. Amikor kabátot vettek, Osszián az anyja kibontott, göndör haját figyelte, amit a hétköznapokban mindig lófarokba összefogva hordott. Furcsa volt így látni az anyját, fekete szemfestékkel, bőrnadrágban és szegecses bakancsban. A hétköznapokban szolidabban öltözködött.

- Ígérd meg, hogy nem csináltok hülyeséget - lépett mellé az anyja, és megigazította Osszián fehér pólójának a nyakát.

- Oké.

- És vigyázz Aurórára!

Osszián bólintott. A húga bezárkózott a szobájába, zenét hallgatott, és elő sem dugta az orrát. Osszián abban bízott, ez így is marad fél kettőig, amikorra a szülei hazaérnek.

Hülye volt, hogy elhitte, Auróra nem cseszi szét az estéjét. Osszián a toldis esszével kellett volna, hogy szenvedjen az íróasztala előtt görnyedve, de inkább Tuke munkáit nézegette az ágyán fekve, amikor éjfél után nem sokkal üzenetet kapott Nóritól.

„Köszi a könyvet!"

„A sálat, úgy érted..."

„Igen, meg az Equust. Értékelem, hogy Viktornak adtad."

Nóri túl jól ismerte. Osszián szabadkozni és tagadni akart, de a következő mondat mindent elfelejtetett vele.

„Tudtad, hogy Auróra itt van Róka bulijában?"

„Mi???"

„Most láttam Devecseri mellett."

Osszán átrontott a szomszéd szobába, ahol még mindig bömbölt a zene, de Auróra nem volt sehol. A cipője és a bőrdzsekije is hiányzott. A francba!
Hát így került a biciklire az éjszaka közepén. Nóri megadta a címet, Osszián pedig veszett őrült módjára tekert át a fél városon. Egy tócsába ugrott le a bicikliről, de már úgyis mindegy volt, a hajából az orrára nagy cseppekben hullott alá a víz. Jóformán körbe sem nézett, csak betolta a biciklit a nyitott kapun, aztán kirúgta a letámasztót, felcaplatott a szépen kövezett, széles lépcsősoron Rókáék bejárati ajtajáig. Már emelte a kezét, hogy csengessen, de ekkor odabentről kinyitották az ajtót, és egy nevető, kissé részeg pár sétált ki rajta.

Osszián beslisszolt az ajtórésen. Odabent nagy volt a zaj, beszélgetés moraja és zene szűrődött az előszobába, ahol Osszián állt. Tovább sétált, a nappaliban körbefordult, hátha meglátja Nórit vagy Viktort, de egyiküket sem találta sehol az embertömegben. Osszián a mobiljára nézett. Nagyjából húsz perce volt, hogy megtalálja Aurórát, vagy nem érnek haza időben. Megpróbálta felhívni, de a zaj miatt azt se hallotta, kicseng-e a telefon.

A konyhában nagy volt a tumultus. A kezekben sört és pizzát, vagy valamilyen sós rágcsálnivalót látott. Még mindig se Aurórának, se Noriéknak nem volt nyoma. A nappaliba visszatérve Osszián lecövekelt az ajtó mellett, és újra elővette a telefonját, hogy megpróbálja elérni Aurórát, most üzenetben.

„Hol vagy? Itt vagyok Rókánál, haza kell mennünk! Tali a bejárati ajtó mellett. MOST!"

Éppen a küldésre nyomott, amikor megpöcögtették a vállát. Osszián aprót ugorva nézett hátra, és egy vigyorgó Bálintot látott, aki karba font kézzel és felvont szemöldökkel figyelte.

- Ha tippelnem kellett volna, ki lesz az, aki ma biztosan nem jön el, téged mondtalak volna, ha már ilyen jóban vagy Rókával.

- A húgomat keresem. Nem láttad? Fekete haj, százötvenöt centi és koromfeketében jár.

Bálint a lépcső felé nézett.

- Tudom, ki a húgod. Felment oda.

- A francba!

Osszián ezelőtt egyedül Viktor szilveszteri házibuliján volt, ahol sokkal nyugodtabban zajlottak a dolgok, de éppen elég amerikai tinidrámát látott, hogy tudja, miért mennek a házibulikban az emeletre a párok. Már indult is, de Bálint elkapta a karját.

- Mit csinálsz?

- Egy óra múlva otthon lesznek a szüleim, ha nem érünk haza addig, végünk lesz.

Bálint végre elengedte a karját, Osszián pedig meglódult előre, fel a lépcsőn.

Rókáék egy kicseszett kastélyban laktak, Ossziánék lakása csak az elemeletre háromszor befért volna. Az első két ajtó, amit Osszián megpróbált, üres szobába vezetett. Idefent szerencsére kevesebb ember lézengett. Osszián gyorsan haladt előre, egészen addig, amíg az egyik szobából kifelé jövet Róka elé nem toppant.

- Te meg mit keresel itt?

Osszián nem volt hajlandó Róka hangsúlyán megsértődni. Sokkal fontosabb dolga volt.

- A húgomat. Tizenöt éves és..

Róka összefonta a mellkasa előtt a karját.

- Te nem voltál meghívva.

- Aurórának hívják. Elvileg feljött ide a lépcsőn és lehet, hogy egy sráccal...

Róka kinyitotta Osszián mellett a fürdő ajtaját, belépett, kattant egy szekrényajtó, majd a fiú egy kék törülközővel a kezében tért vissza.

- Töröld meg a hajad, végigcsöpögteted a parkettát! Mi a szarért vagy ilyen vizes?

- Esik.

Róka erre felprüszkölt. Osszián a fejére terítette a törülközöt és megdörzsölte a haját, de vigyázott, hogy közben jól lássa Rókát.

- Megnézem neked a húgodat. Kivel jött fel?

- Talán Devecserivel.

Róka összevonta a szemöldökét.

- Vigyázhatnál rá jobban.

Róka otthagyta Ossziánt a folyosón, aki közben végzett a hajtörléssel. A nedves törülközőt a fürdőbe akasztotta az egyik üres fogasra. Amikor becsukta az ajtót, hangos csörömpölést hallott a folyosó legvégén lévő szobából. Lába önállósította magát, de nem ért el az ajtóig, mert az kivágódott, és egy túlsminkelt Auróra, meg egy dühöngő Róka lépett ki rajta.

- Ő az?

Osszián bólintott.

Auróra sértetlennek tűnt, idegesen igazgatta a haját és a fekete felsőjének vállpántját. Remegő kézzel simította le a fekete szoknyáját. Nem mert Osszián szemébe nézni.

- Tűnés haza.

- Oszkó, én sajnálom, hogy...

- Háromnegyed óránk van. Igyekezz!

Osszián előre engedte a húgát a lépcsőn. Auróra menet közben vette fel a dzsekijét, amit eddig a kezében szorongatott. Osszián megtorpant, amikor meglátta a lány nyakán a vörös szívásfoltot. Magában szitkozódott. Átvágtak a lenti embertömegen. Auróra engedelmesen haladt a bejárat felé. Odakint még mindig zuhogott.

- Én tekerek, te futhatsz - morogta Osszián, ahogy kiléptek a terasz biztonságot adó fedele alól.

- Ne már, Oszkó, én biztos, hogy nem... - Osszián nem tudta megállapítani, hogy Auróra szeméből könnyek csorognak, vagy az eső esett pont a lány arcára.

Ekkor gurult melléjük egy kék Audi. Bálint leengedte az ablakot.

- Pattanjatok be, madárkáim - vigyorgott.

Osszián megrázta a fejét.

- Ittál.

- Piát nem, csak üdítőt.

Osszián tétovázott.

- Gyertek már, vagy nem értek haza időben.

Osszián végre feltépte az autó hátsó ajtaját, és bemászott Bálint mögé. Auróra követte a példáját.

- Mi lesz a biciklimmel?

- Majd eljössz holnap. Vagy majd kitaláljuk.

Bálint a kormányon dobolt, amíg az elektromos kapu félrehúzódott, aztán megnyomta a gázpedált és útnak indultak.

- Mondj egy címet, légyszi.

Osszián bediktálta, Bálint bólintott. Az autóban csak a folyamatosan járó ablaktörlő hangja hallatszott, meg Auróra szipogása Osszián mellett.

- Tényleg nem ittál? - kérdezte Osszián reménykedve, hogy Bálint őszinte volt.

- Nyugi. Az egész házban szerintem te, Róka meg én voltunk csak józanok.

Osszián elgondolkodott ezen. Sem a Bálintról, sem pedig a Rókáról elképzelt képbe nem illett bele az, hogy józanok maradnak egy házibuliban.

Auróra vékony hangon szólalt meg.

- Oszkó, ne haragudj, légyszi.

Osszián beletúrt a hajába. Nem akarta tudni, de meg kellett kérdeznie.

- Mit csináltatok Devecserivel a szobában?

Osszián tekintete egy pillanatra összekapcsolódott Bálinttéval visszapillantó tükörben, aztán Osszián inkább az ülés háttámlájára meredt.

- Semmit - nyikkant Auróra. - Csak...

- Egyáltalán hogy jutott eszedbe ez az egész?! Pont Róka bulijába jönni, pont Devecserivel!

Auróra kifújta az orrát, utána válaszolt.

- Azt mondta, hogy beszélnünk kell, de a suliban nem tudunk, és... hogy ha eljövök, akkor be tudom bizonyítani, hogy nem vagyok pisis és akkor...

Osszián hátra döntötte a fejét az ülés támlájára.

- Ittál?

- Két sört.

Osszián mérgesen felszusszantott. Bálint beleheherészett a csendbe, és megszólalt.

- Hé, gyerekek, képzeljétek, tegnap olvastam egy cikket, miszerint a tengerben élő tűzhal ikrája...

- Mi volt az a nagy csörömpölés, amikor Róka bement?

Osszián kérdésére Bálint elhallgatott. Auróra egészen addig nem válaszolt, amíg Osszián felé nem fordult. Látni akarta a húga arcát.

Auróra sminkje elkenődött, a könnyek hosszú, fekete barázdákat szántottak a szeme alá.

- Ákos... rámenős volt. - Auróra megköszörülte a torkát. - Róka a kelleténél kicsit határozottabban húzta el tőlem, és levert egy lámpát az éjjeliszekrényről.

Osszián, ha nem ismerte volna a húgát tizenöt éve, talán el is hitte volna, hogy nem történt semmi több.

- Az ágyban voltatok?

- Igen.

- Megölöm - morogta Osszián.

- Oszkó, nem történt semmi, tényleg. Ő csak... csak kicsit sokat ivott és...

Osszián ökölbe szorított kézzel rácsapott a combjára. Legszívesebben Bálint ülésére vagy az ajtóra vágott volna, de volt annyi lélekjelenléte, hogy ne okozzon kárt Bálint kocsijában. A maradék öt percet csendben tették meg.

Végül Bálint leparkolt a ronda, szürke paneljük előtt.

- Ez az? - hajolt előre ültében, hogy kinézzen a szélvédőn. Hangjában fájón ült a kétkedés. Vajon akkora palotára számított, mint Rókáék háza?

- Aha, köszi a fuvart.

- Bármikor - mosolygott Ossziánra Bálint a visszapillantó tükörben.

Auróra elmotyogott egy köszit, aztán kinyitotta az ajtót. Osszián is követte a példáját, de még mielőtt becsukta volna a kocsi ajtaját, Bálint szava megállította.

- Bármennyire is jól áll neked ez a mérges nagytesó szerep, ne légy rá ennyire dühös.

Osszián megrázta a fejét. Üvölteni tudott volna mérgében. Becsukta a hátsó ajtót, és előre sétált Bálint ablakához, aki lehúzta azt. Ossziánra zuhogott az eső, így kicsit visszahajolt Bálinthoz a kocsiba, és a szélvédőn át kinézve figyelte Auróra alakját, ahogy behúzott nyakkal siet a bejárati ajtó felé.

- Pont Devecserivel?

- Csak nyugi, jó? Beszélgess vele nyugodtan holnap.

Osszián újra megrázta a fejét. Tudta, hogy Bálintnak igaza van. Visszahúzódott, hogy végre elköszönjön, de Bálint újra megszólalt.

- Befejezted már a rajzom?

- Igen. Küldtem róla képet.

- Komolyan? Várj!

Bálint gyorsan a zsebébe túrt, hogy megnézze. Osszián a járda szélén topogott, mert sietnie kellett volna, de nem akarta otthagyni Bálintot, elvégre kérés nélkül hazahozta őket.

- Basszus. Te zseni vagy!

- Tényleg így gondolod? - mosolyodott el Osszián. A benne kavargó harag végre csillapodott, helyette jóleső elégedettség járta át. Ám ekkor megszólalt mögötte egy hang.

- Oszkó?

Osszián olyan sietősen húzódott elő a kocsiból, hogy közben beverte a fejét. A fájós pontot simogatva bámult az apjára.

- Apa, én...

Az apja közelebb lépett, aztán behajolt Osszián mellett az autó vezető felőli oldalán.

- Szia, én Osszián apukája vagyok. Kösz, hogy hazahoztad a fiamat.

- Ööö... szívesen?

Bálint hangja riadtan hangzott.

- Hogy hívnak?

- Fazekas Bálint.

Osszián nem látta Bálint arcát, csak az apja autóba hajló hátát, de biztos volt benne, hogy Bálint legalább annyira kényelmetlenül érzi magát, mint ő. A bejárati ajtó előtt az anyja eközben Aurórával veszekedett, az esőn át Osszián nem hallotta a szavaikat, de az anyja arckifejezéséből és testtartásából tudta, hogy Auróra nem ússza meg könnyedén. Nem baj, meg is érdemli!

- Osszián osztálytársa vagy?

- Nem, én tizenkettedikbe járok.

- Értem. Akkor hogyhogy te hoztad haza?

- Apa, légyszi... - kezdte Osszián, de az apja mintha meg se hallotta volna, nem mozdult, csak várta Bálint válaszát.

- Ööö... összefutottunk út közben.

- Hm. És te pontosan honnan is jössz?

Bálint megnyekkent.

- Apa, majd én elmondom - próbálta újra menteni a helyzetet Osszián.

A férfi erre előbujt az autóból és Ossziánra nézett. Komoly tekintetéből hiányzott a játékosság. Visszafordult Bálint felé.

- Oké. Akkor szervusz Fazekas Bálint. Nem tudom, szoktatok-e telefonon beszélgetni, de sem Ossziánnak, sem Aurórának nem lesz telefonja az elkövetkezendő héten.

Az apja azzal elindult Osszián anyja és Auróra felé. Osszián a nyomában kullogott.

- Apa, nézd, én csak...

A férfi megrázta a fejét.

- Most ne, Oszkó. Majd otthon.

Osszián hallotta a háta mögött felbőgni Bálint Audijának motorját, de nem mert visszafordulni, csak lehajtott fejjel, megint csuromvizes hajjal baktatott az apja nyomában.
Ezért ki fogja nyírni Aurórát!