Tizennyolcadik fejezet, amelyben Osszián szivárványt lát

Osszián vasárnap, a szünet utolsó napján végre összeszedte a bátorságot, és bemerészkedett a Basszián fanok csoportjába. Tudta, hogy valami nagy dolog történt, annyi kéretlen üzenetet kapott, de kitartott és egyiket sem olvasta el.

Legfelső posztként a Bálinttal közös, csókolózó képük fogadta. Rossz fényviszonyok mellett készült, mégis tisztán látható volt rajta a csók. Már elsején feltöltötték. Osszián szíve veszett dobogásba kezdett. Több, mint hatszáz komment gyűlt már össze a poszt alatt. Osszián ettől annyira megrettent, hogy azonnal be is csukta az egészet, és visszamenekült a rajzoláshoz, de nem sokkal később Auróra ráírt.

„Nézd meg a fancsoportot!"

„Tudom, kint van a kép."

„Alatta a kommenteket."

Osszián egy sóhajtással félretette a ceruzáját, és belépett az álprofiljába.
A csókolózós kép alatt tényleg rengeteg volt a komment, némelyik napokkal ezelőttről. Osszián először nem is értette, Auróra miért akarja, hogy lássa ezeket. Az újabb és újabb felvételeket a csókjukról hol jobb, hol pedig rosszabb megvilágításban posztolták az elsőként kirakott kép alá. Osszián szájában megkeseredett a nyál a gondolatra, hogy így elveszik tőle az egész csók belsőséges élményét.

Tovább görgetett, már majdnem a kommentfolyam végére ért, de akkor ott állt egy friss komment ma reggelről, benne egy Youtube videó linkjével, rajta száznál is több mérges reakcióval. Osszián ujja remegett az egér felett, de azért kattintott.

Valaki felvette a csókjukat és feltöltötte a videómegosztóra. „Két homár smárol", ez volt a címe. Osszián gyomrában csomót kötött az idegesség, ahogyan lejjebb görgetett, hogy lássa a kommenteket a videó alatt.

„Micsoda ocsmány hányadék, remélem, jól elverték már a két buzit." Olyan sok volt a lájk, hogy Osszián szeme szúrni kezdett a visszatartott könnyektől. Lejjebb tekert.

„Nem értem, mi baja a sok hőbörgőnek. Vagyis értem, de megérteni nem tudom. Én nem látok semmit, csak szeretetet ebben a csókban. Kapja be az összes homofób. Hajrá srácok!"

„Basszián fanok, előre! Minden homofób kommentet leszavazni!"

„Annyira édesek! És bátrak!"

És csak sorakoztak ott a biztató, védelmező kommentek, olyan sokan, hogy a gyűlölködők teljesen elmaradtak. Osszián visszalépett a csoportba, hogy megnézze az ottani kommenteket is. Uborkás Ivett éppen mindenkit arra lelkesített, hogy álljanak ki teljes mellszélességgel a fiúk mellett. Ne csak itt online, hanem az iskolában is. Több, mint százan lájkolták a kommentjét, gyakorlatilag az egész Basszián csoport vette az üzenetet.

Osszián elgyengült. Sosem gondolta volna, hogy egyszer hálás lesz a rajongóknak. Hirtelen elhatározással lépett ki és jelentkezett vissza a rendes nevével, aztán kiposztolt egy egyszerű köszönömöt. Majd kikapcsolta a gépet, lehalkította a telefonját és nekiült folytatni a rajzolást.

Este, elalvás előtt fellépett a Youtube-ra, és megnézte a videót. Ezúttal nem érdekelték a kommentek, csak látni akarta Bálintot és önmagát. A videó remegett, hol rájuk közelítettek, hol pedig távolodott a kép. A háttérben sikítozás, tűzijáték durrogása és kiabálás hallatszott, ők pedig csak hosszan csókolóztak az erkélyen. Osszián visszavágyott abba a pillanatba, mert akkor csak ketten voltak, most viszont mintha többszáz ember lett volna részese ugyanannak az élménynek, és Osszián gyomra felkavarodott erre a gondolatra.

Másnap reggel gyalog ment iskolába, mert a biciklije újév óta Bálintnál volt. Szaltót dobott a gyomra, amikor meglátta Bálintot a kapu mellett az ő biciklijével álldogálni. Rengetegen megbámulták, de Bálint nem zavartatta magát, nyugodtan telefonozott.

Osszián itta magába a látványt és egyre jobban érezte, hogy az a „Kedvelem." még mindig nagyon fontos számára. Bálint, mintha megérezte volna, hogy bámulják, felnézett, aztán Ossziánra mosolygott.

- Elhoztam a biciklid.

- Köszi - vette át Osszián a kormányt, majd betolta a biciklit az iskolai tárolóba. Míg végzett a lakatolással, Bálint szótlanul és türelmesen várakozott Osszián mellett. Minden olyannak látszott, mint a szünet előtti napokban. Osszián zsebre tette a lakatkulcsot, aztán felállt és felsóhajtott. Elindultak a bejárat felé.

A mellettük elhaladók mind megnézték őket. Többen voltak, mint korábban. Most már mindenki tudott róluk, nem csak a Basszián csoportból százharminc lány.

- Nem értem - mondta Bálintnak, amikor a fiú kézen fogta, hogy besétáljanak. - Mintha most vették volna igazán észre.

- Lehet, hogy így is van. Különben is, szerintem még egyikük sem látott csókolózni két srácot. Legalábbis a valóságban.

- Lehet - mondta Osszián, miközben beléptek az ajtón. Az emeletre vezető lépcsősor aljánál Auróra és Róka várt rájuk.

- Helló. Gondoltam, nem árt, ha én is jövök - mondta Róka.

Auróra büszkén mosolygott rájuk. Osszián egy pillanatig azt fontolgatta, elhajtja őket, de eszébe jutott Barna, így inkább hagyta, hadd fitogtassa Róka az erejét. A sor elejére állt és mindenkire rávicsorgott, aki csak szólásra merte nyitni a száját. Osszián alig bírta ki nevetés nélkül az első pár métert, amikor mindenki szétrebbent a közelükből, elég volt Róka arcát megpillantaniuk.

Az emeleti folyosó nem tűnt zsúfoltabbnak, mint egyébként. Nem álldogáltak vihorászó fanok sehol. Osszián a folyosó közepénél vett észre egy lányt, aki a mosdó felé haladt, a pólóján egy szivárvány virított. Összevonta a szemöldökét, és körbenézett. A mellettük a fizikaterem felé sétáló tizedikesek közül csak az osztály fele bámulta meg őket. A lányok legtöbbje csendben beszélgetett, miközben Osszián újabb és újabb szivárványt szúrt ki rajtuk. Szivárványos tornacipő, szivárványos tolltartó, póló és pulcsi. Az egyik táskán szivárványos kulcstartó himbálózott.

- Te is láttad? - lökte oldalba Bálintot, aki éppen Rókával beszélt a pénteki focimeccsről.

- Tessék?

- A szivárvány - mutogatott az elhaladó diákokra Osszián.

Auróra hátralépett Osszián mellé.

- A Basszián fanok megegyeztek, hogy azzal tudnak a legjobban támogatni titeket, ha nem bámulnak, nem rendeznek jelenetet, hanem úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Mert minden, ami történt, az teljesen normális.

- Kinek az ötlete volt? - kérdezte Osszián elfúló hangon.

- Moonlightcarrot írta a csoportcsetbe - vont vállat Auróra, aztán szétcipzározta a kabátját, csak hogy megmutathassa a szivárványszínű pulcsiját.

- Úristen, te színeset viselsz!

- A fekete is szín - morogta Auróra.

- Honnan szerezted? - pislogott Osszián.

- Nóri adta kölcsön.

Közben Róka is levetette a kabátját és a rajta lévő fehér pólón egy valószínűleg sima filccel rajzolt szivárvány éktelenkedett.

- Van ruhafilcem, kölcsön adtam volna - mondta Osszián neki címezve.

Róka vigyorogva hátrafordult.

- Na persze, akkor odalett volna a meglepetés.

Osszián ekkor látta meg, hogy a póló elejére az összes LMBTQIA+ zászló felkerült. Egészen meghatódott, főleg, hogy a támogatás pont Rókától érkezett. Egyre jobban kezdte elhinni, hogy amit Bálint mondott a fiúról, abban lehet igazság.

Auróra a folyosó végén egy bátorító vállveregetéssel búcsúzott Ossziántól, aki próbálta nem észrevenni Róka és a húga csókját.

- Felkísérjünk az osztályodhoz? - fordult felé Bálint komoly arccal.

- Nem muszáj, szerintem...

Ekkor elsétált mellettük Barna, Simon és Marci. Barna a lépcső aljáról kihívóan visszavigyorgott Ossziánra, aztán feltrappolt az emeletre a másik két fiú nyomában.

- Talán inkább mégis - sóhajtotta Osszián.

Bálint kutakodó pillantása alatt Osszián izzadni kezdett. Nem akarta beismerni, hogy mennyire tart Barnáéktól. Azt is kinézte belőlük, hogy megvárják a lépcsőforduló tetején, belökdösik a fiúvécébe és megverik. Nem állt rá készen, hogy szembenézzen velük, még akkor sem, ha napok óta erre a napra készült lélekben.

Róka és Auróra végre befejezték a búcsút, Auróra elköszönt, ők pedig elindulhattak a lépcső felé. Odafent szerencsére üres volt a folyosó. Osszián kifújta a tüdejébe szorult levegőt.

- Ha bármi gond van, írsz, ugye? - fordult Ossziánnal szembe Bálint a termük előtt. Róka illedelmesen jó pár lépéssel arrébb várakozott, és a falra kirakott, régen elballagó diákok tablóit nézte.

- Persze - bólintott Osszián.
Bálint biztatóan megszorította a kezét és rámosolygott. Osszián halványan viszonozta a mosolyt. Aztán Bálint pillantása Osszián ajkára siklott és egy egészen hosszú pillanatig úgy tűnt, Bálint meg fogja csókolni, de végül nem történt semmi.

- Az ebédlőben találkozunk - mondta Bálint, aztán Róka mellé zárkózott, aki intett egyet Ossziánnak, majd lesétáltak a lépcsőn.

Osszián nagy levegőt véve lépett a terembe. Abban reménykedett, hogy Barna a többiek előtt nem akarja majd piszkálni.

Hangosan csattant a taps, Osszián megtorpant az ajtóban.

- Éljen Osszilány! - harsant Barna hangja. Osszián egy szótlanul bámuló osztállyal találta magát szemben. Megszédült a rá szegeződő tekintetek kereszttüzében. Szerencsére csak hárman tapsoltak, de az is fülsiketítően hangos volt a csendben. Marci és Barna vigyorogva bámult rá, Simon is tapsolt, de kissé kelletlenebbül, mint a barátai.

Aztán Viktor olyan hangosan tolta hátra a székét, hogy a tapsolás abbamaradt a csikorgó hangra. Osszián pislogott párat. Viktor kimászott a padból és Barna mellé sétált, nagy nyugalommal a fiú vállára tette a kezét és megszólalt:

- Valami gondod van Ossziánnal? - Osszián még soha nem hallotta ilyen komoly hangon beszélni.

Barna elröhögte magát.

- Na már, hát ti is tudjátok. Nem láttátok a videót? - kérdezte Barna, és körbe-körbe járatta tekintetét az osztálytársai között.

De senki nem válaszolt neki. Simon és Marci is abbahagyta a tapsolást. Mivel ők a helyükön ültek, Barna meg a tanári asztal mellett várt Ossziánra, egyedül maradt a harctéren.

- Na, röhögjetek már ti is.

Erre Nóri fogta magát, levette a kapucnis pulcsiját, csak hogy előtűnjön a pólója, amin egy szivárvány alatt a következő felirat volt olvasható: Love is love.

Barna megvakarta a tarkóját, és idegesen heherészett a tábla előtt állva. Nóri után Viktor húzott elő a zsebéből egy szivárványszínű kendőt. Aztán az osztályból még öt lány állt fel egymás után sorban, hogy megmutassa a pólóját, pulcsiját, vagy Timi esetében a hajgumiját és a zokniját.

- Bocsi, másom nem volt - motyogta zavartan, de Osszián legszívesebben megölelte volna mindannyiukat.

Barna szóra nyitotta a száját, csakhogy felhangzott a csengőszó, és Varga Henrietta egyből megjelent az ajtóban.

- Jó reggelt kívánok a kedves tizenegyedik osztálynak! Mi történt? - kérdezte, mert Osszián még mindig az ajtó mellett állt. Viktor Barna mellett ácsorgott, és a hat lány is egyenesen állt a helyén.

- Mi csak... - motyogta Barna.

- No, csüccs le mindenki. Nagyon fontos hírem van a szépíró versenyről. Gyerünk, gyerünk.

Osszián a többiekkel együtt a helyére botladozott, és míg a tanárnő lelkesen nekilátott a magyarázásnak, addig megpróbálta rendbe szedni a gondolatait.

Már az irodalom szöveggyűjtemény fölött görnyedtek, amikor végre oldalba könyökölte Viktort.

- Auuu, de csontos a könyököd - simogatta suttogva a fiú az oldalát felháborodva. - Mi van?

- Honnan van szivárványos kendőd?

- Kölcsönbe kaptam.

- Honnan tudtad, hogy ma kelleni fog?

- Rám írt az IHYBILY írója, hogy ha van szivárványos cuccom, hozzam el ma. Meg a videó alatt is kiírták a Youtube-on - vont vállat Viktor.

Osszián életében először hálát érzett Moonlightcarrot és az egész fantábor iránt.

- Te is tőle tudtad? - pöcögtette meg Nóri hátát.

- Aha - mosolygott hátra a lány, aztán gyorsan előre fordult, mert Varga Henrietta feléjük sétált. Ahogy elhaladt mellettük, a háta mögött összefont kézzel, Osszián akkor látta meg a szivárványszínekből csomózott karkötőjét. Az első döbbenet után elmosolyodott.

*

Az elkövetkezendő napok sűrű masszává folytak össze Osszián emlékezetében. Úgy érezte magát, mintha csak sodródna az árral. A szivárványos őrület egész héten kitartott, és a támogatás mellett Osszián védelmet is kapott. A vigyázó szemek kereszttüzében Barna semmit sem tudott kezdeni vele. Osszián látta a napról napra gyülekező és növekvő haragot a tekintetében. A mozdulatai feszültté és robbanásközelivé váltak, de Ossziánhoz egy ujjal sem tudott hozzáérni, mert valaki mindig ott volt körülötte.

Néhány fontos pillanat azért megragadt ebből a hétből. Például az, amikor Osszián hétfő este a Wattpadon kapott üzeneteit nézte. Moonlightcarrot hosszú üzenetére, ami arról tudatta, hogy létezik a Basszián fanok csoport, sosem válaszolt. Most viszont, hogy túl volt ezen a csók utáni szürreális első iskolai napon, úgy döntött, muszáj megszólalnia.

„Kedves Moonlightcarrot!
Úgy hallottam, te voltál az, aki a mai szivárványos akciót kitaláltad. Fogalmam sem volt semmiről, de nagyon, elmondhatatlanul jól esett a támogatás. Köszönöm.
Osszián"

Éppen elküldte az üzenetet, amikor Auróra ráírt.

„Mit veszel Bálint szülinapjára?"

„Mikor van neki?" Gépelte őszintén, mert a hónapok óta tartó óriási káoszban eszébe sem jutott születésnapokkal törődni.

„Baszki, te vagy a világ legszarabb pasija!"

„Álpasija, ha kérhetem."

„Aha. Hát persze." Osszián megrázta a fejét, amikor meglátta a sírva nevetős szmájlit. „Amúgy január 14."

„Az egy nappal a szakításunk előtt lesz."

„Akkor még venned kell neki valamit."

„Majd rajzol..." kezdte írni Osszián, de Auróra folytatta.

„És ne gondold, hogy majd rajzolsz neki. Szerintem mindenki megszokta és megunta már. Valami izgalmasabbal kellene meglepned, nem?"

Osszián elgondolkodott. Vajon minek örülne Bálint? Nem kellett sokat törnie a fejét. Mondjon bármit Auróra, a tökéletes ajándék egy könyv és egy rajz volt Bálintról. Már csak ki kellett találnia, milyen könyvet vegyen.

A másik fontos pillanat a héten az volt, amikor felhívta az apja és megkérdezte, mi újság, Osszián pedig elmesélte, hogy használta a listaírós módszert, hogy döntésre jusson. Az apja nem kérdezte meg, mit határozott, amit Osszián nagyra értékelt. Ekkor még Bálintnak sem beszélt arról, mit gondol a csókjukról és a velük történő eseményekről. Egészen csütörtökig.

Alighogy kijöttek a suliból, Osszián nem bírta tovább és meg kellett kérdeznie.

- Mi lesz a jövő héten?

- Gondolom, szakítunk, ahogyan elterveztük - fordult hozzá Bálint. Mutatóujja mintha megrezzent volna Osszián kézfején, de a magabiztos mosolya miatt Osszián arra jutott, valószínűleg az egészet csak képzelte.

- Rendben - sóhajtott Osszián. Lassan sétáltak egymás mellett. A talpuk alatt ropogott a hó, és Ossziánnak eszébe jutott, hogy amikor tegnap este a szobája ablakából a lámpafényben kavargó hóesést figyelte, azon gondolkodott, hogyan mondja el Bálintnak, hogy kedveli. Biztos volt benne, hogy Bálint nem fogja tovább erőltetni a járást, és pont ez volt, ami cselekvésre ösztönözte Ossziánt. Ha meg akarta tartani Bálintot, akkor el kellett mondania.

- Figyelj csak - igazgatta a jobb kezével a sapkáját. Bálint tenyere melegen simult a baljába és ez az érzés erőt adott. - Napok óta gondolkodom, hogyan kellene elmondanom, de mindig arra jutok, az őszinteség a legegyszerűbb.

Bálint megtorpant és Osszián felé fordult, aki nem volt erre felkészülve. Nem akarta a sárgászöld szemek kereszttüzében megvallani az érzéseit, a cipője orrának sokkal könnyebb lett volna.

- Figyelek - mondta Bálint.

Osszián a fiú kabátjának beszélt:

- Írtam egy pro és kontra listát. Apám javasolta, hogy ez segít tisztábban látni és... - Osszián belenyúlt a zsebébe, és elővette a négyrét hajtogatott hófehér lapot. - Szeretném, ha elolvasnád. És... és utána elmondanád, hogy mit gondolsz.

Osszián előre nyújtotta a lapot, de Bálint nem mozdult, nem nyúlt érte egészen addig, amíg Osszián végre a szemébe nem nézett.

- Mielőtt elolvasom... - kezdte Bálint, és Osszián papírt szorító ujjaira simította a kezét. - Nem mondom, hogy nem hoztad rám a frászt, mert de. De közben meg köszönöm, hogy őszinte akarsz velem lenni. Egy kapcsolat csak így működhet. Legyen az ál vagy valódi - mosolygott Bálint. És Osszián térde megremegett, a szíve beledobogott a látványba, és arra gondolt, mennyire gáz lenne, ha azt írta volna a papírra a kedvelem helyett, hogy szeretem.

Bálint lassú mozdulatokkal hajtotta szét a lapot. Osszián mást sem hallott, csak a fülében dobogó szíve vágtázását. Bálint sokáig nézte azt a lapon szereplő négy sort. Homloka közepén egyre mélyülő ránc jelent meg. Osszián minden másodpercet végtelen hosszúnak érzett.

- A szüleimet lerendezem én.

Osszián ebben a pillanatban tudta, hogy tényleg szerelmes. Amikor úgy döntött, követi az anyja példáját és a listát Bálint kezébe adja, órákig gondolkodott a lehetőségeken, de ez, mint reakció meg sem fordult a fejében.

- A Páli Malvina dolog... nem haragszol? - kérdezte Osszián és lehajtotta a fejét.

- Macpherson találta ki Ossziánt, a bárdot - kezdte Bálint. És Osszián a neve említésére felnézett a fiú arcára. Bálint megint nem azt mondta, amire számított. - Ossziánnak született egy fia, Oszkár, aki meghalt. Oszkár kedvesét Malvinának hívták. - Osszián fejében összekavarodtak a dolgok. Bálint tovább beszélt. - Persze ez még nem jelent semmit, de akármennyire is akartál másképp rajzolni, nem igazán sikerült. Túl tehetséges vagy hozzá.

- Nem haragszol?

- Haragudtam. Egy kicsit a legelején. De csak egy rajzot töltöttél fel, nem igaz?

- De - súgta Osszián.

- És elmondtad.

- Sajnálom.

- Tudom.

Lassan sötétedett körülöttük a téli utca, hó- és füstszag szállt a levegőben. Osszián a kezében továbbra is ott szorította Bálint kezét, és mintha végre feloldozást nyert volna.

- Mikor jöttél rá? - csúszott ki a száján, amikor Bálintra pillantott.

- Már a névnél sejtettem. De a pályázati anyagnál voltam biztos. Az a szüleidről készült rajz mindig azt a rubikkockás első rajzot juttatta eszembe. De sok mindent átgondoltam karácsonykor...

Bálint a levegőben hagyta a mondat befejezését, Osszián pedig nem volt eléggé bátor, hogy rákérdezzen.

- Tényleg sajnálom. Nem kellett volna lerajzolnom, pláne nem megosztanom az engedélyed nélkül, és...

- Megmutatod, hogy miket rajzoltál még rólam?

Osszián pislogott. Amikor Bálinttal beszélgetett, a világ mintha kilendült volna a sarkaiból. Vagy mintha az egész egy óriási lepedőn létezett volna, aminek a négy sarkát csintalan gyerekek rázzák ide-oda. A megszokott minták összekeveredtek.

Bálint arcát vörössé csípte a hideg, szőke haja kilógott a fekete sapka alól, és Osszián képtelen volt nemet mondani a csillogó tekintetének.

- Feljössz? - mutatott Osszián a panel felé, ami már látszott a házak mögött.

- Ha megmutatod.

- Megmutatom - bólintott elszántan Osszián.

A szobájában nagy volt a rendetlenség, de Ossziánnak nem emiatt remegett a gyomra. Üres volt a lakás, ketten voltak benne és ő arra készült, hogy Bálint kezébe adja a mappáját, amiben annyi rajz volt a fiúról, hogy már összekötni is nehezen lehetett. Ha Bálint ezután nem menekül el, akkor lehet esélye, hogy...

- Bocsi a kupiért - motyogta Osszián, és közben az íróasztala mellé támasztott bordó mappához lépett.

Bálint csak megrázta a fejét, és idegesen téblábolt. Osszián látta a szeme sarkából, ahogyan a bal zoknis lábával vakargatta a jobb lábfejét.

Osszián felemelte a mappát és átnyújtotta Bálintnak.

- Ülj a székbe - mondta.

A fiú engedelmeskedett. Kezében esetlenül tartotta a mappát. Először végigsimított a fedelén, aztán a mutatóujjával Osszián nevén, amit a legrondább kézírásával vésett három évvel ezelőtt a mappára. Osszián elpirult. Úgy érezte magát, mintha intim pillanatokat kukkolna, így inkább lehajolt, hogy összeszedje a földön heverő koszos zokniját, és kivitte a fürdőben található szennyeskosárba.

Amikor visszaért, Bálint már kinyitotta a mappát, az A/3-mas méretű fedele úgy állt az ölében, mint egy rosszul méretezett könyv, aminek a rajzok voltak a jóval kisebb belső lapjai. Bálint lassan, komótosan lapozott, Osszián pedig inkább szó nélkül bevetette az ágyát, hogy legyen helye valahová leülnie.

Mire végzett, Bálint foltjai vörösen virítottak az arcán. Osszián pedig ebben a pillanatban jött rá, hogy a mappában ott van minden. A meztelen rajzok is.

- Én... - kezdte sután, de Bálint felnézett rá, és a torkára forrtak a szavak.

- Miért van ilyen sok? - lehelte Bálint. Hangja majdnem suttogás volt.

- Január végén kihirdetik a pályázat továbbjutóit. Tizenkét ember kerül fel a shortlistre. Gyakoroltam, mert azután minimum harminc kiállításra alkalmas alkotást kell bemutatni és...

- De miért én? Miért engem...

- Szeretlek lerajzolni, gyönyörű vagy - motyogta Osszián.

Bálint nem szólt többet, csak tovább lapozott. A kupac fele még hátra volt. Osszián tudta, mikor érkezett egy-egy meztelen rajzhoz: a papír mindig hangosabban rezzent Bálint ujjai között. Osszián a székében ülő fiút figyelte. Vajon a képzelete által megálmodott kép közel állt a valósághoz, vagy Bálint a ruhája alatt egészen máshogy néz ki, mint ahogyan ő gondolta?

A hosszú csendet a lapozás és Osszián torokköszörülése törte csak meg. Bálint végül becsukta a mappát, két kis fület fogva masnira kötötte és visszanyújtotta Osszián felé.

- Köszönöm.

- Sajnálom.

Bálint megrázta a fejét.

- Szeretnél újra lerajzolni? Nem fejből, hanem szívesen modellt állok.

Osszián visszatette a mappát a helyére, majd Bálintra nézett.

- Rendben. Átjössz hétvégén?

- Ha eljössz a holnapi meccsre.

- Ott leszek - mondta Osszián. Amúgy is meg akarta nézni Bálintot, hogy hogyan focizik. Nórival már eltervezték, hogy közösen felülnek a lelátóra.

Bálint bólintott, majd kinyújtotta a kezét és a mutatóujjával végigsimított Osszián kézfején, aztán összefűzte az ujjaikat. Osszián felszuszogott az érzésre, és nem bírta tovább visszafogni magát, Bálinthoz hajolt, hogy megcsókolja, de még mielőtt összeért volna az ajkuk, Bálint átkarolta a derekát, és az ölébe húzta Ossziánt.

- Biztosan nem haragszol? - súgta Osszián Bálint arcélének.

- Dehogy. Imádom, hogy engem rajzolsz.

- Miért?

- Mert boldognak és őszintének látszom.

Osszián meg akarta kérdezni, Bálint mire gondol pontosan, de az ajkuk egymásnak simult és Osszián fejéből rövidesen kihullott minden gondolat.

A Facebookon valóban létezik a Basszián fanok csoport, gondoltam szólok :)