A sötét szobában álltunk az ajtónál és közelebb hajolva csókolt meg... Még egy könnycseppet hullajtva viszonoztam csókját, de talán nem kellett volna... Belül melegséget éreztem, ahogy gyengéden az arcomhoz ér, hogy könnyebben elérhessen... Lassú mozgását követve éreztem meg lassan elakadását... Abbahagyta és pár centire elhúzta a fejét.

-Gyere velem! -arcomat közrefogta és a szemembe nézve suttogta...

Elengedte és kezem után nyúlt... Halványan bólogattam, majd elindultunk ki a kórteremből. A folyosón sem voltak kivilágítások, így sem hátráltunk meg, gyors léptekkel kiléptünk az épületből!

-Erre! -utasítva húzott maga után, egészen az autójáig...

Féltem a jövőtől... Hogy milyen élet vár, ha vele tartok! Ha vele kell élnem?! ... Ugyanolyan lesz, mint akkor?? Ezektől a gondolatoktól borsódzni kezdett a hátam... Mindketten elfoglaltuk helyünket a járműben, majd lassan elindította a gázt! Gyorsan elhagytuk a kórház területét és csak nyomta tövig a gázt, mihamarabb haza érhessünk... A fejemet végig az ablakra hajtottam és csak lestem magam elé...

-Ne aggódj! -pillantott pár másodpercre felém, majd vissza..-Hamarosan otthon leszünk! -hangja nyugtatóan hangzott, de mégsem tudtam bízni benne!!

A szemem is már teljesen akaratlanul lecsukódtak.. Semmi zajt nem érzékeltem, csak az erőtlenségemet, ahogy megadom magam és minden lehúz a mélybe... Majd elsötétül előttem a kép...

×××

Erős fény világítja be a szobát, ami bántja a szemem, így ki is nyitottam lassan, hogy szokja a fényviszonyt.. Egy teljesen ismeretlen szobában ébredtem fel, fel is ültem volna, de előtte kinyújtóztam, majd valamit hallottam koppani a földön... Gyorsan rá vetettem tekintetemet és alaposan megnéztem...

-Ez Nagypapa és én! -megérintettem a képen lévő személyt, ott mellettem..-Annyira hiányzol!-öleltem magamhoz és el se akartam engedni...

Az ajtón kopogtatást hallottam meg és a kezemben lévő fotót elraktam a szekrény tetejére.. Már nyílt is az ajtó, én pedig visszafeküdtem, mintha még mélyen az álmaimat élem át!

-Tudom, hogy ébren vagy! -mosolygást lehetett a hangjából hallani...

-Hmm...-hümmögve ültem fel.-Hol vagyunk??-kérdeztem...

-....-mély levegőt vett és kifújta..-Haza hoztalak! -mondta egyszerűen...

-H-haza?? ...-néztem értetlenül kérdően...

-Igen! .... Remélem, nem gond! -nézett rám mosolyogva...

-Úrfii...-megszólítottam, de csak szúrós tekintettel meredt rám...

-Mostantól szólíts Jinnek, ne úrfinak!-suttogta a szemembe nézve, ahogy közelebb sétált...

-Ez azt jelenti, hogy...-megakadt a szavam..

-Igen! Többé már nem cselédként élheted az életed! -fogta meg derekam és még közelebb húzott magához...

Nagyot sóhajtottam, nagy megkönnyebbülés volt hallani, többé már nem egy cseléd vagyok, hanem ... egy SZABAD ember!! Ártatlanul meredtem szemeibe, ahogy ő is az enyémbe...

-Valami... gond van?? -kérdezte aggódva...

-Nem igazán!-vágtam rá rögtön...-Öhm... Megyek és elkészítem a...-lépkedek az ajtóhoz, de megszólal...

-... A reggelit?? ... Azzal már végeztem! -mosolygó hanggal jelentette be...

Kérdőn néztem magam elé, majd lassan felé fordulok...

-Ahogy... Mondtam! Már nem cselédként foglalkozom veled! -mosolyogva jött közelebb...

-Úrf... Vagyis Jin! -ráztam meg hirtelen a fejem..

Közelebb lépett felém, viszont kirohantam... Ijedten állok az ajtóban...

×××

Leszállt az éj és a konyhában sürögtem, forogtam.. Mosogattam, sütöttem, felsepertem és felmostam... Kezdtem elfáradni, de nem akartam befejezni, de már egyre jobban gyengének éreztem magam... Abbahagytam dolgomat és a szoba felé sétáltam, amikor a nyitva ajtó mögül megláttam félmeztelenül J... Úrfit, vagyis Jin-t! Ááá... Sietősen beléptem egy külön szobába, ahol csak mély levegőket vettem... Behunytam szemem, majd kinyitottam lassan... Eszembe jutott a tegnap, amikor mellettem volt és vígaszt nyújtott felém, és a csók... Számra helyeztem a kezem..

-Tényleg megcsókolt?? Én meg visszacsókoltam?? -suttogva meglepődök, meredek magam elé, de elmosolygom magam...

Majd az ágyra nézek és lassan közelebb sétálok! Hogy-hogy csak ketten vagyunk ebben az idegen házban?? Megérintettem az ágyon heverő takarót, ami puha volt..

-Milyen figyelmes! -lepődtem meg gondolatomon.

Beleugrottam, úgy ahogy régen! Elterültem az ágyon és ki sem akartam szállni.. Magamhoz fogtam a takarót és oldalra fordulva próbáltam meg pihenni, de hamar elnyomott az álom!