3 évvel később:

Ki hitte volna, hogy a bulis este után is találkozom néha-néha Kim Taehyung-gal. Ő is a városba költözött, közvetlen a szomszédomba, hogy a közelemben lehessen. 3 kemény év után is próbálkozik. Ez idő alatt beköszöntött a tél.

24-én arra számítottam, hogy beköszönt, vagy valami ilyesmi, de nem tette meg. Azt hittem még mindig van annyi mersze, s ma csak úgy beugrik hozzám felköszönteni. De, nem így lett.

-Akkor ne is gyere Kim Taehyung!-kiabáltam az ajtó fele.-Úgy sem engednélek be!-fontam össze mellkasomnál a kezemet.

Egy mély levegőt vettem, s újból a bejárati ajtóra szegeztem a tekintetemet. Arra vártam, hogy kinyíljon az ajtó, és beléphessen hozzám. Én pedig mennyire szeretném magamhoz ölelni, megcsókolni, s boldog karácsonyt kívánni. Álom, mint minden romantikus pillanataim.

A fenyőfa sincs még feldíszitve, pedig milyen jó lenne, most tündökölni vele. Szerencsémre már nem egy albérletben húzódom meg, hanem egy saját lakásban élek. Keményen megdolgoztam ezért, s meg is van az érett gyümölcse.

Hoppá!

Hiába szeretnék fenyőt díszíteni, ha nincs is hozzá a megfelelő növény a házban.

Aigoo...

Megteszi a műfenyő is!

Nincs is műfenyőm...

Aigoooooooo........

Ehhez a karácsonyhoz miért nincs kellékem? Egyértelmű a válasz: mindent otthagytam az albérletemben. Ilyen téren én vagyok a legidiótább lény a világon!

Bekapcsolok egy ünnepi zenét, amit bömböltetek (a hangulat kedvéért), majd neki kezdek megsütni a gyümölcstortát. Ahhoz már vannak hozzávalóim.

Épp a süti tésztának a kikeverésénél jártam, amikor csengetni kezdtek az ajtómon. Abbahagytam a sürgést-forgást a konyhában. Azonnal a bejárat felé rohantam, megfogtam a kilincset, s lenyomtam. A szemem elé tárult az emlegetett szamár lénye.

-Boldog Karácsonyt Sana!-ölelt magához Taehyung.

-Viszont, de elengedsz?-érdeklődtem.

-Miért tenném?-ugratott kérdésével.

-Mert, még bizonytalan vagyok veled kapcsolatban.-hazudtam.

-3 éve volt már annak Sana! Kezdjük újra tiszta lappal!-nyafogva kérte.

-Kezdjük, de nem most.

Sarkon fordulva visszasomfordáltam a konyhába, ahol hagytam a torta nyers tésztáját.

-Miben mesterkedsz?-belemártotta a kisujját a kikevert tésztába.-Uhm.. Eddig jó!-dícsért meg.

-Most kezdhetem előlről az egészet, mert az Úrfinak bele kellett nyúlnia!-sértődtem meg.

-Megnyugtatlak, hogy nincs körömgombám, tehát a sütinek nem lett semmi baja.-nevetgélt.

-Ya!-ütögettem fakanállal.

-NE ÜTÖGESS ASSZONY, MERT FÁJ!-kiabálta el magát.

-Így jártál!-nyújtottam ki rá a nyelvemet.

-Eltudnám képzelni a nyelvedet a testem különböző pontjain!-vigyorgott.

-Perverz!-szememet forgattam.

Folytattam a sütögetést, majd végezetül fel is díszítettem a tortát. Ezt a süteményt, inkább epertortának nevezném. Szinte csak eper van rajta/benne.

A süti krémjével kikent az én drágám, de ezt még megbosszúlom neki. Abban biztos lehet, hogy nem fogja velem tölteni a szentestét, hanem egyedül, vagy a családjával.

Huh, család...

Anyámat 2 éve temettük el. Visszasírom azokat az időszakokat, amikor még boldogan éltünk. Tisztán emlékszem mindenre. Legfőképpen arra, ahogy sistergett a konyhában, majd egy mély seb keletkezett a végtagjain. Épp akkor rohantam be hozzá, hogy segítsek neki. Végül a kórházban kötött ki, most pedig a koporsóban nyugszik. Ahogy ezekre visszagondolok, a szemem is megtelnek fájó könnyeimmel.

Szeretlek anya! Nem foglak elfelejteni!

-Szeretlek egyetlenem!-ölelt újból magához, majd az arcomra nyomott egy puszit.

-Ennyire hiányoznak neked a nőid?-gúnyolódtam vele.

-Csak te hiányzol!-maga felé fordított.

-Komolyan?-kérdeztem mélyen az íriszeibe nézve.

-Halálosan komolyan.-felelte.

-Akkor csókolj meg!-pipiskedve, de elértem az ajkait.

Falni kezdtük egymást száját, mikor hirtelen az ágyamban voltunk mind a ketten. Persze, hogy alsóneműben feküdtünk a másik előtt, mert ez egyértelmű!

Aigoo...

Az ajkaim után a nyakammal folytatta jelenlegi munkáját. Néhol megszívta a bőrfelületet, hogy megjelöljön. Hűha, ennek nyoma marad!

Másnap

Taehyung:

Egy férfi számára az a legjobb érzés, amikor az a nő fekszik rajtad, akire mindig is vágytál. Olyan csodálatos mindene. A tegnap esti kis hancurozásunk után megfogalmazódott bennem az irántam érzett szerelme, amit egyértelműen viszonzok.

Szuszog, majd megmoccan. Kinyitja a szemeit, s rám mosolyog. Á, kész vagyok még egy menetre!

-Jó reggelt!-üdvözölt egy reggeli csókkal.-Mit óhajt az Úrfi reggelinek?-kérdezte.

-Téged!-válaszoltam.

-Nem vagyok rajta az étlapon!-mosolygott.

-Nem baj, akkor is téged szeretnélek reggelinek!

Felült, felöltözött, majd kirohant a mosdóra. Mind a ketten megijedtünk, ezért elvittem egy kórházba. Útközben majdnem taccsolt, de egy bíztató mosolyt küldtem felé.

-Nemsokára ott leszünk!-nyugtattam.

-Jól vagyok..-mentegetőzött.

-Nem, nem vagy jól!-közöltem vele.

-Te tudod, vagy én?

-Aigoo.. Te..

Lassan, de megérkeztünk a kórházba. Leállítottam a motort, s kiszálltunk a járgányból. Besiettünk az épületbe, mikor egy orvossal találtuk magunkat szembe.

-Taehyung? Mi a helyzet? Anyukád hogy van?-támadt le a doki a kérdéseivel.

Itt mindenki ismer? Ó, anyám!

-A barátnőm rosszabbul van. Anyukám pedig jól érzi magát!

-Kérem a hölgyet a vizsgálóba!-hallottuk meg az egyik nővér aggódó hangját.

Elballagtak. Az orvos is magamra hagyott, hogy Sana-t kivizsgálják. Nagyon remélem, hogy nem súlyos! Bár, egy kis hányás az semmi.

Percekkel később behívnak a rendelőbe, ahol Sana egy széken ülve figyeli minden lépésemet. Mellé lehuppanok, majd megfogtam a kezét.

-Nos, Mr. Kim!-magázódik, pedig a folyosón tegeződtünk.-Öröm hírrel szolgálhatunk Ms Lee-vel.-pillantott a barátnőmre.-Önök gyermeket várnak!-jelentett be a doki 5 perc néma csend után.

Megkönnyebbülten sóhajtok fel. El sem hiszem, hogy apa leszek. Nem tudom elhinni. Köszönöm Istenem!

Az arcomról leolvashatták, hogy mennyire boldog vagyok eme hír hallatán. Megöleltem Sana-t, s megpusziltam. Az orvosnak is megköszöntem, és boldogan mentünk haza. Haza? A lakásához.

THE END