Másfél óra csúszással indították az első vonatot Füzesabony felé. Nolennel annyira belefeledkeztünk a játékba a focicsapattal, hogy alig hallottuk meg a hangosbemondót és ismét rohantunk a vonathoz, ami ezúttal még nagyobb szenvedést okozott, mert mindketten becsiccsentettünk. Bár egyikünk se volt 18 Krisztián volt olyan jó fej, hogy meghívott minket jó pár felesre, amit mi nem utasítottunk vissza. Hihetetlen, de ittasan nem is volt olyan elviselhetetlen Nolen társasága, bár a szimpátiámban az is közrejátszott, hogy egyedül őt ismertem. Így, amikor Füzesabonyban leszálltunk a vonatról és rájöttünk, hogy egy újabb óra várakozás várt ránk, természetes volt, hogy vele tartok menjen bárhová is.
– Krisztiánnak bejöttél – szólalt meg Nolen.
– Tudom. Megadta a telefonszámát – vontam meg a vállam.
– A telefonszámát? Ez komoly? – kérdezte döbbenten.
– Sokkal személyesebb, mintha bejelölt volna Facebookon.
– Az idősebb pasikra buksz?
– Miért?
– Nem is tudom. Ott van, mondjuk Erik, akkor Alex, de egy ideig kavartál az unokabátyámmal is, aki 30 éves.
– Az idősebb férfiak sokkal érettebbek, mint a korosztályom. Velük lehet beszélgetni, tapasztaltak és van életcéljuk. Ehhez képest a tizenéveseket nem érdekli más, csak a szex, a bulik és az alkohol.
Nolen mellettem lépkedve komoly arccal bólogatott, aztán rám nézett és kirobbant belőle a röhögés. Olyannyira nevetett, hogy le kellett ülnie a földre és még a könnyei is kicsordult, a csuklásról nem is beszélve. Sértetten néztem rá, majd megráztam a fejem és folytattam az utam a Penny felé. Nolen hamar utolért engem, sporttáskája a csípőmnek ütődött, de a nevetést és a csuklást nem hagyta abba.
– Oké Delin, full őszintén, te mégis mit csinálsz másként? – kérdezte még mindig nevetve. – Emlékeztesselek, hogy az volt a terved a nyárra, hogy igyál, bulizzál és szexelj? Legalább ne legyél ennyire képmutató picsa és ne várd el tőlünk tizenéves lúzerektől, hogy mások legyünk, ha te is ugyanezt csinálod!
– Na, de – tátottam el a szám döbbenten. – Mégis szerinted a nyár miről szól?
– Élményekről ember! Olyanokról, amiket érdemes megélni, és amikre vissza tudsz emlékezni! Nem arról, hogy minden este más pasival dugj a sátorban, tele hányj mindent és szétcsapd magad! Ez szánalmas! Örülnöd kéne, hogy anyádék kimentettek ebből – mért végig majd a fejét rázva idegesen elővette a kulacsát és meghúzta. – Ráadásul miattad csuklok is – morogta.
Összefontam magam előtt a karomat és lesütöttem a szemem. Nolen szavai bántottak, úgy éreztem igazságtalan velem és félre ismert, de valahol nagyon is tudtam, hogy igaza volt. Megvetettem, ha egy korom beli srác komolytalan volt, úgy, hogy én magam is az voltam. Én is ittam, buliztam és szexeltem. Ébredtem már egyéjszakás kaland után egy teljesen idegen srác karjában, lopakodtam már be hajnalban a házba, hogy aztán összehányjak mindent ezzel lebuktatva saját magamat. De közben messziről kerültem azokat a srácokat, akik olyanok voltak, mint én.
– Gyere, nem szeretnélek szem elől téveszteni, nehogy itt is betaláljon valaki – vetette oda Nolen, én pedig némán követtem őt, magamban emésztgetve a szavait.
Már a Pennyben sétáltunk, amikor összeszedtem a bátorságomat.
– Komolyan így látsz engem?
– Igen – vágta rá azonnal. – És nem fogok elnézést kérni, mert épp itt volt az ideje, hogy valaki elmondja neked az igazságot. Ideje tükörbe nézni Delin.
– Tévedsz, és nem ismersz engem!
– Azt kérdezted, hogy látlak, hát én így látlak téged és őszintén szólva ezek alapján nem szeretnélek jobban megismerni – vonta meg a vállát.
A szememet lesütve emésztgettem a szavait, és csak egy suta bólintásra futotta tőlem, mielőtt sarkon fordultam volna. Szívem szerint kirohantam volna az áruházból, de kezdtem éhes lenni, ráadásul a bejáraton ki se tudtam volna menni, így sebtében a kezembe gyűjtöttem mindent, amit megkívántam. Ez nem volt egyszerű, mert az egyik kezemmel a bőröndöt toltam magam előtt és számtalanszor leesett a földre a zsemlével teli szatyor, ahogy a kassza felé lépkedtem. Szerencsére Nolen nem próbált meg utánam jönni, lehetséges, hogy még a sorok közt bóklászott, hogy teljen az idő, de az is lehet, hogy már rég lelépett.
Málhás szamárnak éreztem magam, miközben a kis tér felé sétáltam, ahol idefelé jövet láttunk pár padot. Vissza mehettem volna a vasútállomásra, de biztonságosabbnak éreztem azt, ha távol maradok az állomásoktól, tanulva a Vámosgyörkön történtekből. Egyébként biztos aranyos kis falu volt, Krisztián az egekig magasztalta, de hát mi mást tett volna maga a polgármester? Persze, hogy ódákat zengett az ő kis falujáról. A térre érve sóhajtva lehuppantam a padra és mit sem törődve az emberek pillantásaival az arcomra zúdítottam a fél flakon vizet. Hiába volt nyár eleje, a nap erősen tűzött és úgy éreztem napszúrást kapok, ha nem hűtöm le magam. A víz pár percig kellemesen hűtötte a bőrömet, majd ismét teljes erőből tűzött a nap. Hunyorogva kerestem meg a napszemüvegemet, majd kivettem az egyik zsemlét a zacskóból és a fogammal kilyukasztottam a tömlős sajt csomagolását.
– Cáfolj meg – vágta le magát mellém Nolen, mire a zsemle fél úton megállt a számtól és a rajta lévő sajt lecsöppent a combomra.
– Mi? – kérdeztem miközben az ujjammal letöröltem a sajtot, majd lenyaltam az ujjam és Nolenre néztem.
– Mi? – kérdezte vissza és le se vette a tekintetét a számban lévő ujjamról. – Mit kérdeztél?
– Azt, hogy mi?
– Ja, cáfolj meg – rázta meg a fejét és a szemembe nézett.
– Miben?
– Érd el, hogy megváltozzon a véleményem rólad – vágta rá és kivett egy tepertős pogácsát a zacskóból, majd a táskájából elővarázsolt egy flakon csípős szószt.
Felhorkantottam és a fejemet megrázva beleharaptam a zsemlébe, majd fél kézzel kicsomagoltam a disznósajtot, amit azonnal megkívántam, hogy megcsapott az illata. Azóta nem ettem disznósajtot, hogy nagypapa elhunyt, de előtt szinte minden hétvégén és a hiánya akkor tudatosult bennem, amikor észrevettem a csemege pultban. Az eladót megkértem, hogy húzza le nekem a bőrt, így szerencsére nem kellett bepiszkítanom a friss manikűrömet, hanem csak elég volt beleharapni, hogy csillapíthassam az ízlelőbimbóimat.
– Azta – pislogott nagyokat Nolen, mire a disznósajttal a számban kérdőn ránéztem. – Még soha egy lányt se láttam ilyen élvezettel disznósajtot enni. Konkrétan egyet sem.
– Meglep? – vontam fel a szemöldököm és alaposan megrágtam a falatot. – Kérsz?
– Ó te jó ég igen! – nyögött fel és leharapott belőle egy jókora darabot, majd behunyta a szemét és gyönyörteli sóhaj hagyta el az ajkát. – Esküszöm letepertelek volna, ha nem kérdezed meg!
Felnevettem, mire elvigyorodott és a szemét kinyitva rám nézett. Szavak nélkül is tudtam, hogy bocsánatot kért, amiért egy tapló paraszt volt, én pedig szavak nélkül elfogadtam a béke jobbat. Egy ideig csendben majszoltunk, egymás közt cserélgetve a vásárolt ételeket. Ő megkínált paprikával, cserébe adtam neki paradicsomot. Mikor megtetszett a nála lévő trappista sajt, szó nélkül nyújtotta felém, én pedig adtam oda a tömlős sajtot. Mikor aztán Nolen elővarázsolta a táskájából a császár szalonnát felröhögtem és a kaja kiesett a számból. Nem azért nevettem annyira, mert ledöbbentem, hanem azért, mert az én táskámban ott lapultak a mini kolbászok készen arra, hogy elpusztítsam. Diadalittas vigyorral dobtam az ölébe a kolbászos zacskót, mire felnevetett és a csomagolást feltépve kikapott egyet belőle.
– Tudod – kezdte és a félbe harapott kolbásszal a kezében rám mutatott. – Mások simán csak vesznek valamilyen péksütit, megeszik és ennyi.
– Átlagosnak lenni unalmas – vágtam rá azonnal. – Ó csináljunk egy képet és küldjük el Gábornak – vetettem fel.
– Benne vagyok!
Mivel Nolen keze hosszabb volt így ő csinálta a képeket, hogy minden étel látszódjon kettőnk közt a padon. Több képet is csináltunk, volt, amin csak mosolyogtunk, de csináltunk egy olyat is, amin mindketten egyszerre beleharapunk a szalonnába. A fejemet rázva, nevetve néztem vissza a képeket, majd a szalonnásat átküldtem Gábornak és egyet gondolva feltettem Instagramm sztoriba is a képünket, de csak úgy, hogy a közeli ismerőseim láthassák. Nem írtam hozzá semmit, csak megjelöltem Nolent és beraktam közeli ismerősökbe.
– Nocsak, Delin, felvállalsz mások előtt? – érdeklődött Nolen a saját telefonját tartva a kezében. – És még tagja lettem a közeli ismerősöknek is?
– Nem kell túljátszani – forgattam meg a szemem, mire abba hagyta a meghatott szipogást és belekortyolt az energiaitalba.
„Na, mi van Delen féle királyi lakoma?”
Vigyorogva olvastam el Gábor üzenetét, majd felpillantottam Nolenre és egyet gondolva fogtam és feltöltöttem a fényképet az oldalamra. Ezen a ponton született meg bennem az elhatározás, hogy igenis jól fogom magam érezni a nyáron és arra fogom használni az Instagramm fiókomat, hogy ezt megmutassam a világnak is. A kép alá megjegyzésnek odaírtam, hogy Királyi lakoma Delen módra. #elsőnap #ellenségünkamáv #summer #utastárs #kétpercenkéntmegöljükegymást #delen
– Delen? – vonta fel a szemöldökét Nolen. – Csak nem bejövök neked Delin? – kérdezte vigyorogva miközben a fejét hátra hajtva a szájába nyomott egy nagy adag csípős szószt.
– Miért is?
– Ship név?
– Gábor írta, nekem pedig megtetszett – vontam meg a vállamat. – De, ha gondolod, akkor leszedem a képet.
– Hm… - ráncolta össze a homlokát, majd rám nézett. – Tudom, hogy rólam álmodtál csorgott a nyálad.
– Ez Damon volt?
– Ez az unokahúgom volt, aki csupa nagybetűvel a képed alá írta, hogy DELENA szóval üdv a családban csajom!
– Mi?
– Zsuzsi előbb beszél, mint kérdez, szóval nagy valószínűséggel te lettél az új barátnőm.
– Hogy te meg én? Ki van zárva. Utáljuk egymást – röhögtem fel.
– Mond ezt egy 14 évesnek – tárta szét a kezét.
A homlokomat ráncolva néztem rá, majd felsóhajtottam, és ahogy elkezdtem olvasgatni a kommenteket a kép alatt ezek a sóhajok egyre gyakoribbá váltak. Mert, ami szerintem csak egy vicces kép volt másnak azt jelentette, hogy mi ketten járni kezdtünk. Pedig nem így volt! Igen beszéltünk, igen együtt lógtunk, de csak azért, mert egy tök idegen helyen voltunk, amúgy egymásra se néztünk volna.
– Menjünk, már biztos bent áll a vonat – pattant fel Nolen hirtelen.
– De még van vagy 20 percünk – pillantottam rá meglepetten.
– Gyerünk már – szólt rám ingerülten. – Itt hagylak, esküszöm!
– Oké, megyek már – álltam fel és megragadtam a bőröndömet.
Alig tudtam lépést tartani vele, de a sietség okára csak akkor döbbentem rá, amikor a vasútállomásra érve konkréten rohanni kezdett a mosdó felé. Nem bírtam megállni röhögés nélkül, pedig próbáltam. Türelmesen megvártam őt a váróteremben, majd amikor felbukkant aggódva néztem a sápadt arcára.
– Egy szót se – kérte, mire csak bólintottam és nagylelkűen felajánlottam, hogy elveszem a táskáját.
A vonatunk már valóban bent állt és, amint felszálltunk rá, Nolen leült és az arca fájdalmasan összerándult. Addig kotorásztam a bőröndömben, míg rá nem akadtam a görcsoldóra és egy tábla étcsokira. A gyógyszert könnyedén bevette, de az étcsokira egyáltalán nem tudtam rábeszélni. Hiába könyörögtem hajthatatlan volt és, amint mozgásba lendült a vonat eltűnt a mosdóban.