Úgy döntöttem pár napig távolságot tartok a két fiútól. Igen ez volt a terv és a reggeliig tudtam is tartani magam hozzá. Akkor viszont Roland leült mellém, teljesen magába zuhanva, hogy elhunyta a nagymamája így nem volt szívem időt kérni tőle. Nolen pedig nemes egyszerűséggel közölte velem, hogy pattanjak és menjek gyakorolni, mert rengeteg a lemaradásom. El akartam kerülni őt mégis úgy alakult, hogy a hét végéig vele töltöttem minden napomat és folyamatos fizikai kontaktusban voltam vele. Mert hát táncoltunk és akkor egymáshoz kellett érnünk, mert anélkül elég furcsa lett volna. Néha csatlakozott hozzánk Gábor és Abigél vagy a Tekergők közül páran, de a legtöbb esetben kettesben voltunk Nolennel. Egyszerre imádtam és utáltam ezeket az alkalmakat. Imádtam, mert Nolen kizárólag a feladatra koncentrált és nem is beszélgettünk magánéleti szarságokról és utáltam, mert tényleg semmiről se beszélgettünk. Mindennap kötelességtudóan megjelent és megtanította a táncokat, majd magamra hagyott. hogy csináljak azt, amit akarok.
– Jó reggelt, szia! Remélem szóltak, hogy érkezem. Sajnos csak most tudtam jönni, mert eddig a pillanatig vizsgáim voltak, de szerencsére végeztem és most itt vagyok. Remélem nem gond, hogy osztozkodnod kell velem a faházon – rontott be hétfő reggel egy alacsony lány a faházba és szélesen mosolyogva megállt az ágyam mellett.
– Megismételnéd lassabban? – kérdeztem elnyomva egy ásítást és felültem az ágyban.
– Gábor unokahúga vagy ugye? – kérdezte mosolyogva és kezet nyújtott felém. – Kincső vagyok a szobatársad. Mi ez a vegyszer szag? Most volt takarítás? Te is olyan rend mániás vagy, mint Gábor? Én mindig kupit hagyok magam mögött, amiért ne hari, majd összeszedem én a szemetet.
Mire eljutottam reggelizni zsongott a fejem a rengeteg infótól, amint Kincső rám zúdított és hazudnék, ha azt mondanám nem felejtettem el a felét abban a pillanatban, ahogy kiejtette a száján. A Tekergők csapata boldogan köszöntötte a csacsogó lányt én pedig kihasználtam a szabadságot és Roli mellett kerestem menedékét.
– Szia – huppantam le mellé sóhajtva és nyomtam egy csókot a szájára.
– Szia – köszönt vissza és felém tolt egy pohár frissen facsart narancslevet, amire az elmúlt pár napban teljesen rákaptam. – Megérkezett a szobatárs?
– Meg – forgattam meg a szemem. – Kedves lány nagyon, csak sokat beszél – biggyesztettem le a számat.
– Te se panaszkodhatsz – vigyorgott rám mire felvontam a szemöldökömet és érdeklődve közelebb hajoltam hozzá.
– Azt mondod, sokat beszélek?
– Nagyon sokat!
– Akkor fogd be a szám – villant meg a tekintetem kihívóan, mire elmosolyodott és hozzám hajolva megcsókolt.
Csak fél szívvel tudtam viszonozni a csókot. Mostanában mindent fél szívvel csináltam, kivéve a táncot. Abba beletettem az egész szívemet és lelkemet.
Sóhajtva megvajaztam egy kenyeret tettem rá két szelet párizsit és a szendvicsemet rágcsálva hallgattam, ahogy Kincső beszámolt az utolsó vizsgájáról. Nekem már elmesélte, de olyan hanggal beszélt, hogy még egyszer meghallgattam a beszámolót. Nolen Kriszti mellett ülve unott arccal hallgatta még csak kísérletet se tett arra, hogy érdeklődő képet vágjon. Pedig ő tervezett egyetemre menni, szóval innia kellett volna magába a tudást és mindazt, amit Kincső mesélt. Bár úgy, hogy egy végzős egyetemista barátnője volt, valószínűleg már tudott mindent, amit tudnia kellett.
– Már megint mi van? – tárta szét a kezét Nolen értetlenül, amikor észrevette, hogy milyen dühösen bámultam.
Valójában magam se tudtam. Egyik pillanatról a másikra megrohant az idegesség, mintha valami átkapcsolt volna bennem. Zavarni kezdett a gyerekek zsivaja, a tányérok csörömpölése, a telefonokból áradó hangok, Roli közelsége, akinek a karja minden mozdulat közben a karomhoz simult. A falak pedig egyre csak közeledtek és közeledtek és én egyre jobban pánikba estem. Szívem szerint egyszerre kapartam volna a közeledő falakat és saját magamat, hogy elűzzem ezt a kellemetlen fullasztó érzést, ami hatalmába kerített. Mikor már nem bírtam tovább ledobtam a megkezdett szendvicset és kirohantam az étkezőből. Talán a távolság elegendő lesz ahhoz, hogy lecsillapodjak, egy hely ahol nincsenek emberek, ahol teljesen egyedül vagyok. Berohantam az erdőbe, a levelek és az ágak az arcomba csaptak, ahogy törtem előre az utat, miközben a könnyeim megállíthatatlanul ömlöttek végig az arcomon. Rohanás közben megbotlottam és eltaknyoltam, de ahelyett, hogy tovább szaladtam volna összekuporodtam a földön és átkaroltam saját magam.
– Delin – kiáltotta a nevemet Nolen. – Hol vagy banya?
– Hagyj békén – ordítottam, mire hallottam, hogy a léptei elindultak felém majd leült mellém a földre és magához ölelt hiába tiltakoztam ellene.
– Baszki ember, nem kell egyedül átélned – szólt rám dühösen és szorosan a mellkasához húzott, úgy, hogy még moccanni sem tudtam. – Ess szét, de engedd, hogy összerakjalak – suttogta a hátamat dörzsölgetve.
– Nem tudom, mi történik velem – sírtam. – Annyira idegesít minden, idegesítenek az emberek, a hangok, a zajok minden – zokogtam. – Az egyik pillanatban minden tök jó, aztán valami meglegyint és minden szar.
– Én hergeltelek fel valamivel? – kérdezte csendesen. – Mond, el kérlek, hogy soha a büdös életbe ne kerülj miattam ilyen állapotba!
– Inkább én saját magamat – sírtam a pólójába fúrva a fejem. – Csak így gondolkodtam az egyetemen, meg, hogy Kriszti biztos ellátott téged mindenféle tanáccsal és milyen jó, hogy te is egyetemre mész, én meg nem és…
– Még az se biztos, hogy felvesznek – csóválta meg a fejét. – Delin nem az egyetem miatt leszel több vagy kevesebb ember! Az nem határoz meg semmit, legfőképpen nem határoz meg téged!
– A világ szerint, de…
– Ki nem szarja le a világot, ha te boldog vagy? – röhögött fel.
– Csakhogy nem vagyok boldog – sírtam, mire szorosabban ölelt. – Úgy érzem, meg sem érdemlem a boldogságot, csak habzsolom az életet, vedelem az alkoholt, szexelek, de nem vagyok boldog.
– Mert mindig másokban és másban keresed a boldogságot!
– Hát hol máshol keressem? A seggemben?
– Pontosan! Önmagadban kell rálelned a boldogságra!
– Ez hülyeség – húztam el a számat és beletöröltem az arcom a pólójába.
– Minden igazság hülyeségnek tűnik, amíg el nem hiszed.
– Baromság – horkantottam fel, mire elnevette magát és két keze közé fogva az arcomat mélyen a szemembe nézett.
– Delin… szeretnéd, ha megadnám az orvosom számát?
Azonnal megráztam a fejem, mire felsóhajtott, de nem feszegette tovább a témát. Újra a karjába vont és hosszasan ölelt, egészen addig, míg a fenekünk át nem nedvesedett a tegnap esti esőzés miatt. Akkor aztán felnyalábolt a földről és kivezetett az erdőből. Néma csendben sétáltunk el a helyre, ahol kettesben szoktunk próbálni, távol mindenki szemétől, hogy a gyakorlásunk zavartalan lehessen.
– Délután mész marháskodni?
– Rolinak nincs kedve így nem igazán. Amúgy se vonz a szarvasmarha – vontam meg a vállam.
– És ha én megyek, úgy jönnél?
– Nem kellene a kelleténél több időt egymás társaságában töltenünk.
– Ez csak egy fakultatív program, amire mindketten elmegyünk és ennyi.
– Jó rendben – sóhajtottam fel. – De ugye…
– Pontosan azért csinálom! – vágott a szavamba. – Nekem is volt számtalan mélypontom Delin és rengeteget segített az, hogy a barátaim nem hagyták, hogy otthon gubaszak nyalogatva a sebeimet! Hidd el nekem sokkal rosszabb, ha egyedül vagy!
Éreztem, hogy a könnycseppek újra végig gördülnek az arcomon, ahogy belenéztem Nolen őszintén csillogó szemeibe. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ő lesz az, aki életet lehel belém és motivál. Most mégis itt voltunk és én szerelmes voltam. Beleszerettem ebbe a fiúba, talán már jóval azelőtt, hogy idejöttünk volna. Ez pedig rohadtul megrémisztett.

Nagyon kevesen voltak csak kíváncsiak a szarvasmarhák tenyésztésére és a csikósok életére. Gábornak konkrétan elég volt beizzítania a saját autóját, hogy elmenjünk a Hortobágyra.
- Persze, hogy a többség a strandot választotta – nyugtázta miközben felém pillantott, aztán a hátsó ülésen ülő Nolenre meredt. – Titeket tényleg érdekel?
– Engem igen – vágta rá Nolen azonnal. – A prospektus szerint ki lehet próbálni az ostort – magyarázta izgatottan.
– És téged? – fordult felém.
– Hát én csak jövök, hogy ne nyalogassam a sebeimet – vontam meg a vállam és felhúztam a lábaimat az ülésre.
– De nem fogjátok meggyilkolni egymást ugye? Mert, akkor nagyon mérges leszek!
– Ne aggódj Gabi, most haverok vagyunk! Össze izzadtunk a próbán kellőképpen.
Gábor figyelmen kívül hagyta Nolen megjegyzését, de közben segítség kérően pillantott a tábor bejárata felé. Az imái meghallgatásra találtak ugyanis felbukkant Abigél, biciklin tekerve majd minket meglátva vidáman integetett.
– Jó kikapcsolódást! – kiáltotta.
– Te mit csinálsz? – kérdezte Gábor kíváncsian.
– Megyek, biciklizek egyet, amíg van egy kis én időm.
– Nem akarod ezzel a szerencsétlennel tölteni az énidődet? – bökött Nolen Gábor felé a fejével.
– Hé – háborodtunk fel egyszerre Gáborral. – Hogy beszélhetsz így a nagybátyámról?
– Köszönöm – bólogatott Gábor.
– Mikor csak én tehetem meg? – fordultam hátra Nolen felé.
– Na – húzta össze a szemét a nagybátyám.
– A mondandó lényege ugyanaz. Nem akar két tomboló hormonú tinivel szarvasokat nézni és kéne valaki, akivel ő is tomboló hormonozhat. Csak idősebb kiadásban – magyarázta.
Ez volt az a pillanat, amikor nem bírtam megállni tovább röhögés nélkül. Még akkor is nevettem, amikor bemásztam a hátsó ülésre Nolen mellé, Abigél meg vöröslő arccal elhelyezkedett Gábor mellett.
– Hogy haladtok a próbákkal? Sikerült tökéletesíteni azt az emelést?
– Még mindig olyan, mintha egy szobrot akarnék mozgásra bírni, de alakulunk. Mire Hollókőre érünk első osztályú néptáncos lányt faragok belőle!
– Ennek örömére, akkor egy kis énekóra. Csakhogy rögzüljön az is – nyomta be a hifit Gábor elvágva ezzel a beszélgetést.
Csendben hallgattam a dalokat, amiket már Nolen mind megtaníttatott velem és, amikor ezt mondom az alatt azt értem, hogy teljesen váratlan pillanatokban elkezdett énekelni és, ha nem tudtam folytatni olyan ütést mért az oldalamra, hogy rendesen fájt. Először kiakadtam rá, de amikor csókkal fenyegetett befogtam és elviseltem az apró ütéseket. Fél órán keresztül kocsikáztunk a teljesen sík Hortobágyon, ami egyszerre volt gyönyörű és lehangoló. Én nem tudtam volna ilyen helyen elképzelni az életemet. Nekem kellett a Balaton, vagy legalábbis egy tó és kellettek a hegyek. Ez olyan kopár volt, amerre a szem ellátott csak fák, semmit hegy vagy ház, csak néhol egy-egy tanya.
– Pihenő – parkolt le Gábor a kilenclyukúhíd közelében, mire mindannyian kikászálódtunk a kocsiból, hogy megmozgassuk a lábunkat.
Az autóból kiszállva azonnal arcul csapott a meleg és szívem szerint azonnal szálltam volna vissza a klímás autóba, de Nolen elrángatott magával a fotóponthoz, hogy készítsünk fényképet az Instámra. Ennek pedig nem tudtam ellenállni, ugyanis a követőeim szinte követelték az újabbnál újabb Delenes képeket. Az elmúlt pár napban nem kaptak, így ideje volt megörvendeztetni őket egy új fényképpel. Nolen beállította a fényeket és a megfelelő pozíciót a telefonján, aztán megkérte az egyik turistát, hogy csináljon rólunk pár fényképet. Aki nem ismert minket azt gondolhatta, hogy egy pár voltunk. Akik csak barátok nem csinálnak ölelkezős képeket és nem néznek egymásra bensőséges mosollyal az arcukon.
– Ez jó ezt rakd ki – mutatott Nolen arra a fényképre, amin előtte álltam, ő pedig két karját lazán támasztotta a vállamon, és a fejem tetejére fektette az állát.
– Nekem ez jobban tetszik – lapoztam ahhoz a fényképhez, amin éppen egymásra nevettünk, miközben azon tanakodtunk, hogy milyen képet készítsünk.
– Ezen nem szexi a mosolyom!
– Sosem a tökéletes mosoly volt a célom a Delen posztokkal, hanem a valóság megmutatása. Ezek pedig mi vagyunk – mutattam a képre.
– Igaz – ismerte el és a vállamra fektette az állát, ujjait pedig összefonta a hasam előtt. – Baszki Delin – sóhajtott fel és a nyakamba fúrta a fejét.
– Hm?
– Kibaszottul tökéletesek lennénk, együtt vágod?
– Nyálgép – csúfolódtam hevesen verdeső szívvel, mire felkuncogott és játékosan beleharapott a vállamba.
– Komolyan beszélek Delin. Egy csepp bűntudatom sincs azért, mert veled vagyok. Ez pedig kurvára nem azért van, mert egy seggfej lennék, aki bátran csajozik a barátnője mellett, mindenféle bűntudat nélkül. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy most jó helyen vagyok. Amiatt pedig nem fogok bűntudatot érezni, mert boldog vagyok. Te nem így gondolod?
– Nem igazán kéne ilyeneket mondanod – suttogtam.
– Te nem így gondolod? – ismételte meg a kérdést.
– Néha mások boldogsága sokkal fontosabb, mint a sajátod! Van, amikor az a helyes, ha háttérbe szorítod azt, amit te érzel, azért, hogy másokat ne bánts meg!
– Ez faszság – röhögött fel. – Ezt csak azok az idióta emberek gondolják, akik féltek attól, amire igazán vágytak. Akik nem mertek szembenézni az érzelmeikkel és nem mertek boldogok, lenni! Én pedig nem akarok az az idióta lenni, aki elszalaszt egy lehetőséget, csak azért, hogy mást ne bántson meg!
Nolen szavai teljesen megleptek és másodpercekig csak zavartan pislogtam, aztán meglepetten sikkantottam, amikor megragadta a derekam és maga felé fordított. A szenvedélytől a szemében teljesen megkergült a szívem és azt se tudtam, hogy mit reagáljak. Csak álltam a karjaiban és elvesztem a világ leggyönyörűbb szempárjában.
– Srácok indulunk – kiáltotta Abigél. – Nem tudtam ti mit kértek, szóval hoztam neked egy-egy doboz energiaitalt.
– Királyság – csillant fel a tekintetem és hálásan elvettem a cseresznyést.
Kocsiba szálltunk és még utaztunk pár percet, majd kezdetét vette az unalmas szarvasmarha előadás. Mivel rajtunk kívül volt még egy iskolás csoport is így senkinek sem szúrt szemet, hogy látványosan unatkoztunk és amőbáztunk a porban, hogy elüssük az időt. Gábor 10 perc után felvetette, hogy menjünk inkább le mi is a strandra, de Nolen meg akarta várni az ostort, amire csak 2 órával később került sor. Ez idő alatt mind a négyen rákvörösre sültünk, a ruhánk a testünkhez tapadt és egyszerre voltunk izzadtak, porosak és büdösek. De Nolen ostorozni akart így becsülettel kivártunk.
Mikor a csikós előkapta az indaként tekergő ostort Nolen azonnal felélénkült és csillogó szemekkel figyelte a csikóst, aki bemutatta és elmagyarázta az ostor használatának titkát. Mert persze nem abból állt az egész, hogy ide-oda csapkodtál. Ennek volt egy technikája, amit, ha nem sajátítottál el, akkor az egész nem ért semmit.
– Ki lesz az első bátor önként jelentkező? – fordult körbe a csikós, mire rengeteg kisgyerek kéz lendült a magasba, meg Nolen keze is.
Természetesen a csikósnak azonnal szemet szúrt Nolen kiemelkedő keze és azonnal ki is hívta maga mellé, hogy Nolen kipróbálhassa az ostorcsattogtatást. Vigyorogva indítottam el a telefonján a videót, hogy megörökítsem a pillanatot, amikor Nolen elcseszi a csapást. Nos, nem cseszte el.
– Mi a fasz? – tátottam el a szám, amikor Nolen ostora egy gyönyörű kört leírt, aztán olyan hangosan csattant, hogy felröppentek a madarak egy távoli fáról.
Nolen még 5 percig kiélte az ostorcsapkodási iránt érzett vágyát, aztán átadta a terepet a gyerekeknek és lelkesen vigyorogva odasétált hozzánk.
– Milyen érzés volt? – kérdeztem mosolyogva és átnyújtottam neki a telefonját.
– Felszabadító - vágta rá és röhögve visszanézte a videót, amit róla készítettem. – Olyan mi a fasz érzés – nézett rám mosolyogva.
– Most már értem miért hagyta ki mindenki ezt a programod – hümmögte Gábor és az arcába locsolta az üveg alján lévő vizet. – Akik a parton égnek le, legalább majd elmondhatják, hogy leégtek a Tiszaparton strandolás közben. Én meg majd mondhatom, hogy leégtem a pusztába miközben szarvasmarhákat bámultam. Mint valami vén kujon. Most meg min nevettek? Eleve miattatok vagyunk itt!