Beléptem a ruhatárba és becsuktam magam mögött az ajtót, miközben kíváncsian körbe hordoztam a tekintetem az aprócska, de mégis jól felszerelt helyiségben. Valószínűleg eredeti állapotában ez egy tároló lehetett, de most ruhatárnak lett kinevezve és a falak mentén megannyi színes szoknya, alsószoknya és blúz lógott, míg a fal másik végében csizmák, papucsok és karaktercipők minden mennyiségben.
– Csókolom – köszöntem, amikor motoszkálást hallottam.
– Akkor gyere és csókolj meg – egyenesedett fel Nolen egy dobozzal a kezében. – Mi az? Nem rám számítottál?
– Én egy nagymama korú nénire számítottam – röhögtem el magam.
– Sajnálom Piroska néni idén nem ért rá, de ne aggódj átadta nekem a tudást – kacsintott rám miközben a dobozból elővarázsolt egy kis dobozos gombostűt és biztostűt majd diadalittas mosollyal egy ollót is kiemelt a dobozból.
– Te tudsz varrni? – kérdeztem bizonytalanul miközben figyeltem, ahogy a rendes tűt és a cérnát is elővarázsolta, aztán eltűnt a ruhák között és megjelent egy királykék színű felső szoknyával.
– Arra gondoltam, hogy a bogyiszlói táncokhoz ezt a szoknyát adom neked. Vetkőzz, le hozom az alsószoknyákat meg egy blúzt, aztán rád igazítom őket – instruált, de én nem moccantam, még akkor se, amikor visszajött hozzám. – Én vetkőztesselek le?
– Kriszti 25 éves – buktak ki belőlem a szavak.
– Igen, de ezt mondta is neked a buliba – ráncolta össze a homlokát és közelebb lépett hozzám. – Delin mindjárt kezdődik, az első Tekergők órád szóval azt ajánlom, csipkedd magad!
– Beszéltél Abigéllel? Azt hittem együtt megyünk oda hozzá – mondtam miközben kibújtam az agyagfoltos pólóból és gyorsan felvettem a buggyos ujjú blúzt.
– Adódott egy lehetőség én pedig éltem vele – hümmögte biztostűvel a szájában, miközben a fejem felé tartotta a kezemet, hogy hozzáférjen a hónom alatti területhez.
Figyeltem, ahogy szakszerűen megjelölte a laza részeket, ahol majd összébb kell varrni az anyagot, majd automatikusan felemeltem a másik kezemet is, hogy ott is megtudja csinálni. Az alsószoknyákkal nem volt probléma, viszont a királykék felső szoknyán kellett egy kicsit igazítani, amit ott helyben meg is varrt, én meg csak néztem őt és próbáltam nem foglalkozni a lábam közti lüktetéssel.
– Tökéletes munkát végeztem – húzta ki magát elégedetten. – Vedd le őket, kapsz egy saját ruhazsákot majd, amibe minden bele fog férni. Az alsószoknyákat kikeményítem, mert rájuk fér, ha gondolod, maradhatsz és nézheted, hogy kell, mert majd neked kell ezt csinálnod.
Buzgón bólogattam és további négy különféle népviseleti ruhát felpróbáltam. Mindegyik nagyon tetszett, de egyértelműen a sötétkék felsőszoknya és sötétkék mellény kombó vitte a prímet, amit a palotás tánchoz szoktak viselni a Tekergők. Nolen kerített a ruhákhoz illő szalagot is, amit beletett a ruhazsák aljába, majd elkezdtünk karakter cipőt és csizmát vadászni a lábamra.
– Hogy a fenébe lehet 42-es lábad? – kérdezte kétségbeesetten miközben hosszasan méregetett egy férfi csizmát, mert csak az volt a méretemben.
– Genetika – sóhajtottam. – Hidd, el örülnék, ha nem lenne ekkora batár nagy lábam – pillantottam le a lábaimra, amik a lehető legrosszabb módon barnultak le a szandálomnak köszönhetően.
– Én szeretem a lábaidat. Jól jöttek, amikor ellopták a cipőmet az osztálykiránduláson.
– Konkrétan kényszerítettél, hogy adjam oda a cipőmet – elevenítettem fel, mire elvigyorodott és velem szemben leült egy kis székre.
– Tudtam, ha a te cipődet viselem, nem lesz gombás a lábam – vigyorodott el és a jobb lábamat megragadva feladta a férfi csizmát. – Bocs, de nem tudok újat csináltatni neked ilyen rövid idő alatt.
– Semmi gond, nem látszik, hogy férfi lenne – nyugtattam meg és figyeltem, ahogy a másik lábamra is felsegítette a csizmát majd felálltam és körbe sétáltam az aprócska ruhatárat. – Tökéletes!
– Jó lesz? – sóhajtott megkönnyebbülten. – Nem tudom mit tettem volna, ha nem jó.
– Ide adtad volna a tiédet – vontam meg a vállam és a székre leülve felé nyújtottam a lábam, hogy vegye le a csizmát.
Nolen megragadta a jobb lábamat, tenyerével egyszer rávágott a csizma orrára, hogy könnyebben kijöjjön a lábam, de hiába rángatta a csizma teljesen a vádlimra tapadt. Káromkodva cibálni kezdte, miközben én is rángattam a lábam, hogy segítsek neki, de a csizma csak nem moccant.
– Akkor is leszedlek – fenyegette Nolen a csizmát, majd rántott egy hatalmasat, a csizma lekerült, ő pedig hátravágódott és beborult a ruhahalom közé.
A szám elé kaptam a kezem, hogy vissza tartsam a kitörni készülő nevetést és felpattantam, hogy felsegítsem, de ahogy megláttam az arckifejezését kirobbant belőlem a nevetés. Nolen bosszúsan szúrós szemekkel vizslatott, majd a lábával, egy gyors mozdulattal körül fonta az én lábaimat és lerántott magára. Ha nem támaszkodok meg tuti biztos, hogy neki csapódok és kivasalom, de így sikerült tompítanom a becsapódás erejét.
– Szia – köszöntem kuncogva.
– Szia – köszönt vissza. – Kényelmes fekhelyet találtam magunknak?
– Igen nagyon kényelmes – bólogattam az arcát fürkészve. – Akkor most megint önző vagy?
– Nem tudom, akarsz csinálni velem valamit? – kérdezte vissza kíváncsian.
Hosszasan fürkésztem őt és egyszerre millió lehetőség átfutott az agyamon, hogy mi mindent szerettem volna vele csinálni. Hogy mennyi mindent szerettem volna kipróbálni, vele együtt feszegetni a határokat, de végül csak a mellkasára fektettem a fejem és behunytam a szemem.
– Megállítani az időt legalább egy pillanatra – suttogtam mire átkarolt és nyomott egy puszit a fejem búbjára.
– Akkor csak maradj itt a karomban – súgta én pedig olyan szorosan tapadtam hozzá, hogy még egy gombostű se fért volna el kettőnk között.