Éppen egy nagyon kellemes álom közepén voltam, amikor ugrottam egy hatalmasat a sípoló hangtól, ami betöltötte a nyugodt éjszakát. Először azt hittem, hogy máris ébresztő van vagy, hogy Gábor szórakozik velünk, de aztán meghallottam pár srác röhögését és realizáltam, hogy nagyon másról volt itt szó. Az a sípolás pedig egy mikrofontól származott.

– Mi folyik itt? – kérdezte Kincső álmosságtól karcos hangon.

– Megyek és kiderítem – rúgtam le magamról a takarót és hatalmas hévvel feltéptem a faház ajtaját.

Odakint a lépcső előtt egy komplett zenekar álldogált, akinek tagjai mind a szomszéd ház lakói voltak. Az egyiknél gitár volt, a másiknál meg dob, Nolen kezében pedig egy mikrofon.

– Mi folyik itt? – röhögtem el magam és leültem a lépcsőre.

Kincső is kijött, leült mellém és arról kezdett magyarázni, hogy biztos szerenádozni fog nekem Nolen és, hogy ez milyen romantikus. Nolen a szemét forgatva meredt Kincsőre, aztán bekapcsolta a mikrofont és hátra pillantott a srácokra.

– Igen banya, ez egy szerenád lesz. De ezúttal ajánlom, hogy komolyan vegyél – kacsintott rám.

Abban a pillanatban hihetetlenül melegem lett és az arcom vörös tűzben kezdett el égni. Pontosan emlékeztem arra a pár hónappal ezelőtti pillanatra, amikor Nolen megjelent a házunk előtt és előadta az egyik kedvenc dalomat, de úgy, hogy bár elzavartam, a tette egyáltalán nem hagyott hidegen. Aki volt már a Vígszínház Fiúzenekarának koncertjén és látta Ember Márkot énekelni az Csak úgy csinál című dalt, az pontosan maga elé tudja képzelni azt, hogy mi tárult a szemem elé.

– Nagyon szép, a haja lobog/Végig táncol az utcákon/Sötét ruhája ráncai között/Senki se látta, mikor átgázolt/A szívemen, mint egy hadsereg/Keményen ritmusra lépkedett – énekelte Nolen tökéletes hanggal teljes átéléssel.

Melegem volt, a testem lángolt, a lábam köze lüktetett és szerintem a nyálam is csorogni kezdett, ahogy Nolent figyeltem. Ahogy tekerte a csípőjét, ahogy játszott a hangjával egyszerűen szexi volt. Olyan szexi, hogy gondolkodtam rajta ott helybe rávetem magam és nem érdekel, hogy lesz hozzá közönségünk. Pár hónapja szégyelltem, hogy ugyanezt éreztem, talán, ha akkor komolyan veszem, és nem hajtom el, akkor most együtt lennénk. Vagy talán nem, mivel azt mondta, hogy akkor csak viccelt.

– Úristen – suttogta mellettem Kincső és most az egyszer nem is mondott többet.

Csak bólogatni voltam képes majd pislogtam párat és körbe nézve csodálkozva figyeltem a faház köré csoportosuló embereket. Még Gábor és Abigél is köztük voltak, mindketten vigyorogva szemlélték az eseményeket.

– Na, már most Adelin – szólalt meg Nolen a dal után. – Figyelj jól minden egyes szavamra, mert csak most az egyszer mesélem ezt el.

– Iszom a szavaidat – vágtam rá szaporán bólogatva.

– Emlékszel, amikor a srácok Siófokon koncerteztek és Márk ezt a dalt énekelte? Előtte azt mondta, hogy most szerelmesek lehetünk, nézzünk körbe, figyeljük meg a mellettünk állót?

– Igen!

– Akkor mi egymás mellett álltunk és össze is néztünk. Ahogy mosolyogtál rám, és ahogy csillogott a tekinteted, több se kellett nekem ahhoz, hogy teljesen beléd szeressek. Tudtam, hogy az a mosoly igazából nem nekem szólt, hanem Márknak, de nem érdekelt – guggolt le előttem és kínosan mosolyogva elröhögte magát. – Poénnak fogtam fel, amikor elmentem hozzátok, hogy elhívjalak a bálba, mert úgy kevésbé fájt az, hogy elutasítottál. Bár nem számítottam nagy sikerre, azért bedobtam magam.

– Nolen… azt mondtad, hogy te nem – kerestem a szavakat.

– Hazudtam Delin – sóhajtott fel és a szemembe nézett. – Hazudtam, mert nem akartam sebezhető lenni. Hazudtam, mert féltem, ha megtudod, mit érzek, akkor véget ér az a kölcsönös piszkálódás, ami négy év alatt kialakult köztünk. Azt pedig utáltam volna!

– De az a koncert tizedikben volt – suttogtam. – És eltelt 2 év – lábadt könnybe a szemem.

– Hát figyelj csak 2 évet kellett futnom ahhoz, hogy végre megálljon az a kicseszett vonat és felszállhassak. Más 8 évig fut, míg jön neki a pofon, hogy az a vonat bizony nem áll meg neki – röhögte el magát. – Meg hát nem is nagyon futottam – ráncolta össze a homlokát.

– Egyáltalán nem tetted! – akadtam ki teljesen. – Miért nem mondtad?

– Mert rá se néztél egy olyan srácra, mint én! Ezt te is tudod Delin! A szerenád után úgy kihajítottál, mint macskát szarni – emlékeztetett.

– De ha tudtam volna – kezdtem, de aztán elhallgattam, mert rájöttem igaza volt.

Teljesen más ember voltam a gimiben, mint most itt a táborban. Alig telt el pár hét, de másnak éreztem magam és minden megváltozott. Például az, hogy teljesen szerelmes voltam Nolenbe.

– Pontosan – suttogta megfogva a kezem és egy csókot lehelt a kézfejemre. – De most újra felteszem a kérdést teljesen őszintén. Eljössz velem a bálba? – emelte rám a tekintetét.

– Milyen bálba? – kérdeztem vissza megszeppenten.

– A táncházba – szólt közbe Gábor röhögve. – Holnap este.

– Ó igen persze elmegyek – bólogattam hevesen. – Vagyis igen, elmegyek veled a bálba – mosolyogtam rá boldogan és a nyaka köré fontam a kezem.

Nolen arcán széles szívdöglesztő mosoly terült szét, ahogy a karjával átfonta a derekamat, majd még közelebb húzott magához és mélyen a szemembe nézett. Nem hazudok ezernyi pillangó kezdett el röpködni a gyomromban ettől a tekintettől. Aki volt már szerelmes, de tényleg úgy igazán szerelmes, az pontosan tudhatta, hogy mit érezhettem abban a pillanatban. Döbbenetet, mert nem gondoltam volna, hogy Nolen már akkor szerelmes volt belém és mérhetetlenül nagy hálát, amiért most együtt voltunk. Hálás voltam, amiért képes voltam azzá válni, akit ő megérdemelt. Mert azt a lányt a múltban nem érdemelte meg. Na, de ezt? Őt már teljes mértékben!

Nem tudom kik ennek a sztorinak a rendszeres olvasói, de köszönöm nektek, hogy velem tartottatok! Nolen és Delin története itt még nem ért véget! Szeretném majd folytatni a kis kalandjukat 🥰

Mindenkinek Kellemes Ünnepeket és Boldog Karácsonyt!
Az egyetemistáknak pedig sok sikert a vizsgaidőszakhoz!!