Tizenhetedik fejezet

Egy héttel később Mariann a Kendall birokra látogatott az édesanyjával, hogy Taylorral közösen döntsenek a házukat illető apróbb részletkérdésekről.

A lánykérés után Mrs. Krilov nem utazott tovább ugyanis New Orleansba, hanem Szása kíséretében visszatért Sontownba, hogy megszervezze az esküvőt. Mariann könyörgött, és a szülei engedtek, így alig több mint két hetük maradt a menyegzőig.

Taylornak is akadt dolga elég. Még tavasszal belekezdett ugyan a saját háza felhúzásába, meglehetős lassan haladt eddig, de a közelgő esküvő boldog tudatában gőzerőre kapcsolta az építkezést. Hajnaltól estig dolgozott az embereivel, hogy legalább az alsó szintet megfelelő állapotba hozzák a fiatalasszony érkezésére, vacsora után pedig napi rendszerességgel tiszteletét tette Rowling házában, ahonnan egy évvel ezelőtt kiebrudalták.

Mivel a házépítés olyan stádiumba érkezett, hogy a bútorok elhelyezésével és egyéb apróságokkal kapcsolatban feltétlenül szükség volt Mariann véleményére, Mrs. Krilov beleegyezett, hogy a lányával kettesben átkocsiznak a birtokra.

Mivel az asszony a korai reggeli indulásról hallani sem akart, és délben elviselhetetlenül melegre fordult az idő, a tea után keltek útra, amikor a nap tüze lanyhul, és aranyos ragyogásba fordulnak a színek.

A birtok udvarán Tayloron kívül egy sereg gyerek és Emily Kendall fogadta a vendégeket. A férfiak a földeken és az állatok mellett dolgoztak, a többi asszony pedig saját házának rejtekéből figyelte az érkező hölgyeket, akik közül az egyik hajdani uruk, Taylor Kendall felesége lesz.

Emily a főépület konyhájába vezette Mrs. Krilovot és lányát, ahol a jelentősebb események rendszerint zajlottak. Mariann pirulva köszönte meg a csokor virágot, amit Mary Kendalltól kapott, és feszélyezetten mosolyogva foglalt helyet az anyja mellett az asztalnál.

Tiszteletükre a nagy asztal jól ismert, gyalult tetejét fehér terítővel fedték le, és virágcsokrot illesztettek középre. Emily elővette a nagyanyjától örökölt és féltve őrzött süteményes készletét, és udvarias körülményességgel kínálgatta vendégeit.

– Remélem, kellemesen utaztak ebben a melegben is, asszonyom? – fordult Mrs. Krilov felé nyájasan.

– Ó, igen. Köszönöm kérdését. Noha meglepően forró a nyár, ez a rövid kocsikázás kedvünkre szolgált – felelte a kérdezőével megegyező modorossággal Mrs. Krilov.

Taylor nem ült le, Emily mögött posztolt, és lesírt róla a türelmetlenség. Nem is hagyta, hogy a két asszony folytassa a fecsegést, közbevágott.

– Elvinném Mariannt az új házhoz, asszonyom. Ha nem bánja.

Mrs. Krilov angyali mosollyal arcán fordult felé.

– Ebben a pillanatban érkeztünk, kedves Taylor. Mariann bizonyára szívesen tölt néhány nyugodt percet a hűvösben.

– Nem, mama – pattant fel a lánya. – Egyáltalán nincs melegem.

– Nekem azonban, igen. Pihennék néhány percet – mondta az édesanyja, és ha Mariann nem olyan izgatott, észreveszi a jókedvet a tekintetében.

– Önnek nem feltétlenül szükséges velünk tartania – szólt Taylor.

– Te maradj nyugodtan, mama – mondta Mariann.

Mrs. Krilov felkacagott.

– Azt elhiszem, hogy nem bánjátok, ha maradok. – Söprő mozdulatot tett a kezével, mintha elhessentené őket. – Menjetek csak. Menjetek. Nagyjából negyedóra múlva csatlakozom hozzátok. Addig megbeszélhetitek a legfontosabbakat.

Mariann izgatottan, rózsásra pirult arccal követte az ugyancsak sietős léptű Taylort kifelé a konyhából.

– Negyedóra – szólt utánuk jelentőségteljesen Mrs. Krilov.

Taylor és Mariann egymás kezét fogva szaporázták a lépést át az udvaron az új épületek felé.

A többitől valamelyest távolabb, egy diófa mellett állt jövendőbeli otthonuk, a frissen gyalult gerendák és a zsindelytető szinte világított a lemenő nap tüzében. Az ajtó és az ablakok még hiányoztak a házról, csak a tokokat helyezték be nemrég, az épületet a nyers fa illata lengte körül.

Taylor felvezette a lányt a néhány lépcsőfokon a magasított verandára, majd át az üres ajtókereten, be a majdani előszobába.

Nem is ment tovább. Elhúzta Mariannt az ajtónyílásból, el a többiek szeme elől, hátát a falnak vetette, és a lányt magához vonta. Már csókolta is, szenvedélyesen és türelmetlenül, kiéhezve a lány közelségére. Csókolta és simogatta, ahol érte, a vállát, a derekát, majd hamarosan a fenekét, és egyre merészebben a mellét. Odáig volt érte, ahogy rugalmasan nekifeszül a tenyerének, ahogy a kemény bimbó végigkarcolja a bőrét. És ahogy Mariann zihál ettől.

Taylor először csókolta meg menyasszonyaként, a nagyapa házában megesett vizitek közben egyetlen percre se maradtak kettesben, hol az anyja, hol a nagyanyja, még Szása is a gardedámot játszotta, de most végre maguk lehettek, és azt akarta, végre Mariann is megértse, Taylor legalább úgy sóvárog utána, ahogy ő.

A csók után képtelen volt a lányt elengedni, hogy dolgukra induljanak, kiválasztani a hálószobát, vagy dönteni a szalonban álló szekrény helyéről. A szemhéjait csókolta, aztán az arcát, az állát, újra az arcát, és végül nem bírta ki, hogy ne csókolja tovább a száját. Mariann csukott szemmel, olvadón adta át magát neki. A fejét hátrahajtotta, hogy a nyakához férjen, és lelkesen nyitotta a száját a nyelve előtt.

Később felfüggesztették kicsit a csókolózást, míg egymás arcában gyönyörködtek. Taylor szeméből éppúgy sütött a szerelem, ahogy a lány tekintetéből.

– Milyen szép vagy – súgta Taylor, és Mariann haját, arcát, nyakát simogatta. – Gyönyörű. A szemed, a szád, mindened tökéletes.

– Te is szép vagy – súgta vissza a lány, és bizonytalan kézzel kigombolt a férfi ingén két gombot. Mivel Taylor nem tiltakozott, széthúzta az inget. Jobb keze három ujját előbb a kulcscsonton húzta végig, majd a mellizmok közötti mélyedésben simogatta a göndör szőrzet alatt a bőrt.

– Milyen jó érzés hozzád érni – sóhajtott. – Te vagy a legszebb férfi, akit valaha láttam.

– Nem hiszem, hogy sokat láttál – nevetett rekedten Taylor.

Mariann a mellkasáról az arcára emelte a tekintetét. Tágra nyílt a szeme.

– Láttam eleget. A három testvéremnek számtalan barátja megfordult nálunk.

És szavait nyomatékosítandó, előre hajolt, és kissé ügyetlenül megcsókolta a férfi nyakát.

Taylor felnyögött a gyönyörűségtől. Ahogy a lány puha ajka hozzá ért, arca a nyakához simult, és megcsapta a haja illata.

– Hogy tudsz ilyen ellenállhatatlan lenni? – kérdezte, még szorosabban ölelte a lányt, combjai közé szorította a csípőjét, karjaiba a derekát. Érezte fájdalmasan feszülő merevedését, és átfutott rajta, hogy talán jobb lenne visszafogni magukat, mert mindjárt a nadrágjába élvez, akár egy kiéhezett kamasz.

Mariann is megérezhette, hogy egy férfinak ez már szinte kínzás, ezért elhúzódott tőle.

– Nézzük meg a házat – javasolta, de Taylor megrázta a fejét. Belefáradt a lemondásba, hisz eleget gyakorolta. Nem eresztette a lányt.

– Majd együtt anyáddal. Hamarosan utánunk jön. Addig hadd kóstolgassalak – mondta, és anélkül, hogy a lányt elengedte volna, térdre ereszkedett előtte, és arcát a lenge szoknyán át a hasához szorította. Aztán lenyúlt a bokájához, marokra fogta a felső és alsószoknyákat, felemelte mindet, hogy közelebb férkőzzön a lányhoz. A combja selymes bőrét csókolta, orrával tolva fel maga előtt a rövid nadrágocskát, hogy egyre közelebb férkőzhessen a lány öléhez.

– Taylor! Mit csinálsz? – kérdezte a Marian elhalón. – Ezt nem illik.

De nem tolta el magától a férfit. Taylor két keze a fenekére simult, s mivel a kis bugyi nem engedte a meztelen, ruganyos combokon tovább haladni – érzéketlenül megfeszülve útját állta a szájának –, a finom selyem anyagon át csókolta a lány ölét, a két combja közti puha halmot.

Mariann zihált, kezével Taylor vállába kapaszkodott, mert megroggyant a lába. Taylor abbahagyta a csókolgatását, leengedte a szoknyáját, és felállt, hogy némiképp magához térjen, és lecsillapodjon. Újra a lány derekát ölelte, és az arcát az arcához simította.

– Megijesztettelek? – kérdezte elfúlva a vágytól, némi bűntudattal a szemérmes szűzlány iránt.

– Kicsit.

– Miért? Félsz tőlem, hogy valami botrányosan teszek, vagy olyat, amitől undorodsz?

Mariann a vállgödrébe temette az arcát, és szorosan hozzásimult.

– Dehogy! Azt szégyellem, hogy ennyire élvezem, ha hozzám érsz. Nem illik – súgta.

Taylor rekedten felnevetett.

– Élvezted? – reménykedett. – Jó volt neked is.!

– Nekem is? Hogy érted azt, hogy is? Neked mi jó van abban, ha ott lenn megcsókolsz?

– Nem bírok betelni veled – felelte Taylor. – Elképzelni sem tudod, milyen érzés már nézni is téged, nemhogy megérinteni, simogatni, csókolni. Nincs ennél gyönyörűségesebb.

Mrs. Krilov hangja zavarta meg őket.

– Mariann! – hívta a lányát a szükségesnél jóval emeltebb hangon. – Remélem, jó irányba tartok, és itt vagytok ti i? Nem török be senkihez hívatlanul – hallatszott már közelebbről a hangja.

Taylort jókedvre derítette jövendőbeli anyósa tapintatos viselkedése. Hagyott nekik időt, hogy rendbe szedjék magukat, és csak hosszabb téblábolás után bukkant fel az ajtóban.

Végig nézett az egymás mellett álldogáló kipirult arcú fiatalokon.

– Látom, nem sokra jutottatok – mondta. – Leragadtatok az előszobafal megtervezésénél.

– Majdnem – mondta Taylor és a karját nyújtotta Mariann–nak. – Gondoltuk, megvárjuk önt asszonyom.

*

. A városi templomba a násznép negyede se fért be, a lankás domboldalon, a fűben foglalt helyet a meghívottak többsége, így a menyegző vidám népünnepélyhez vált hasonlatossá.

A menyasszony gyönyörű volt, piruló és harmatos, habzó, hófehér ruhájában, több méteres fátylával akár egy földre szállt angyal vonult végig a padsorok közt az édesapja karján.

A ceremónia után a Rowling házban tartott ebéden vendégül látták az árvaház összes lakóját, Sontown apraját és nagyját, és amikor a nagy melegben olvadozó torta felszabdalását követően az ifjú férj az arának nyújtotta a karját, a násznép üdvrivalgása megremegtette a környező dombokat.

– Ne siess úgy bátyám! – rivallt fel Taylor mellett az igencsak elázott Adam, és felemelkedett, hogy belekezdjen az ötödik vég nélküli tósztba.

Taylor nem kívánta végighallgatni a hosszú beszédet, gyöngéden visszanyomta Adamot a székre.

– Már minden szavadat untig ismerjük, Adam. Eleget beszélték. Más dolgom is van. Ideje indulnunk Mariannal. Mivel az aratás miatt nem mehetünk nászútra, legalább a nászéjszakát hadd nyújtsuk a lehető leghosszabbra a feleségemmel – mondta komoly képpel, ügyet sem vetve a hosszú asztaloknál ülő férfiak hangos röhögésére, és az asszonyok szemérmes sikkantásaira.

A kezét nyújtotta Mariann-nak, aki majd elsüllyedt zavarában. Mindenki tudja, hogy mi következik, mindenkinek azon jár az esze, mit fognak most ők művelni az új házuk új hálószobájában, az új ágyban, amit tegnap állított be a helyére John Simson és Robert Lemas nagy handabandázás közepette.

Mindazonáltal Mariann nem tett úgy, mint ha húzódozna. Lángvörösen, de elszántan tette kezét az ura markába

Fékevesztett hujjogás kísérte a gesztust, és a kiabálás addig nem is ült el, amíg a virágokkal feldíszített csézán el nem hagyták az ebéd színhelyét.

Taylor hajtotta a kocsit, és nem is szólt egy szót sem, míg a házuk mellé nem értek. Kisebb szélroham rázta meg a diófa ágait, amikor a veranda elé kanyarodott és megállt. Taylor leugrott a bakról, megkerülte a lovat, és lesegítette Mariannt. Nem engedte el, fogta mindkét kezét. Mariann lesütött szemmel állt előtte.

Taylor lehajolt hozzá, hogy piruló arcába nézzen.

– Átviszlek a küszöbön – mondta kedvesen.

Mariann szempillája megrezdült, és a férfira emelte a tekintetét. Kissé megrettent a tűztől, amit a másik szemében látott. Bátortalanul bólintott.

Taylor ölbe kapta, és a hagyományoknak megfelelően átemelte otthonuk küszöbén. Egészen a földszinti hálószobáig vitte a karjában, és az ágy szélére ültette.

Leguggolt elé.

– Kifogom a lovat. Mindjárt jövök.

Mariann ismét csak bólintott. Akkor emelte fel a fejét, amikor a férfi távozott.

Itt ült hát a hálószobájukban, a kétszemélyes tölgyfaágy szélén, és izgalom feszítette. Szíve a torkában dobogott, és a keze remegett, ahogy lesimította fodros szoknyáját a térdére. Puha volt a mennyasszonyi ruha, és finom tapintású. Eszébe sem jutott, hogy levegye, hogy vetkőzni kezdjen, várt mozdulatlanul tovább.

Akit tudott, és akit mert, az elmúlt két hétben kikérdezett a nász várható élményéről, de ellentmondásos válaszokat kapott. Rose biztosította, a dolog nem különösebben fájdalmas, sőt kifejezetten élvezetes is lehet, ne tartson semmitől. Ivan felesége nem válaszolt nyíltan, Mariann nem is merte így kérdezni, mert Emma visszafogott volt és rendkívül szemérmes. A szerelem mindent megszépítő erejéről beszélt a nász helyett, és Mariann nyugtázta magában, hogy Emma szerint fájni fog. Az anyja nem foglalkozott a násszal, csak a következményekkel.

– Én várnék kicsit a helyedben a gyermekkel – vetette fel óvatosan a lányának. – Fiatal vagy még, nem késtél le semmiről.

Mariann azonban képtelen volt kilenc hónappal előre aggódni, a mai éjszaka, vagyis inkább délután, mert még be sem sötétedett, foglalkoztatta. A szerelem testi beteljesülése. Szíve szerint Rose doktornőre hagyatkozott volna. Rose azt tanácsolta, bízza magát nyugodtan Taylorra. Rose véleményére pedig lehet adni. Ehhez fogja tartani magát, határozott sóhajtva Mariann. Egyébként sem lehet az a dolog olyan nagy ördöngösség, mások is elboldogulnak vele. A lényeggel tisztában volt, hogy mit, hová, és elvégre Taylorét már látta, és tapintotta is, mégpedig tettre készen.

Hát ez az. Akkor eszébe sem jutott, hogy közelebbi ismeretséget fog kötni ama szervvel, és most erősen elbizonytalanodott. Képes lesz a teste befogadni Taylort? Vagy annyira fájni fog, hogy nem bír parancsolni magának, és elront mindent? Aztán felvetette a fejét. Tudta, hogy a szerelmeskedés a férfiaknak biztosan élvezetes. Ő pedig Taylor kedvéért mindent megtesz, amit a férfi kíván, és képes lesz a kellemetlenséget is zokszó nélkül elviselni.

Meghallotta a férfi lépteit a teraszon, majd a nappaliban, nyílt az ajtó, és Taylor jelent meg az ajtónyílásban. A zsakettet levetette, és a keményített ingmellet is. Haja, ingujja vizes volt, mert megmosakodhatott a lóval való vesződés után.

Taylor becsukta maga mögött az ajtót, Mariannhoz ment, kézen fogta, és magához emelte. Könnyedén átfogta a derekát, úgy nézett az arcába.

– Ha tudnád, milyen ideges vagyok – vallotta be.

– Te? – kerekedett el a lány szeme. – Hisz már számtalanszor csináltad.

Taylor enyhén elpirult, és ez végtelenül meghatotta a lányt.

– Csináltam, igen. De nem veled. Kimondhatatlanul szeretném, hogy neked is jó legyen, hogy ne érjen csalódás.

Szavai hallatán Mariannt elöntötte a megkönnyebbülés és a nagylelkűség. Megértette, a férfi még nála is feszültebb, ijeszti a felelősség azért, amit tenni készül vele.

Rásimította a kezét Taylor arcára, és a száját nyújtotta.

– Nem félek – mondta kedvesen. – Sose féltem tőled, és most mégúgy sem fogok. Szeretlek.

Taylor komolyan gondolta, amit mondott. A lány már annyi mindent tett érte, annyit adott önként és viszonzatlanul, hogy gyönyörtelivé kell tennie számára az első együttlétet, ha a maga örömét lelkiismeret furdalás nélkül akarja elvenni. De azt is tudta, a vágya olyan erős és követelőző, hogy képtelen lesz a szeretkezést elnyújtani. Együttlétük aligha lesz változatos vagy fantáziadús, annál inkább rövid. Három hete gyakorlatilag álló farokkal él, Mariannról álmodik éjjel, és róla álmodozik nappal. Képtelen hosszasan visszatartani magát. Ha különleges nem is lesz a lány számára, legalább kielégítetlen ne maradjon.

Mariann ruhája elejéhez nyúlt, és elkezdte kigombolni.

Épp csak a gyönyörű melleket szabadította ki, nem gombolta a ruhát végig, ráhajolt a lány nyakára, és csókolni kezdte előbb ott, majd a mellei közt a selymes völgyet, majd a kemény és formás melleket, a halovány bimbókat, de nem mert igazán belemerülni, csak annyi ideig csókolta, hogy a lány sóhajtozni kezdjen, nem tovább, mert fogyott az ideje.

Gyöngéden az ágy szélére fektette, Mariann lába térdben meghajlott, pici szatén cipellője a frissen gyalult pallódeszkán nyugodott.

Derékig felhúzta a hullámzó szoknyát, és hagyta a két csipke harisnyatartót és a harisnyát a helyén, a hófehér, karcsú combokon, csak a nadrágocskát húzta le a lányról.

Mariann kissé ijedten, tagra nyílt szemmel nézett fel rá, csodálkozott, hogy Taylor nem fekszik mellé az ágyra, ahogy előre és oly sokszor elképzelte, de nem tiltakozott, mert bízott a férfiban.

Taylor először vetkőztetett szőke hajú és hófehér bőrű nőt, rácsodálkozott Mariann ölének rózsaszín gyönyörűségére. Akár egy feslő rózsabimbó, harmatos, selymes, varázslatos. Felnyögött a vágytól, térdre rogyott az ágy mellett, és arcát a lány combjai közé temette.

Mariann erre a legkevésbé sem számított, az ölébe hajló fekete fej látványa, majd rögtön utána a szinte fájdalmasan kéjes érzés, ahogy Taylor szája csókolni, nyelve buján és gátlástalanul nyalogatni kezdte szinte azonnal a gyönyörbe repítette. A szűzies döbbenet, hogy ilyen botrányos dolog történik vele, és az azzal összekeveredő elégedettség, hogy íme, a férfi ilyen felháborítóan és szégyentelenül szereti, a végletekig fokozta gyönyörét. Háta ívbe hajlott és felsikoltott.

Még lüktetett a teste, amikor Taylor felegyenesedett, kapkodva kigombolta a nadrágját, az alsóval együtt lejjebb rángatta, majd a lány fölé emelkedett és beléhatolt.

Mariann csak elmosódottan látta a férfi arcát, a kéj együtt borzongott benne a kínnal, amikor a forró és felháborítóan méretes szerszám szétfeszítette, el is torzult az arca egy pillanatra, amikor felnyögött kínjában, de gyorsan oszlott a fájdalom, csak az iménti gyönyör zsongító emléke maradt, és a büszkeséggel kevert elégedettség, hogy íme megtörtént. Taylor a magáévá tette, ők férj és feleség, a férfi az övé, látja az arcát az arca fölött, és érzi a testét a testévben.

Ahogy Taylor behatolt a forró, szűk és rugalmas női testbe, tudta, hogy neki vége. A percei meg vannak számlálva. Mozdulni sem mert, hogy minél tovább nyújtsa a boldogságot, amit Mariann testében talált. Érezte, ahogy egy izzó acélfolyam elindul felfelé a gerince mentén, a keresztcsontja magasságából lassan, de megállíthatatlanul felfelé. Hömpölygött végig a derekán, a hátán, a lapockái közt egyenesen a nyakába. Tudta, amikor a forróság eléri a fejét, szétrobban a teste.

És gyönyör csak jött és jött, Taylor egyre jobban remegett, háta, melle, karja megfeszült, és fájdalmasan nyöszörgött, ahogy igyekezett visszatartani magát. Aztán már nem volt menekvés, nem volt tovább, rekedt ordítás szakadt ki belőle, a győztes diadalüvöltése, még egyszer megrázkódott hatalmas teste, ahogy a tölgyet rázza a vihar, majd tehetetlenül a lányra omlott.

Nagy sokára kezdett eszmélni csak, érezni maga alatt Mariann mozdulatlanságát, orrában a lány hajának kamilla illatát.

Mariann megrezdült kissé, és bizonytalanul megszólalt.

– Kész? Kész vagy? – kérdezte halkan és bizonytalanul, hogy valami fontosban meg ne zavarja a férfit.

Taylor felemelkedett, hogy lássa a lány arcát, és persze azért, hogy kisebb erővel préselje a matracba. Mariann olyan ártatlanul és nyílt érdeklődéssel nézett fel rá, hogy Taylor nevetni kezdett. Megállíthatatlanul hahotázott, csuklott a nevetéstől, tehetetlenül legurult a lányról, és aléltan a hátára gördült.

Mariann nem értette, mit nevet, de nem sértődött meg. Felkönyökölt és a férfi arcába nézett. Lebiggyesztette a száját.

– Ne merj nevetni! – figyelmeztette komolyan. – Én úgy tudtam, mozogni kell. Hogy közben mozogni kell.

Taylor túlcsorduló szerelemmel ölelte magához.

– Kell is. Többnyire. A következőnél majd én is mozogni fogok – felelte vidáman. – Most csak ennyi tellett tőlem.

Aztán megcsókolta a lány nyakát, és összesimultak, Taylor valószínűleg el is bóbiskolt, mert Mariann hangjára riadt fel.

– Levetkőzzünk? – kérdezte a lány. – Vagy inkább felöltözzünk? Te még a cipődet se húztad le.

Taylor végignézett magukon. Rajta a lakkcipő, Mariannon a megtépázott és ronggyá gyűrődött menyasszony ruha, amit kissé összébb húzott a keblén.

– Melegítek vizet – javasolta Taylor –, és megfürdünk. Úgyhogy inkább vetkőzzünk le.

Kikászálódott az ágyból, felrángatta magára a nadrágot, és visszahajolt egy csókra a lányhoz.

– Reggel bekészítettek fát a tartályba. Begyújtok, és hamarosan lesz meleg víz is. Megfürdünk.

Mariann az oldalára fordult, arcát behajlított karjára fektette, ésnagyon elégedettnek érezte magát. Jóllakottnak és boldognak. Áldozatra készültés ajándékot kapott. Mosolyogva nézett a fürdőszoba ajtajában eltűnő Taylorután, és megérezte, hogy ilyen lesz az egész élete. Tele gondoskodással ésgyöngédséggel, mert Taylor nagyon tud adni, és megtanul majd kapni is.

VÉGE