Fehérség. Mindenhol ez volt. Torkomban dobogott szívem, ahogyan egy helyben álltam. Még mindig remegett a kezem attól a naptól, amikor végre teljesíthettem ígéretemet. Az aranymedál csillogott nyakunkban, az első aranyam volt ez. És most ugyanúgy csillogott a hely is, ahol voltam. Megigazgattam kék nyakkendőmet és fehér zakómat. Még párat simítottam fekete, csillogósra zselézett hajamon és ellenőriztem a kontaktlencsét is. Mert ezen az alkalmon látni is akartam, látni és eszembe vésni az összes pillanatot.

Hirtelen Minako-sensei lépett mellém, meghatódva és könnyeivel küszködve.

- Nem gondoltam volna, hogy lány helyett férfit választasz! - mondta kicsit gúnyosan, de büszkén.

- Az túlzás, hogy én választottam! - ráztam meg a fejem - Ő választott engem!

Minako könnyezve bólogatott, majd ő is felmérte állapotomat és nyugtázóan bólintott. De még mielőtt elmehetett volna utoljára megragadtam a karját. Remegtem, féltem, mert nem tudtam, mi vár rám.

- Minako-sensei, félek! - vallottam be neki - Ez nekem olyan új!

- Nem kell aggódnod! - mosolygott rám - Boldogok lesztek együtt!

Megnyugtattam magamat és végül egy mély levegővétel után magabiztosan balett tanáromra tekintettem.

Egy hónappal ezelőtt

Nagyjából ugyanilyen falfehéren léptem a jégre a Budapesten megtartott Grand Prix döntőn. Idegességemben ajkaimat rágtam, de Victor pillantása megnyugtatott. Bátorítóan vezetett a jégen, míg nem elértük a közepét. Ott belekezdtünk közös koreográfiánkba, ami tökéletesre lett gyakorolva. Victor méltóságteljesen állt mellettem, én egy kicsit még szorongtam, de hamar leküzdöttem. Talán azért volt ez, mert az aranyérem múlik rajta, vagy Victorral voltam párban, nem tudom, de sokkal jobban féltem, mint szoktam. Ám sikerült lenyugodnom, és Victor szemébe nézve kezdtünk neki.

Herceg és hercegné, király és királyné, fiú és szerelme, mindegy, milyen párhuzamot állítunk, egyik sem mi vagyunk. Mi Victor és Yuri voltunk. Az előadás rólunk szólt, a mi közös életünkről. Amikor találkoztunk, a zene kicsit lelassult, majd újra felgyorsult. Akkor következett a feldobásos tripla Axel. Kívánj sok szerencsét, Victor, gondoltam, majd a férfi segítségével felugrottam a levegőbe, megcsináltam a megfelelő számú fordulatot és méltóságteljes mozdulattal érkeztem meg. Láttam Victor arcán a meglepődést, de hamar túllépett rajta. Ezután találkoztunk Ninával és jöttek a nehéz időszakok. Következett a lépéssorozatok és forgások ideje. A zene gyászoló és szomorú hangzású lett, az emlékek felhalmozódásának köszönhetően majdnem sírva is fakadtam. Aztán jött a mélypont az életünkben. Meghalt Nina és Victor elvesztette a lábát. Külön ugrásokat tettünk meg, szinte teljesen egyszerre, majd újra lépéssorozatok jöttek. Szemem Victoron ragadt egész végig, néha bal lábára pillantottam, ahogyan a ruha alja alól kilátszódik a műanyag borítás és az illesztések.

És ekkor jött a finálé! A mindent eldöntő vég, ami olyan erősre sikeredett, hogy azt hittem, meghalok. Első dolog volt Victornak felemelnie derekamnál fogva a magasba. Ezt szinte élveztem is, hiszen az égvilágon semmit nem kellett tennem, minthogy megtartsam a pozíciómat és engedjek Victornak. Óvatosan tértem vissza a jégre, felkészülve a csúcspontra. Ugrások halmaza követte egymást, mindegyikbe egy kicsit beleadtam a lelkemet. Kezdtem kifáradni, az izzadság kövér cseppekben folyt le arcomon és a mozgás hatására apró csillogó pontokként hagyták el bőröm felszínét. De megőriztem minden erőmet, majd megugrottuk a négyszerest. Ami... sikerült! Azt hittem, elszúrom, kilépek, elesek vagy bármi, de sikeresen értem földet, miközben szívem az egekben repdesett. Az előadás végére megfogtam párom kezét, megálltunk a jég közepén és magasba tartott karokkal mozdulatlanul hallgattunk.

A tapsvihar szinte siketítő volt, füttyök és kiáltások hagyták el a közönség száját. Hatalmas teher esett le szívemről és zokogva borultam Victor karjaiba, aki fejemet simogatva vezetett ki. A kiss and cry-ban megtudtuk a pontszámot, ami...

184.92! MI VAAAN? Elsők lettünk, győztesek! A kamera előtt kényelmetlennek éreztem volna egy csókot bemutatni, így csak örömtől reszkető testtel öleltem át a mellettem lévő Victort. Elérkezett az eredményhirdetés, a dobogón álltunk, ketten a legfelső helyen. Körülöttünk mind számunkra ismeretlen páros, akik szintén a fényképezőgépekbe mosolyogtak feltartva érmeiket. Én könnyes szemmel és örömteli mosollyal tartottam a saját aranyérmemet. Kíváncsi voltam, vajon Victor hű lesz-e szokásához és megcsókolja az ő aranyérmét. Meglepetésemre az övét elengedte és mellkasának csapódva lógott, majd megfogta az enyémet és ahogy ígérte, megcsókolta. Ennek hatására csak még nagyobb örömmámor fogott el, szinte a fellegekben úsztam!

×-×-×

Ezekre visszagondolva álltam, csokorral a kezemben és készültem kilépni a szőnyegre. Utolsó, bátorító pillantást kaptam még Minako-tól, majd megindultam az előttem széthúzódó függönyök között. A félhomályos kis helyen, ahol várakoztam szemem hozzászokott a sötéthez, így a gyönyörű napsütésben alig láttam először valamit. Hunyorogva próbáltam elkerülni a megvakulást, ami sikerült is és tiszta tekintettel néztem körbe. A hosszú, kék szőnyegen sétálva megpillantottam az oltárnál Victort gyönyörű, fehér zakóban és nadrágban, egy rózsával a zsebében és sötét rózsaszín nyakkendővel. Hogy én azt ezután el fogom dugni, az holtbiztos! Mosollyal az arcomon néztem az embereket, megpillantottam Yurio-t, aki ugyan semleges arccal, de csillogó szemmel nézett minket, mellette Otabek, aki csak bátorítóan eleresztett egy félmosolyt. Megláttam még Minami-t, aki kiöltözve, fülig elvörösödött arccal követte lépéseimet, közben próbálva nem hangosan visítani. Megláttam a bájosan mosolygó Christ is, aki szinte magába itta ezt a pillanatot és alig várta, hogy részegre igya magát. Ott volt még Mila és Geogrie is, mind a ketten némán figyeltek. Hátrapillantva ellenőriztem tanú barátomat, Phichitet, aki mindenképpen részt akart venni ezen az eseményen, én meg engedtem neki és a tanúm lett. A koszorús lányok a három ikertestvér, Axel, Loop és Lutz volt, akik végig lelkesedve dobálták a virágszirmokat. Majd újra Victorra tekintettem, és lassan megérkeztem mellé. Arcán boldog, őszinte mosoly volt, szemei még szebben csillogtak, mint a díszek. Az ő tanúja volt Yakov, aki kifejezéstelen arccal nézett végig, de néha meglátszódott, ahogyan elejt egy-egy büszke sóhajtást.

A pap felszólalt, mire az elkalandozottak figyelme is visszatért.

- Victor Nikiforov, akarod-e az itt megjelent Yuri Katsukit férjedül, jóban, rosszban, míg a halál el nem választ?

- Igen! - mondta olyan magabiztosan, mint még soha.

- És Yuri Katsuki, elfogadod-e az itt megjelent Victor Nikiforovot férjedül, jóban, rosszban, míg a halál el nem választ?

- Igen! - válaszoltam bólintva.

- Ezennel a rám ruházott hatalmamnál fogva házastársakká nyilvánítalak titeket! - szólalt fel hangosabban a pap - Megcsókolhatod a vőlegényt!

Victornak nem is kellett több! A gyönyörű napsütésben, ahol minden csupa fehér volt, csak a virágcsokrom kéksége adott némi színt, átölelve derekamat magához húzott és lágy, hosszú csókba invitált. Karjaiba zárva izmaim elernyedtek és ajka puhasága és íze lágy, hipnotikus hatásba taszított és lassan nyaka köré fontam a virágokkal telt karjaimat. Nem is vettem észre a tömeg tapsviharát és a végre kitörhető Minami-kunnak a sikítását. Elválva egymástól végignéztünk a tömegen, végül, most már férjem, levezetett a lépcsőn. Életem legboldogabb napja volt, nem is tudtam mit mondani. Csak szerelmemnek, férjemnek szenteltem az időmet, ragyogó, könnyektől csillogó szemeibe veszve szorítottam karját. Most kezdett igazán kijönni rajtam a reszketés, majdnem össze is csuklottam, de Victor erős karja megtartott engem.

Lassan a nászéjszaka közeledett, de én félrevonultam a helyszínen lévő kis patakhoz és a vízén megcsillanó naplemente játékát figyeltem. Bárcsak lett volna még időnk, gondoltam. Nina is itt lehetne! De örült volna neki, ha felkérem koszorúslánynak, vagy akár csak meghívtuk volna saját apja esküvőjére. Furcsa volt, hogy így már Nina is a lányom, csak éppenséggel az örökbefogadás után nem sokkal meghalt. Bárcsak lett volna még időnk, és akkor most boldog családként ünnepelhetnénk. Gondolataimat Victor hangja szakította félbe, ahogyan kicsit aggodalmaskodóan kérdezett.

- Minden rendben? - nézett rám megrémülve.

Időközben észre sem vettem, hogy megindultak könnyeim, csak a kérdés hatására fedeztem fel és mosolyogva töröltem le őket.

- Semmi, az égvilágon semmi! - ráztam meg a fejemet - Csak elgondolkodtam. Ha lett volna még időnk, akkor Nina is itt lehetne velünk!

Szívem újra elszorult, de Victor együttérző mosollyal fogta meg kezeimet és nézett szemembe.

- Tudom, de már nem tehetünk semmit! Nekem is hiányzik! - visszatartotta előtörni készülő könnyeit, vett pár mély levegőt majd lelkesedve húzni kezdett - Gyere, még tart a lagzi!

- Megyek! Nem kell húzni! - nevettem el magam, majd kéz a kézben kezdtünk a tavaszi tájban futni. A lehulló cseresznyevirág szirmok még varázslatosabbá tették az amúgy is különleges alkalmat, a naplemente vöröses árnyalatban világította meg a nedves füvet.

Ennyi, vége az Azutánnak! Nincs már több hatalmas elvárás, szinte leküzdhetetlen akadály. Már néha el is felejtettem Victor műlábát és balesetét, de Nina emléke elevenen élt szívemben. De már nem fájdalom és kín jutott róla eszembe, hanem meghatódottság és büszkeség. Na meg persze egy mondat. Csak lenne még idő!

Ezután boldogan fogjuk élni Victorral házas éveinket, míg a halál el nem választ!

VÉGE

Köszönöm a megannyi visszajelzést, a vote-okat és azt, hogy egyáltalán megnéztétek ezt a könyvet. A saját elvárásaim helyett boldog, megható vége lett az eredetileg zokogósra tervezett befejezésnek. Csak néhány szót még a végére: az esküvős rész írása közben azt hittem, meghalok, annyira zakatolt szívem! Egyszerűen beleszerettem a könyvbe és ebbe a shipbe. Victor és Yuri története már csak az eredeti sorozatban gyönyörű, érzelmes és legfőképpen romantikus. Nem azért nézek yaoit, mert fujoshi vagyok, azaz boy's love-okon élő antiszoc nőszemély, hanem azért, mert ez megfogott. A korcsolyázás, az, ahogyan próbálják átadni vagy elrejteni érzéseiket egyszerűen zseniális! Az egyetlen yaoi OTP-m, csak úgy szólok!

Na, nem untatlak titeket, intsetek búcsút eme könyvnek, ami szép lassan, de végére ért és kerek történetté alakult!

Sziasztok!