Másnap kiderült, időpontjuk volt a Gyámhivatalnál Victornak és Ninának. Mivel én és az orosz férfi soha nem házasodtunk össze, emiatt csak az egyikünk fogadhatta örökbe Ninát. És a hátam mögött ezt a szerepet Victor vállalta magára. Hamar meglettek a papírok, a lány hivatalosan is Ninochka Nikiforov lett. Bántott a dolog, összeszorította a szívemet a gondolat, hogy én már nem vagyok Victor életének a része, sem Nináé. Victor és köztem eléggé megromlott a kapcsolat, valószínűleg Nina elmondta neki, mit közöltem vele, de soha nem beszélte ezt meg velem is. A lány meg egyszerűen undorodott tőlem, tényleg komolyan gondolhatta, amikor azt mondta, takarodjak az életéből. Mint amikor én mondtam ezt Victornak. Nagyon rosszul tud esni ez a mondat egy embernek, én meg ezt vágtam a szerelmem fejéhez.

Hát nem egy jelképes barom vagyok? Egy bunkó seggfej, egy paraszt? De, az vagyok!

Délután úgy döntöttem, megint visszamegyek Japánba. Tyúh hallod Katsuki Yuri, te aztán egy jó nagy adag szerencsétlenség vagy! Szomorúan pakoltam össze az összes holmim a hotelszobából és most nem érdekelt, mennyi cuccom marad Oroszországban, rögtön hazautazok. Már a bőröndöt készültem becipzározni, amikor Victor benyitott. Meglátva engem ugyanaz az arckifejezés volt rajta, mint amikor összevesztem vele.

- Mit csinálsz? - esett kétségbe - Azt ne mondd, hogy megint Japánba mész!

- De oda! - sütöttem le a tekintetem - Hova máshova?

- Nem beszélhetsz komolyan! Megint mit csináltam ellened? - gurult dühbe az orosz.

- Hagyj elmenni, éld az életed a lányoddal! Nekem semmi keresnivalóm nincsen a közeledben, hiszen Nina gyűlöl engem! - hadartam a szavakat, miközben végleg bezártam a bőröndöt.

- Honnan veszed, hogy gyűlöl téged? - nézett rám Victor értetlenül.

- Nem mondta? Vagy inkább nem hallottad? Azt mondta, takarodjak az életéből! Úgyhogy azt teszem, takarodok innen tőle és az apja mellől.

Victor meglepetésemre olyan mérges lett, hogy csuklómnál megfogva felrántott a bőrönd mellől és teljes erejéből a falnak taszított. Meglepődve és kétségbeesve próbáltam szabadulni a fogásából, de az orosz merően szemembe nézve szorította a karomat. Igen, a sérültet. Ez a fájdalom rátett egy lapáttal az amúgy is fájdalmas szorítására és erős markára.

- Ide figyelj, Katsuki Yuri! - mondta mély, elszánt hangon - Nem mész innen sehova! Főleg nem azután, hogy végre kibékültünk! Nem tudom, honnan szeded ezt a baromságot, hogy gyűlöl Nina, de azonnal fejezd be!

Ijedt arccal maradtam veszteg. Bár a fájdalom átjárta a csuklómat, nyugton maradtam és hagytam, hogy Victor azt tegyen velem, amit akar.

- Beszéltem vele, és éppen az a bökkenő, hogy megbánta, amit mondott. Érted? - mély levegőt vett, majd enyhítette szorítását, de nem engedett - Csak nagyon csalódott és mérges volt, mert soha nem hitte volna, hogy te elárulod.

Könnyek gyűltek szemembe. Hiába minden, hogy Nina nem gyűlöl engem, nem éreztem úgy, hogy Victor életének a része kell, hogy legyek. Aljas módon gyámjai alá vette a lányt az én tudtom nélkül, nem is az zavart, hogy ő vigyáz rám. Az bosszantott fel, hogy nem voltak hajlandóak ezt nekem elmondani.

- Victor, engedj el, hazamegyek! - súgtam a szavakat összetört szívvel.

Újra elképesztő düh jelent meg az orosz arcán, majd durván eltaszította magától lefogott kezemet és távozott a hotelszobából. Nem tudtam, hova ment, de már úgysem tehettem semmit.

Semmit.

A bőrönddel éppen Nináék szobája előtt viharoztam el, amikor egy mérges fejű Yurio dugta ki orrát az ajtón. Nem volt neki sem jókedve, de ő nemcsak dühös volt, hanem egyszerűen megvetett engem.

- Hé, hova mész kismalac? - kiáltott utánam - Mégis miért játszod megint a drámakirálynőt?

- Vissza Japánba! - mondtam hátra se fordulva - Nem veszek részt az előadáson! Lehet, visszavonulok.

Bár az utolsó mondatot halkabbra akartam fogni, valahogy a szőke meghallotta és őrjöngeni kezdett. Úgy morgott, mint egy vadállat, egy tigris és egyenesen rám ugrott. A galléromnál megfogva a falnak támasztott és az arcomba ordított.

- MÁR MEGINT MI A JÓ BÜDÖS FRANCOT TALÁLTÁL KI? MI A RÁKNAK KELL AZ ÁLDOZATOT JÁTSZANI? TÉRJ MÁR ÉSZHEZ, HOGY TE VAGY ITT A LEGGYEREKESEBB!

Nagyokat pislogva húztam össze magam olyan kicsire, amennyire csak tudtam magam. Elég gáz, ha egy 24 éves férfit egy 16 éves oktat ki a gyerekességről. És rá kellett hogy jöjjek...

Rohadtul igaza van.

- Értem, csak kérlek, engedj el, mert már másodszorra bánnak velem úgy, mint egy zsák krumplival - mondtam a durvaságára célozva. Yurio erre kapcsolva eleresztett és visszaballagott a szobájukba. Összeszedtem magamat és megfogva a bőröndömet az ajtónk mellé tettem, miközben azon gondolkodtam, mit kell tennem. Hogyan húzzam ki magam ebből a csávából, miután jól megkevertem magamnak a szart?

- Hé! - kiáltottam gyorsan Yurio után, mire az megállt az ajtóban - Nem tudod, hova ment Victor?

A szőke fiú elengedett egy szánakozó mosolyt, majd kitárta az ajtót.

- Fáradjon be, Katsudon drámakirálynő! A kétségbeesett őszhajú hercege már várja! - mondta olyan gúnnyal a hangjában, hogy szinte már kedves volt. Belépve a szobába láttam az ágy szélén ülő, lehajtott fejű Victort és az ágyban alvó Ninát. A lány nem volt valami jó bőrben, sápadt volt, mégis folyt róla a víz. Érkezésemre Victor felkapta a fejét, de arcán csak tartózkodó magatartás jelent meg. Nem nézett a szemembe, de még csak rám sem, az alvó lányt nézte. Az ő lányát.

- Miért jössz vissza ezek után? - kérdezte Victor rám sem nézve - Nem úgy volt, hogy visszamész?

- Ahogy mondod, de csak úgy volt - ültem le mellé az ágy szélére - Sajnálom, hogy ennyire gyerekes voltam és így a szívemre vettem ezeket a dolgokat. Sajnálom, hogy ilyeneket mondtam Ninának és emiatt ő megharagudott rám!

Victor tágra nyílt szemekkel felém fordította tekintetét és megláthatta megbánástól csillogó szemeimet. Bár láttam rajta, hogy megbocsátott nekem és örvend szíve, kétség jelent meg arcán.

- Ezekben az időkben másodszorra akartál minket itt hagyni! - mondta hűvös hangon - Nem tudom, miért játszadozol, de engem kicsit bosszant, hogy mindenféle gyerekes érzések irányítanak téged felnőtt létedre!

- Tudom és sajnálom! - szöktek könnyek a szemembe és már én voltam kétségbeesett - De ígérem, ha még egyszer ehhez hasonlót csinálok, leugrok egy felhőkarcolóról, vagy mittudomén! Csak higgy nekem, tényleg megbántam és ez volt az utolsó!

A férfi arca megenyhült, szemeiben megnyugvás csillogott. Egyre közelebb hajolt hozzám, és már csak néhány milliméter választotta el ajkainkat.

- Megbocsátok neked! Végre észhez tértél! - lehelte ajkaimra, majd végleg megszűnt létezni a köztünk lévő tér. Nem volt heves csók, inkább lágy és rövid, egyszerre megnyugtató és felizgató. Miután szinte azonnal elváltak ajkaink Yurio undorodó hangjára lettünk figyelmesek.

- Gec halljátok menjetek szobára, bár vékonyak a falak, de ez nyálas és gusztustalan volt!

- Azért ne mondd azt, hogy Otabekkel nem hasonló a kapcsolatod! - vigyorgott rá Victor ugyanolyan "if you know what I mean", röviden "lenny face" fejjel.

- De mi nem úgy viselkedünk, mint valami nyáladzó szerelmespár! - puffogott Yurio.

- De ezek szerint nem is tagadod! - mosolygott tovább elégedetten Victor.

- Hagyjál már, Otabek jó fej és nem romantikus. Nem is kell annak lennie!

Már én is elkezdtem mosolyogni. Majd amikor Nina nyöszörgésére lettünk figyelmesek, tekintetünket mind az ébredező lány felé fordítottuk.

Itt jön az én nagy szereplésem, gondoltam.

Most kell elmagyaráznom neki mindent, vagy soha.

Szijjasztok!

Csak megjegyezném Otayuri shipper vagyok! De a finomabb kategóriából (már ha van olyan), azaz shippelem őket meg cukinak találom, meg minden rákosság, de nem nyáladzok tőle, nem tolom mindenkinek az arcába, ahogyan itt sem és ha nem is következik be, nem zokogom ki a lelkem. Szóval shippelem őket, de nagyon háttérben van szorulva nálam.

Csak ennyit akartam, hogy tudjátok, mire utalok! If you know, what I mean. ( ͡° ͜ʖ ͡°)

Szasztok rákretkek!