Igen, továbbra is ragaszkodom az eredeti nevekhez. Nos, nem minden esetben, de leginkább maradok az eredetinél, mert nekem az sokkal jobban tetszik. 

(Y/n) - a neved

(S/n) - a sárkányod neve [Ha nincs, akkor csak helyettesítsd be ezt: Oky]

~<>~<>~<>~<>~

   Hatalmas mosollyal szelted a levegőt a sárkányod hátán, élvezted a hideg menetszelet, és a felhők képzelt tapintását. Annak ellenére, hogy szinte állandóan a levegőben voltál, soha nem tudtad megunni ezt az érzést, és a gondolataid mindig új helyek körül keringtek, amiket sárkányháton fedezhettél fel. Imádtad ezt, és csakis egy valami volt a világon, ami rá tudott venni, hogy abbahagyd a repülésen való gondolkodást.

   Pontosabban csak egyetlen valaki.

   (S/n) puhán landolt Berk házai között, te pedig továbbra is mosolyogva pattantál le a hátáról. Már egy hete nem láttad az otthonod, és bár semmit sem élveztél jobban a felfedezésénél és a repülésnél hiányzott ez a hely. Berk régen sokkal ridegebbnek és komorabbnak tetszett, a sárkányok hozták be a faluba ezt a folytonos vidámságot. És ez neked sokkal jobban tetszett.

   Tekinteted végighordoztad az ismerős helyen, majd odaintve a neked köszönő vikingeknek a főnök háza felé vetted az irányt. A szüleid vártak rád, de biztosan tudtad, hogy éppen volt valami dolguk. Szinte állandóan elfoglaltak voltak, ami gyermekkorodban tényleg rossz volt. Most azonban, hogy te is alig voltál itthon már nem számított. Azonban volt valaki, akit mindenképpen meg kellett látogatnod, valaki akivel először akartál találkozni.

   Amikor odaértél az ismerős házhoz, kopogás nélkül nyitottál be. A tűz fényénél egy fekete testet láttál, és azonnal felismerted. A mosolyod kiszélesedett, ahogy kijjebb tártad az ajtót, ezzel beengedve a kinti napfényt, és egyben magadra vonva a fekete alak figyelmét. Zöldes-sárga szemek kapcsolódtak a tieidbe, ahogy Toothless megfordult, hogy megnézze a látogatókat. Abban a pillanatban, amikor felismert feléd lendült, és boldogan megbökdöste a fejével az oldaladat. Halkan felnevettél, és gyengéd mosollyal megvakargattad a pikkelyes bőrt, majd mikor elégedett voltál az előtted olvadozó sárkánynál elért reakcióval abbahagytad, és beljebb léptél. (S/n) és Toothless azonnal játszani kezdtek egymással, míg te az Éjfúria gazdája után kutattál.

   Magad mögött hagyva a két sárkányt fellépdeltél a lépcsőn, és egyenesen Hiccup szobája felé vetted az irányt. Az ajtaja előtt egy pillanatra tétováztál, nem voltál benne biztos, hogy kopognod kellene-e, de végül úgy döntöttél, hogy nem teszed. Egészen kisbaba korotok óta legjobb barátok voltatok, nem te voltál az a személy, akitől elvárhatta a magánélete tiszteletben tartását. Benyitottál hát a szobába, felfedve ezzel egy bizonyos barna hajú fiút, aki éppen az ágya alatt matatott.

   Fél szemöldököd felhúzva nézted, majd ajkaidra gonosz vigyor kúszott. Lábujjhegyen lépkedve mögé osontál, aztán mellé guggolva ráordítottál. A fiú feje hangos koppanással találkozott az ágy aljával, ahogy ijedtében fel akart ugrani. Hangos szisszenést lehetett hallani felőle, aztán a fejét dörzsölve kihúzódott az ágy alól, és kissé bosszús szemekkel figyelte nevető alakodat.

   Mikor sikerült megnyugodnod, tekinteted az övébe fúrtad, és vigyorogva megszólaltál.

   – Megjöttem – mondtad, mire a fiú csak a szemeit forgatta, de téged nem vert át. Nos, valószínűleg mást sem, ugyanis ajkain mosoly ült. – Mit csináltál?

   – A vázlatfüzetem kerestem – felelte, és kissé grimaszolt. Erre csak halkan felkuncogtál, majd kérdő tekintetére az asztalra mutattál.

   – Arra gondolsz? – kérdezted, mire a fiú azonnal abba az irányba pislantott, amerre mutattál. Legalább fél perc telt el, mire visszafordult hozzád, és az arcán ülő bosszúság azonnal újra nevetésre késztetett. – Olyan szerencsétlen tudsz lenni.

   – Az előbb még nem volt ott – motyogta, ahogy felkelt, és az asztalához lépve felkapta a keresett tárgyat. Aztán feléd fordult, és fejével az ajtó felé intett. – El akartam menni az erdőbe, ott jobb rajzolni. Nem jössz?

   – De! – ugrottál fel azonnal, és izgatottan csillogó szemekkel elhagytad a szobát. Hiccup lágy mosollyal követett, szemei egyetlen pillanatra sem váltak el felpörgött alakodról. – Gyere már! Siess!

   – Jó, jó – mondta, és kissé gyorsabban szedte a lábait. Nem sokkal később már mindketten a saját sárkányotok hátán ültetek, és lassú, ráérős tempóban repültetek az erdő fölött. Néhány perces volt csupán az út, gyalog sem tartott volna sokáig. Hiccup abban a kis medencében szállt le, ahol még annak idején Toothless és ő barátokká váltak.

   Emlékeztél erre a helyre, te is rendszeresen eljöttél a fiúval ide. Kissé büszke voltál, amiért te lehettél az egyetlen, aki tudott Toothlessről. Már akkor is mindig együtt voltatok, és ki volt zárva, hogy eltitkolhatta volna előled, ezért nem is próbálkozott vele. Hiccup egyik legbölcsebb döntése volt ez.

   – Mit akarsz itt lerajzolni? – kérdezted, ahogy a kis tóhoz léptél, és leguggolva elé belemártottad a kezed. Berken általában hideg volt, az év nagy részében legalábbis. De volt egy-két melegebb nap is, és ez a mai kétségtelenül ezek közé tartozott. Ezért nem fagyott le a kezed abban a pillanatban, ahogy a hideg vízhez értél. – Nincs itt semmi.

   – Dehogy nincs – felelte. Felálltál, és érdeklődve lépkedtél körbe a kis helyen, magadban felidézve a régi emlékeket. Néha meg-megálltál, de soha nem maradtál egy helyben huzamosabb ideig. Hiccup veled ellentétben egy sziklán ült, és az üres lapra vázolgatott fel néhány vonalat. Ez azonban közel sem volt egyszerű munka. – (Y/n), megállnál végre?

   – Miért? – kérdeztél vissza, de engedelmesen megállítottad izgatott lépteid, és a fiúra néztél.

   – Lehetetlen úgy lerajzolni, hogy folyamatosan mozogsz – felelte, ezzel mélységes megdöbbenést váltva ki belőled. Ez pedig éppen az volt, amiben reménykedett. Annyira meglepett ezzel a kijelentéssel, hogy teljesen megfagytál, így pedig könnyebb volt lerajzolni. Azonban azt is tudta, hogy ez az állapot nem tarthat sokáig.

   – Várj, azt mondod, hogy engem rajzolsz? – kérdezted még mindig meglepetten bámulva rá. Hiccup kissé elmosolyodott, és halvány pírt is felfedeztél az arcán, ahogy bólintott, majd folytatta a rajzolást. Egy percig még így maradtál, aztán hatalmas mosoly terült el az arcodon, és képtelen voltál megfékezni magad. Gyorsan a fiú elé léptél, és vigyorogva néztél a füzetére, amit ő viszont megpróbált eltakarni előled. – Gyerünk, hadd nézzem! Na! Ne csináld már, úgyis megnézhetem majd a végén.

   – Addig nem, amíg nincs kész – jelentette ki, és próbált úgy helyezkedni, hogy még véletlenül se láthasd a rajzot. Te pedig erre a lehető legközelebb húzódtál hozzá, hogy valahogy mégiscsak beleless a füzetbe.

   – Most miért csinálod ezt? – kérdezted, közben próbálva kirántani a fiú kezéből a tárgyat. – Csak egy pillantást vetek rá.

   – Mondtam, hogy megnézheted, ha kész lesz – felelte, és úgy tartotta a kezét, hogy onnan, ahol álltál ne érhesd el. Hiccup vállára támasztva magad a keze után nyúltál, és a lehető legmesszebbre próbáltál elérni.

   – De én most akarom látni! – mondtad, továbbra is kitartva.

   – Majd később megnézheted!

   – De miért?

   – Mert még nincs kész!

   – Nem érdekel, ez nem ér!

   – Maradj már egy kicsit nyugton!

   – Rendben! – kiáltottál, majd duzzogva odébb léptél, és lehuppantál egy kőre Hiccup előtt. A fiú gyanakodva nézett rád, de amikor nem mutattad jelét, hogy bármiben is törted volna a fejed, visszaengedte a vázlatfüzetet a lábára, és folytatta a rajzot. Azonban alig húzott egy vonalat, amikor egy gyors mozdulattal kirántottad a kezéből, és győzelemittasan vigyorogtál a rád meglepetten pislogó fiúra.

   Hiccup csak lemondóan felsóhajtott, amikor elszakítottad róla a tekinteted, és belepillantottál a füzetbe. Még csak halvány körvonalak voltak, egy egyszerű vázlat, mégis boldogsággal töltött el a látványa. Az eddigi széles vigyorod egy szelíd mosolyra váltott, ahogy a meglepően pontos vázlatot nézted. Aztán felpillantottál rá, és visszaadtad neki a füzetet.

   – Nos, folytasd – mondtad, majd visszaültél, és mosolyogva néztél rá. Hiccup még pár másodpercig nézett rád vissza, majd kissé a fejét ingatva ismét nekilátott, hogy lerajzoljon téged. Hosszú órákig tartott, mire végzett, ami alatt alig bírtál ülve maradni, de végül megemberelted magad. Közben mindenféléről beszélgettetek, és neked rá kellett jönnöd, hogy ha semmi más nem is, de ezek a nyugodt, barátságos pillanatok mennyire hiányoznának, ha soha többé nem térhetnél ide vissza. Ha másért nem is, de azért, hogy újra találkozhass vele, hogy újra láthasd őt, mindig vissza fogsz térni Berkre.

   Ahogyan a kész rajzot nézted, némán vizsgálgatva a legapróbb részletekig kidolgozott alakodat, tudtad, hogy bármi történjen is a jövőben, bárhová megy is, te mindig ott leszel majd Hiccup oldalán.

   Ahogy ezelőtt is mindig mellette álltál.