Halkan felnyögtem. Még nem akartam felkelni. A sötétség ami puhán körülvett megnyugtatóan cirógatta a bőröm. Ez és a tény, hogy eléggé kényelmesen feküdtem egy felhő puhaságú ágyban elég volt ahhoz, hogy a közelmúlt eseményei ne törjenek felszínre. Egy ideig. 

Ugyanis csak pár percig lebeghettem álom és ébrenlét mezsgyéjén. Egy igazán kellemes férfihang ütötte meg a fülem.

- Meg kellene ölni! 

Oly lágyan s nyugodtan ejtette ki a szavakat, hogy az értelmük csak pár másodperc múlva jutott el hozzám. Azonnal felpattantak a szemeim. Aztán a döbbenettől úgy is maradtak. Egy hófehér márvánnyal borított csanokban voltam. Magasba nyúló szépen faragott oszlopok tornyosultak minden irányban. Korintoszi oszlopok. Futott át a fejemen a gondolat, de amilyen gyorsan jött olyan gyorsan ment. Az aki a meggyilkolásomat  egy lehetséges opciónak tartja biztosan nem fog megdícsérni ezen felfedezésem miatt.

Mivel láthatólag nem vették észre, hogy felébredtem, vagy csak nem törődtek vele, volt időm egy kicsit körülnézni. Ezzúttal már azt is észrevettem, hogy a csarnok nem is akkora, mint feltételeztem. A falak homorúak voltak, hogy aztán a terem végén egy szabályos félkörben végződjenek. A félkör ölelésében egy hatalmas trón terpeszkedett, ugyanúgy hófehér márványból. Addig meresztgettem a szemem, míg meg nem láttam a többi trónt. Ezek az oldalfalak mentén bújtak meg, kissebbek voltak más-más díszítéssel. Döbbentem jöttem rá mit is látok. Valaki unalomból felépítette az olimposzi istenek tanácstermének egy másolatát. Ez a valaki pedig épp akkor hajolt fölém.

- Kibámészkodta magát a kisasszony? - lágy hanjába nem vegyült gyunyoros felhang, mégis mintha ott lebegett volna a levegőben, a szavai mögött megbújva. 

Felültem és meg sem próbáltam összeszedni magam. Persze ebben az előttem álló férfi is segített. Konkrétan úgy nézett ki mint egy görög isten. Aranyszőke haja a vállát verdeste, kék szemeiben valami arany fény ragyogott. A ruházata pedig többet mutatott, mint takart. Erős sarut, bőrből készült lábszárvédőt valamint egy rövid, térd fölött végződő khitónt (lenruha, ami 2 derékmagasságig összevart téglalap alkot, a vállaknál össze volt tűzve, deréktájon övvel, vagy annélkül hordták), barna bőrövvel aminek színe visszatetszett a ruhát vállainál összefogó díszes köveken. Bal válla fölül egy íj kandikált ki. Összevonva a szemöldököm próbáltam gondolkodásra bírni az agyam, de a szám már megint külön életet élt.

- Apollón. - kösszöntöttem a férfit szinte tiszteletteljes hangon. 

Amaz szeme felszikrázott. Úgy tűnik jól szórakozott rajtam. 

- Pontosan leány! Tökéletesen eltaláltad. Úgy tűnik valaki végre  nem egy ostoba libát küldött szerény társaságunkba. - pillantott félre. 

Ekkor vettem észre a nőt, aki valószínűleg Artemisz lehetett, hosszú ezüstös khiónban. A haja, amely ugyanúgy szőke volt, inkább ezüstös csillogás vonta körbe. Mikor hangosan is nevén szólítottam őt, letérdelt mellém. 

- Egy alapos kiképzés után lehetnél a szolgáló leányom. - tűnődött nyugott hangon. - Ártatlan vagy s ez a legnagyobb erényed ez idáig, talán lesz majd több is.

Elpirultam mikor rájöttem mire is gondolt. Artemisz mindig ártatlan lányokkal vette magát körül, mivel Ő maga is az volt. 

- Megtiszteltetés Theá (ógörög sz. : istennő) , de azt hiszem nem lennék képes egy ilyen posztot betölteni. 

Mindketten újdonsült érdeklődéssel néztek rám. Igen tudok ógörögül és? Van akinek a hímzés a hobbija. Nekem a holt nyelvek elsajátítása. 

- Tán van valami gondja a személyemmel?

Nem kerülte el a figyelmem, hogy átváltott magázásra. Érdekes.

- Theá! - kezdtem a legtiszteletteljesebb hangomon - Nem a személyeddel van gondom, egyszerűen nem tartozom ide.

Amint kimondtam e szavakat valamiért olyan érzésem támadt, mintha hazudtam volna. Furcsa. Apollón és Artemis értő pillantást váltottak. 

- Ha nem tartozik közénk, mégis miért viseli ugyanazt a ruházatot? 

Elősször nem is tudom miről beszél Apolló, majd zavartan lenézek. Elakadt lélegzettel próbálom felfogni amit látok.  Tényleg egy hófehér khiónt viseltem. Bár azon jobban megütköztem, hogy milyen mély dekoltázsa is volt ennek az öltözéknek. Vörös hajam göndören omlott le a derekamig. Egy újabb anomália. Hisz néhány órája még rövidebb volt a hajam. Mégis mi folyik itt? 

- Valószinűleg van erre is magyarázat. - mormogom inkább magamnak.

- Hát persze. Te azon világból származol ahol minket istenekként imádtak. - Apollón csúfondárosan ejtette ki a szavakat. - Vagyis valami okból kifolyólag te itt vagy a másik világon. 

- A másik világon? Várjunk.... Én, én erről már hallottam! - állok fel izgatottan. - A nagymamám mesélt nekem erről a világról. Ez a Fantázia Birodalma igaz? 

Az ikrek megint váltottak egy sokat mondó pillantást. 

- Igen. 

Hangzott a válasz, de nem az előttem állóktól. Azok valahogyan kevesebbnek tűntek. Máshogy nem tudnám leírni a változást. Tétovázva megfordultam csak hogy belenézek a világ legkékebb szempárjába. A levegő kiszorult a tüdőmből amint felismertem őt. 

- Zeus! - hajoltam meg azonnal. A szobrok és leírások sem voltak képesek közvetíteni ezen férfi szépségét. Még a csontjaim is berezonáltak, mikor az említett felnevetett. 

-Nos, úgy tűnik ezen alkalommal nem egy használhatatlan kis pondrót küldtek. 

Ezen mondtatával s az utálatosan idegesítő hanghordozásával viszont kidurrantotta a rózsaszín buborékot. Kezem ökölbe szorul csalódottságomban. Vagyis a csini külső alatt egy utálatos alak rohad. Szuper! Alig tudtam magam visszafogni, hogy ne vágjak valami sértőt a fejéhez. Felegyenesedve belenéztem a szemébe. 

- Sajnos téved Uram! Használhatatlan kis senki vagyok. - sajnos nem tudtam teljesen elnyomni a hangomban rejlő szarkazmust. 

Teljes csend következett. Tudtam, hogy átléptem egy bizonyos határt. Idegesen vártam hogyan reagál az Istenek királya ezen kijelentésemre. Rápillantottam s esküszöm egy kósza mosolyt próbált éppen elnyomni. Mi a szösz? 

- Nos, ha tényleg így gondolod nem tudunk mást tenni. - hatalmas tenyerét a hajamra téve összeborzolta azt. - Kövess leány! 

Annyira összezavart az egész, hogy automatikusan követtem őt. Mégis mi a fészkes fene folyik itt? Követtem Zeust egészen egy szökőkútig. Ott megálltunk. Zeus magaelé vont. Jó két fejjel fölém magasodó hímnemű egyed nem kis riadalmat ébresztett bennem. Vártam, hogy történjen valami. A főisten kinyújtotta a kezét. Ujjbegyével éppenhogy megérintette a víz felszínét, mire az fodrozódni kezdett. Színek kavalkádja töltötte be az apró medencét, hogy aztán kitisztuljon egy kép amire sosem számítottam. Saját magamat láttam, ahogy egy karddal a kezemben állok egy csata forgatában. 

- Ez a lehetséges jövőd. 

- Parancsolsz? - nyikorogtam. 

- Ha maradsz ez lehet a jövőd. Harcolni fogsz másokért. Véreddel fogod megírni a történelmet. - Zeus hangjában nevetést hallottam. Nagyon elégedettnek tűnt magával. 

- Ha maradok.... De ha elmegyek? 

A kép szinte azonnal megváltozott. Engem mutatott újfent, a könyvtárban. Pár évvel öregebb voltam. Épp bezártam a hatalmas ajtókat, mikor egy jóképű férfi lépett hozzám. Láthatólag igazán jól ismertem őt, hisz ahelyett, hogy sikoltottam volna, megcsókoltam őt. 

- Ez lenne a jövőm? - kérdeztem izgatottan. 

- Igen. 

- Benne vagyok! - pördültem meg. - Vigyél haza! 

- Ahogy gondolod - hajtotta meg a fejét, szemében megvillant a győzelem. - Nyújtsd ki a kezed!

Tettem amit mondott. Hirtelen fájdalmat éreztem, ami ahogy jött olyan gyorsan el is tűnt. A könyvtár padlóján feküdtem. Lüktető fejjel tápászkodtam fel. Milyen furcsa álmom volt.....

Felálltam, majd leporoltam a ruhám. A hófehér Khiónt amit álmomban viseltem. Leesett állal bámultam magam előtt a levegőt. Mégsem álom volt.....