A következő napokban szinte lebegtem a boldogságtól. Persze nem felejtettem el minden reggel megköszönni az érintett isteneknek a támogatást. 

Másoknak is feltűnt az örömöm, és úgy tűnt lassan mindenkit megfertőzök vele a környezetemben. Mosolyom csak akkor kopott meg, mikor pár hét után rájöttem: Sebastian nem fog többet visszajönni. 

Próbáltam meggyőzni magam, hogy nem számít. Sokkal fontosabb dolgokkal kell most foglalkoznom. Mégis, hiányoltam a beszélgetéseinket. Nagyon hozzászoktam a kellemes érzéshez amit a jelenléte váltott ki belőlem. 

Nagyot sóhajtva felemeltem az ógörög világról szóló enciklopédiát. Nem árt felfrissítenem a tudásom. A könnyű irodalom remekeit már  többször átnyálaztam. Hajlandó voltam pár olyan könyvet is elolvasni amihez eddig hozzá se akartam érni. A tudás hatalom. A Fantázia Birodalmában szó szerint. 

- Nem félsz, hogy izomlázad lesz? - szólalt meg egy nagyon is ismerős hang a fülem mellett.

Már meg sem rezzentem. A teljesen random feltűnései a frászt hozták rám eleinte. Most már csak egy szórakozott pillantással jutalmazom.

- Nem. - egy futó mosoly kiséretében visszafordultam a könyv felé.

Ő még közelebb araszolt, szinte beleült az ölembe.

- Sicc! - szóltam rá nevetve.

Apollón durcásan összefonta a karjait. Egészen addig bámult rám, mig felemeltem a fejem.

- Igen?

- Unalmas vagy. - lökött meg egy kicsit.

Ami az ő erejét tekintve rosszul jött ki. Majdnem felborultam a székemmel, mire mérgesen néztem rá. A szemében nevetés táncolt, de legalább megadóan felemelte a kezét.

- Sajnálom. Mindig megfeledkezek róla, hogy az unalmas mellett még törékeny és esetlen is vagy.

Szó szerint rámorogtam, mire harsányan felnevetett. Nehezen elnyomtam a mosolyom. Apollón jókedve ragadós.

- Cicus - nyögte ki két nevetés roham közt, majd egy sóhaj kiséretében átkarolta a vállam. - Tévedtem. Minden vagy csak nem unalmas. Nos mit csinálunk ma?

Mikor nem válaszolotam azonnal megbökte az oldalam, ezzel egy halk nyöszörgést kicsikarva belőlem.

-Apollón! Viselkedj vagy esküszöm kidoblak!

Lágy női nevetés töltötte be a termet, mire én elvigyorodtam. Apollón viszont fájdalmasan felnyögött.

- Athéné! Mondtam, hogy ma én vagyok a soron.

Apollón birtoklóan magához szorított, ezzel elérve, hogy a könyv kiessen a kezemből. Összeszorítottam az ajkam felkészülve a fájdalomra. Az viszont elmaradt. 

- Óvatosabban a könyvekkel! 

Athéné dorgáló hangja hallatán felsóhajtottam. Hála az Isteneknek! Se én se a könyv nem sérültünk meg. Addig mocorogtam míg sikerült egy kicsit lazítanom a nap isten szorításán. Megfordultam, hogy egy ragyogó mosolyt villantsak az előttünk álló nőre. Már meg sem lepődtem, hogy halandó ruhákat öltött magára. Egy egyszerű farmert és egy kényelmes inget. Apollón persze ezzel sosem törődött. Saját khiónjában pompázott minden alkalommal. 

- Örülök, hogy láthatlak Theá. 

- Én szintúgy leányom. 

Közelebb jött, hogy megsimogassa az arcom. Közben Apollónra fintorgott. 

- Nem sajátíthatod őt magadnak. 

- De igen és meg is fogom tenni. Ő legalább nem szólja meg ha önmagamként viselkedek. Alexandra velem nevet. 

- Az lehet, velem viszont tanul. Ami szerintem fontosabb. - szállt vitába vele az istennő.

- Ó szóval arra tanítod őt, hogy legyen unalmas és karót nyelt mint te?

- Miért szerinted legyen felelőtlen és kerge?

A két isten mérgesen szemezett egymással. Körülöttük a levegő megtelt energiával. Kirázott a hideg kettejük intenzív érzelmeit érezve. 

- Nincs semmi baj. Egyikkel sem. Mindkettőtökre szükségem van. A tudásra és a szórakozásra is. 

Igyekeztem megnyugtató hangon szólni. Még pár pillanatig folytatták néma csatájukat mikor is Athéné lassan pislantott néhányat. Mint akihez most jutottak el a szavaim. Apollón karjai is megfeszültek körülöttem. Mindketten vettek egy mély lélegzetet. A művészetek istennője kecsesen felült a pultra. Barna haján megcsillant a fény ahogy rám nézett. 

- Igazad van. Az embereknek szükségük van ránk. Nem egyenként, hanem egyszerre.

- Igen. Sajnos ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. 

Apollón az arcomhoz dörzsölte az övét, majd felkapott és leült a székemre, velem az ölében. 

- Most ez tényleg szükséges? - motyogtam

- Hagyd csak évszázadok óta nem tudta kin kiélni a tapizós természetét. 

- Most nem tudom megsértődjek-e vagy nevessek amiért azt mondtad tapizós. 

A szőke isten hangjában nevetés bujkált, ami mosolygásra késztetett minket is. Beletörődve sorsomba kényelmesen elhelyezkedtem az ölében. 

- Néha elfelejtem, hogy felnőtt vagy. - morogta a hajamba. - Ilyenkor mindig szeretnélek elkényeztetni, mint egy kislányt. Olyan érzésem van, mintha a kishúgom lennél. 

Athéné szeme ellágyult. Egymásra mosolyogva némán egyetértettünk abban, hogy ez most aranyos volt. Jó dolog ha egy istennő a barátod. 

- Nemsokára mennünk kell. - szólalt meg pár óra múlva Apollón. 

Eddig figyelmesen hallgattam Athéné történeteit az Olümposzról. Az istenek politikája eléggé zavaros és összetett. 

- Igazad van. Alexandrának úgyis más dolga lesz most. 

Kérdő tekintetemet látva elmosolyodott. Egy intéssel kisimította gyűrött blúzomat. 

- Látogatód lesz, ne ijeszd el őt! 

Apollón felállt, majd letett engem a székre. Tényleg úgy bánik velem mint egy kishúggal - gondoltam szórakozottan. 

- Milyen..... - mielőtt még befejezhettem volna a mondatot eltűntek. - Mi a fene.... 

Sóhajtva megcsóváltam a fejem, majd felálltam és nyújtózkodtam egyet. Mikor a hátam teljesen kiropogott, megfordultam. 

- Öhm... helló. Sajnálom ha megzavarlak, de szeretnék beszélgetni veled. 

Elkerekedett szemmel néztem az előttem állóra, majd boldog mosoly terült szét az arcomon.