Gyors mozdulatokkal öltöttem le magamról a meleg ruha darabokat, hisz a házunk melegében ezekre már semmi szükség. Finom mozdulatokkal oldottam ki fekete bakancsom fűzőjét, miközben éreztem, hogy egy magas, sötét alak áll elém. Miután leerőszakoltam magamról az említett lábbelit, felemeltem tekintetem és egy igen morcos Jessevel találtam magam szembe. Lábaimra visszahelyeztem testsúlyom, ezzel sikeresen felegyenesedtem és vártam a rám váró rontást. Kezeit keresztbe fonta maga előtt, még szemöldökét számon kérően felvont.

Nagyot nyeltem. Tudtam, hogy most bajban vagyok, annak ellenére, hogy sosem tettem semmi rosszat, most mégis bűnösnek éreztem magam. A rémület az arcomra is kiülhetett, mivel a következő pillanatban Jesse kemény arckifejezése egyből lágy és meleggé változott. Egy nagy sóhajt engedett ki ajkai közül, majd kezét széttárta és szorosan ölelésébe zárt, közben fejemet kezdte simogatni hatalmas tenyerével.

- Nagyon megijesztettél minket..- szólalt még végül, ám hangja cseppet sem volt számon kérő - inkább volt lágy és nyugtató, mint egy baráté.

- Sajnálom. Szólnom kellett volna nektek, hogy suli után nem egyből haza jövök. Csak kicsit elszaladt az idő..- válaszoltam szipogva, ezzel igyekezve visszanyelni könnyeim.

Kezeivel lágyan tolt el magától, majd a nappaliba vezetett, ahol Nate az ablakon bámult kifelé, még meg nem látott engem és szélsebesen oda nem rohant hozzám és szintén egy meleg ölelésbe zárta testem.

- Ne csinálj ilyet még egyszer jó? Azt hittük megint bajod esett és Adelaide sem tudta, hogy hol vagy.- dorgált le Nate, ám hangja neki is lágy volt, annak ellenére, hogy tudtam; megérdemelném a büntetést.

- Tudom, ne haragudjatok.- eddig bírtam, könnyeim záporozni kezdtek, akár egy kisgyereknek. Pedig már nem voltam az, ennek ellenére mégis most annak éreztem magam.

Nate kezeivel nyugtatóan kezdte simogatni hátam, melynek hatására sikeresen nyugodni kezdtem. Hiszen tudta, mivel lehet engem lecsillapítani. Ezt alkalmazta már akkor is, amikor legelőször sírtam. Olyan ő nekem akár egy anya, de mégis...Ő jobb annál.

- Semmi baj, kincsem. Csak legközelebb szólj.- tolt el magától, közben hosszú ujjaival letörölt arcomról néhány kósza könnycseppet, majd egy csókot nyomott homlokomra.- Na gyere, készítek neked egy forró csokit.- indult meg a konyha felé, ami közvetlen össze volt kötve a nappalival, így én a kanapén foglalt helyet, még velem szemben Jesse dolgozott a laptopján.

- Egy tea most jobban esne.- fordultam hátra Nate felé, aki még épp nem öntött tejet a bögrémbe. Csak bólintott egyet, arcán pedig egy szeretetteljes mosoly terült szét.

Forró csoki...

Egy sima ital, ami néha jól esik az embernek a hideg és zord időben. Ami nem kéne, hogy sokat jelentsen, nekem mégis most már egy arc, egy személy kötődik hozzá. Hófehér szőke haj, halvány rózsaszín ajkak, ami felett ott díszeleg a fém ékszer. A kristálytiszta kék szemek, amivel képes az embert és az időt megdermeszteni. Amiből csak úgy sugárzik az erő és az akarat. Amitől képes vagyok elveszteni a józan gondolkodásom. A hangja mely mély, mégis oly lágyan ejti ki nevem, mint még soha senki. Furcsa és egyben rejtélyes. Talán ezért is vonz annyira..

- Tessék.- zökkent ki gondolataimból Nate, teámat felém nyújtva, amit el is veszek és megköszönök.

Mellettem foglal helyet, Jesse is lehajtja laptopját, ezzel jelezve, hogy befejezte munkáját. Mindig is tiszteltem őket, hiszen mindketten azt dolgoznak, amit szeretnek. Nate csodálatos festményeket készít, amiből néhány itt a házban, a falon helyezkedik el. Jesse pedig elképesztő fotókat csinál, amikből szintén megtalálható néhány itt a nappali falain.

- Figyelj Ayden..- kezdett bele Jesse, miközben én fújni kezdtem forró italom.- Nem haragszunk, de kérlek legközelebb szólj, mielőtt bárkivel is elmész. Rendben?

- Persze, tudom. Szólnom kellett volna.- értettem egyet.

- Ki volt az a fiú, aki elkísért idáig?- tette fel a kérdést most Nate, mire most megálltam a tea fújásával. Egyszerre lett úrrá rajtam a félelem és az idegesség. Nem tudtam mit válaszolhatnék. Hogy mik vagyunk mi egymásnak Shanenel.

Vagyis...mi csak barátok vagyunk. Hisz ez már barátság, nem de? Akkor mégis miért érzem most azt, hogy hazudok magamnak?

- Ő Shane. Nem rég jött a sulinkba és.. a barátom.- ujjammal a bögre szélén lévő zománcot kezdtem piszkálni és úgy szuggeráltam tekintettemmel, mintha minimum kincs lenne a festék alatt, amire most fogok rábukkanni.

- Ó, szóval róla beszéltél a múltkor, amikor Adelaide kérdezett a kocsiban.- suhant végig a felismerés Jesse arcán.

Megerősítésként csak aprót bólintottam, majd ismét a bögrével kezdtem játszani, akár egy szégyenlős kisgyerek, akinek most jönnek rá a legféltettebb titkára.

- Én miért nem tudok erről semmit?- fordult Nate Jesse felé sértődötten, mire egy halvány mosoly kúszott az arcomra. Úgy néz ki nem csak én vagy kisgyerek.

- Mert mondjuk elfelejtettem említeni?- forgatta meg szemeit Jesse, mire Nate igen szúrós tekintettel kezdte méregetni.

- Igazából..- törtem meg a kettőjük közötti kontaktust, mire mindketten rám kapták tekintetüket.- Elszerettem volna mondani. Nem akartam titkolózni, csak jobban megszerettem volna ismerni. És ne aggódjatok nagy kedves srác, bár a külseje cseppet sem átlagos, de szerintem pont ez teszi őt különlegessé.- mondtam, Nate és Jesse tekintete pedig döbbenté vált, majd halk nevetésben törtek ki mindketten. Nem érettem a reakciójukat, így kérdően felvontam szemöldököm.

Mégis, mi ilyen vicces?

- Úgy látszik emberismeretben Natere ütöttél.- kuncogott fel még egy aprót Jesse mondata közben, mire Nate is heves fejbólogatással helyeselte.

- Örülök, hogy találtál egy barátot.- simított bele hajkoronámba Nate.- De, ha nem bánod szeretnénk megismerni.

- Nem, cseppet sem bánom.- terült széles mosoly az arcomra. Hazudnék, ha azt mondanám nem félek kicsit attól, hogy mit fognak hozzá szólni, de tudom, hogy ők mindenkinél jobban elfogadóbbak.

- Akkor mi lenne, ha hétvégén áthívnád? Persze, csak ha neki is és a szüleinek is megfelel.- mosolyodott el Jesse is.

- Megkérdezem. A szülei pedig nem akadály, mivel nincsenek szülei vagyis... a nagybátyával él és költözött ide, de gondolom ezt elfogja nektek is mondani.- mondtam, mire ők ketten igen érdekesen néztek rám, ám most nem szólaltak meg.

- Rendben van. Most jobb, ha viszont mész tusolni és utána fekvés.- Holnap még suli van és nem szeretnénk, ha nyúzott lennél. Elég későre jár már.- adta ki Jesse az utasítást, mire csak engedelmesen bólintottam és egy Jó éjt után felindultam a szobámba.

Izgatott voltam a hétvége miatt. Egész végig ezen kattogott az agyam, miközben testemet elöntötte a meleg víz, ami a zuhanyrózsából áradt. Befejezve testem áztatását, szárazra töröltem magam, majd magamra öltve a megszokott pólóm és melegítő nadrágom, befészkeltem magam az ágyamba.

Arcomra levakarhatatlan mosoly terült szét, szívem pedig hevesen vert az izgatottságtól. Kezembe véve telefonom kezdtem a névjegyzékben kutakodni egy bizonyos név után.

Megtalálva egyből tárcsázni kezdtem.

Kicsöng...

Majd hallok valami halk matatást, mellé pedig egy álmos hang szólal meg a készülék másik végéről.

- Na mizu, kis tündér?