Reggel kissé nyúzottan keltem ki az ágyból, hiszen hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem álmodtam semmi olyat, ami nem lenne bűn. Shane tökéletesen meghatározta, - már nem csak a valóságom - hanem a képzeletem is. Képes volt az elmémbe férkőzni akaratom ellenére és ez bosszantott. Tudnom kell a gondolataim irányítani, mert ha nem leszek képes rá, bizony elveszek bennük és egy szőke szörnyeteg karmai közzé kerülök.

Kezeimmel megdörzsöltem arcom, majd egy kellemes zuhanyt vettem. Alaposan megszárítottam magam, s egy igazán egyszerű öltözéket öltöttem magamra. Egy sima bézs színű kötött pulóvert és egy fekete szűk farmert. Hajam szokásosan kócos volt, ám a fésű még mindig nem volt a barátom, így csak hosszú ujjaimmal igazítottam el néhány kunkorodó tincset. Arcom markáns részén ott díszelgett még a kéken és zölden virító monokli, ami nem kicsit sajgott, de ezt a fajta fájdalmat képes voltam legyűrni. Végül egy nagy sóhaj kíséretében, - táskámat vállamra kapva - leindultam reggelizni.

Adelaide még sehol sem volt, biztos még szépíti magát, ahogy azt reggel szokták a lányok. Elém a szokásos reggeli kép terült. Nate épp a reggelivel babrál, miközben Jesse ezt megakadályozza az apró csókokkal, amiket a másik nyakára ejt, kezét pedig szorosan csípője köré fonja. Mi tagadás, ez egyben aranyos és olyan megszokott. Talán más családoknál ez egy nővel és egy férfival történne, de a miénkbe nem így van. És én ezt egy cseppet sem bánom. Egy halk torokköszörülést a biztonság kedvéért megejtek, mielőtt még tovább mennének olyan dolgokba, amire nem igazán vagyok kíváncsi.

- Ó, jó reggelt Ayden!- fordul felém kissé szégyenkezve Jesse, majd elengedve Natet mellém lép és egy puszit nyom homlokomra.

- Nektek is.- válaszolom kuncogva.

- Látom sokkalta jobb kedved van.- teszi le elém a kész reggelit Nate, majd akárcsak Jesse, ő is egy csókot nyom hajamba.

- Mondhatni igen. Már az arcom se fáj annyira, de azért még nem szívesen érek hozzá.- mondom, s egy nagy falatot helyezek számba.

- Az idő sok sebet begyógyít. Higgy nekem.- simogatja meg hajkoronám egy biztató mosoly kíséretében.

Nate szavai mindig olyan jól estek és mindig érződött benne az, hogy tudja is, hogy miről beszél. Tudja a jelentését és az érzelmeket mögötte, nem csak szavakat pakol egymás mellé jelentéktelenül. A következő pillanatban már Adelaide robogott le és adott mindenki arcára egy puszit, majd neki látott a reggelinek. Minden végeztével, Jesse ellentmondást nem tűrően terelt mindenkit az autó felé. Engedelmesen beszálltunk, s csak figyeltem a mellettünk elsuhanó tájat. Szerettem ezeket a reggeli órákat, ilyenkor még minden olyan békés volt és tiszta. Az iskola utcájába bekanyarodva egyből látni lehetett a csoportokba gyűlt diák sereget, akik épp úgy haladtak az iskola kapuja felé, mint mi. A kaputól nem messze azonban egyből megakadt egy személyen a tekintetem. Az a hamuszürke haj, az a markáns és kirajzolódott arcszerkezet, amin most egy fekete napszemüveg díszeleg...egyszerűen tökéletes. A szél lágyan fújja össze selymes tincseit, mintha a természet is azt mondaná: Bűn lenne ilyen szépben kárt tenni.

És milyen igaz. Bűn lenne. Bár rajta mit sem csúnyítana a kócos haj. Talán csak még vonzóbbá tenné. Ahogy dús és halvány vöröses ajkaival a cigijébe szív, majd lassan kiengedi a kárt tévő füstöt és a levegőbe engedi, orrát pedig néha-néha felhúzza ezzel megtáncoltatva a benne elhelyezkedő septumot.

- Ayden! Hahó!- bökdös meg oldalról testvérem, mire felé kapom ijedten tekintetem. Túlságosan belemerültem.

- Megérkeztünk.- néz most hátra Jesse kérdően.- Minden oké?

- Persze, csak elbambultam.- válaszolom zavartan, majd vállamra kapom a táskám és a köszönés után elindulunk befelé a kapun.

Adelaide persze egyből barátnőihez rohan és már kezdik is a csajcsevejt. Egy pillanatra megállok és tekintetem most az égre vezetem. Hagyom, hogy a szellő lágyan végig simítson arcomon és pirossá varázsolja, miközben barna tincseimet kezdi szétfújni ezzel eltakarva arcom. Mély levegőt veszek, s hagyom, hogy a hideg levegő helyet találjon magának tüdőmben. Milyen kellemes, milyen lágy és milyen...meleg?

Lassan kezdem kinyitni szemeim, közben pilláim meg-meg remegnek a fehér fénytől, ami most szemem elé tárul.

- Látom nem csak én élvezem a reggeli friss levegőt.- a száján kiáramló meleg levő egyből ki józanít és most már egy cseppet sem érzem magam álmosnak. Olyan éber lettem, mint még soha. Köpni-nyelni nem tudok, ahogy szemeim végül megállapodnak azon az arcon, amit még az előbb az autóból kémleltem oly nagy izgalommal.

A felém magasodó alakjától, csak még inkább kisebbnek érzem magam és szívem szerint eltűnnék most azonnal, akárcsak az első találkozásunkkor.

- Na mi az, elvitte a cica a nyelved?- kérdezi megvillantva tökéletes fogsorát.

- N-nem. Nem csak te szereted.- válaszolom dadogva és egyből a betont kezdem bámulni. Nem nézek rá, csak az árnyéka mozgását látom és abból érzékelem, hogy most mellém állt és előre hajolva kezdi azt a pontot vizsgálni, amit úgy nézek, mintha az életem múlna rajta.

- Tudod úgy kezdted el a földet bámulni, mintha azon valami kihagyhatatlan esemény történne, de amint látom, csak a zavarodat próbálod takarni e cselekedeteddel.- jelentette ki, mire egy nagyot nyeltem és egy rosszalló tekintetet küldtem felé.- Úgy látszik eltaláltam.- nevetett fel, s hosszú ujjaival most hátrasimította kósza tincseit.

Szó nélkül, kissé duzzogva indultam meg a kapun befelé. Zavart, hogy ennyire képes átlátni rajtam, annak ellenére, hogy nem is ismer. Ő mégis most úgy követ, mintha minimum a testőröm lenne, aki bármikor képes lenne az életét áldozni értem. Szorosan a nyomomban van, hiába gyorsítok lépteimen, próbálva ezzel lehagyni őt. Nem mozdul mellőlem. És ez valamiért... jó érzéssel tölt el.

Ám csak egy óvatlan lépést kell ejtenem és meg is van a baj. Nem figyelve következő lépésemre, sikeresen felbukok az egyik kijjebb álló kőben. Csak várom, hogy lezuhanjak a koszba és mindenki nevethessen rajtam, ám ez nem történik meg. Helyette újból melegség önti el testem és megpillantom a körém fonódó két kezet, ami most szorosan szorít, megtartva engem.

- Jól vagy?- kérdezi, hangjából pedig sugárzik az aggodalom. Lassan visszahelyezem testsúlyom lábaimra, ám még most sem lazít a szorításon.

- P-persze. Csak óvatlan voltam.- válaszolom szégyenkezve, mire elmosolyodik, s érzem kicsúszok kezei közül és ahogy ez megtörténik elfog egyfajta hiányérzet és újra kívánom azt a melegséget.

Ám mintha a gondolataimba olvasott volna, egyik kezét derekam köré fonja, majd úgy húz magához, közben meleg levegője nyakamat cirógatja most, amitől egy borzongás fut végig rajtam.

- Maradj mellettem és én akkor mindig vigyázni fogok rád.- suttogja fülembe, s megérzem puha ajkait fülem alatt, amint egy kósza csókot lehel oda.

Nagyot nyelek, az arcom csak úgy lángolt a zavarodottságtól. Képtelen vagyok felfogni mit is tett az előbb. Csendben rángat maga után befelé az iskola épületében, majd hirtelen megáll és felém fordul. Arcára egy gyermeteg mosoly terül szét, ami mindent elárul. Kigondolt valamit. Én pedig csak várom, hogy megformálja a szavakat, azokkal a tökéletesen ajkaival és bármi is legyen a szándéka már tudom, hogy képtelen leszek nemet mondani rá.

- Van kedved suli után forró csokizni?

____________________________________________________________________________

Sziasztok!

Végre kész lettem az új résszel! Csúsztam ugyan, de leírtam a profilomra, hogy miért. Viszont most már igyekszem összeszedni magam és itt vagyok.

Valamint van egy új hírem, ugyanis csináltam egy olyan Instagramot, amit a Wattpad profilomnak szentelek. Ott fogok néha közölni veletek dolgokat, pl: mikor jön az új rész vagy egyéb hasonló infókat, illetve, ha kérdésetek van, ott nyugodtan írhattok. A profilom linkjét megtaláljátok a Wattpados profil leírásomba.