Egyszerűen képtelen voltam levenni a szemem a felém közeledő alakjáról. Ez a srác maga a tökély. Legalábbis az én szememből nézve.

Azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy nem csak én gondolom így, hiszen egy pillanatra félretekintve meglátom a lányok teljesen elpirult arcát, miközben halk suttogásba kezdenek egymással. Na igen, biztos hamar befog valamelyik lány nála próbálkozni és nem is csodálom, ha vevő is lesz rá.

Hisz senki nem mondta egy szóval se, hogy Shane meleg, még Ő maga sem. Így hát, ötven-ötven százalék.. vagy kevesebb. 

- Leülhetek?- hallottam meg most magam mellől azt a mélyen reszelős hangot, mire annak tulajára emeltem tekintetem. Ismét elvesztem kristály kék szemeiben. 

- P-persze..- nyögtem ki nagy nehezen, majd nyeltem egy nagyot, és amennyire csak tudtam arrébb húzódtam, még nem már szinte az ablaknak passzíroztam magam. 

- Ennyire azért nem vagy büdös..- mondta széles mosollyal az arcán, megvillantva tökéletesen fehér fogsorát. 

- Senki nem mondta, hogy az vagy. Csak tudod nekem is kell a magánszféra.- válaszoltam kissé gúnyosan, miközben lehunytam szemeim. Fülemet újból csilingelő nevetése ütötte meg, és kezdtem tényleg úgy érezni, hogy nem is olyan rossz ötlet ez az ablakon való kiugrás. 

Még hogy büdös...

Épp ellenkezőleg. Az az illat ami körbe veszi egész testét, teljesen magával ragad és elbódít. Képtelen vagyok józanul gondolkodni tőle. Az illata akár a tengeré, mikor a kellemesen fújó lágy szél felkapja és felháborítja és mellé pedig egy enyhe mentol ötvöződik. Már a gondolatától is végigfut rajtam egyfajta borzongás. Ez így nem lesz jó...

- Attól még nem kell, hogy kiess az ablakon. Na gyere!- ragadja meg székem és egy erős mozdulattal közelebb húzza magához, de épp nem annyira, hogy összeérjen a combunk. 

Kikerekedett szemekkel bámulom, miközben érzem, hogy az arcom egyre vörösebbé válik. A mosoly még mindig ott ül a szája sarkában, közben igencsak végigméri arcom minden egyes porcikáját. Mielőtt még jobban elveszteném az eszem, úgy döntök, hogy a jegyzeteimbe temetem arcom és próbálok ezek után odafigyelni az órára. Mondanom sem kell, hogy ez megy most a legkevésbé, hiszen egyfolytában magamon érzem tekintetét és amikor óvatosan felé pillantok, a megérzésem be is igazolódik és engem bámul szemeivel, amiben egyfajta csillogást vélek felfedezni.  

Csak is az óra végét jelző csengőnek adok hálát és úgy szedem a lábaimat, mint akit minimum üldöznek. De ha úgy nézzük egyrészt ez igaz is volt, hiszen egyfolytában a nyomomban van. Még akkor is utolért, amikor egy csapat lány állta körbe és kezdték őt kérdezgetni, persze Ő csak mosolygott és minden kérdésre válaszolt. 

Bosszantott...nagyon is bosszantott. 

A mosdó felé véve az utam, alaposan megmostam az arcot, remélve, hogy ezzel elűzőm a gondolataim, ám mit sem ért az egész. Megtörölve pulóverem aljába az arcom kezdtem volna kiindulni, amikor hirtelen neki ütköztem ismét valakinek. 

- Ma már másodjára ütközöl.- mondja nevetve, mire a hangjból egyből felismerem, hogy bizony Shane az. 

- Bocsi.- mondom alig hallhatóan, s már épp kerülném ki, amikor hirtelen megragadja a karom, ezzel visszatartva eltervezett célomtól. Egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni és egy nagyot kell nyelnem, hisz a torkom kezd olyan lenni, mint egy sivatag.

Három..

Háromszor érintett már meg a mai nap úgy, hogy még vele kell töltenem négy órát. Hányszor akarja még ezt eljátszani velem?

Óvatosan vissza pillantok felé és most állom a tekintetét. Mintha egy kis csalódás ülne most ki arcára, s látom, ahogy mozgatni kezdi ajkait, közben torkából kiengedi a hangot és szavakat kezd formálni.

- Miért kerülsz engem?- hangja most teljesen máshogy cseng a kérdés közben. Ugyanúgy mély volt, de a tónusa mégis másabb volt. Sokkal másabb. És ez megijesztett. 

- É-én nem kerüllek..- szemeimet lesütve válaszolom. Kezdem unni, hogy miatta normálisan beszélni sem tudok, mert a nyelvem mindig megbotlik. 

- Igazán? Akkor miért futottál úgy ki a teremből? Miért nem nézel rám és miért nem hajlandó normális választ adni?- szavai még inkább megijesztettek és mintha egy hatalmas súly nehezedne mellkasomra, alig bírtam már levegőt venni. 

Nem akartam, hogy bántson. Nem akartam újból olyasfajta fájdalmat átélni, hiszen még a friss sérüléseim se gyógyultak be. 

- É-én..- kezdtem kinyögni, azonban mielőtt válaszolhattam volna szorosan mellkasához passzírozott és egy olyan fajta ölelésbe vonta a testem, amiben még soha nem volt részem. 

Féltem, mégis a testéből áradó melegség úgy tüntette el belőlem ezt a fajta érzést, mintha csak azt mondaná; Nincs mitől félned többé.

A pillanat hevében karjaim csak a testem mellett lógtak továbbra is, ám az orromba ismét beleszökött az a bódító illat. A testem szinte alávetette magát és úgy kezdtem kezeimmel markolni vékony anyagú, fekete pulóverjét, hogy attól féltem elszakítom. 

Hosszú karjaival csak még jobban magához szorított és már az sem érdekelt, hogy szinte összenyomja a bordáim. Csak érezni akartam azt a megnyugvást, ami most elárasztja a testem és úgy hasít belém, mint egy kés. Azonban itt nincs szenevedés. Olyan, mintha lebegnék a semmibe és közben elvesznék egy másik világban is, amit eddig nem ismertem. 

Lassan kezd engedni a szorításon, majd én is érzékelni kezdem a valóságot és elengedem. 

- Menjünk vissza. Hamarosan becsöngetnek.- mondta egy halvány mosollyal, miközben egy kósza barna tincset tűrt fülem mögé. 

- Menjünk.- válaszoltam végre normálisan. 

Visszaindultunk a terembe és helyet foglaltunk. Így ment ez egész nap. Nem beszélgettünk valami sokat, de mégis nagyon jól éreztem magam a közelébe. 

Biztonságban éreztem magam.

Lassú léptekkel indultunk meg a szekrények felé, hogy végre kivegyük cuccainkat és elhagyjuk az iskolát, ezzel lezárva a mai napot. 

- Haza kísérhetlek?- tette fel hirtelen a kérdést, mire igencsak meglepődtem. 

- Ami azt ille..- folytattam volna, ám Adelaide éles hangja vágott közbe. 

- Ayden gyere már! Jesse már vár minket!- kiáltotta oda, mire egy nagyot sóhajtottam, hiszen el is felejtettem, hogy ma Jesse visszajön értünk. 

- Úgy látszik, erre most egy nem a válasz.- kuncogott fel.- Holnap találkozunk. Vigyázz magadra.- ütögette meg finoman vállam, miközben lehaladt mellettem. 

Négy...

Megrázva fejem indultam meg Adelaide felé, aki már beült Jessehez, így én is követtem a példáját és elindultunk haza. Jessen még tökéletesen látni lehetett az aggodalmat és a feszültséget a délelőtti eset miatt. 

Az én drága testvérem azonban most úgy vizsgálta az arcom, mintha minimum valami idegen lennék. Kérdően néztem rá, mire egy széles mosolyra húzta ajkait és elhagyta az a kérdés a száját, amit a legkevésbé akartam volna megválaszolni. 

- Ki volt az a srác veled, Ayden?