Nem is emlékszem már mikor zuhantam én is az álmok mély tengerébe, csak arra, hogy az én kis csillagom itt szuszog mellettem oly békésen, mint egy kis angyal; annak ellenére, hogy engem hisz annak.

Pedig, ha tudná, hogy egy csepp angyali vér sincs bűnösnek vallott testemben, mely bíbor színben, akadály nélkül csörgedezik kirajzolódó ereimben. S mégis, Ő hűen állítja; van szárnyam. 

Olyan akár egy kisgyerek, ártatlan és védtelen. Túl hiszékeny, egy pillanat alatt becsapják a Földön uralkodó szörnyetegek, kik embereknek nevezik magukat. Ám legyen; leszek én az angyala. Az Őrangyala, ki megfogja védeni mindentől és mindenkitől. Nem hagyom, hogy bántsák a törékeny, tiszta lelkét, mit csak is nekem szán. 

Sötét van már, fejét vállamra hajtva pihenteti, így megfontolt mozdulatokkal nyúlok az éjjeliszekrényemen lévő lámpáért, hogy egy kis fénnyel terítse be a néma szobát. Légzése még mindig egyenletes és nyugodt, míg arcára a lámpa tompa sugara egy kis fényt vetít. Mocorogni kezd, pilláit kezdi rebegtetni, ahogy pupillái próbálnak igazodni a világossághoz. Csámcsogni párat, mint aki épp most nyeli az utolsó falatot. Lassan kezdi felmérni a helyzetet, s azt, hogy hol is van pontosan. Hirtelen ül fel, kissé megszeppenve néz körül a világoskékre mázolt falon, majd felém kapja tekintetét. Válaszra vár, ám én nem adok neki. Jelentéktelen szavak helyett egy finom csókot lehelek száradt ajkaira, mit most én nedvesítek be. Nem ellenkezik, hagyja magát. Engedi, hogy irányítsam őt és gyönyört varázsoljak életébe. Vontatottan dőlünk vissza az ágyba, s merülünk bele ismét egymásba. Kezeimet felfedező útra engedem pólója alatt, miközben egyre közelebb kúszik hozzám, majd egyik lábát átveti csípőmön. Belemosolygok megszakíthatatlan csókunkba, hisz talán félre ismertem. Talán mégsem annyira ártatlan, mint amilyennek mutatja magát. De még így is imádom. 

Ujjaival a tarkómnál lévő hosszabb tincsekkel kezd játszadozni, még én egy pillanatra elválva tőle lehámozom pólóját. Ismét zavarban van, ezt tökéletesen elárulja karmazsin színű arcbőre. Szemet gyönyörködtető látvány terül elém, ahogy végig siklik tekintetem minden egyes apró porcikáján, nyakától egészen a nadrágja széléig. Bár tudom, ezen a gyönyörűn senkivel sem osztóznék. Párnácskáival kezd játszani, fogaival harapdálja, még húsos nyelvét néha-néha kivilantja fogsora mögül. Nem tétlenkedem tovább, nyakát kezdem ostromolni - hol apró, s ártatlan puszikkal, hol pedig lilás, szívott nyomokkal. Torkából halk nyögések szakadnak fel, mire muszáj ismét mosolyra húznom ajkaim. 

Telhetetlen vagyok, bevallom. Többet akarok, hallani akarom, amint kéj édes hangját felém hallatja, miközben én egy olyan helyre repítem, ahol még sosem járt senki által. Elhúzódok tőle, ezzel jelezve neki, hogy mondandóm van, mire szemöldökét kérdően vonja fel és egy elégedetlen hang is társul hozzá; bár lehet csak a fülem csengett. 

- Csilingelj nekem, kis tündér. Hallani akarom, amint eldalolod szíved legszebb, s legtisztább muzsikáját.- simítok végig ujjammal selymes arcbőrén, minek pirossága egyre csak nő a szégyentől. 

- Egy életen át is énekelek neked, én angyalom.- suttogja halk hangjával ajkaimra és meglepetésemre most Ő díjazza egy csókkal számat, mi már kezdett egy kissé magányos lenni, hiába csak pár másodpercre váltunk el egymástól. 

Ő ostromol nyelvével, s kezdi lehámozni rólam zavaró textil darabom. Ez így halad tovább és tovább, míg nem minden ruha darabunk aláhull a kemény, fenyőből készült ágynak. Csak egy anyag marad, ami fedi mindkettőnk merev gyümölcsét. Légzése felhevült, akárcsak verejtéktől csillogó teste. Ez teszi számomra Őt ellenállhatatlanná. Mint aki olvas a gondolataimban, bólint egyet fejével jelezve; tárjam fel végül egész testét. S nem teszek máshogy. Kényelmes tempóban hámozom ki a szűkös boxeréből, s tárul elém a mérgező és csábos hímtagja, mi most az ég felé magasodik. 

Még egyszer csókokkal hintem testét, majd lassan engedem ajkaim közé és kezdem őt kényeztetni. Fejet hátra veti, közben egy kisebb sikoly szakad fel ajkai közül, ujjbegyeivel pedig szürke tincseim kezdi tépni. Hajszolom, s hajszolom őt a csillagok felé. Azt akarom, hogy ragyogjon. Legyen Ő a legfényesebb és leggyönyörűbb csillag az égen, mi majd a tévedt lelkeknek utat mutat a komor és sötét éjben. Olyan lelkeknek, mint amilyen én is vagyok. Lássa hát a csillagokat, mik magasan az égben vannak. Érje el őket és váljon velük eggyé. 

- S-shane..- nyögi szégyenkezve, mégis élvezettel nevem, mire megállok egy pillanatra tevékenységemben, összeolvasztva tekintetem az Ő zölden csillogó szemeivel, mik olyanok, akár az érintetlen smaragdok.  

Tudom mit akar, és nem is tagadom meg tőle. Eltüntetem magamról az utolsó ruhadarabot, mire egy öntelt mosoly kezd bujkálni szája szélén. Ám én tudom hol a határ. Nem megyek olyanba bele, mire még Ő sem áll készen. Felkúszok hozzá egy mámorral teli csókra, közben ágyékunkat szorosan kezdem egymáshoz dörgölni és örömmel könyvelem el; élvezi. Tenyerét hol mellkasomra, hol hátamra helyezi. Ajkaival úgy tapad nyakra, akár egy pióca, ezzel megjelölve Ő is magának. Sikerül néhány nyögést kicsikarnia belőlem, ahogy egyre inkább a gyorsabb tempóért könyörög és én eleget teszek neki. Körmeit hátamba mélyeszti, ezzel feltépve néhol húsom, piszkos vérem pedig kibuggyanni készül, bepiszkolva az Ő ártatlan lelkét és az alattunk elhelyezkedő hófehér lepedőt. 

A hangok a szobában örvényként kezdenek cselekedni, akárcsak testünk, mialatt egyre inkább közelebb kerülünk az elérhetetlen csillagok felé. Nem kell sok, csak pár káprázatos pillanat és egy határozottabb lökés csípőmmel, s mindkettőnk már a fellegekben jár. A porból és gázból keletkezett csillagok között, miket csak a gravitáció tart egyben; ahogy most minket is. 

Csak összebújva pihenünk tovább, hagyva testünket lenyugodni. Csend van ismét, csak egymás heves szívverését halljuk, mi olyan számunkra akár egy klasszikus zene. 

Majd minden előzmény nélkül felül. Rám szegezi ellágyult tekintetét, szinte hallani a fejében kavargó gondolatokat. 

- Shane, én..- ám nem fejezi már be. Telefonja hangos csörgésbe kezd, én pedig válasz nélkül maradok. 

Szende arckifejezése egyből visszatér, amint meghallja szülei aggódó hangját. Megnyugtatja őket, hogy épségben van - hála nekem-, s felém fordulva kéri el a pontos címet. Kinyomva a készüléket dobja az ágy párnái közé, fejét ismét nyakhajlatomba kezdi pihentetni. Karamell színű tincseit ujjaim közzé csavar, homlokára finom csókokat hintek még utoljára. 

Fájdalmasan kezdjük magukat összeszedni, miután vettünk mindketten egy kellemes zuhanyt, hol ismételten néhány szenvedélyes pillanatot éltünk át. Telhetetlenné tettem őt, mi tagadás. 

Pár perccel azután, hogy visszaöltöttük magunkra ruháink, halljuk meg a dudaszót, mi jelzi; itt a búcsúzkodás ideje. 

- Holnap is érted menjek?- kérdezem, ám nemlegesen megrázza fejét.

- Szeretnék beszélni a szüleimmel. De ígérem, várni foglak a suli kapujában.- mondja édesen csengő hangjával, arcára egy széles mosoly ül ki és kezd velem szemezni. 

- Rendben van. Vigyázz magadra, kis tündér.- fájdalmas ez a csók, mit a mai nap alkalmából utoljára lehelek ajkaira, mégis szépséggel teli. 

Kitárom számára a kissé rozoga ajtót, kezével még int felém egyet, ugyanakkor fogait is megvillantja felém vigyorával együtt. 

Én ekkor még nem tudtam, hogy ezek után mi fog következni. Az ember mindig napról napra tervez, annak ellenére, hogy fogalma sincs; lesz e egyáltalán holnap. De ki számítana ennél a kérdésnél nemleges válaszra? Senki. 

S csak másnap szembesültem azzal a ténnyel, hogy bizony az én kis tündérem a csillagok közt ragadt. Csak épp nem én általam...